2022 április 3-án voltak az országgyűlési választások hazánkban. Marci fiamék hazajöttek erre a hétvégére, mindketten átjelentkeztek és itthon szavaztak. Reggel esett a hó és gyönyörű fehérség lepte el a házat, a kertet. Furcsa világ van manapság. Télen meleg van, tavasszal esik a hó. 

Április 6-án elment Pákozdi István kedves atyánk, aki tíz évig volt része és meghatározó személyisége életünknek. Tudtunk betegségéről, nem volt váratlan halála, de mégis. 2021 novemberében találkoztunk vele, mosolygós arca ma is itt van előttem. Sokat fohászkodtam érte és most őt kérem, hogy imádkozzon érettünk ott fenn, ahol már nincs betegség, fájdalom, kín, szenvedés.

Ez évben április 10-én volt virágvasárnap. Ekkorra időzítettem a benti takarítást, mert a nyári konyhát és a teraszt már lepókhálóztam, kimeszeltem (rettenetes csíkos lett az első sor, aztán hengerrel próbálkoztam, az már valamivel szebb lett). Életemben másodjára csináltam ezt a műveletet, nincs benne nagy gyakorlatom, de kész lett.

A templomban is „nagytakarítottunk”. Van gondnokunk Györkei Vilma, de karácsony és húsvét előtt a gyülekezet segít, mert hatalmas területet kell portalanítani, sepregetni, felmosni. Én az ablak tisztítást csináltam Gyurka Edittel. A gondviselés tett bennünket egymás mellé. Ági néni (Edit anyukája) is itt szorgoskodott velünk még pár éve, de ő is, és az én anyukám is tavaly elköltözött az égi hazába. Takarítás közben emlékeztünk rájuk, elmondtuk egymásnak hogyan gondoztuk őket, milyen tapasztalataink voltak eközben, hogyan fogyott egyre jobban életük gyertyája. Szerintem a régiségben is így volt, hogy egymást segítették a gyászmunkában és átadták egymásnak a hagyományokat, a megélt tudást. Közben megtisztultak a templom bejárati ajtó üvegei is.

Marci fiamék elköltöznek az albérletből, mert sikerült venniük egy lakást. Mielőbb szeretnének a sajátjukban lenni, tehát sürgős telefon jött, én azonnal ültem vonatra és robogtam Budapestre, hogy segédkezzek a pakolásban, a takarításban.

Marci tesója Dani és párja, Lilla segített a hurcolkodásban és a nászasszonyom, valamint a menyem húga is. Meg Gombos Balázs, a ladányi koma. Ilyenkor gondolom én, hogy felbecsülhetetlen az értéke a családi és baráti kapcsolatoknak.
Bolondos április szokták mondani és lehet, hogy az időjárás miatt, de az uramnak megfájdult a dereka. Elment a reumatológushoz, aki 15 alkalmas kezelést írt fel neki a gyógyfürdőbe. Úgyhogy most szép szorgalmasan jár vízi tornára, masszázsra, elektromos kezelésre, stb. Az ünnepek alatt viszont volt egy kis pihenése. Az idei tavaszi szünetben végre itt voltak - két év kihagyás után -, két napig az unokáink. A leánykákkal első nap - még szép időben -, kibicikliztünk a Farkas szigetbe. Nekünk kicsit szokatlan volt a kerékpározás, de azért bírtuk, sőt az uram az edzős játszótéren, még kar erősítésbe is kezdett.

Jázmin pitypangot szedett, Blanka Dezső Papival kártyázott.

Nagyszombaton a szülők is megérkeztek. Együtt ebédeltünk nagy örömömre.

Húsvét ünnepén Budapestre utaztunk, hogy most már az uram is szemügyre vehesse azt a lakást. Jöttek a nászuramék is. Az apatárs megszentelte az ételeket és úgy ültünk az ünnepi asztalhoz. Boldogan vettük tudomásul, hogy gyermekeink saját fészket raknak. Másnap Daniék is megjelentek háztűznézőbe. Batyus bulik voltak, mindenki hozott valami saját készítést, rengeteg finomságot ettünk.

Az ünnepek után tovább folytak a gyógyfürdőbeli kezelések, egyre jobban bírja már a kerti munkákat is az uram. Elvetette a sóskát, a céklát. Megcsinálta a garázskapu villanyvezetékét, csinált az új ruternek kis polcot, mivel üvegszálas kábelre váltott a szolgáltatónk és kicserélték a régi szerkezetet. Szóval igen hatékony napjai vannak. Újra jött egy segélykérés Marciéktól, mert most már mindent elhoztak az „albiból” és az új lakás úgy néz ki, mint ahol bomba robbant. A W.C. tartály is felmondta a szolgálatot, de a fiam ki tudta cserélni. (Ügyes a gyerek, van rengeteg szerszáma, úgyhogy minden kis szerelést meg tud csinálni. Apja fia!) Szóval vonatra fel és már hipp-hopp Budapesten voltam. Buszra ültem és egy negyed óra alatt megérkeztem a Csömörire. Marci a buszmegállóban várt, ugyanis nagyon izgult, hogy menni fog e nekem a tömegközlekedés egyedül. (Kicsit pánikos és tömegiszonyos vagyok) De ment, sőt este bebuszoztam a belvárosba a Képíró utcába, ahol Dani fiunk párjával, Szász Lilla fotóművésszel volt egy nyilvános beszélgetés a Foton Galériában. Nagyon élveztem.

Április 30-án eljöttek a bátyámék Létavértesről, az unokatestvéreink Budapestről és Egerből és innen a szemközti lakótelepről a másod unokatestvérünk párostul.

Együtt ebédeltünk, beszélgettünk. Elmentünk a sírokhoz, este pedig mise volt a templomban anyáink emlékére. (Írta: Csontos Gabriella)

Ebben a hónapban ünnepeljük az én drága jó uram születésnapját. Dániel és Lilla két napra elláttak bennünket mindenféle földi jóval és még torta is volt, meg tüzijáték. 

Háború dúl Ukrajnában. Az égen repülők szállnak és elviszik a figyelmem a rügyező faágról. Döbbenten nézzük a híreket, olvassuk a felhívásokat. Teljesen hatása alá kerülök. Eszembe jut, hogy 89-ben a romániai események idején gyűjtöttünk tartós élelmiszert a város több pontján, segély szállítmányt indítottunk Erdélybe, a városon keresztül mentek az akkor nem régiben megalakított Magyar Máltai Szeretetszolgálat autói, buszai.  

https://youtu.be/-yNS6iqyWA8

Aztán a kilencvenes években a délszláv háború idején gondoltunk a vajdasági férfiakra, akik a behívó elől menekültek Magyarországra. Most meg anyák, gyerekek, idősek jönnek épp összekapkodott holmijukkal. A családom minden tagja segít valamilyen formában. A nagyfiunk barátnője tolmácsol a Keletiben, Dani személyszállítást vállal, a menyem a munkahelyére vitte a tisztálkodó szereket, törülközőket, meg amit még kértek. A bátyám huszártársával Hosszúmezőre vitt segély szállítmányt a debreceni huszárok nevében

(https://www.haon.hu/helyi-kozelet/2022/03/a-hajdu-bihari-huszarbanderium-is-segiti-az-ukrajnai-menekulteket?fbclid=IwAR2tLzQRDrUY7YdaOxkCMRcWU_R59RIFB6Ne03E_x8GA2q8EFs8J142JxM0É)

én meg a nemzeti ünnep alatt összeszedtem, amit nélkülözni tudunk, mivel a szomszéd településre érkezett nyolcvan ukrán menekült, és Báránd polgármestere a facebookon kért segítséget. Soha nem gondoltam volna, hogy a menyem nagymamájának féltve őrzött, patyolat tollpárnái, anyukám szinte teljesen új cipője, a fiam egyetemista korában hordott téli kabátja valaha egy embert boldoggá tesz majd. De így történt.

Március elején meglátogatott bennünket két barátném, akikkel a találkozót a járvány miatt már háromszor halasztottuk el. Nagyon örültem az itt létüknek.

A hosszú hétvégén Marci fiamék voltak nálunk. Az autóbeálló bejáratához kellett a segítsége. Az apjával ügyesen meg is oldották.
                                        

Gyulán, kedves városunkban töltöttünk három napot, így ünnepeltünk, mi kettesben. Gyönyörű, tavaszi időnk volt. Még egykori püspökladányi ismerőssel és aranyos párjával is találkoztunk. Voltunk kézműves sör és gyulai kolbász kóstolón, áztattuk magunkat a gyógyvízben és meglátogattuk Békéscsabán az unokatestvéremet is. 

A legnagyobb öröm pedig ugyan csak ebben a hónapban ért bennünket, hiszen az élet madara fészket rakott családunknál. Marci és Lídia kisbabát várnak!

(Írta: Csontos Gabriella)

A 2022-es év kifejezetten jól indult. Kezd csitulni a járvány, lehet társaságba menni, utazni. Mi is elmentünk januárban – a karácsonyra ajándékba kapott – színházjeggyel a Csíksomlyói Passió c. előadásra a Nemzeti Színházba.

Meg kell mondjam, hogy nekem nem jön be ez a „modern színjátszás”, nem tetszett az előadás, lehet azért, mert én még láttam anno a Kerényi féle rendezést a Várszínházban. Akkor revelációként hatott rám, most inkább idegesített a színészek kóborgása a színpadon. Az uramnak tetszett, de neki nem volt összehasonlítási alapja. Az előadás előtt Dani fiunkhoz mentünk vacsorázni. Finomat ettünk, mint mindig.

Február a születés- és névnapok hónapja nálunk. Kedves barátnénkat – aki sajnos törött kézzel ünnepelt az idén – Debrecenben köszöntöttük férjének meghívására egy fincsi vacsora alkalmával.

Marci szülinapját, Lídia és Lilla névnapját itthon ültük meg. Családi fotók nézegetésével és nagy társasjátékozással telt az esténk.

Nagyfiaméknál Jázmin unokánk töltötte a hetedik életévét, Bence 45 éves lett. Istenem, hogy telik az idő! Egy év után végre eljöttek hozzánk, nagy örömünkre. Beszámoltak a bizonyítványokról, az edzésekről. A férfiak kölcsönösen megnézték és kipróbálták az új autókat, mivel a fiamék is, és mi is lecseréltük a régit. Még tart a maskara! Jázinkat ezúttal farsangi maszkban fotóztam.

Sajnos az enyhe idő, a kicsit lazábbra vett korlátozás megtette nálunk a hatást és február végére covidosok lettünk mindketten. Elmaradtak a baráti látogatások; Karcagra mentünk volna és hozzánk sem tudtak eljönni barátaink, és nem tudtuk megnézni a Csokonai Színház előadását sem. Olvastam valahol a neten, hogy az USA-ban a járvány idején mindenféle kormányzati szolgáltatást nyújtanak a korona vírusos, karanténban lévő betegeknek. Nálunk ez úgy működik, hogy vannak jó szomszédaink, barátaink, akik azonnal segítségünkre siettek.

Bevásároltak, kérdeznek, tanácsot adnak, érdeklődnek hogylétünk felől. Néhány napja vagyunk csak elesettek és ez lassan majd el is múlik rólunk, viszont az orosz-ukrán háború, mely épp most tört ki, soha nem törlődik a lelkekből.  (Írta: Csontos Gabriella)

Azt mondja a családom, hogy én csak jó dolgokat osztok meg a facen. Igen! Valóban csak az örömteli eseményekről tudósitok. De vannak azért nekem is kellemetlen élményeim, egészségügyi gondjaim, fogyatékosságaim. Most erről egy pár mondatot. Az utóbbi két három évben egyre hangosabban kezdtem el beszélni -bár eddig sem voltam egy halk szavú ember-, és azt figyelte meg a családom, hogy többször visszakérdezek: tessék?

Előbb csak tréfálkoztak velem, idézték a közismert színdarabból való mondatot: hosszú!
Egyre többször vettem észre magamon, hogy ha valakivel beszélgetek, akkor nem a szemébe nézek, hanem a száját figyelem és onnan próbálom leolvasni, hogy mit mond. Ez azért már egy kicsit megijesztett. Elmentem hallás vizsgálatra, itt Püspökladányban. Megállapították, hogy középfokú halláskárosodásom van. Nem akartam elhinni, elmentem Debrecenbe is, egy ugyan ilyen vizsgálatra. Ott is ezt állapították meg. Tv nézés közben már olyan hangerőt használtam, hogy ha bérházban laknánk a szomszéd is velünk együtt élvezné a kép nélküli műsort. És azt is meg kell említenem, hogy az egyre gyorsabb közbeszéd is csak rontott a helyzetemen. Közfoglalkoztatottként két megyében utaztam különböző múzeumokba és havonta egyszer Budapestre is kellett mennem. Az utca moraja nagyon zavart, ugyan így a busz és a vonat zaja is. Az értekezleteken nem értettem tisztán az előadót, a hozzászólásokról nem is beszélve. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, de még mindig segített a szájról való olvasási technika. És akkor beütött a covid! Ekkor már nem dolgoztam, viszont a hallásom semmit nem javult, sőt, mivel mindenki maszkot hord ezért a szájról olvasás is megszűnt számomra. Teljesen kétségbe estem, mivel egyre többször kellett ügyet intéznem és már nagyon kellemetlen volt számomra, hogy mindenütt - a boltban, a bankban, a postán- többször visszakérdeztem: tessék??? A családom is kezdett valóban aggódni, hiszen a közlekedésben is nagyon fontos ma már a jó hallás az elektromos autók és biciklik, motorok korában, amik hangtalanul suhannak el az ember mellett.

Végre rászántam magam és elmentem újra egy hallás centrumba Karcagra, ahol igen alaposan megvizsgált az audiológus. Ő az, aki a vizsgálat során meghatározza a halláskárosodás típusát és megállapítja a halláscsökkenés mértékét. A vizsgálat előtt felvette a kórelőzményt: kikérdezett a panasz jellegéről, a korábbi, valamint családban előfordult betegségekről. Hol dolgoztam, milyen munkát végeztem, stb. Arra jöttünk rá közösen, hogy a munkámból adódó fejhallgatóval végzett tevékenység ludas a süketségemben. Sajnos a halló idegek elhalásáról van szó, ami visszafordíthatatlan folyamat.

Aztán jöttek a különböző mérő eszközökkel végzett feladatok, melyből pontosan meg tudta határozni, hogy mely magasságú és mélységű hangokat nem hallok tisztán. A vizsgálat végén különböző hallókészülékeket ajánlott, melyet próbahordással lehet és ajánlott is kipróbálni, hiszen a hallókészülékkel való élés teljes életmódváltást jelent. Fantasztikus élmény volt, hogy az addig összefolyó, halandzsa szöveg egyszerre hallható, érthető, felfogható lett számomra. A környezetemben egyre többen kérdeznek vissza beszélgetésünk során, hogy tessék? A hallókészülék miatt én teljesen normális hangnemben beszélek. Tehát egyre több hasonló korú ember szenved halláskárosodásban. A mai zajos világban és a fülhallgatók, headsetek korában nem is csoda ez. Én örülök - a családom is -, hogy van erre megoldás. (Írta: Csontos Gabriella)

Mint tudjuk legfontosabb testrészünk a lábunk. Azon hordozzuk nap, mint nap testünket. Azon állunk. Ezért gondoltam, hogy alapítok egy díjat a lábra, mely a legbiztosabb alap és a legnagyobb szüksége van arra, hogy megbecsüljük. Január még a tél közepe, így igen fontos, hogy melegen tartsuk. Én meg szeretek fuszekliket gyártani, ezért teljesen természetes volt számomra, hogy a díj egy általam kötött gyapjú zokni lesz.

A www.haromfold.hu honlapon közlöm majd annak a három személynek a nevét és szakmai önéletrajzát, akik 2022-ben elsőként kapják az általam alapított és készített Fuszekli-díjat.

Ez egy teljesen civil és szubjektív kitüntetés. Elismerésem jeléül adom minden év januárjában annak a három embernek, akik számomra a kultúra, az önzetlenség és a szakmaiság szerelmesei, megvalósítói, megtestesítői a három földön: a Nagykunságban, a Nagy-Sárréten, és a Hajdúság-Hortobágyon.

Díjazottak:

Nagykunság:
Bartha Júlia orientalista, etnográfus
Karcag

Nagy-Sárrét:
Szabó Irma közművelődési szakember
Földes

Hajdúság-Hortobágy:
Tiszai Zsuzsa néptánc pedagógus, koreográfus
Debrecen

Novemberben újra felerősödött a járvány, de a család és az ismerősök zöme be van oltva, így már azért szabadabban lehet élni, bár a higiénés szabályokat továbbra is szigorúan betartjuk. 

2021. november 19.
A leander hajtása téli üzemmódban. A süni - szálló kész. Anyukám biciklije új helyen, árvácskákkal.

2021. november 25.
A "Kultúr" tele lett növénnyel. Az almafa termése miatt sírni tudnék, de zöldell még a mángold és a petrezselyem. A madáretető is helyére került.

2021. november 28.
Már tegnap este meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ma a templomban énekeltünk. "Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum" A maszkban alig kaptam levegőt, de ahogy tudtam fújtam az éneket. Bökő Péter Atya megáldotta az adventi koszorúkat. Keresztelő is volt.

2021. november 30. "télen, nyáron rozmaringos az ablaka..." énekeljük, s az uram mondja, hogy lehet a poloskák elriasztására tették oda ezt a gyógynövényt eleink. Kipróbáljuk. Ma juhtúrós sztrapacska szalonnával, kaporral volt a második fogásunk. Ez az alkalmi dísz kicsit giccses lett, de szép fényt ad a szobában, így adventben.

2021. december 3. Voltam ma hajnali misén. Biciklivel mentem, esett az eső és elestem. Tanulság, nem kell rohanni. Türelem, csendesség, az Isten ott van veled, benned.

"Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz." (J.A.)

2021. december 5. Nálunk mozijegyet hozott a Mikulás. Unokáinkkal megnéztük a Vadlovak - Hortobágyi mese c. filmet Debrecenben az Apolló Moziban. Nagyon szórakoztató és szép film. Majd elmentünk az Adventi Vásárba is. Olyan jó volt végre együtt lenni a lányokkal!

2021. december 6. Az én drága jó uramat felkérték Mikulásnak. A szakálla már teljesen olyan, de azért volt hozzá egy kis pótlás. A botját is ő maga készítette. A szemüvegét sem felejtette itthon. A gyerekek örültek, bár meg voltak kicsit szeppenve.

2021. december 11. Ferencet köszöntöttünk. Gazdaház, bárány ragu, fiatalok, gyerekek, mézeskalácsos Karcag.

2021. december 14. Tegnap esett a hó... Postán jött karácsonyi üdvözlet... Vendégeket várunk...

2021. december 19.
Adventi találka régi barátokkal... Kívánság anno... Mától mind a négy gyertya ég

2021. december 27.
Együtt Álomzugban... Debrecenben... Püspökladányban

(Írta és fotózta: Csontos Gabriella és Farkas Dániel)

Halmos Béla (1946-2013) prímás, népzenekutató 2021-ben lenne 75 éves. Az ő emléke előtt egykori munkatársai, barátai - Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Fábián Éva, Ferenczi György, Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba - egy igazán különleges karácsonyi felvétellel tisztelegnek.
A „Szent Karácsony szép meséje” című dalban - ahol Halmos Béla egy 2010-es stúdiófelvételről énekel és hegedül - a technikának köszönhetően vele együtt énekelnek, zenélnek mindannyian. A dal szövegét Jantyik Zsolt jegyzi, a 2021-es változat zenéjét Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba és a PG Csoport játszotta fel a Barázda stúdióban. Hangmérnök Dióssy Ákos.

Az év utolsó előtti hónapja az enyészetről, az elmúlásról szól. A Mindenszentek utáni hétvégén, szombaton ragyogó napsütés volt. Ekkor vitték el anyukám lakásából a bútorokat. Egy vidéki család örült a lehetőségnek, mi meg annak, hogy jó helyre kerül szüleim régen, nászajándékba kapott ágya, szekrénye.

A lakásban csak az iratok, fényképek, könyvek, újságok, videó kazetták maradtak, meg én, az emlékeimmel. El is tettem sokmindent, hogy majd a gyerekeimnek és az unokáimnak néha előveszem és megmutatom, hogy ebbe a régi füzetbe még dédi írta le az aforizmákat (az aforizma tömör, szellemes, általában egyetlen mondatból álló erkölcsi vagy bölcseleti tételt kifejtő mondás), ezt a terítőt én hímeztem általános iskolás koromban anyáknapjára. Anyukám eltette Bence tejfogait, amiket apukám segített neki kihúzni. Ezeket mind-mind meghagytam és nem dobtam ki. Az uram lecsiszolta az anyai nagyapja katona ládáját és abba szépen beletettem minden kincset. 

Anyukám betűket, gondolatokat gyűjtött. Naplót vezetett, sok ismerősével levelezett. De szerette a zenét is. Cseh Tamásra például nyolcvan éves kora körül csodálkozott rá. A róla készült filmet felvette videóra.

Sokszor megnézte aztán. Nem szeretek a házba menni, mert mikor belépek a lépcsőházba és felnézek, mindig szorongás fog el és eszembe jut, hogy ott várt a harmadikon, kinn az ajtó előtt. Mikor meg eljöttem tőle ott integetett, meg dobta a puszikat. Eladó a lakás. Központi fekvése miatt biztonságban érezte magát mindig, hiszen közel voltak az üzletek, az orvos, a gyógyszertár. Szeretett ott lakni, jó és segítőkész emberek voltak a szomszédai. Remélem megtalálja új gazdáját és olyan jól érzi majd magát benne, mint anyukám.

Novemberben már az ünnepre gondolunk. Tervezünk, összeírjuk a menüt, ahhoz, hogy mit kell vásárolni, takarítunk kívül-belül. Az urammal beszélgetve egyik este azt mondja nekem:
- Az idén kellene venni egy műfenyőt. Sokba kerül ugyan, de két három év és meghozza az árát, meg sokkal környezetkímélőbb is.
Teljesen kiborultam. Bár egyre jobban meggyőztem magam, hogy valóban ez a legjobb megoldás; egyrészt, szenteste napján délután az uram mire belefaragja a fenyőt a talpba, addig nem épp valami boldogságos és szeretetteljes monológ hagyja el a száját. Másrészt vettünk már gyökeres fenyőt, amit aztán kiültettünk a kertbe és nem maradt meg, és igen nehéz volt helyet is találni neki az udvaron. Aztán ott van, amikor Vízkeresztkor leszedjük a díszeket róla és agyonszúr a rengeteg tűlevél, arról nem is beszélve, hogy még ezeréves fenyő maradványok is vannak a parkettánk réseiben, amit sehogyan sem tudunk kibányászni onnan. Szóval végül beadtam a derekam, így az idén már egy „örökélet” karácsonyfát fogunk feldíszíteni, s mint a fotón látható a talppal sem lesz gond.

Olyan hamar eltelnek ezek a hónapok, hetek, napok. Mindjárt itt van december, ennek a fájdalmas és szomorú évnek az utolsó hónapja. (Írta: Csontos Gabriella)

ahogy gyerekeink mondanák, hiszen Budapestre utaztunk 2021. november 20-án, szombaton nagy kedvvel. S, hogy miért és hova? No, ezt egy kicsit messzebbről kezdem. Az uram gyerekkori játszótársa, barátja Kiss Ferenc hangépítész, „aki a magyar világzenei élet egyik megkerülhetetlen figurája, a Vízöntő együttes, a Kolinda, az Etnofon Zenei Társulás frontembere”. A Prima-díjas népzenész, elsők között vehette át 2015-ben a Makovecz-díjat, amit minden évben, a híres építész születésnapján november 20-án adnak át ünnepélyes keretek között immár tíz éve a Héttorony Fesztiválon. A fesztivál ötlete is Kiss Ferié. Tavaly a pandémia miatt elmaradt ez az ünnepi hangverseny, az idén viszont megtartották. No, erre mentünk izgatottan. A Nemzeti Táncszínházban volt a koncert, ahol az első részben Kiss Ferenc zenéjére a Duna Művészegyüttes előadásában, Foltin Jolán, Fitos Dezső, Juhász Zsolt koreográfiáit táncolták kirobbanó energiával a táncosok, akiknek az Etnofon Zenei Társulás húzta a talpalávalót. A második részben Kiss Feri műveit a Duna Szimfonikus Zenekar Makovecz Pál karmester vezényletével, az Etnofon Zenei Társulással és a szerzővel közösen adták elő. Nagyon szép este volt. Ferit körbevették az ismerősök, a barátok, mi is gratuláltunk és köszöntük neki az ünnepet.

S ha már itt vagyunk a székesfővárosban és a gyerekeink jóvoltából kégli is van, hát induljunk neki és szívjunk magunkba minél több élményt, ízt, hangulatot, hiszen már olyan rég volt ebben részünk. Felmentünk a Várba, ahol megcsodáltuk a Lovarda épületét, előtte a hatalmas hortobágyi csikós szoborral.

A megnyitás óta vágytam rá, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban megnyílt Rézbőrű volt az alkony - A magyar indiánozás nyomában című kiállítást megnézzem. A bátyám gyerekkorában falta az indián regényeket, faragott magának puskát, tomahawkot, volt fejdísze is, ha jól emlékszem. Én nem rajongtam érte nagyon akkoriban, hiszen volt, hogy engem üldöztek nagy csatakiáltások közepette az udvaron. Persze ismertem én is Karl May Winnetouját. Elcipeltem az uramat 2019-ben a drezdai Karl May Múzeumba is. Aztán felnőttként hallottam Cseh Tamás elvonulását a Bakonyba, ahol indiánokként éltek több hétig. Nem hallottam viszont Baktay Ervinről, Borvendég Deszkáss Sándorról. Hangulatos, információban gazdag kiállítás. Év végéig még látogatható.

Véletlenül akadt a szemembe a facebookon a Thália Színház egyik előadása, ami Polcz Alaine életét foglalja össze. Teljes lényeddel a címe Gubás Gabi (lenn, a képen) előadásában. Azonnal vettünk rá jegyet a neten és vasárnap este megnéztük. Én szinte minden könyvét olvastam Polcz Alainenek, úgyhogy az élettörténete ott van a lelkemben, az előadás így is nagyon hatott rám. Megrendülve, telve életörömmel léptünk ki a színházból.

(fotó:jegy.hu)

És akkor még nem is beszéltem arról, hogy vasárnap elmentünk a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János templomba, ahol részt vettünk a Pákozdi István Atya által celebrált Krisztus király ünnepének szent miséjén. 

Gyönyörű latin nyelvű mise volt énekkarral. A templom zsúfolásig telt hívekkel. Ez az ünnep a liturgiai évkör utolsó vasárnapja, az egyházi év vége. Igen, bízunk benne, hogy magunk mögött hagyjuk a nehézségeket, a bánatot, a betegséget. Ebédre Dani hívott bennünket. Olyan finom kaját rittyentettek Lillával hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. Írom a menűt: gazdag frankfurti leves, lazac szeletek finomra sütve édesburgonyás körettel, balzsam ecetes friss salátával. Desszertnek paleo kókusz golyó. Mit mondjak?! Fejedelmi volt! Az egész hétvége! Köszönet a gyerekeinknek, Kiss Ferinek, Gubás Gabinak, Pákozdi István atyának! (Írta: Csontos Gabriella)

Ebben a hónapban sok születésnapos rokonunk van. A 73 éves unokabátyamat Egerben köszöntöttük. Épp a műhelyének tetejét bontották a fiával. Szabadkoztunk, hogy ha mondja, hogy dolga van nem jövünk.
- Pontosan ezért nem említettem a telefonban, mert akkor nem jöttök - replikázott Sanyi bátyám. Rózsika, a felesége finom ebéddel várt. A munkás embereknek is ízlett minden, közben jót beszélgettünk. Két recept (cukkinikrém leves és Rózsika lángosa), valamint fincsi, érett füge a fáról és szőlő a lugasról került a birtokunkba búcsúzáskor.
A következő napokban otthon az uram kicserélte az elkorhadt és tönkre ment fáit a kerítésünknek. Nem mondom, hogy szívesen és jó kedvvel, de annál szakszerűbben és alaposabban. Áldás kezeire, ahogyan a törökök mondják. Meg én.

Október 10-én Budapestre utaztunk vonattal, Dani szülinapját megünnepelni. Az uram már ingyen utazik, csak nekem kell még jegy, és így olcsóbb. A Nyugati pályaudvarra érkeztünk, majd onnan villamossal és busszal mentünk Danihoz. Mit mindjak, pazar volt. Az automatánál pillanatokon belül megvettük az én jegyemet, várakozás nélküli volt az átszállásunk és 20 perc alatt szinte a lakás előtt szálltunk le a buszról.

Megérkeztek Marciék is és a Dani konyhája pillanatokon belül egy olasz pizzériává változott.

Volt ott körtés, articsókás, magyaros, rukkolás, szarvas kolbászos és még sorolhatnám. Aztán jött a menyem "hamis" tiramisuja. Végünk volt ettől a habzsi-dőzsitől. Hazafelé is IC-vel jöttünk, de ilyen kocsiban még nem ültünk. Kerékpár szállító rész is volt benne, no de nem ez volt a legérdekesebb része, hanem a WC-je.

Olyan nagy volt, hogy talán még táncolni is lehetett volna benne. Amint bezártam az ajtót egy női hang közölte, hogy a WC foglalt. Sőt ez az utastérben is hallható volt, mint utóbb az uramtól megtudtam. Az egyik falát egy hatalmas tükör, borította, úgyhogy végignézhettem, amint elvégeztem a dolgom.  Szóval nagy élményekkel tértünk haza, meg a gyerekek csomagoltak nekünk pizzát, tiramisut, szarvas kolbászt. Nem mondom jól élünk. 

A következő utazásunk Miskolcra vezetett. A 79 éves unokanővéremék Bükkszentkereszten laknak, hozzájuk is készültünk, mikor Miskolctapolcán foglaltunk szállást. Arra nem számítottunk, hogy nem kell elmennünk Bükkszentkeresztre, csak a miskolci kórházig, hogy láthassam drága nővéremet. Éva ugyanis egy héttel előtte eltörte a lábát. Úgyhogy a Szent Ferenc kórházba mentünk, de előtte felhívtam őt, hogy van e valamire szüksége. Azt mondta, hogy mosószódát vigyek. Útközben találtunk egy boltot, ahol vettünk 2 kg mosószódát (kisebb kiszerelés nem volt). A kórház előtt fél négykor már hosszú sor állt. Ekkor kezdődött a látogatási idő. Lázmérés és a védettségi igazolvány bemutatása után végre felmehettem az emeletre, ahol a 18-as szobában megtaláltam Évát. Az eltört, megműtött lába nagyon csúnya, dagadt, vérömlenyes. Kérdezem, hogy miért volt fontos és sürgős a mosószóda?
- Hát nem akarok mosni az biztos - mondja az én örök vidám és optimista nővérem.
Nagyon meglepődtem, mikor elmondta, hogy a vizitkor a főorvos javasolta a lábfején lévő duzzanatra a mosószódát. A szobába bejött az ügyeletes orvos, akivel megkonzultáltuk, hogy mit kell csinálni. A mosószódát beletettem egy zokniba, majd rátettük a duzzadt részre, aztán egy általam kötött fuszeklit húzott Éva a lábára. Egész éjjel a lábán volt és valóban használt, a duzzanat jócskán apadt reggelre. 

Másnap a miskolctapolcai Barlangfürdőben múlattuk az időt. Azt nem mondom, hogy nagyon élveztem, de legalább be mertem menni, hiszen mióta nem dolgozom és itthon vagyok, újra előjött a klausztrofóbiám. Négy órás jegyet vettünk, gondoltam, ha nem bírom kijövök. Nagyon szépen ki van alakítva a fürdő, és bizonyára az ilyen érzésekkel küszködőkre is gondoltak, mikor egy hatalmas előteret csináltak, ahol még nincs barlang, üveg ablakokon keresztül látni az eget.

Nagyon sok külföldi család, csoport volt a létesítményben, sőt püspökladányi ismerősökkel is találkoztunk. Az uram kapacitált, hogy menjek be én is a barlang belsejébe kialakított kis öblökbe, de én csak kézenfogva, a lábamon voltam hajlandó szinte az elejére bemenni, ahol nem soká azon könyörögtem, hogy forduljunk vissza. Nehéz velem jót cselekedni, de hát sajnos az idegrendszerem eléggé megviselt lett mostanában. Így én a hatalmas előcsarnokban a nyugágyon vártam, míg Dezső végig élvezi a barlang  minden parádéját. Volt ott sodró, csillag medence, meg minden. Én egy idő után kezdtem kétségbe esni, hogy mi van, ha rosszul lesz ott benn, ki fogja észre venni? Ott az előtérben két úszómester is ült fütyülővel a szájában, már épp oda akartam menni hozzájuk, mikor megjelent az uram. Remegő hangon adtam elő gondolataimat, ő meg nevetett, hogy benn annyian vannak, oly nagy a tömeg, hogy valaki csak észrevette volna, ha valami baj történik vele. A termál medence 35 fokos vizét nagyon élveztem, úgyhogy azért a négy óra hamar eltelt. Hazafelé menet végig sétáltunk a gyönyörű őszi parkon. Láttunk, mókusokat, arany halakat, pisztrángokat, különböző színű tavirózsákat. A jó levegő, a sok szépség nyugtatólag hatott háborgó és meggyötört idegeimre.

Útban haza, még beugrottunk a bátyámékhoz Létavértesre, ahol megköszöntöttük születésnapos sógornőnket, aki mint mindig most is nagyon finom ebéddel várt bennünket. 

Még el sem telt október és mennyi helyen voltunk! Ez a nagy szabadság kicsit furcsa számomra, hiszen közel egy éve nem nagyon tudtunk kimozdulni Ladányból. Jó, hogy vannak rokonaink, barátaink, akikhez el tudunk menni, tudunk beszélgetni, emlékezni. Ez nagyon fontos a gyászmunkában. Köszönöm a sorsnak, hogy ilyen családom van. (Írta: Csontos Gabriella)