2019. Augusztus 23. Péntek Bence napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - HortobágyA nap képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki Kicsoda Asszonyok írják Fotoalbum

Fáklyás menet, éjszakai lepkék
2019-08-22 21:58:33

A Hortobágyi Vadaspark és a Hortobágyi Madárkórház 2019. augusztus 24-én, szombaton 19:00–től 22:00 óráig közös programmal várja a látogatókat. A helyszínek között a vendégeket 19:00 órától vadasparki busz (a képen) szállítja és a program közös jeggyel látogatható.

Asszonyok írják

2019-08-15 12:26:44

Egy nagy átalakulás története avagy volt egyszer egy duci lányom… Állítólag genetikailag 60 %-ot örökölünk szüleinktől a többit pedig a neveltetésünk és később mi magunk teszük hozzá életünk során… Ezért is van, hogy nemcsak külső tulajdonságainkban hasonlítunk felmenőinkhez, hanem a belső értékeinkben is tovább öröklődnek dolgok… aztán ki hogyan gazdákodik ezekkel már rajta múlik, vagy nem… mert van amin azért nehéz ám változtatni… Elnézve férjem és az én családomat sok mindent örökölhetett volna gyermekünk - örökölt is - többek között a hízásra való hajlamot… ami később - szerintem egy állandó betegségre szedett gyógyszer mellékhatásaként – utol is érte… Sajnos a gyógyszert muszáj voltunk szedni, és a kilók csak jöttek és jöttek… és bizony negyedikes korunkban már súlyosabb volt Ági, mint a tanítónéni… Tudjátok minden osztályban van egy duci lány, általában egy szőke duci lány… aki még ráadásul magas is, merthogy ezt is genetikailag örökölte, na ez volt a lányom… Aki kilóg a sorból széltében és hosszában is, nem tud a méreteivel mit kezdeni, sete is a lelkem… semmi sem megy neki, nincs kimagasló teljesítménye sem a tanulásban, sem a sportban, sem a művészetek terén… de egy áldott jó lélek, egy nagyon jó gyerek, csak éppen a mai világnak nem megfelelő külső adottságokkal rendelkezik… És a világ gonosz, a gyerekek kipécézik és kirekesztettnek érzi magát… hová is menekül, hát az evésbe, a szeretett otthon melegében készült finomságokba, ahol nem bántja senki… És mit csinál a szülő… hát először is sajnálja, hogy az a fránya genetika nem vitte át rá a „mindenáron megvédem magam” funkciót, ami nálam eléggé működött gyerekkoromban… másrészt vívódik, mert az összes a gyermekét bántót egy kanál vízben, szemmel veréssel… de ezt nem lehet… Nem lehet beleavatkozni, hisz gyerekek…. maguk között kell megoldani, mert arra rájöttem az évek alatt, hogy minden szülő a saját gyerekét védi, mégha nincs is igaza, az iskola meg sok minden felett szemet huny, sajna… A középiskolás évek sem hoztak változást, a kilók csak jöttek és jöttek… sajnos a sok bántás, csalódás, kirekesztettség egy falat húz az ember köré… nincs barátnő… de van, én vagyok az.... mert én így is elfogadom és szeretem, mert nem attól jó ember valaki, hogy konfekcióméret…

Azért voltak próbálkozásaink a súlycsökkentésre, de soha nem befolyásoltam, mindig azt a pillanatot vártam, mikor Ő megérik erre a dologra… és egyszer csak megérett… Három éve késő nyáron elkezdett biciklizni a városban esténként… először csak negyedórát, aztán felet, majd egyre többet… a végén már 30 kilométert karikázott minden este… Egy picit értetlenül figyeltük, mert annyira nem volt ez rá jellemző, és ahogy teltek a napok mindig soványabbnak és soványabbnak láttuk… később ahogy bejött a hideg már bent edzett, a netről szedett le edzéstervet és minden nap teljesítette a kitűzött mennyiséget… Az egyik eleme az átalakulásának a sport volt, a másik az étkezési szokások gyökeres megváltoztatása… elkezdte a bevitt kalóriát számolni, erre a Kalóriabázis honlapot használta… és mindent mértünk és rögzítettünk… Van aki asztali áldást mond a vasárnapi ebéd előtt, mi grammra lemértük a bevitt ételt… de megvolt az eredménye… Fél év alatt 108 kg-ról lefogyott a lányom 82 kg-ra… és már nem volt többé duci, mikor átöleltem már nem az a finom husiölelés volt, hanem olyan csonti-bőri… Tudom, most sokan felszisszennek, hogy ez a súlyveszteség ennyi idő alatt sok… szerintem is, de nem akartam az elrontója lenni az átalakulásnak és beleszólni… és igazából nem sínylette meg a szervezete… El is fáradt és bár nem volt kitűzött cél kilogrammban a szeme előtt, fél év után megállt… Gondolhatnánk itt vége is a történetnek, de aki már dobott le magáról nagyobb súlymennyiséget az egyetért abban, hogy talán lefogyni a legkönnyebb… a megtartással vannak problémák… Hisz elfogyott az akarat, a rendszeres testedzés elmaradt, a szervezet kiéhezett a megvont finomságokra és ez pontosan jelentkezett nálunk is… Hol húztunk a gyeplőn, hol engedtünk és egyre figyeltünk nagyon, hogy 85 kg felé ne menjen a súlya… merthát igen az a fránya genetika… a hízásra való hajlamot nem tudta ledobni magáról… Így telt el egy év egy kis jo-jo, figyelem, bosszankodás, odafigyelés, méreckedés… És ekkor jött a második hullám… az én immáron nem duci lányom elkezdett izmot építeni… előkerült a súlyzó, a különböző testájékokat erősítő gyakorlatok hada és a régi jó barát a Kalóriabázis számláló…

A cél most nem feltétlen a fogyás volt, hanem a formálódás… ami azért von maga után testsúlycsökkenést is, de már nem olyan drasztikus mértékben, mint az első körben… Az elmúlt egy évben lement még 10 kg róla, mondhatnám viccesen, hogy a súly nem veszett el, mert rajtam landolt, de ez a történet most nem rólam szólt, hanem egy immáron csinos, szép, fiatal lányról, aki lehet, hogy a lelke mélyén mindig duci marad, de a jelenkori külseje alapján senki sem mondaná meg róla, hogy három éve a mérleg még 108 kg-ot mutatott nála … És hogy mit érez a szülő… egy szóval: büszke, mert tudom, hogy e mögött mennyi fájdalom, áldozat, szenvedés és munka van… ez volt egy nagy átalakulás története avagy volt egyszer egy duci lányom…(Írta:Zagyva Ági)


2019-07-10 18:35:33

Ketten állunk az ajtóban. Én, az öreg és ő, a fiatal.
Én kilépni készülök. Ő bent maradna. Kezében egy mobil. Rá-rápillant. Vár valamire.
- Gyere ki velem a kertbe – kérlelem
- Muszáj? – kérdezi
- Nem muszáj, csak szeretném.
Vonakodva, unottan adja meg magát. Lépegetünk egymás mellett, szótlanul. Eldöntöttem, hogy megpróbálom kirángatni az általam vélt passzivitásból. Segítségül hívom a kertet. Július van. Reggel. Tobzódik a nyár. Fent cikázva szántják az eget a fecskék. Az éjszakai esőtől mosott, tiszta a levegő. Nem állom meg szó nélkül. A saját ítéletemnek, észlelésemnek adok hangot. Miben reménykedek? Talán azonosul vele.
- Milyen csend van…de mégis ennek a csendnek hangja, lágy, hangja van – közlöm felé fordulva. Kötözködik velem, Kioktat.
- Ez a két fogalom: a csend és a hang nem egyeztethető össze
- Pedig igen! – mondok ellent neki – Itt igen, még ha grammatikailag úgy is van, ahogy mondod. Te éled a város zaját, de most hasonlítsd össze itt a természetben, a falu csendjében az apró, neszező hangokkal. Ez utóbbi megnyugtató, a város zaja felzaklató.
- Itt nem történik semmi – mondja durcásan
- Jaj, dehogy nem – válaszolom
- Itt az unalomtól kell kikészülni – folytatja
- Persze, mert nem látsz csak nézel – replikázok
- Ugyan, mondd már mit kellene itt megélnem? – Már éle van a kérdésének. A válaszom hasonló hangnemű.
- Elmondom. Megmutatom. Már ha egyáltalán érdekel és megérted? – kis csend költözik közénk. Én változatlanul szeretném meggyőzni és megmutatni, hogy itt szép és jó. - Gyere. Nézzünk szét – szelídülök meg – Segítek neked látni.
- Vigyázz a lépésedre. Itt egy kerti hangya a talált élelmet cipeli haza. Ne lépj rá! Ott egy poszméh hintázik egy margaréta virágán, ami ettől elnehezülten ingatja fejét. Hallgasd csak! Lent a völgyben vakkant egy kutya. Jön is rá a válasz itt fenn a hegyen: - Hallom haver! Figyelek! Ügyelek! Nesztelenül lapulva oson egy cica. Madarat lát. Szeretné megfogni.
- Azt nem szabad! – szólok rá ijedten. A kis rozsdafarkú a korlátra repül, szembe velünk, akik pár méterre vagyunk tőle. Piciket guggolgat. Olyan, mint egy tánc. Rövid bemutatója után elrepül.
- Nézz fel! Vijjogva szitál a levegőben egy hollópár. Bocsánatot kérnék a vijjogva kifejezésért, de ők így beszélgetnek. Pár hét és jönnek velük az idei kelés kamaszka hollói és ők is bekapcsolódnak a légi párbeszédbe.
- Érzed, hogy lebben a szellő? Bólogat a vén diófa idei könnyű ága. Gyere velem – szól a szél egy levélnek és hátára veszi. Hintáztatva lekíséri a földig.
- Hallgasd a zsibongást! Seregély csapat nagy hanggal lepi el a vadgesztenye lombját. Már mézédessé aszalódott rajta a sok termés. Lecsípik és gyorsan nyelik le. A magokkal találkozunk a madáritatókban. Ott, a kerítésnél már színesedik a szeder, pottyan a málna érett termése a földre. Amott a csigák ballagnak ki komótosan a levelek alól. Fényes nyomot húznak maguk után.
- Gyere! – felveszem és kiteszem őket a kertből. Ki, a kerítésen túli bokorba. Ott aztán igazán van nagy szabadság és csiga járás-kelése. Nem is értem, hogy egyik-másik miért jön vissza? Ami a madáritatóban pancsolva fürdik, az egy fenyőrigó. Fürdés után megrázza magát és tollat igazít. Kérlek, hunyd csak be a szemed egy pillanatra. Úgy hallgasd! Szól a kis harang lent a völgyben a fatoronyban és szerteküldi hangját. Felel rá egy éles hangú kakas: Vettem a fegyelmeztetést! Tudom, reggel van!
Felé fordulok. Nézem az arcát. A tekintetében kérdés, értetlenség és unalom.
- Mondd csak! – szól élesen hozzám. Ezeket te az életednek régebbi szakaszaiban is megláttad? Észrevetted? Fontos volt?
Most én hallgatok el. Nézek rá és vissza önmagamba. Hosszú a csend. Sokára szólalok meg.
- Igazad van. Nem láttam meg. Nem vettem észre és nem volt fontos. A mostani, ez a fajta látás képessége korfüggő. Ahogy öregszünk megváltozik a fontossági sorrend. Elül bennünk az élet előző szakaszainak zaja, ami akkor sok mindenre vakká tett, mert mást kellett látni. Most…ebben az életszakaszban felerősödik bennünk a csend. Látóvá válunk addig nem észlelt dolgokra.
- Például itt mire? – kérdi epésen
A válaszom megcsendesült, nyugodt, úgy mondom:
- A körülvevő világra, apróságaira, csendjére, hangjára. Én ezt a csendet a hangjaival most neked akartam adni. Látom, nem kell. Nem egyre fókuszálunk. Nem baj. Most borítékolom. Ötven év múlva vedd elő kicsim.
Szidom magam. Mire volt ez jó? Miért erőszakoskodtam? Ő megfordul. Indul be a házba. Kezében a telefon. Benyomja. Valaki üzent. „Este hat órakor találkozunk az egyetem előtt” Megváltozik az arca. Már a hírtől is boldog. Hosszan nézek után, majd vissza önmagamba. Én is boldog vagyok, csak mástól és másként. Generációk különbözősége. Ez így van jól. Lassan, elgondolkodva indulok be a házba… Vesztettem?... Nem… Változunk, de ez egy szakaszos, lassú folyamat…. Kell rá egy élet…
„Most borítékolom, majd ötven év múlva vedd elő kicsim” – küldöm utána az üzenetet mobilon. (Írta: Anyóka)


2019-06-15 07:51:45

Zagyva nagyanyám nem volt az a szomszédolós fajta, nem is igazán áldotta meg sok szomszéddal az élet, mert a régi ház pontosan a negyvenkettesre nézett, így a szemközt lakók már igen messze voltak egy kis trécselés gyanánt… A közvetlen mellettünk lévő szomszédba néha azért átjárt és mikor magával vitt mindig kaptam kávés furmint cukorkát… aztán hogy miről is folyt a szomszédolás arról fogalmam sincs… kicsi is voltam, meg teljesen lekötött a kapott nyalánkság… Azért néha átmerészkedtünk a nagy út másik oldalára egy nénihez, Margitka nénihez… itt sem tudom, hogy miről is folyt a csevej, igaz, cukorkát sem kaptam, de megmaradt felnőtt koromra, hogy Zagyva nagyanyám nem volt egy szomszédolós fajta … Teltek, múltak az évek, felköltöztem a nagyvárosba, ahol egyetlen egy szomszédom volt egy idős néni… de hát én se vagyok egy szomszédolós fajtaként nem igazán jutottam tovább egy ideig a köszönésnél… Aztán egyszer csak szó szót követett és kiderült, hogy az én pesti szomszédom Zagyva nagyanyám régi negyvenkettesen túli Margitka szomszédasszonyának a testvére… Teltek múltak az évek, visszaköltöztem a nagyvárosból, átköltöztem a csatornán túlra… és bár illedelmesen köszönök szomszédaimnak úgy gondolom, hogy Zagyva nagyanyám nyomdokaiba járva el lehet, mondani, hogy én sem vagyok egy szomszédolós fajta… (Írta Zagyva Ági, fotó:pixabay.com)


2018-12-15 15:28:45

Fél hat van. Kimegyek az autóhoz, bedugom a kulcsot, jé, bele is megy, nem fagyott le az éjjel. Visszamegyek a házba, felöltözöm, indulni kell, húsz perc múlva 6, kezdődik a roráte mise. El szeretnék jutni, nem szeretnék elkésni. Kikanyarodom a faluból, a fények megszűnnek, csak a sötétbe burkolózott alvó földek, a reflektor fénnyel borítja be a hajdani napraforgószárakat, pontosabban borítaná, ha a sűrű köd nem takarná el a letarolt növényeket. Imádkozni kezdek, itt már csak a csoda segíthet, hogy hatra Csákvárra érjek. Még mindig a bekötő úton haladok, amikor mellém kanyarodik az autó, egy ideig együtt haladunk, aztán újra előre enged. Mit akar vajon?
Valami baj van az autómmal?
Ránézek a műszerfalra, minden rendben, semmi sem világít. A kerekeket most cserélték, a kipufogó ugyan nem is oly rég leszakadt, de most az is a helyén, hangja nincs.
Vezetek tovább, és dicsőítem az Istent, reggel nem volt időm imádkozni, az autó tökéletes hely erre, főképp, ha egyedül vagyok.
Vértesboglárnál lelassítok, negyvenes a tábla, sőt meg is állok, mert az autó, aki már egyszer mellém szegődött, hirtelen elém kanyarodik, és bekapcsolja a vészvillogóját.
Kiszáll a vezető, mellém lép, letekerem az ablakot.
Tudja, hogy nincs hátul lámpája?
Tessék?
Nem világít semmi. Ebben a ködben nem valami biztonságos így vezetni.
Oh!
Tudja mit, előzzön meg, megyek maga után továbbra is, nehogy valaki belerohanjon ( az autójába). Csákvárra megy?
Igen. És köszönöm, mondom.
Elé kanyarodom, miközben eszembe jut a 91. zsoltár: "Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon..."
Épp a hat órát harangozzák, amikor belépek a templomba. (Írta:Konkoly Edit)


2018-12-09 17:46:04

avagy egy régi fénykép története… 1986 Püspökladány… Mindenki őrzi otthon a régi fényképeit… fotóalbumban a szekrény mélyén, vagy egy cipődobozban a fiókban… én is… Van közöttük egy régi fekete-fehér fénykép, amelyen négy nyolcadikos lány van, köztük én… Azt nem tudom, hogy miért csak Nekem van ebből a fényképből és ki adta, de ezt már örök homály fedi… A négy lány amúgy osztálytárs volt annak idején a Petri-telepi Általános Iskolában és valószínűsíthetően a fotó egy iskolai vetélkedőn készülhetett… mondjuk egy abban az időben hagyományosnak számított „Ki tud többet Püspökladányról?” címűn… De mind ez fikció, mert a négy lány közül egyik sem emlékszik a fénykép elkészültének történetére és a vetélkedőn való helyezésünkre… Mindenesetre a legütőképesebb csapat lett felsorakoztatva az osztályból, bár én személy szerint hiányolom a fiúkat… de a fénykép magában hordozza a kor védjegyeit… a sasson frizurát, az akkor oly divatos nagy lyukú kötött mellényt és az első butikpulcsit…

2018 Budapest… nagyvárosi hangulat, fények, zajok, embertömeg, vásár, séta… majd a meghittség varázsa… egy hely ahol újra négyen voltunk… Eltelt 32 év… kinek így, kinek úgy… van aki sokat utazik, van aki sokat alszik, van aki már kireptetné, van aki otthon fogná, van aki számokkal, van aki emberekkel… és csak mondjuk és mondjuk… Mindenki érzi, hogy ez milyen nagy szó… így újra együtt… egymás szavába vágva mesélődnek a történetek, felidéződnek az emlékek… csapongunk a múltból a jelenbe… minden pillanat tartogat valami újat és egy idő után előkerülnek a féltve hozott ajándékok is … ki a vendéglátást, ki modernt, ki népművészetit, ki egy kis hazait… Adunk, kapunk… együtt vagyunk… mi négyen… Bár nem beszéltünk erről mégis ahogy haladunk előre a napban mindannyian úgy érezzük, hogy úgy lesz kerek a történet, ha megkérve kedves vendéglátónkat azt a régi képet így 32 év után reprodukáljuk… ez az új fénykép története avagy 32 év után találkoztunk…(Írta: Zagyva Ági)


2019-07-05 11:13:29

Ma van az első Apa szülinap Apa nélkül. Nagyon szerettem Őt... Mindent megadott, amit egy lány apától kívánhat.
Eltelt nélküle 5 hónap. Vannak örömök azóta is, és van bánat is. És a gyász olyan, mintha nem érdekelné az idő folyása: egyszer egészen kereknek tűnik megint a világ, a másik pillanatban pedig mindennél erőteljesebben csap le az emberre, minden előjel nélkül, nem törődve azzal, hogy hol vagy, kivel és mit csinálsz éppen. És az emlékek sora pedig... nem is tudom, hol tároljuk őket, mindenhonnan előugrik egy-egy... Olyan régóta le szeretnék írni valamit Apával kapcsolatban, mert bár ez az egész nagyon személyes, mégis, hátha az Ő esete segíthet másoknak is. Sok éve küzdött már Apa mindenféle betegségekkel, kezdtük rögtön az elején, 8 éve egy “százezerből egy” típusú daganattal, 2 %-os túlélési eséllyel. És sok egyébbel folytattuk úgy 1-2 évente, nehogy unatkozzunk. Aztán tavaly ilyenkor azt mondta kedvenc professzorunk, Kupcsulik professzor, aki többször is foltozta Apát, és a családban csak patchwork dokinak hívjuk, hogy itt a vége. Mármint megint. De hogy most tényleg. Hashártya daganat. Menthetetlen és műthetetlen, vagy ahogy egy másik orvos fogalmazott: a karácsony már nemigen lesz meg.
Persze mélyponton voltunk... az utolsó utáni lehetőségeket is megpróbáltuk megkeresni, de mindenhonnan szomorú választ kaptunk... ekkor összeállt egy pár kis “véletlen”, köztük a lepcses szám, és találkoztunk a biologikával és az egerbaktai házaspárral: Váczy Józseffel és Pindrok Beátával. Ez mindannyiunkban mindent megváltoztatott.
Régóta hallja az ember, hogy a betegségek lelki eredetűek, de soha még nem találkoztam olyan komplex rendszerrel, ami választ ad arra: miért pont ilyen vagy olyan megbetegedései lesznek egy-egy embernek. Az egész gondolkodásmód, vagy inkább nevezzük egy új nézőpontnak, nagyon közel állt hozzánk: hogy az ember a természet része, és hogy a testében az elváltozások okkal történnek, és a testünk nem egy szakadék felé robogó, masiniszta nélküli gyorsvonat, hanem egy óramű pontossággal működő szerkezet, amiben minden okkal történik. Nem szeretnék ennél több észt osztani, nem értek hozzá, és nem is ez az ambícióm. Hinni kezdtünk. Együtt töltöttük a karácsonyt. Aztán még hónapokat.
Apa teste és lelke végül nem bírta tovább, elfáradt... de előtte még valami csodálatosat tett. Arra tanította a gyerekeit: Csongort, Ábelt és engem, hogy sohasem késő másképpen gondolkodni, sohasem késő megpróbálni változni, változtatni. 64 évesen elkezdte kigubancolni az életét, anyjával, apjával való kapcsolatát, mindent, és tiszta lappal akarta folytatni. Lelkizett. Sokat. Ez egy férfi embertől nem kis dolog.
A halál oka végül nem a hashártya daganat volt. Mert az eltűnt - ahogyan azt a biologika előírta. Nem találták az orvosok. Nem értették, hol van. A műthetetlent. A gyógyíthatatlant. Apa teste mégis lebontotta azt a daganatot.
Ezzel a tőlem szokatlanul személyes poszttal szeretném felhívni a figyelmeteket a biologikára. Mert a “betegség” megelőzése (!) elsődleges fontosságú. Hátha a lepcses szám még valakinek segít. Meg szerintem Apa is bírná, ha másoknak is segíthetne.
Apa. Az én hősöm. (Írta: Herczeg Flóra, forrás: www.facebook.com/HerczegFloraOfficial/)

Biologikai alapismeretek videó: https://youtu.be/50PAB_WmJyc Énlelő Alapítvány Biologika-Újmedicina


2018-11-06 18:20:33

De milyen volt a „falvak forradalma”? Tudunk-e valamit a Bárándon történtekről? Engedjék meg, hogy hiteles dokumentumok alapján, most néhány szóban megosszam Önökkel az 1956 őszi történéseket!
A fellelhető anyagok tanúsága szerint, a bárándi eseményeket leginkább a Debrecenben történtek befolyásolták, ahol október 23-án, már a délelőtti órákban elkezdődött a tüntetés, ahol, a több tízezer tüntető, már délután olvashatta a debreceni egyetemisták 20 pontos követelését a Néplap különszámában, s ahol az első lövések hamarabb dördültek el, mint Pesten. A Kossuth utcai ávós sortűznek több halálos áldozata volt.
A következő napokban teherautók, katonai járművek tucatjai indultak útnak Debrecenből a megye kisebb településeire. Egyetemisták, katonák, munkások vitték a forradalom győzelmének hírét a falvakba, osztották a követeléseiket tartalmazó röplapokat. Ekkor már nem jártak a vonatok s a vidék riadtan várakozott. A rádió többnyire csak zenét sugározott.

A megyében sorra alakultak a Forradalmi Bizottmányok, vagy a munkástanácsok. Orvosok, tanítók, tanárok, lelkészek, de sok helyen köztiszteletben álló parasztemberek lettek a tagjai. (A hírek és az egymást gyorsan követő események hatására a tanácselnökök, párttitkárok, a falvak korábbi vezetői többségükben elmenekültek.)

Mivel a központi utasítások nem igazán, vagy csak késve jutottak el a településekre, ezért a falvak, városok, szinte önálló köztársaságként élték a napjaikat. Felelősen, mindenütt a rend, a nyugalom, a közbiztonság, a vagyon megőrzését tekintették fő feladatuknak. Önkéntes alapon szervezték meg a nemzetőrséget, - s ha igényt tartottak rá – kaphattak fegyvereket is a forradalom mellé állt rendőrségtől, a katonáktól illetve a debreceni központból.

A falvak többnyire örömmel fogadták az egyetemistákat, majd nemzeti színű zászlókkal a kézben, ha volt 48-as emlékmű, akkor ott, ha nem volt, akkor pedig a községházák udvarán közösen elénekelték a Himnuszt s versek, szavalatok hangzottak el.

Az emberek több helyen elégették a begyűjtési, beszolgáltatási iratokat és szinte mindenhol leverték a diktatúra jelképét, az ötágú vörös csillagot, sok helyen megrongálták a második világháborús orosz katonai emlékműveket. A következő napokban megkezdődött az élelmiszeradományok gyűjtése a harcoló főváros részére. Volt olyan nap, hogy Hajdú-Biharból 20 élelmiszert szállító teherautó indult Budapestre.

Bárándon 25-e reggelén a községháza elé egyetemistákat szállító teherautó érkezett, akik átadták a röplapokat, ismertették a debreceni egyetemisták követeléseit és felajánlották a Debreceni Forradalmi Bizottmány segítségét.
Ezen a napon nálunk is megalakult a munkástanács 7 fővel. Volt köztük parasztember, tanácsi dolgozó, orvos és iparos. 28-ra falugyűlést hirdettek. Itt olvasták fel a forradalmi követeléseket, nyugalomra intették a lakosokat s ígéretet tettek a rend biztosítására, fenntartására. Mindenkit óvtak a fegyverek használatától. (Zárójelben jegyezném meg, hogy szélsőséges gondolkodású emberek nálunk is szerették volna elégetni a község iratait, anyakönyveit, azonban a munkástanács által felállított őrségnek sikerült ezt megakadályoznia)

Bárándon a forradalom 10 napja alatt egyetlen un. „forradalmi pofon” sem csattant el, nem voltak atrocitások, a munkástanács beváltotta ígéretét.

A vörös csillag nálunk sem kerülhette el az emberek haragját. Leverték. A Kossuth-szobor talapzatán a Nemzeti dalt az egyik fiatal tanító szavalta el. Az orosz könyvek a szemétbe kerültek, eldobálták vagy összetépték őket a gyerekek.

November 5-én reggel 3 szovjet tank jelent meg a faluban. A községháza előtt megálltak. Csöveiket az épületre irányították. A legénységből 5 fegyveres orosz katona, nagy kiabálással felrohant a lépcsőn. Fegyvert kerestek és fasiszták után érdeklődtek. Fegyveres harcra nem került sor, békésen tovább mentek.

A rendcsinálás sem sokáig váratott magára. Elkezdődtek a kihallgatások a községháza pincéjében. Sok ember ismert meg a gumibotot, akkori nevén a „Kádár kolbászt”! A Berettyóújfalui kórház megtelt. Megvert, kihallgatott emberekkel feküdtek mindenfelé. Ki hason, ki hanyatt, attól függően, hogy a hasát és az arcát, vagy a hátát és a talpát verték össze.

Bárándnak is voltak un. pufajkásai, kik november 4-e után, a megtorlás eszközeként, annak kinyújtott karjaként működtek. Járőrözés közben, ha a helyzetet úgy ítélték meg, „figyelmeztettek” is – gumibottal, de nem itthon a faluban. (Erre a rendszer nagyon odafigyelt, beosztásuk rendszerint más településre szólt.) (Írta: Ulveczki Lajosné)


2018-09-28 18:18:09


Hát igen, eljött ez a pillanat is.  Végére ér a kampányom és lassan lezárul a profil is.
Mindenképpen szerettem volna még írni egy bejegyzést, mert szeretem lezárni, összegezni a dolgokat és hát igen, az Élménykülönítmény hónapokon át életem része volt. Tavasszal jelentkeztem, akkor még csak motivációt keresve, bevallom kicsit saját magamat segítve, és itt az ősz, én pedig sokkal sokkal többet kaptam, mint vártam az elmúlt hónapokban.

Egyrészt támogatásokat tekintve, hiszen pár hónapja még azon görcsöltem, hogy gyűlik össze legalább fele a célomnak, most pedig boldogan jelenthetem, hogy 250.000, – Ft-al 166%-on áll a mutató.

Másrészt többet kaptam puszta motivációnál… Támogató szavakat, szeretetet, biztatást. Hitet, hogy az emberek tudnak jók lenni és jó célokért összefogni. Bizalmat… bizalmat olyanoktól, akiket nemrég ismertem meg. Vagy éppen virtuális mosolyt, azoktól, akiket már réges-rég ismerek. Visszaigazolást, hogy érdemes nyitni az emberek, a világ felé, mert kamatostól kapod vissza, ha így teszel. Barátok, akikkel hosszú éve nem találkoztam, de összeköt minket az általános iskola, a gimi, az egyetem… Családtagok, akik most “papíron” is igazolták, hogy mellém állnak. Támogattak, velem izgultak és érdeklődtek. Ismerősök, barátok az életem különböző szeletiről, akikkel eddig “csak” egy érdeklődésünk volt közös, most kapcsolat lett közöttünk a gyűjtés által is. Új arcukat mutatták meg az emberek: az önzetlent, a segíteni akarót.

Megtapasztalhattam újra, hogy ha adok, kapok is. Valahányszor jótékony voltam más fronton, felpörgött a számlálóm. Olyan emberektől érkezett támogatás, akire nem is gondoltam, vagy olyan összeg, amit nem is reméltem… vicces, de nem tudtam adni, mert rögtön visszakaptam valahogyan.

Fantasztikus érzés volt aktívan részt venni egy ilyen dologban és még fantasztikusabb látni, ahogy sok-sok kicsiből egy nagy dolog áll össze. Ahogy beigazolódik a régi mondás: sok kicsi, sokra megy…csak össze kell fogni. Hiszen a közös számláló is 100%-ra nőtt az elmúlt napokban, ami azt jelenti, hogy több, mint 3.600.000, – Ft gyűlt össze a Bátor Tábor részére <3 a="" te="" p="" r="" sz="" z="" p="" r="" ezer="" forintodb="" l="" is="" br="">
Ismertem a Bátor Tábort, ismertem az Élménykülönítményt. De az elmúlt hónapokban ismertem meg őket úgy igazán. Nem csak a tevékenységüket… nem csak egy lila pólót kaptam, hanem annál sokkal-sokkal többet.

Köszönöm! Köszönöm….köszönömköszönömköszönöm… Mindenkinek, aki részese volt a kampánynak, nagyon örülök nektek.

Most viszont itt a vége… fuss el véle. (Írta: Flachné Asztalos Judit)


2018-09-27 19:09:04

Kiírommagamból avagy zagyvaság lesz… Bocsánat de ez a szösszenet nem lesz humoros, témás vagy olyan amit megszokhattatok Tőlem… ez most tényleg arról szól, hogy kiírjam magamból azt az összevissza érzést, amit most érzek, és talán arra is jó lesz, hogy lássátok mindenkinek van „keresztje”… Nekem is… Nem tudom, hogy miből fakadóan, talán Mérleg mivoltomból – aminek azért igen sok előnye is van – de nagyon érzelgőssé, átérzőssé tudok válni bizonyos emberekkel és helyzetekkel kapcsolatosan, ami azért nem jó, mert egy másik ember életét akarom megérteni, átvenni, átérezni s ezáltal olyan emberek lesznek számomra szerethetők, szimpatikusak, gondoskodásra várók, akikhez túl azon, hogy semmi közöm, de mindez az egész még lelkiismereti problémát is okoz Nálam… A legszebb az egészben, hogy a másik fél már régen elengedte, túllépett az érzésen, én pedig még mindig itt vagyok ezzel a megmagyarázhatatlan összevissza érzéssel a mellkasomban, ami mély sóhajokat, kesze-kusza gondolatokat eredményez amúgy is anyáskodásra hajlamos jellememen… Bocsánat, kiírtammagamból és zagyvaság lett…(Írta: Zagyva Ági, fotó: pixabay.com/hu/)


2018-08-29 12:07:34


Itt ülök hosszú percek óta a billentyűzet felett és próbálom szavakba önteni az elmúlt hét történéseit… Aki ismer, tudja, ritkán van olyan, hogy nem bírok dumálni. Hát most ez olyan…

Azt persze pillanatok alatt le tudom írni, hogy alakultak a futásaim az előző héten, kezdem is ezzel, hátha közben jön az ihlet.

A 19-i 19 km után hagytam magamnak egy kis pihenőt és csak csütörtökön futottam újra. Akkor volt az Élménykülönítmény Piknik a Margit-szigeten. Kellemest a hasznossal összekötve hazafele futva jöttem a rakparton, így letudva egy kényelmes 10 km-es távot. Szuper volt az esti fényekben futni, utoljára karácsonykor jártam erre és bár még a nyár végét tapossuk, kicsit megcsapott a vágy, hogy újra azokat fényeket csodálhassam a kocogások közben. Maga a piknik is fantasztikus volt, sok lendületet adott a folytatáshoz mind ötletekben, mind lélekben.

Egy könnyű 6 km-es táv is elő volt írva múlthétre. Máskor többet szoktam futni, ha ilyen “rövid” az előírás (mert nem tudom 100%-osan tartani amúgy az edzéstervet), de most kihasználtam a kedvezményt, jól esett úgy elindulni, hogy egy laza örömfutás vár rám. Amúgy végül nem volt annyira az a szeles időnek hála. Annál inkább örültem, hogy legálisan hagyom abba 6 km után.

A hét harmadik futása végül hétfő hajnalra csúszott át és hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy régen járt úton, a Citadella felé gyűjtöm be a kilométereket. Ezt az utat is nagyon szeretem, de valahogy nem jártam erre az utóbbi hónapokban. Annál inkább esett jól most a lelkemnek. Egyrészt, mert sikerült végig futnom felfele, még ha lassan is. Ezt sikerként könyveltem el. Másrészt, mert fent lenni hajnalban leírhatatlanul szuper érzés. A kilátás gyönyörű… Ilyenkor nincsenek buszok, turisták, csak egy-két sportos ember és a biztonsági őrök. Jó onnan lenézni erre a nagy, zajos, pörgős városra, mert annyira békés és nyugodt onnan fentről, hogy az is beleszeret, aki amúgy utálja.

Lefele az Erzsébet híd felé mentem és mivel kedvenc hidam (ne kérdezd miért :D) átfutottam rajta a pesti oldalra. Végül a Szabadság hídon vissza, egész hazáig. Kényelmes, kirándulós, városnézős 13 km lett, nagyon élveztem.

A nap folytatásában elmentem a Bátor Táborhoz éééééés megkaphattam a lila pólómat. Soha nem voltam még ennyire boldog egy futópólóval a kezemben és utóbbi időben nem is nagyon használtam a rajtcsomagosakat a versenyeken. De eeeeezt! Alig várom, hogy rajtam legyen.

Nem értettem régebben, miért annyira különleges dolog ez, de az elmúlt hét és az utóbbi hónapok megértették velem. Fantasztikus érzés ehhez a közösséghez tartozni… Igazán JÓ emberek között lenni, JÓ ügyért cselekedni. Korábban is jótékonykodtam már, de most értettem meg igazán, mennyire más, ha aktívabban vesz részt benne az ember.(Írta: Flachné Asztalos Judit)


Oldal : 123456789


A J Á N L Ó
Szélmalom utca 1.
Báránd 4161
(30) 190 0499

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
https://www.facebook.com/search/top/?q
=h%C3%A1romf%C3%B6ld%20kincse%
14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL
Új esküvői ruhaszalon Debrecenben!
 Külsővásártér 3.sz.
Bejelentkezés: 30 412 96 33
Vadonatúj ruhák, mérsékelt árak,
 kedves kiszolgálás!
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/riegel.cajon/

   talitabanner_1.jpg 
www.talita.hu

S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu