Szilveszterkor az idén is átlépünk majd  Ianus kapuján. Azon a napon, melynek végén az óév átadja helyét az újnak, évről évre mindig eltöprengek: vajon mit is rejteget számomra az elkövetkező új év, és ugyan mit is kívánok, vajon mit szeretnék kapni a ránk köszöntő új esztendőtől. Tudom, a világon nagyon  sokan teszik ezt így, hozzám hasonlóan.
Régen kinőttem már az újévi fogadkozásokból  -  tulajdonképpen nemigen tettem soha olyan fogadalmakat, amelyekről úgyis már jó  előre tudni, hogy teljesíthetetlenek.  Persze az, hogy vajon mit hoz az új esztendő nekem - nekünk, az mégis csak érdekel, foglalkoztat, hiszen azért mégis csak van néhány olyan dolog, amit nagyon nem, vagy igenis, nagyon szeretnék megérni, elérni.
Most, hogy rég túl vagyok életem zenitjén, természetesen már sokkal megfontoltabban gondolkodom, mint régebben tettem. Így mindig azt veszem előre, amit ezután sem, vagyis sosem szeretnék megérni. Mindenek előtt tehát azt kívánom: ne érje házunkat semmilyen kár, sem csapás, sem szégyen az új esztendőben sem. Csakis ezután jöhetnek azok a kívánságok, amelyeket szeretném, ha beteljesülnének!
Az elmúlt évek tapasztalatai bizony, nagyon is megtanítottak arra, hogy legyek csak minél  szerényebb  a jónak, a kellemesnek a kívánásában!  Ezért tehát először is azt szeretném, ha az élet, a Sors csak olyan feladatok elé állítana, amelyekkel meg  tudok birkózni. Ezt nem valami restség, vagy a kényelem szeretete mondatja velem, hanem az elmúlt években - évtizedekben- szerzett meggyőződés és tapasztalat.. Szerencsére Isten pontosan tudja, hogy mennyit bírok el, mennyire vagyok képes, és én  tudom, hogy erőn felül úgysem rak rám terheket. Ha pedig mégis úgy tenne, annak oka van, hiszen ha próbára tesz, bizonyára más célja is van velem.Ha van választásunk, és mi mégis erőn felül vállalunk feladatokat, veszünk vállunkra terheket, tehát megpróbálunk dolgokat túlteljesíteni, az törvényszerűen visszaüt: elfecséreljük testi, szellemi és lelki muníciónkat. Ráadásul ilyenkor esünk bele a mindenkinek megfelelni akarás ördögi csapdájába is, Bizony, sokan vergődnek manapság ebben a csapdában!
Nagyon fontos, hogy ismerjük magunkat, lehetőségeinket, mert így könnyen felmérhetjük: vajon valóban meg  tudunk-e birkózni egyes feladatokkal, kihívásokkal. Úgy hiszem: még mindig könnyebb és hasznosabb  nemet mondani a vállalásnál, mint megszégyenülni a teljesítés kudarcában.
Testi és lelki erőink fogytával sajnos, egyre érzékenyebben leszünk. Ezt annak idején már nagyszüleimen, majd szüleimen is megfigyeltem, most pedig  bizony, napról napra mind  jobban érzem saját magamon is.
Kérem tehát Istent, hogy kíméljen meg a túlzott érzékenységtől, mert ez sok fájdalom, és csalódás forrása lehet a jövőben. Nem szeretnék olyan idős emberré válni, aki folyton perben-haragban él környezetével - és egyúttal persze saját magával is... Nagyon fontos emberi erények a szeretet, a jóindulat, a tapintat és a türelem - de ne csak birtokoljuk ezeket az erényeket, hanem igyekezzük sugározni is őket kifelé, a környezetünk felé. Sokszorosan kipróbált, bevált tapasztalat, hogy a jót - főleg ha még meg is osztjuk másokkal- sokszorosan visszakapjuk. Inkább érdemes tehát ilyesmibe energiát  fektetni, mint a erőltetni a kényszeres megfelelést,  ami végül is sehová sem vezet.
Én mindenesetre ezen gondolatok jegyében kezdem  majd  el a saját,  2015-es esztendőmet...(Írta: Dr. Hajdú Lajosné Rácz Gabriella)