2024. Július 15. Hétfő Henrik napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díj

2010-11-09 20:14:58

innovacio_FM_14.jpgA Magyar Tudomány Napján 2010.november 9-én adták át az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjakat a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában. Bitskey István, a DAB elnöke nyitotta meg az ünnepséget, majd felkérte Berényi Dénest professzort, hogy mutassa be a „Tudomány életközelben” című könyvet, amely a DAB történetét foglalja össze. Ezután a kötet szerzője, Kerepeszki Róbert történész is mondott pár szót a mű elkészültének körülményeiről. Ezt követően a vendégek Sulik Béla professzor méltató előadását hallgathatták meg, a Szalay Sándor díj névadójáról, majd következett a Szalay Sándor díj átadása. Ezek után az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjak átadása következett. Hajdú-Bihar megyében a Nádudvari Körített Túró fejlesztéséért az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjat a Nádudvari Élelmiszer Kft. kapta. Jász-Nagykun-Szolnok megyében az Országos Ügyeletfigyelő Rendszer fejlesztéséért az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjat a QN Creative Studio Kft. kapta. Szabolcs-Szatmár Bereg megyében pedig az ISOACTIVE 3D aktív hőszigetelésű épületszerkezet fejlesztéséért az Észak-Alföldi Regionális Innovációs Díjat a BT&SONS Kft. kapta. (forrás:Hajdú-Bihar Megyei Iparkamara)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu