A 2015-ös év egyik januári hétvégéjét Gyulán töltöttük az urammal. A neten találtam egy ajánlatot, ami igen pénztárcakímélőnek tűnt. Év végén kaptunk a munkahelyeinkről egy kis jutalmat, így nem haboztam és azonnal lefoglaltam a szállodai szobát péntektől vasárnapig (a képen: Aqua Hotel Gyula). Csak miután ezt megtettem hívtam fel kedves felemet, hogy a hétvégén megyünk Gyulára. Nagyon elcsodálkozott, meg kicsit szeleburdi cselekedetnek találta ezt a hirtelen jött ötletet, de nem tiltakozott. Igen csak elfáradt ő is év végére, az idő is elég nyálkás-nyúlós, tehát épp itt az ideje, hogy egy kicsit feltöltődjünk energiával. Most még nincs miért hadrendbe állítani magunkat. A gyerekeink és a szüleink is intézik a sorsukat, nem szorulnak egyenlőre a mi segítségünkre. Februárban már itt lesz e világon Jázmin (második unokánk), tehát akkorra fittnek kell lennünk, mert ott elkel majd a segítség. No, tehát ott tartok, hogy péntek eset munka után zuhogó esőben indulunk Gyulára. Térképen megnéztük, hogy hogyan jutunk el oda. Meg is érkeztünk elég hamar,  viszont a városban kicsit eltévedünk, mert nincs GPS-ünk. De sebaj, mivel van szánk és udvarias gyulai polgár, aki megmutatja a helyes irányt. Ahogy megállunk a hotel előtt csöng a telefonom. A szállodaportás hívott, érdeklődött, mikor érkezünk. Mondtam neki, hogy azonnal, hiszen épp most álltunk meg az épület előtt. Gyors bejelentkezés, ügyintézés és már a finom vacsorát esszük, majd egy filmet nézünk meg a kényelmes szállodai szobában, amit az ismerőseink ajánlottak feltétlen megtekintésre. Szombaton reggel addig alszunk ameddig akarunk. Az ablakokon redőny, sötétellő függöny. Teljes a csend. Irigylésre méltó állapot. A reggeli újra csak bőséges svédasztalos. Az uram is és én is diétázunk, erre is gondolnak a konyhán. Mindenféle ételt kínálnak. A személyzet udvarias és figyelmes. Reggeli után a Várfürdőbe vesszük az irányt. Én nem vagyok valami fürdőbe járó alkat, de most  ebben a nedves, hideg, szeles, esős időben nagyon vágyom egy kis forró, párás, nyugtató gyógyvízre. Bizonyára erre is meg kell érnie az embernek. Fiatalabb koromban el nem tudtam volna képzelni magam egy gyógymedencében ücsörögve. A Várfürdőbe történő belépésünk egy kicsit humorosra sikeredett. A bejáratnál elváltak útjaink, mivel nem koedukált öltözők vannak. Csinos számozott öltöző szekrények sorjáztak mindenütt és mikor átöltöztem betettem a cuccaimat a szekrénybe s próbáltam azt a bejáratnál kapott helyes műanyag karórára hasonlító szerkezettel bezárni. Nem ment. A mellettem lévő szekrénynél is próbálkozott egy hölgy, de neki sem sikerült. Azt mondta, hogy már a harmadik szekrénynél jár és egyiket sem tudta bezárni. Én, ahogy az uramtól tanultam megnéztem a szekrényajtón lévő rajzos utasítás-sort, hogy hogyan kell lelakatolni azt. Mindent úgy csináltam ahogyan le volt rajzolva, mégsem sikerült. Akkor feladtam, és megkértem egy éppen arra járó ott dolgozót, hogy segítsen nekem. Kézségesen kivezetett a bejárathoz, ahol egy falra szerelt kis szerkezethez kellett nyomni a műanyag karkötőmet, aztán a kijelzőn megjelent egy sorszám, no azt a számú szekrényt kellett benn keresnem, amit már be is tudtam zárni az utasítás szerint. E kis intermezzo után kezdtük felderíteni a hatalmas fürdő komplexumot. Voltunk a különböző dögönyöző szerkezetekkel ellátott medencében, ahol a vízsugár végig masszírozta az ember testét, aztán a 38 fokos gyógymedencében ültünk egy fél órát, majd a gyógyvizes úszómedencében úsztunk. Aztán kimentünk a polip nevezetű medencéhez, aminek a "csápjaiban" kuporogtak nyakig a forró vízben és gőzben a fürdőzők. Majd a Széchy Tamás uszoda szaunájában is megfordultunk. Délután mentünk vissza a szállodánkba, ahol pihenés után egy kiadós bajor vacsora várt bennünket. Ekkor is tudtunk diétás menűt fogyasztani, mivel a csülök mellett pulyka húsból készült sült is volt a terítéken. Igaz, hogy továbbra is esett az eső vigasztalanul, mi azonban esernyő alatt sétáltunk Gyula főterén. Csak azért ecseteltem ilyen hosszan a hétvégénket, hogy azt a fontos mondatot leírjam, amit a masszőr mondott nekem miközben kezelésbe vette a talpamat. Mindenről szó esett ezalatt, de ez a pár szó igazán megragadt bennem.
-Tudja asszonyom mi itt Magyarországon a gond? A munkáltatók, akik sajnálják a szabadságot a dolgozóiktól nem tudják, hogy a kipihent, egészséges munkaerő végzi a legjobb munkát. (Írta:Csontos Gabriella)

Nagy izgalommal és várakozással telik a 2015-ös év kezdete családunkban. Márton fiunk a Budapesti Műszaki Egyetemre jár és január 6-án volt az államvizsgája. A szakdolgozatát ötösre értékelték, de még hátra volt a védés, ami ugyancsak ezen a napon történt. Nem kell ecsetelnem, hogy milyen hangulatban virradt ránk vízkereszt napja. Ebéd után már nagyon vártam, hogy mikor csörren meg a telefonom. Aztán jött a várva várt hívás és örömmel konstatáltam, hogy drága gyermekünk mechatronikai mérnök lett. Azt azért el kell mondjam - az egyetemi képzés negatívumaként -, hogy négy év alatt Marcinak egyszer volt szóbeli vizsgája, minden megmérettetésük írásban történt, most pedig a záró vizsga egy bizottság előtt, szóban zajlott. Szegény műegyetemisták, akik még nincsenek leszoktatva az élő beszédről ott az egyetemen biztos, hogy elfelejtik a szóbeli kommunikációt. Erről ennyit. A nagyfiaméknál jön a harmadik gyermek, a húsz éves három ajtós kis kocsijukat egy nagyobbra cserélték, természetesen szülői segítséggel. A családi összefogás eredményeként meglett a nagyobb autó. Örömöm abban volt, ahogyan a gyerekek kiválasztották az új kocsit. Körültekintően, praktikusan, pénztárcakímélő módon. Hogy ne kelljen lehajolnia majd Krisztinek, ha beteszi a gyerekülésre a lányokat, hogy tolóajtós legyen, mert azzal könnyebben lehet parkolni a városban, hogy legyen sok hely az öt fős család minden holmijának, hogy hátul biztonságos legyen az ajtó, az ablak, stb. Nekem fele sem jutott volna eszembe. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy mindenre gondolnak, gondoltak. Dani fiunk pedig feljebb lépett a munkahelyi ranglétrán, ami azt jelenti, hogy megállja a helyét, bíznak benne és számítanak rá főnökei. Fiaink tusakodnak a sorssal, kettő már révbe ért, a harmadik még tanul. Előttük az élet. Nem könnyű, de kinek volt könnyű valaha is? (Írta: Csontos Gabriella)
   

A karácsony elmúltával üres lett a ház, ketten maradtunk az urammal. Mint két szárnyaszegett madár vártuk az év végét. De mint kiderült az én drága jó uram gondoskodott arról, hogy pihenéssel, felüdüléssel búcsúztassuk az óévet és várjuk az újat. Megszervezte, hogy Füzesgyarmaton töltsük a 2014-es év utolsó napját. Mégpedig a gyógyfürdőben. Barátainkkal együtt érkeztünk december 31-én a helyszínre. S most akkor bemutatnám, hogy hova:
Füzesgyarmaton a régió legszebb fürdője az egykori kastély-parkban található. 1965-ben egy fúrás alkalmával 1198 m mélyen termálvizet találtak. A víz jelenlegi hőfoka 62 C-fok. Az OTH OGYFI 337/Gyf/ 2003. november 4-ével "Sárrét Gyöngye" elnevezéssel gyógyvízzé nyilvánította. A víz összes oldott ásványi anyag tartalma 1860 mg/L, nátrium-hidrogénkarbonátos típusú termál víz, amely jodidot és számottevő mennyiségben metaborsavat is tartalmaz. A termálvíz áldásos hatása főként mozgásszervi, nőgyógyászati, idegrendszeri és pajzsmirigy problémák, betegségek esetén ajánlható.
A fürdő személyzete kedves, segítőkész. A hangulat ünnepi. Illatgyertyák, karácsonyfa. Fáradt tagjainkat simogatta a gyógyvíz, a szaunában megszabadultunk minden méreganyagtól, a masszírozó hölgy kinyomkodta belőlünk a rosszat. Áldott keze van. Hajnalban a -10 fokos hidegben mi a kinti medencében ülve pezsgővel koccintottunk az új évre. Másnap a fürdő szomszédságában lévő katolikus templomban adtunk hálát az elmúlt év minden jótéteményéért.
A prédikáció az időről szólt és mi is elgondolkoztunk erről a megfoghatatlan valamiről. Délre megjött a másik baráti házaspár is. Megebédeltünk, aztán begyalogoltunk a városközpontba, ami elég kihaltnak tűnt, illetve mindenki velünk szembe jött és a fürdőbe igyekezett. Mire visszamentünk telt ház volt a medencékben. Még egyszer megmártóztunk a kellemes vízben. Mi elhatároztuk, hogy máskor is jövünk ide, hiszen a fürdő szlogenje az, hogy itt a nap is megáll pihenni.
Nem is tudtam volna jobb és kellemesebb élményt magamnak szilveszterre. Ajánlom mindenkinek! (Írta:Csontos Gabriella)

Az idei karácsonyi ünnepen nagyon elfáradtam. Az utolsó adventi vasárnap volt talán az az idő, amikor még úgy ahogy  gondtalan voltam. Reggel rohantunk ugyan a templomba misére - ideges voltam kissé, mert énekeltünk minden adventi gyertyagyújtáskor és az utolsóról sem akartam lemaradni. Mikor besiettünk a templomajtón, akkor láttam meg a kórust az oltár mellett. Meglepődtem, egyben nagyon megörültem. Az id. Csenki Imre vegyeskar énekelt ezen a vasárnapon nekünk, híveknek. Szép ajándék volt. Az ünnepekre most is hozzánk jött a család. Már szenteste heten ültünk az asztalnál, a következő napokban pedig tíz-tíz emberre terítettem. Örültem mindenkinek és minden ajándéknak. A képen látható befőttes üvegben egy finom sütemény "alkatrészei" és a papíron a receptje olvasható. Ötletes, meglepő, hasznos és kedves dolgok kerültek a karácsonyfánk alá. De a legjobb az volt, hogy együtt voltunk. Bence fiaméknál hamarost jön a harmadik gyermek, a menyem szegény nagy pocakkal hol ide ült, hol oda a lakásban. Nehéz már neki a teher, nyugtalan várakozásban telnek napjai. Marci fiam záróvizsgára készül, a nagy vendégség nem kedvezett ehhez, de próbált alkalmazkodni a helyzethez. Az unokatesóknak is vizsgaidőszak van, ők sem voltak gondtalanul boldogok. Ezért köszönet nekik, hogy mégis itt voltak velünk. Apósom jól érezte magát nálunk, azt mondta a végén, hogy nagyon hamar elszállt ez az egy hét. Nem sok időm volt elgondolkodni azon, hogy mi történt ebben az évben velünk. Minden este igen jól eső fáradsággal zuhantunk ágyba, ahol az uram Dani fia karácsonyi ajándék könyvét olvasta (Kurt Vonnegut) én pedig Fekete István Kele című kisregényét - már nem is tudom hanyadjára - lapozom felüdülés képpen. (Írta:Csontos Gabriella)
 

Újabban, ha mentőt látok magamban gyorsan elmondok egy Miatyánkot, a szenvedőkért, a mentősökért, meg talán azért, hogy hálát adjak a Jó Istennek, hogy nem velünk történt a tragédia. A minap este mikor hazafelé robogtunk Karcagról Püspökladányba a Bocskai utca kenyérgyári sarkánál (ezt a ladányiak tudják hol van) két rendőrautó állt és egy mentő. Gyorsan átfutott az agyamon, hogy csak nem anyukámat ütötte el valami? Befordultunk a szerviz útra, mert egyébként hozzá igyekeztünk. Amikor kiszálltunk az autóból látjuk, hogy egy ismerős bicikli áll a járdán, nagyon megijedtünk, mert a barátaink ilyen kerékpárral hozzák-visszik a gyerekeiket az óvodába. Oda szaladtunk és valóban a nagymamát és a két unokát sodorta el egy autó a zebrán. A gyerekeket - akiknek az ijedtségen kívül nem lett semmi bajuk - az édesanyjuk nyugtatgatta, a nagyit pedig a mentősök látták el, aztán elvitték a kórházba, ahol alaposan kivizsgálták, de már itthon van és szerencsére ő is megúszta a balesetet. Erzsike mama egy szuper nagyi! Eszembe jut róla a következő történet: a főváros mellett lévő településen lakó lányáékhoz vonattal utazott s vitte az általa termelt száraz babot. A közel három órás út alatt el kezdte fosztani a babot és egy idő után a fél vagon neki segített és a babfosztás közben pedig beszélgetve szinte repült az idő. Mire Budapestre értek a bab ki volt fosztva. Ilyen nagymama ő. Régi vágású, csak úgy ég a keze alatt a munka, mindig lehet rá számítani, ha kell mesél, ha kell játszik, ha kell oviba megy az unokákért, ha kell süt-főz.  Adventben a szeretetről beszél mindenki, Erzsike nagymama a szeretet maga. Annyira önzetlenül árad belőle. Nagyon kell rá vigyázni, hogy még sokáig a közelében melegedhessünk. (Írta: Csontos Gabriella)  

A hétvégén új lakónk lett. Az udvaron lévő kis házba ugyanis beköltözött Pöttyös, az unokahúgomék hét éves kandúrja. Én igazából kutya szimpatizáns vagyok, de minden állatot tisztelek, így a macskákat is. Az uram viszont igazi állatszelidítő! Minden idegen négy lábú azonnal a barátja lesz. Pöttyöst is ő édesgeti, aki egyelőre ki sem mozdul - csak ha a dolgát végzi -, a számára kialakított kuckóból. Anyukám is nagyon izgul, hogy vajon megszokik-e nálunk a macsek. Reggel már telefonált, hogy láttuk-e, megvan-e? A szomszédok is figyelemmel kísérik új lakótársunk mozgását. Bár még nem sokat látták, épp hogy egy-egy pillanatra mutatta meg magát. Este telefonált Bianka is, és a macska hogyléte felől érdeklődött. Mondtuk neki, hogy köszöni szépen jól van. Remélem megszokja a helyet nálunk, hiszen úgy olvastam, hogy a macska nem az emberhez, hanem a helyhez kötődik. Úgy legyen! (Írta: Csontos Gabriella)

Az uram iskolájában tegnap (2014. november 19-én) nyílt nap volt. Ez azt jelenti, hogy nyolcadikos diákokat várnak - szülőkkel vagy anélkül - a Szentannaiba, hogy bemutassák nekik az intézményt, az ott folyó tevékenységet. Az idén indult egy új szak a suliban. Élelmiszerfeldolgozó szakmát is lehet most már tanulni Karcagon a Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban.
Az uram és a kolléganője nagy lelkesedéssel készültek erre a napra. Kellett is a lelkesedés, mert az iskolában egyenlőre csak az épület van készen, a belevaló gépeket még ezután szerzik be, hogy jövőre teljesen beindulhasson a képzés. Viszont a gyerekeknek és a szülőknek már most kellett valamit mutatni, hogy mi is lesz itt. No, hát az én drága jó uram fel is készült rendesen. Elvitt otthonról egy marék birsalma levelet, amiből otthon több liter teát főzött. A birsalma levél tea ugyanis nagyon hasznos a sokáig tartó és száraz köhögésre. Aztán felhozott még a kamrából egy üveg birsalma befőttet, egy üveg birsalma szörpöt, egy üveg birsalma lekvárt és egy üveg birspálinkát. A spájzból egy darab birsalma sajt is bekerült a csomagba. Ezenfelül a kölcsönbe kapott pálinkafőző berendezés és a 20 literes hordóban készen lévő birs cefre is az iskolában kötött ki.
A tanár kolléga otthon begyúrta a széles laskának való tésztát és bevitte a tészta készítő kis gépét is. Az egyik tiszafüredi szülő pedig hozott egy szeletelő masinát, amivel az otthon általa termelt sok zöldséget felaprították. A káposztából, a sárgarépából, az uborkából nagyon finom csalamádét csináltak a tanulók.
Volt munka, kóstoló, tanulás egyszerre. Nagyon élvezték. Ha így haladnak a dolgok, akkor az új nemzedék is megtanulja értékelni a hazai földben termett zöldséget, gyümölcsöt és fel is fogja tudni dolgozni. Nekem ez tetszik.  (Írta: Csontos Gabriella)

Elment Farkas mama. Iszonyú szenvedések után vitte el Kháron ladikja. Olyan törékeny volt már a végén. Két éve, hogy igazán beteg lett. Addig ő volt a család összefogója. Igazi nő volt. Szerette a szépet. Tudta és csinálta az ízeset, a finom ételeket, mikor hazavárta a gyerekeit, unokáit. Én a töltött káposztáját emlegetem, az uram a lekváros papucsát (ez egy sütemény) papa a lecsóit - amit annak ellenére mindig elkészített, hogy ő maga nemigazán szerette. Halk szavú, mindenkihez kedves, megértő asszony volt. A család amíg lehetett, amíg tudta ápolta. Papa erőn felül, hiszen ő maga is a 84. évét tapossa. Tudtuk, hogy vége lesz, vártuk, hogy legyen is vége a szenvedésnek, mégis váratlan volt. Most olyan üres a lelkem mikor eszembe jut. Nehéz élete volt és az utolsó útja sem volt könnyű. Megszenvedte rendesen, de mégsem panaszkodott soha. Ezt szeretném tőle megtanulni, lehet ezért volt minden, hogy minket tanítson!  (Írta: Csontos Gabriella)