Ma (2014. január 19.) nálunk ebédelt anyukám. Ilyenkor korábban jön és az éppen aktuális fotókat megmutatom neki a számítógépen. A családot az egyik közösségi oldalon, hiszen manapság már ott látják egymást a rokonok. A hét végén ismerőseim feltettek egy csomó fotót a régi, hajdan híres Központ Ifjúsági Klubról, melynek vezetője a bátyám, Csontos János (a képen, mint Khomeini ayatollah) volt és Kincses Laci. A fotókat mutogatva egyeseknek csak a beceneve jutott eszembe (Deszka, Gronyár, Ződing, Sergó, Joda, Rozoga), aztán meg arról kezdtünk el beszélgetni, hogy már mennyien nincsenek közöttünk: Nádas Imi, Muszka Jani, Horváth Ica, Kun Sanyi, Nagy Feri, Kasza Bandi, Győri Józsi, Gasparik Anna. Ők mindannyian ott vannak a képeken. Olyan jó ez. A múltkor hallottam egy előadást Törökországról. A törökök nem csináltatnak nagy sírköveket halottaiknak, még a nevet sem írják rá. Ők állandóan beszélnek a halottaikról. Emlékeznek rájuk, emlegetik őket. Hát ezért örültem ezeknek a fotóknak, mert anyukámmal felemlegettük a múltat, emlékeztünk ezekre a felejthetetlen emberekre, akik egy időben életünk fontos részei voltak. Együtt kirándultunk, együtt farsangoltunk, együtt disznótoroztunk, vetélkedtünk, táncoltunk. A mi korosztályunknak nem a bálok, hanem ez az ifjúsági klub volt a meghatározó élmény. Anyukám is sokmindenkire emlékezett. (Írta: Csontos Gabriella)