2024. Április 20. Szombat Konrád, Tivadar napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

Nagy-Sárrét

2023-08-11 23:19:20


2023-08-03 12:33:43

a Kabai Nyári Színház, és ebből az alkalomból mutatja be 2023. augusztus 17-én és 19-én 20:30-kor Szörényi Levente - Bródy János István a király című rockoperáját a kabai szabadtéri színpadon.


2023-07-15 08:02:16

Érdekességek a régi bárándi aratásokról, az 1950-es évek stílusában.
Néplap, 1955. július
"Báránd igyekszik. Jutalom a legjobb gépmunkás csapatnak: 50 liter sör
A bárándiak csatlakoztak Álmosd község versenyfelhívásához, vállalták a dolgozó parasztok, hogy a viaszéréstől számított nyolc napon belül az aratást befejezik.
Az aratás befejezésétől számított öt napon belül elvégzik a hordást, tíz napon belül pedig a tarlóhántást és másodvetést. A kijelölt közös szérűkön olyan ütemben csépelnek, hogy augusztus 12-re a cséplést befejezik és ugyanezen nap estéjére már a gabonabeadásnak is eleget tesznek. A termelési bizottság tagjai a napi feladatokat kisgyűléseken megbeszélik a dolgozó parasztokkal és megszervezik a kölcsönös segítést is. A cséplőgépmunkások között páros versenyt szerveznek, már elkészült a díszes versenyzászló is, amely minden nap odakerül, ahol a legjobb eredményt érik el. A versenyzászlón kívül a véglegesen legjobbnak bizonyult gépmunkás csapatnak 50 literes hordóval sört és minden munkásnak egy-egy könyvet ad a községi tanács versenybizottsága.
Báránd község dolgozó parasztsága is keményen küzd a gyors aratásért.
Napközi otthonokat rendeznek be az iskolában, ahol egy forint 60 fillérért teljes ellátást adnak a kisgyermekeknek, hogy minél több dolgozó parasztnak a felesége tudja kivenni részét az aratás nagy munkájából.
Igen helyes kezdeményezés ez. Kövessék ezt a példát a megye falvaiban, hiszen a meglévő napközi otthonok nem elégségesek ahhoz, hogy minden kisgyermeket magukba fogadjanak. A bárándi MNDSZ asszonyok szorgoskodnak az ideiglenes napközi otthonok szervezésében. Az MNDSZ asszonyok vállalták a tűzőrséget is, egymást váltva teljesítenek szolgálatot a telefon mellett."
"Báránd igyekszik. Szorgalmas népe serényen dolgozik, de kéri, hogy segítsék is jóakaratát, mert a legutóbb kapott 50 kasza már elfogyott és hiába sürgetik, nem kapnak a boltban új kaszát, pedig jelentkeznek érte úgyszólván óránként. Szükséges, hogy Báránd a kasza fenőkő mellé üllőt is kapjon, hogy ki tudják kalapálni a csorbuló kaszákat." (Írta: Ulveczki Ildikó) 


2023-06-19 12:21:36

A püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum 2023. június 24-én 17:00-kor szoboravató ünnepséggel és tárlatvezetéssel vesz részt a Múzeumok éjszakája elnevezésű országos programsorozatban.
Ezen az estén Nagyjaink Panteonjának bővítésére kerül sor a múzeumban: Dorogi Márton, Kecskés Gyula és Szűcs Sándor bronz reliefjének leleplezése, valamint Karacs Ferenc és Karacs Ferencné Takács Éva bronz portrészobrának felavatása.
Szobrok nemzedéke címmel Győrfi Lajos és Győrfi Ádám szobrászművészek közös kiállításának megnyitója. 

18:00-tól tárlatvezetések: ifj. Győrfi Lajos történész-muzeológus a Szobrok nemzedéke című kiállításban és Fórián Péter helytörténeti kutató előadása Jurtagalériában.

Kísérő programok: a Vonzáskör Egyesület, a Hetedhét Ház és Karacs Ferenc Múzeum népi játék részlegének közreműködésével. Lesz ugrálóvár, büfé és tombolasorsolás is. A rendezvény ingyenes.


2023-06-09 21:21:48

... népmeseíró pályázat középiskolás korosztálynak. A Biharnagybajomi Gazdakör női tagozat meseíró pályázatot hirdet 16 és 19 év közötti Biharnagybajomban elő középiskolai tanulók részére. Ehhez a pályázathoz szükséged lesz:
- Fantáziádra
- Eltökéltségedre
- Szülői beleegyező nyilatkozatra, ha 18 év alatti vagy, hogy indulhass a pályázaton (sajnos ennek hiányában nem tudjuk a jelentkezést fogadni)
- Egy oldalas bemutatkozást arról, hogy ki vagy, hol élsz, hol tanulsz, erősségeid, hobbid, kedvenc területed…stb.
- Biharnagybajomi lakhelyre (csak Biharnagybajomban élő tanulók jelentkezését tudjuk fogadni)
Beküldési határidő: augusztus 1.
Eredményhirdetés egy gála vacsora keretében: értesítéssel leszünk.
Jelige: Mese-mese-mátka (tárgyba feltűntetni)
Terjedelem: 4-5 oldal, Times New Romanban, 12-es betű mérettel, sorkizárással, 1,15 sortávval.
Mesében szerepeltethetőek és felhasználhatóak a következő kulcsszavak:
- szegénylegény
- kicsiny ház/ kunyhó
- édes kisleány
- bárányka
- szántók
- legelők
- zengő erdő, arany erdő, réz erdő
- mindent tudó folyó
- agyafúrt
- jószívű
- beszélő ló (beszélő állatok)
- illatos virágok
- királykisasszony
- aranykantár
- vasorrú bába
- gyógynövények (úm.: kamilla, cickafark, ezerjófű…stb.)
- kacsalábon forgó palota
- aranytükör
- öreg király.
Kérjük a kulcsszavak vastagon, aláhúzással kiemelni az átláthatóság érdekében.
A mese témájában emelkedjen ki:
- a természet és a természethez való közelség fontossága, óvása és vigyázása
- továbbá a főhős és a bölcs király karakterének kidolgozása
- emeld ki, hogy az öreg király uralkodása alatt milyen az országa (itt negatív és pozitív irányban is elmehetsz a történeti szálon. De ha negatív irányban mész el akkor mutasd be a szegénylegény látószögéből hogyan nézne ki jól az ország úm.: milyenek az emberek, milyen a környezet?)
- annak a vázolása hogyan néz ki egy ápolt falú, közösség, mi jellemzi az ott lakó emberek
- az állatok szeretete és megbecsülése
- a mindennapi betevő falat fontossága (ezt megközelítheted földművelés, veteményezés szempontjából)
- a főhős által megtett út tanulsága.
Díjazások:
I. hely: 30000 Ft
II. hely: 25000 Ft
III. hely: 20000 Ft
Természetesen emléklapok és elismerő oklevek átadásával egyetemben.
Sajnos nem tudunk mindenkit díjazni, de szeretnélek arról biztosítani benneteket, hogy minden beküldött mese egy kincs a szemünkben és nagyon bátor vagy ha lapra veted a saját történetedet.
A jelentkezéseket az osztondijasleszek@gmail.com címre várjuk.
A bíráló bizottság nevében jó munkát kívánunk és kellemes nyarat! Dr. B. Csákné Kovács Kinga


2023-06-03 07:31:33


2023-05-28 19:08:58

Pap Gábor (a képen) művészettörténész tart előadást 2023. június 8-án 18:00-tól a püspökladányi Szent Péter és Pál római katolikus templomban. 


2023-05-16 20:05:01

 

Fegyverneki Máté tűzoltó főtörzsőrmester (a képen jobbról) előadása 2023. május 19-én, pénteken 18:00 órakor a püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központ színháztemében a törökországi földrengést követő mentési munkálatokról, és az ott szerzett tapasztalatokról.


2023-05-03 19:29:33

"Most rúgjon a sarkad szikrát" címmel 2023. május 13-án 17:00-től a püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központban lesz a Tádé, a Kicsi Tádé és a Jókai Mór AMI néptáncosainak előadása. A belépés díjtalan, helyre szóló regisztrációs belépőhöz kötött.
A rendezvény szervezője a Muszka János Alapítvány. Fővédnök: Bodó Sándor országgyűlési képviselő, védnök: Tóth Lajos polgármester.
Művészeti vezetők: Koloszár Erzsébet néptáncpedagógus és Golenya Gréta népzenetanár. Asszisztensek: Faur Nikolett, Jakus Dávid, Smidróczki Anikó. Kísér a Ritka Zenekar.


2023-04-24 11:58:53

Zöld Marci (1790 körül – Fegyvernek, 1816. december 6.) híres alföldi, sárréti betyárvezér volt a 19. század elején. A magyar irodalomban és ponyvairodalomban az egyik leggyakrabban ábrázolt magyar betyár: magáról Zöld Marciról írt Jókai Mór, Petőfi Sándor, Gaal József és a 20. században Körmendi Lajos is, egyik társáról pedig Vörösmarty Mihály.


Oldal :123456789101112131415
161718192021222324252627282930
313233343536373839404142434445
464748495051525354555657585960
616263646566676869707172737475
767778798081


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu