Vasaltál már harminc fokban? Nos, nekem tegnap sikerült. Az uram elment Debrecenbe és felcserélte a minden napos dress code-ját - ami egy fürdőnadrág volt napok óta -, fehér, vászon bermuda nadrág és ing szettre. A szekrényből kivéve azonban megállapította, hogy az ing gyűrött. Elővette nekem a vasalót és a vasaló deszkát (lásd a képen). Már ettől csorgott rólam a víz. A vasaló nekem gyerekkoromban került a látóterembe, mikor is nagymamám a faszenes vasalóját lekapta a tűzhelyről és meglengette, amitől az fújt, prüszkölt. Ma is látom magam előtt a mozdulatot. Aztán ez a múzeumi tárgynak beillő darab a konyhaszekrényem tetejéről egyik közeli ismerősöm jóvoltából a müncheni bolhapiacon végezte.
Gyerek és ifjúkorom azzal telt, hogy apukám - aki a vasútállomáson dolgozott -, egyenruhájához tartozó fehér ingjeit vasaltuk anyukámmal felváltva. Ekkor tanultam meg az ingvasalás minden csínját-bínját. Először a nyakát kellett vasalni a fonákján az ingnek, majd mindkét elejét, aztán a hátulját, végül az ujját. Nagy gyakorlatra tettem szert ez idő tájt ebben.
A következő emlékem az, mikor az uram polgármesterkedése idején kellett nap, mint nap, az ingeit vasalni. Ő ráadásul nagyon kritikus volt, és ha az ing ujján él volt, felháborodott. Hát az sem volt egy leányálom. Alig vártam, hogy vége legyen. Mindennek. A négy éves ciklusnak és a mindennapos vasalásnak.
Hál’ istennek, mikor tizenkét évig tanított, akkor az ingek, nyakkendők a szekrénybe záródtak és áttért a nyáron póló, télen garbó variációra, mert ő sem rajongott a szoros ingnyakakért, én meg ugye a vasalásért.
Mióta nyugdíjas csak vasár- és ünnepnapokon kerül elő az ingvasalás hébe-hóba. Csak most ne kellett volna, ebben a kánikulában. De azért elegáns lett, így vasalt ingben. (Írta: Csontos Gabriella)