2024. Április 19. Péntek Emma napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

Hajdúság - Hortobágy

2014-08-28 11:27:51

v__konya2.jpgXII. Bio Főzőverseny és Pásztortalálkozó 2014. augusztus 31-én, vasárnap, 10:00-től a Virágoskút biokertészetben Balmazújváros-Tiszacsege összekötő út (12-es km Nádas kapu), Vókonya pusztán.

2014-08-21 11:03:08

__lmosdvalcer1.jpgDebrecen – A 45. Debreceni Virágkarneválon a közönség döntött arról, hogy melyik a legszebbalmosdikocsi.jpg virágkocsi, míg a díszvendégek a kimagasló művészeti teljesítményt értékelve, a fellépő csoportok közül nevezték meg a győztest. A díjátadásra a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. két egyedi gyártású serleget készített, amelynek a meghatározott értéke, darabonként 500 ezer forint. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, a két csodás serleget a nagyközönség előtt adta át a nyerteseknek a Nagyerdei Stadion „Sztárok és Szirmok” című műsorában. A 45. Debreceni Virágkarneválon nyújtott kimagasló művészeti teljesítményért – díjat a Valcer Táncstúdió kapta. Ezzel megismételték a tavalyi sikerüket, amikor szintén ebben a kategóriában ők bizonyultak a legjobbnak. A 45. Debreceni Virágkarnevál közönség által legszebbnek ítélt virágkocsija, pedig “Kölcsey összehoz” címmel Álmosd község kompozíciója lett.(forrás:dehir.hu)

2014-08-13 14:22:21

h__div__s__r.jpgOrszágos hírű kirakodó- és népművészeti vásárt rendeznek a hortobágyi Kilenclyukú hídnál minden évben államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepén az idén is 2014 augusztus 17 és 20 között. A több mint egy évszázadra visszatekintő vásárt színes folklór és gasztronómiai programok egészítik ki.

Szent_Laszlo_fuve.jpg

Szent László legenda elevenedik meg Debrecenben. A tavalyi győzelmet követően, a 45. Debreceni Virágkarneválon - 2014. augusztus 20-án - ismét részt vesz virágkompozíciójával az Alföldi Legendárium Klaszter, melyet a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával sikerül majd megvalósítani. A virágkocsi fő témája idén az Alföld átfogó bemutatása, melyet az Alföldi Legendárium Klaszter elnöke, Varga András ötletgazda indított útjára. A három egységből álló karneváli kocsit a Karcagi Kunlovarda híres ötlovas fogata vezeti fel, továbbá a kompozíciót egy közel 100 fős néptánccsoport fogja kísérni, melyet a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, valamint - a Szent László király által alapított - Nagyváradról érkező Csillagocskák néptáncosai és a Szeredás Népzenei Együttes alkotnak.

2014-08-06 15:51:43

hortob__gyp__sztorai.jpgA „Hortobágy Örökös Pásztora” címet 2007-ben alapították és az örökös pásztorok asztalánál tizenketten ülnek. Ha valaki az égi legelők pásztora lesz, a megüresedett helyre a jelöltek közül az örökös pásztorok választanak utódot. Erre eddig háromszor került sor. Írás igazolja, hogy ki viselheti a „Hortobágy Örökös Pásztora” címet. Aki erre rászolgált azzal, hogy méltón őrizte, ápolta, megtartotta, továbbadta ezen ősi foglalkozást. Aki dalainkat, pásztorművészetünket, ősi állatfajtáinkat, pusztánkat megőrizte. Ezen cím büszke birtokosa példája legyen a felnövekvő nemzedékeknek! Kelt Vókonya pusztán, az Úr 2007. esztendejében, Szent István havának 26. napján. Sándor István HNP igazgatója, dr.Tiba István Balmazújváros polgármestere, Rózsa Péter biogazda, Gencsi Zoltán Hortobágyi Kht. igazgatója

2014-07-24 10:42:42

ErdosVirag_f.jpgErdős Virág (a képen) Négyeshatos című kötetének bemutatója lesz  2014. július 25-én pénteken 10 órakor a Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárában (Debrecen, Bem tér 19.) Közreműködik a Debreceni Művelődési Központ Alföld Gyermekszínpada és a Főnix Diákszínpada.




2014-07-18 11:20:56

Debrecen.jpgA Kárpátok Kincsei címmel megnyílt a II. Magyar Termékek Fesztiválja csütörtökön Debrecen központjában, a Kossuth téren. A látogatók 2014 július 17-től 20-ig ismerkedhetnek a magyar gasztronómiával és a kézműves mesterek termékeivel. Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar megyei elnöke megnyitójában leszögezte: a NAK egyik legfontosabb feladatának és kötelességének tartja a helyi élelmiszer-feldolgozás és a kézműves termékek bemutatását, hogy a vásárlók az őstermelőket, családi gazdálkodókat is megismerjék és megtalálják. Az agrárszakember kiemelte, hogy a bemutatott ételek ősi receptek szerint készültek, ezeket szintén megismerhetik az érdeklődők. A fesztiválon felvonulnak az idén többek között tej- és húsfeldolgozó családi gazdálkodók, chilipaprika-készítők, méhészek. Egy őstermelő például tönkölylisztből készült sós és édes süteményeit kínálja a a rendezvényen. Erdélyből, Farkaslakáról érkezett a kürtőskalács-készítő Kovács család, míg szombatra Kárpátaljáról várják a csuhéból készült virágok árusait, a fazekasokat, a szőtteskészítőket. A Kossuth térre látogatókat pálinkával, borral, csörögefánkkal és töltött káposztával vendégelik meg.  Kísérő programként az első napon tartják a Debrecen Hangja válogatóját, de lesz interaktív íjászbemutató, kézműves játszóház gyerekeknek, mézeskalács-díszítés és lekvárfőzés is.(forrás:mti)

2014-07-09 16:01:07

hortob__gy.jpg

2014-06-26 13:53:35

dobosjudit.jpgEgy debreceni főiskolás lány, Dobos Judit (a képen középen) nyerte az Év Utazója pályázatot. Dögös filmje révén végigbulizza a nyarat. Közös videópályázatot hirdetett nemrégiben a Magyar Turizmus Zrt., az Index és a Travelo. A nyolcvan pályázó közül egy 23 éves debreceni lány nyerte a tízhetes nyaralást Magyarország legszebb tájain, a végén pedig egymillió forintos „fizetést” is kap. Az egri Eszterházy Károly Főiskolán tanuló Dobos Judit a vizsgaidőszak miatt az utolsó pillanatban töltötte fel a filmet, amit a máriapócsi RabócsiRingen forgatott a videóban is megjelenő „Mari nénivel” (Jacsó Péter). Judit autómániája családi eredetű, édesapja ugyanis autószerelő. A nagy kaland hétfőn veszi kezdetét. Judit Nyugat-Magyarországra indul, egy háromfős stábbal, akik rögzítik az élményeket, a videókat pedig feltöltik az internetre, közben pedig a főszereplő is blogot ír majd a nyaralásról.  A tízhetes utazás nem a nyugágyban való fekvésről szól majd, a debreceni lányt többek között wakeboardozás és tandemugrás is várja. Az aktív pihenés eddig sem volt idegen Judittól, kenuzásban, kite-ban és motorozásban is kipróbálta már magát. – Debrecenben nőttem fel, alföldiként most persze leginkább a hegyek és a vízparti programok vonzanak, főleg a wakeboardozást szeretném kipróbálni. Nem csak kalandnak, hanem kihívásnak is tartom az Év Utazója cím elnyerését – árulta el a nyertes.(forrás:dehir.hu)

2014-06-24 18:18:10

50254_oranjemund1313998416_186x186.jpgFelfedezése után több mint 150 évvel, először mutatják be a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeumban az úgynevezett "böszörményi kincset", az 1858-ban a város határában előkerült régészeti leletegyüttest. Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere a kiállításról tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2014 július 2-tól az idén 90 éves múzeumban tárják az érdeklődők elé a 21, épen maradt egykori használati eszközből - sisakokból, kardokból, bronzüstből, bronz bográcsokból és bronzcsészékből - álló gyűjteményt. Hajdúböszörmény neve ennek a leletkincsnek köszönhetően került fel a 19. század közepén Európa régészeti térképére - jegyezte meg a polgármester hozzátéve: a különleges kincset és Hajdúböszörmény nevét így az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig ismeri minden bronzkorral foglalkozó szaktudós. Szekeres Gyula, a Hajdúsági Múzeum igazgatója elmondta: a kiállításnak külön jelentőséget ad az a körülmény is, hogy a leletegyütteshez tartozó, közgyűjteménybe került valamennyi tárgyat kiállítják. A kincslelet ilyen összetételben még soha nem volt látható az országban. A "böszörményi kincs" kiállítása már az 1910-es évektől foglalkoztatta a helyieket, de ez idáig nem sikerült megvalósítani. Már a debreceni Déri Múzeum megnyitásakor tervezték, hogy az új kiállítás sikerének megalapozása érdekében a világhírű "böszörményi kincset" állítják ki. Az egyeztetéseket megkezdték a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Debreceni Református Kollégiummal, de a kiállítás nem jött létre - ismertette az igazgató. Az 1930-as években a Déri Múzeum is csak mindössze három darab bronzkardot kapott kölcsön a Református Kollégiumtól egy rövid időszaki kiállítás céljából. Több mint 150 évet kellett várni arra, hogy a híres kincs végre Hajdúböszörményben is megtekinthető legyen - fűzte hozzá Szekeres Gyula.(forrás:richpoi.com)

2014-06-19 14:03:04

sor2.jpgMúzeumok éjszakája a Hajdúsági Múzeumban - 2014. június 21. (szombat) 13.00 – 24.00. 13.00 Az én múzeumom – Rajzverseny a 90 éves Hajdúsági Múzeum tiszteletére, eredményhirdetés, 13.30 Álljunk meg egy sörre! - „Söremlékek” a múltból c. időszaki kiállítás megnyitója, 14.00 Főzzük meg együtt a múzeum sörét! - Sánta Krisztián, Dobó Gyula és Molnár Sándor serfőző bemutatója, 14.30 Kézműves sörök kóstolása (Csoportok kétóránként, amíg a készlet tart! 3 féle sör kóstolása Részvételi díj: 700. Ft/fő). A sörök mellé: Sörkifli  (100.-Ft/adag) Az ételt készíti: Hajdú 400 HKK. 15.00 Sör a filmvásznon – Nonstop filmvetítés, 15.30, 19.30, 23.00 tárlatvezetés, 17.30 Sör az irodalomban  – O. Szabó István színművész felolvasóestje, 20.00 Nagy Sörteszt - eredményhirdetés. Csak itt! Csak most! Szekeres Gyula: Serkészítés és kimérés Hajdúböszörményben című füzetének dedikálása. A füzet a Múzeumok Éjszakájára számozott példányban készült! Egész nap a múzeumban: -  Legyen Ön is betyár! - fotóztassa magát betyárként az egykori hajdúkerület székházában, -  TOTÓ sörös kifejezésekkel, sörgasztronómiával kapcsolatban, - Italbringa 3 helyszín között Palóc sörök társaságában (gyermekeknek gyümölcslé). Útvonal: Hajdúsági Múzeum – Hajdúház – Hajdúböszörményi Tájházak. A csoportok 9.00, 12.00, 15.00, 18.00, 21.00-kor indulnak a Múzeumból. Előzetes bejelentkezés:  20/325-4146 Részvételi díj: 1000. Ft/fő, gyermekeknek 500 Ft/fő. - Múzeum Presszó, - Élőzene. További helyszínek: Hajdúböszörményi Tájházak, rántott hagymakarikák (200.-Ft/adag) Az ételt készíti: Tessedik Sámuel Kertbarát Kör. - Népi Hajdúház Támogatói jeggyel vásárolható ételek: Sörös bundában sült csirke mell Fitness salátával  (500.-Ft/adag), Roston sült sörös flekken Fitness salátával   (700.- Ft/adag), Az ételeket készíti: Hajdúböszörményi Gasztronómia Egyesület. A támogatói jegy a 2014.11.20-26 között Luxemburgi Szakács Világbajnokságon induló Hajdúböszörményi Culinary Team tagjainak részvételét segíti.(forrás:hajdusagimuzeum.hu)

Oldal :123456789101112131415
161718192021222324252627282930
313233343536373839404142434445
464748495051525354


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu