Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2011-06-01 09:03:55 A püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumban 2011. június 3-án pénteken 10.00-től POZSONYI JÓZSEF történész előadását hallgathatják meg az érdeklődők A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉSRŐL. A belépés ingyenes. A rendezvény szervezője a Múzeum Baráti kör. |
2011-05-31 15:47:16 A Csenki Imre Művészeti Iskola Püspökladány és térsége, alapfokú művészetoktatási intézménye, Debrecen után a megye második legnagyobb művészeti iskolája. 2011 májusában kapta meg a „Magyar Művészetoktatásért” Plakett díjat a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségétől. A Csenki Imre Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény növendékei és tanári kara, évente több alkalommal nyújt színvonalas műsort a nagyközönség számára. A város kulturális rendezvényeinek is aktív résztvevői, s mindig nagy sikert aratnak a zenei, tánc és dráma előadásaik, vagy akár képzőművészeti kiállításaik. (a képen Vargha Balázs -Csenki Imre Tücsök és a hangyák c. előadása) Ennek a munkának az elismeréseként vehették át a "Magyar Művészetoktatásért" díjat, mely az egyik legrangosabb szakmai kitüntetés. Gratulálunk a tantestületnek és a növendékeknek a díjhoz! |
2011-05-30 21:15:05 A püspökladányi Városi Művelődési Központ névadójának, Dorogi Mártonnak (a képen) ebben az évben ünneplik születésének 100.évfordulóját. Ebből az alkalomból egy könyvet adnak ki, bízva abban, hogy Püspökladány és a térség több lakosa érdeklődik majd az iránt a tevékenység, munka, tudás és örökség iránt, amit Dorogi Márton Püspökladányban és a Sárréten végzett. A könyvre 2011. június 20-ig előrendelést vesznek fel 1000.-Ft/ db áron a Dorogi Márton Városi Művelődési Központ irodájában és a Könyvtárban, valamint a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumban. A könyv megjelenése és átadása 2011. szeptember 10-én, a Dorogi Márton Emlékünnepségen várható! |
2011-05-25 13:29:29 A püspökladányi Karacs Ferenc Múzeumban 2011. május 28-án, szombaton 12.00-14.00-ig családi napot tartanak „AZ AGYAG NAPJA” címmel, ahol megismerkedhetnek a látogatók az agyagművesség technikájával, annak rejtelmeivel és a hozzá kapcsolódó hagyományokkal. Lehetőség lesz korongozásra,saját használati eszközök elkészítésére Kiss Gábor fazekas közreműködésével. A rendezvényre a belépés ingyenes. |
2011-05-19 11:40:28 A Muszka János Alapítvány 2011 május 21-én szombaton 16 órától tartja a Tádé együttesek és a CSIMI népzenei tanszak évadzáró gála műsorát a püspökladányi Dorogi Márton Városi Művelődési Központ színháztermében. A műsorban fellépnek a Napfény óvoda néptáncos kicsinyei. Az előadás után játszóházban és táncházban szórakozhatnak az érdeklődők. Zenél: a CSIMI népi zenekar.Belépő: 500.-Ft/ fő. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! |
2011-05-18 15:47:24 2011. május 19-én –csütörtökön– 17 órakor a Nagyrábé-i Kossuth Lajos Művelődési Házban. Közreműködik: Kocsis Csaba énekmondó. A rendezvényt a Szépírók Társasága támogatásával a Könyv utóélete programban valósul meg. Kiss Judit Ágnes (Budapest, 1973.) magyar költő, író. „Egyik előző életemben valószínűleg szemét macsó voltam, és büntetésből lettem nő. Egyik előző életemben valószínűleg macska voltam, mert még most is kitűnően beszélek macskául. Egyik előző életemben valószínűleg úrinő voltam, szolgákkal körülvéve, ezért érzem magam minden alkalommal áldozatnak, mikor házimunkát kell végeznem. Egyik előző életemben valószínűleg méhecske voltam, ezért muszáj minden virágba beleütnöm az orromat. (...) Sajnos egyik előző életemben se voltam se táncos, se műkorcsolyázó, se jó zenész, ezekért - ha a mennyben nem lehet megtanulni rendesen - még vissza kell jönnöm. És egyik életemben se voltam normális nő, mert képtelen vagyok megtanulni a női munkákat. Csak azt tudnám, mit csináltam egész gyerekkoromban, mert nem tudok se főzni-sütni, se kötni-horgolni, se varrni-hímezni, se más ilyesmit. Cserébe fúrni-faragni villanyt szerelni (brrrr!) se. Nem is tudom, mi tudok jól. Aludni. „ Kötetei: Üdvtörténeti lexikon (2009) , Szomor Veron: A keresztanya (2008), Nincs új üzenet (2007), Irgalmasvérnő (2006) |
2011-05-16 11:06:18 Szegedi Katalin illusztrátor meseillusztrációiból szervezett kiállítás nyílik 2011. május 16-án, mely június 9-ig látható. Ugyanezen a napon 18.00-tól Garainé Tóth Éva pszichopedagógus-gyógypedagógus előadása: "Úton a boldogság felé" címmel a nádudvari Ady Endre ÁMK-ban. A belépés díjtalan. (forrás: nadudvar.hu) |
2011-05-12 17:23:05 A Társulat sárréti sztárja, Kelemen Éva ( a képen ) is szerepel volt iskolája jótékonysági műsorában. A Kálvin téri Általános Iskoláért Alapítvány kuratórium, a Kálvin téri Általános Iskolai tagintézmény dolgozói és tanulói nevében szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt 2011 május 13-án 17.00-kor a püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központba, ahol Iskola történeti kiálítás nyílik, majd jótékonysági előadás lesz. A kiállítást megnyitja: Bende Józsefné az iskola volt igazgatója. A műsorban fellépnek az iskola jelenlegi és volt tanulói. Az est folyamán tombola vásárolható 500.- Ft-os áron, a művészeti alkotásokra: 1.000.- Ft-ért. Minden további támogatást szívesen fogadnak. |
2011-05-12 12:15:23 Az ERTI, az OEE Debreceni Helyi Csoportja, valamint a DAB Mezőgazdasági Bizottság Erdészeti, Vadászati és Természetvédelmi Munkabizottsága 2011 május 12-én csütörtökön 17.00-kor minden érdeklődőt szeretettel vár Dr. Csóka György ( az ERTI erdővédelmi osztályának vezetője, Mátrafüred ) Az erdők rovarvilága egy elfogult rovarász szemével című előadására a püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központ és Könyvtár olvasótermébe. |
2011-05-11 10:22:08 Megyei Kórusfórum lesz 2011. május 14-én Püspökladányban a Római Katolikus Templomban. A zsűri tagjai:Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy, a zsűri elnöke, Török Ágnes karnagy, a DE Zeneművészeti Karának docense, Pálinkás Péter karnagy, a Debreceni Csokonai Színház karigazgatója. A rendezvény védnöke: Jantyik Zsolt, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Művelődési, Sport és Civil Kapcsolatok Bizottsága elnöke, Dombi Imréné, Püspökladány Város alpolgármestere. A rendezvény szervezője: Kiss Csaba Tagozatvezető, id. Csenki Imre Vegyeskar Püspökladány.
... |
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 464748495051525354555657585960 616263646566676869707172737475 767778798081 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye