2023. Szeptember 26. Kedd Jusztina napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Évadnyitó
2023-09-16 16:31:57

Hétmérföldes Szabad Bált rendzenek 2023. szeptember 30-án 19:00-től Debrecenben a Hatvan utca 32. szám alatt a Hajdú Táncegyüttes székházában.   

Hajdúság - Hortobágy

2010-11-09 20:14:58

innovacio_FM_14.jpgA Magyar Tudomány Napján 2010.november 9-én adták át az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjakat a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában. Bitskey István, a DAB elnöke nyitotta meg az ünnepséget, majd felkérte Berényi Dénest professzort, hogy mutassa be a „Tudomány életközelben” című könyvet, amely a DAB történetét foglalja össze. Ezután a kötet szerzője, Kerepeszki Róbert történész is mondott pár szót a mű elkészültének körülményeiről. Ezt követően a vendégek Sulik Béla professzor méltató előadását hallgathatták meg, a Szalay Sándor díj névadójáról, majd következett a Szalay Sándor díj átadása. Ezek után az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjak átadása következett. Hajdú-Bihar megyében a Nádudvari Körített Túró fejlesztéséért az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjat a Nádudvari Élelmiszer Kft. kapta. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az Országos Ügyeletfigyelő Rendszer fejlesztéséért az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjat a QN Creative Studio Kft. kapta. Szabolcs-Szatmár Bereg megyében pedig az ISOACTIVE 3D aktív hőszigetelésű épületszerkezet fejlesztéséért az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjat a BT&SONS Kft. kapta. (forrás:Hajdú-Bihar Megyei Iparkamara)

2010-11-08 12:39:20

250px_Wass_Castle_in_Taga__Cluj_County.JPGA Magyarok Szövetségének Hajdú-Bihar megyei és a Jobbik debreceni szervezetének adományait szállították 2010. október 29-én Erdélybe, a holtmarosi Tulipán Gyermekotthonba. A "Tulipán" Gyermekotthon (a képen) a Czegei Wass Albert Alapítvány és a holtmarosi Református Egyházközség közös erőfeszítéseinek köszönhetően folytatja tevékenységét, és Bartha József református lelkész áldozatos munkájának köszönhetően áll most is. A román állam támogatására nem lehet hagyatkozni, ezért örülnek minden támogatásnak. Botos Csaba és családja tartós élelmiszereket, zöldséget, gyümölcsöt, száraztésztát, lisztet, tisztítószereket vitt. (forrás:magyarokszovetsege.hu)

2010-11-05 22:15:43

item_963_thumb.jpgAz Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjátadó Ünnepség (a Tudomány Ünnepének nyitó rendezvénye) 2010. november 9. 10.00 – 13.00 a MTA DAB székház 4032 Debrecen Thomas Mann u. 49.alatt  Program: Köszöntő - Bitskey István „A Tudomány életközelben” – Az MTA Debreceni Területi Bizottságának története (1976-2010) könyvbemutató Berényi Dénes (a képen) A szerző szavai - Kerepeszki Róbert  MTA ATOMKI Szalay Sándor díj története - Sulik Béla.  Díjátadás: MTA ATOMKI Szalay Sándor díja Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjak. Az Észak-Alföldi Innovációs díjat 12 éve alapította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Debreceni Területi Bizottságának kezdeményezésére a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) és a régió három megyei kereskedelmi és iparkamarája. Az Innovációs díj célja a nemzeti vagy regionális szinten kiemelkedő eredménnyel járó olyan fejlesztő munka, valamint kimagasló egyéni teljesítmény elismerése, amely termékfejlesztést, technológiai fejlesztést, informatikai rendszerfejlesztést, szolgáltatásfejlesztést valósított meg. A pályázatot az MTA Debreceni Területi Bizottsága, a Hajdú- Bihar, a Szabolcs-Szatmár Bereg, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint 2009-től az INNOVA Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség közösen hirdeti meg. A pályázat elbírálását az MTA DAB elnöke, a kamarák és az INNOVA véleményezése, illetve rangsorolása alapján végzik, szakértők bevonásával. A pályázat eredményét az Innovációs díj (oklevél és plakett) átadásával a Debreceni Akadémiai Bizottság elnöke és a kamarák elnökei közösen teszik közzé a Magyar Tudomány ünnepén. A formatervezett díj Jurcsák László iparművész alkotása. (forrás: Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara)

     


2010-10-24 20:28:11


2010-10-15 12:08:10

i009909.jpgBeszélgetés Ószabó István költővel "Ne legyen olyan erő, olyan hatalom, amely ragaszkodásunk gyökereit kitépi; s hogy idegen­nek érezzük magunkat ahol élünk, száműzött­nek, ahol otthonunk van, gyökértelennek ott, ahol születtünk. És ne csak lefelé, gyökereink törjenek egymás felé is, ha elvágják, újra össze­nőnek, eggyé forrva össze, ahogy Isten lényé­vel egyszer minden lélek." Ószabó István, a balmazújvárosi születésű, Debrecenben élő költő e sorok írója. ...
— Akár Csokonai, Fazekas Mi­hály, Szabó Magda és Veres Pé­ter, én is a "Hortobágy mellyékén" születtem A költészetben, amit el­ső megszólalásomtól kezdve so­káig öntudatlanul műveltem, s amelyet némely bírálóm szerint szellemidézés, legenda-éhség, az őskeresés nosztalgiája jellemzett, ehhez a költészethez számomra a környezetemben élő, kevés sza­vú pusztai emberek voltak az ösz­tönzők. Anélkül, hogy tudtam vol­na, vagy tudtak volna róla, ők szó­laltattak meg költőként. Az ő keremetükbe voltam zárva. Nem vé­letlenül írhattam le magát a szót olyan korán, ezt, hogy keremet. Később néztem utána, hogy meg­tudjam, mit jelent. Azt az erdei lisztest nevezték így őseink, ahol titokban áldoztak ősi isteneiknek Ahol ezek a keremetek voltak, ezeket a pogány magyarok által szentnek ismert erdőket a ke­reszténység elterjedése után is "foresta sanctorum regum" (szent királyok erdei) néven emlegetik ok­irataink. Árpádházi királyaink a lap­pangó pogány vallásgyakorlat mi­att lefoglalták, s a régi áldozó he­lyeken templomot, zárdát emeltet­tek. Egy ilyen keremetben születő, fölhangzó imáimnak tekintem na­iv, archaizáló hangú első versei­met. Talán, ha kötetben megjelen­hettek volna, most boldogabb len­nék. ...

2010-10-01 18:06:07

337_holegballonos_repules.jpg2010. október 02. -10. közötti időben kerül megrendezésre a XIX. Hőlégballon Világbajnokság. A versenyen 32 ország képviselteti magát, körülbelül 140 pilótával. A megnyitó ünnepségre 2010. október 02-án 13.30 órai kezdettel kerül sor a Főnix Rendezvénycsarnokban. Az első futam október 04-én indul, melyhez a Rendőrség segíti a különböző felállítási helyekre a 165-170 gépkocsiból álló járműoszlop kijutását. Ezúton kérjük a lakosságot a balesetek elkerülése érdekében, hogy türelemmel legyenek az adott útkereszteződésekben, s a rendezvény helyszínek környékén, hiszen jelentős gépjárműforgalomra kell számítani. A forgalmi rend fenntartását forgalomirányító és forgalomellenőrző járőrök fogják segíteni. A futamok a versenynapokon 05.30, illetve 15.30 órakor kezdődnek az utolsó versenyrepülésre október 09-én 05.30 körüli időben várható. A kiindulási pontok Debrecen, illetve Hajdúszoboszló különböző pontjain lesznek, egy meghatározott sugarú körön kívüli területről kell a versenyzőknek egy meghatározott területre eljutni. ...

2010-09-28 13:48:42

csonka.jpgIrodisták, betegek, sétára indul Debrecen! 2010. szeptember 28-án, kedden este 18 órára a Csonkatemplom elé várják azokat, akiknek ég a talpa alatt a talaj a tettvágytól. Együtt sétálni nagyobb élvezet, mint magányosan bandukolni. Lényeges, hogy lépegess! Ez a mottója a 10 ezer lépés programnak. A Mozaik Debreceni Kulturális Közhasznú Egyesület Debreceni séták című kezdeményezése által az egészséges életmód fontosságára és egészségének megőrzésére kívánja felhívni mindenki figyelmét. November 30-ig 20 alkalommal olyan sétaprogramokat szerveznek, melyeken gyerekektől az idős korosztályig bárki részt vehet. Kifejezetten ajánlják a mozgásszervi problémákkal küzdő embereknek, cukorbetegeknek és azoknak, akik irodai munkát végeznek. Tegye meg Ön is az első lépést egészsége érdekében! ...

2010-09-24 13:16:54

_20100924111520.jpgHa bolgárral találkozol, nem panaszkodj a 150 év miatt! Nekik ötszáz év török uralom jutott, s azt ünneplik ma  Debrecenben (is), hogy bolgárok maradtak. 132 évvel ezelőtt 1878-ban szabadult fel a bolgár nép a török uralom alól, de a bolgár függetlenséget 1908. szeptember 22-én, 30 évvel a felszabadulás után hirdették ki. Erre emlékeznek pénteken Debrecenben. A Bolgár függetlenség napja alkalmából szeptember 24-én, 18 órakor Bolgár estet szervez a Bolgár Kisebbségi Önkormányzat és a Debreceni Művelődési Központ a Belvárosi Közösségi Házban. Közreműködik: a Biljana Táncegyüttes (Karcag), a Dzsumbarlak Zenekar és Sas Nelli (ének). A rendezvényen való részvétel ingyenes. Bulgária ritkán volt független a történelem során, először 632-1018 között, majd 1185-1396 között, végül 1878 óta. A török uralom kezdődött 1396-ban és tartott 1878-ig. A bolgárok hatalmas sikere, hogy ilyen hosszú elnyomás ellenére is megőrizték nyelvüket, vallásukat és kultúrájukat. (forrás:civishir.hu)

2010-09-09 12:14:19

bio__tel.jpgVIII. Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztivál Hajdúszoboszló - 2010. szeptember 10. - 2010. szeptember 12.
A Hajdúszoboszlói Vendéglátók Egyesülete idén nyolcadik alkalommal rendezi meg szeptember 10. és 12. között a Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztivált. Az elmúlt évek alatt a Fesztivál a térség meghatározó, sikeres rendezvénye lett, ahol a bioételekből készült étkek mellé különböző tájegységek borait fogyaszthatják az idelátogatók. Mindhárom napon: Hölgyeknek - Wellness Világ Egészségsátor - Bőrápolási-, smink- és táplálkozási tanácsadás. Gyerekeknek - Zöldségvár, ugráló, csúszda, arcfestés, kézműves foglalkozások. Uraknak - Magyarország tradicionális borvidékeinek bemutatkozása, borkóstoló és vásár. Mindenkinek - Bio ételkóstoló, bio termelők bemutatkozása, vásárlási lehetőség.

2010-08-31 09:59:59

hajdutelepites_kicsi_.jpgHajdúszoboszló város Önkormányzata tisztelettel meghívja a város polgárait és minden kedves érdeklődőt
2010. szeptember 2-án (csütörtökön) a lovashajdúk Szoboszlóra telepítésének 404. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi programokra 10.00 Református templom Ünnepi istentisztelet Igét hirdet: Orémus Zoltán, a Kassai Református Gyülekezet esperes-lelkésze, Köszöntő: Takács Tamás vezető lelkész 11.00 Református templomkert „A lovashajdúk letelepítése” domborművének koszorúzása 14.00 Művelődési központ, díszterem Kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért tanulók és felkészítő tanáraik jutalmazása, az Óvónői Hivatásért Emlékérem átadása 16.00 Városháza, díszterem Ünnepi képviselő-testületi ülés Önkormányzati kitüntetések átadása 17.00 Hősök tere, Bocskai István lovas szobra VÁROSI ÜNNEPSÉG ÉS KOSZORÚZÁS Beszédet mond: Dr. Sóvágó László polgármester ÜNNEPI MŰSOR Közreműködnek:A Zichy Géza Zeneiskola fúvószenekara,Az M.M. Pódium Színház Nagyvárad művészei:Meleg Vilmos,Meleg Attila,Bocskai Tímea,Szallós Tünde

Oldal : 123456789101112131415
161718192021222324252627282930
313233343536373839404142434445
4647484950515253


A J Á N L Ó


www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu