Őszintén szólva  eleinte ódzkodtam tőle, amikor az internet berobbant  az életembe.. Nem csoda, hiszen a mi generációnk  régen, a  fatengelyes világban még óriási golyós számológépen tanult számolni, és  a régi ABC-s könyvből olvasni. Nekünk ezek, no meg  a könyvek, illetve a világ, a  környezetünk megfigyelése jelentették az ismeretszerzés forrásait. Tv sem volt, sem okos telefon - még a nem okos is  csak ritka  helyre volt  bevezetve. Mielőtt azonban bárki is elkezdene sajnálni, sietek leszögezni: nagyon szép és tartalmas gyerekkorunk volt. Mi még tudtunk játszani egymással órákon át, míg csak esteledvén kit - kit haza nem hívott az édesanyja. Rengeteg játékot ismertünk, csak úgy repült az idő! Igazából persze én sosem szerettem a zajos játékokat -  sokkal szívesebben olvastam. Mivel saját, otthoni kis könyvtárunknak hamar a végére értem, már 8-9 éves koromban buzgó könyvtár-moly lettem. Emlékszem, mekkora büszkeség töltött el, amikor idővel már édesanyám számára is én vittem haza az olvasni valót - méghozzá a Megyei Könyvtárból. Nagyon szerettem a könyvtárak hangulatát, csöndjét - elbűvölt a könyvek végeláthatatlan sora. Rengeteget olvastam tehát, és néha bizony még az ajánlott  korhatárt  is át- átléptem. Kicsit fáj a szívem, ha visszagondolok: milyen boldog idők is voltak, amikor a könyvek ára még sokkal elérhetőbb volt. Így sokszor egyszerre több könyvvel is gazdagodhattam. Otthon aztán szinte szertartás-számba ment, amikor szétraktam az asztalon új kincseimet, majd  pedig egyenként átlapoztam őket. Azóta is nagyon szeretem az  új könyvek illatát.
Az internet térhódításait aztán emiatt sem néztem eleinte jó szemmel. Bántott is, bosszantott is, hogy  amíg én az egész  addigi életemet jószerivel  átolvastam - sokszor a pihenés óráit is meglopva- és akkor jön ez az izé, 1-2 kattintás, és minden információ tálcán érkezik. Minek akkor hát a könyv, minek olvasni?
Eleinte bizony féltettem gyermekeimet is, hogy nem olvasnak majd eleget, nem szerzik meg a szükséges szókincset, műveltséget a könyvekből, nem színesedik és gazdagodik a beszédstílusuk, mert betolakodott életünkbe az internet. Nem tesznek majd szert biztos helyesírásra sem talán - ennek köszönhetően. Azóta persze már elmondhatom: szerencsére a félelmem alaptalan volt, Az idők során persze megváltozott a véleményem, hiszen alapvető: ahhoz, hogy valamit a neten megkeressünk, ismeretekre van szükség. Nem hiábavaló szokás tehát az olvasás, semmivel nem pótolható. Mára aztán már megbékéltem, sőt megtanultam élvezni is az internet áldásait , hiszen nap mint nap használom.  Mi tagadás, eleinte néhány dolog azért csaknem érthetetlen volt a számomra - például nehezen barátkoztam meg a virtualitás fogalmával. Talán ha annak idején több sci-fit olvasok, valamivel könnyebb lett volna ezt megérteni, de ez a műfaj  eléggé távol áll az én érdeklődési körömtől. Az internetes szokásokról  több hasznos információt kaptam gyermekeimtől is - így tudtam például meg, hogy a neten a törölt dolgok bizony nincsenek, és soha nem is lesznek valóban kiradírozva. Felelősség tehát, hogy mit közlünk. mit írunk le.
Nagyon könnyű lett a kapcsolat-tartás is a nekem fontos és kedves emberekkel, barátokkal, a családom tagjaival, sőt később már az unokáimmal is. Külön öröm, hogy egykori kedves osztálytársaim  így szintén elérhető közelségben vannak. Aztán meg  - mivel sajnos az ember egyre feledékenyebb, ahogy múlik az idő- ,egy -egy idézet, verssor szerzőjét vagy pontos szövegét  valóban gyorsan meg tudom keresni, pár kattintással.Egy aggályom van csupán:, az internet jóvoltából  mindenkire, tehát a mostani gyerekekre is szűretlenül zúdul a rengeteg információ, lehetőség . Jól tudjuk, hogy manapság már a kisiskolások is mennyire sok időt  töltenek a számítógép  előtt - de vajon  akad-e, aki megtanítja őket okosan válogatni?  A jót, a hasznosat elválasztani a rossztól, a  károstól ?  Hiszen a gyerekek (is) nagyon  kíváncsiak - ami természetes-, csakhogy  a legtöbb felnőttnek manapság  nincs sem elég ideje, sem pedig türelme  velük foglalkozni.
Néha bizony furcsállom, , hogy egyesek mi mindent megosztanak a világgal, a nyilvánossággal, hiszen "verba volant - scripta manent" (a szó elszáll, az írás megmarad). No, de lelkük rajta - ízlés dolga, ez már valóban magánügy. Én mindenesetre csupán  annyira engedem be az életembe a netet, amennyire jónak látom - vagyis csak módjával.  Így használom tehát a mindennapokban a csodahálót.(Írta:Dr. Hajdú Lajosné Rácz Gabriella)