A Polgári Bál ötlete 2002-ben merült fel a Polgári Körben, melynek kezdeményezője és alapítója Dr. Farkas Dezső - az uram - volt, s aminek összejövetelei a Karacs Ferenc Múzeumban voltak. Személyes meghívásra jöttek a vendégek az első Bálra, melyet a Vasútállomás új épületének nagytermében tartottak. A báli meghívó rajzát egy Ország-Világ - képeslap a magyar művelt közönség számára - c.lapból vettük, melyet aztán Szilágyi Zoltán a "mmdesing" talajdonosa sokszorosított és Bába Brigitta készített el egy nagy lepedőre, ami még a mai napig is a Polgári Bál jelképe (a képen). A terem díszítését az első időkben Kissné Balla Krisztina és a Vonzáskör Egyesület hölgy tagjai készítették. Gyönyörű papír tulipánokat hajtogattak az asztalra, majd később Arnóth Sándorné Jutka és Béres Ibolya ötletei és áldozatos munkája alapján készültek a dekorációk. Emlékszem az első bálok egyikén Budai Ilona mesélt, énekelt, de vendég volt  egy másik Bálon Berecz András is. A Bál gazdasági ügyeit Terdik Ferenc, Kardos István, Kovács József bonyolították. Ők tárgyaltak a zenekarral, ők rendelték meg a vacsorához valókat, de kivette részét a szervezésből Mile István és Györkei Gyula is. A csigatésztát a püspökladányi Református Nőszövetség adta, a finom csirke füzesgyarmati gazdától való volt. A tombola felajánlások közül talán a legérdekesebb az volt, hogy Kovács József Tanár Úr minden évben egy arany nyakláncot hozott fődíjnak. A vendégek összetétele mindig igen változatos volt, hiszen a szépkoruaktól kezdve a fiatalságon át minden korosztály képviseltette magát. Még az első Bálon ott volt Bodnár Tanár Úr és Tanárnő, aztán első bálozóink is voltak mindig, hiszen felnőttek a gyerekeink a mulatozáshoz. Ők árulták a tombolát. A Polgári Bálok kezdetekor Karacs Alexandra volt több évig az est háziasszonya. Az évek során változott a helyszín, mivel a Vasútállomáshoz tartozó épület igen messze volt, így egyik alkalommal a Kis Petőfi Iskola tornatermében rendezték meg azt. Demetrovics József és Kardos István képviselő úr kérésére egy idő után arra is vigyáztak a szervezők, hogy mindenképpen a farsangi időben legyen a mulatság, és ne csússzon át a böjti időszakba. Az első két Bál után arra döntött a Polgári Kör Egyesület vezetősége, hogy nem hív prominens művészt fellépni a Bálra, hanem püspökladányi tehetséges gyerekek, felnőttek műsorát nézik meg ilyenkor. A helyi média nem mindig adott hírt a rendezvényről, így aztán Gombos Imre vállalta, a videofelvétel készítést, hogy maradjon meg az utókor számára -mintegy emlékül-, e szép esemény. Mi az urammal 2005-ben voltunk utoljára Polgári Bálon Püspökladányban, de azóta is figyelemmel kísérjük ezen rendezvény sorsát. A Polgári Kör Egyesület Őrdaru Egyesület néven folytatja tevékenységét, s több momentummal is gazdagodott azóta a Polgári Bál programja. A városban élő és alkotó Győrfi Lajos Magyar Örökség-díjas szobrászművész felajánlása folytán Polgári-díjat adnak át minden alkalommal az arra érdemes személynek, személyeknek. Rangja és hagyománya lett a Bálnak már nem csak a városban, de a Sárréten is. (Írta: Csontos Gabriella)

A 2011-es advent kezdetét, szinte észre sem vettem. Olyan rohanás az életünk, hogy nem is tudtam adventi koszorút készíteni, csak egy üvegtányérra tettem három lila, és egy rózsaszínű gyertyát.  Ez került az asztalra. A takarítást is csak nagyon lassan végeztem. Először a hálószobát, aztán a konyhát, és a többit. Közbejött, hogy advent harmadik vasárnapján is dolgoznom kellett. Már égett mind a négy gyertya, de csak nem volt igazi adventi hangulatom. Aztán december 20-án reggel rorátéra mentem. Fél hatkor már készülődtem, és mikor kiléptem az ajtón, akkor éreztem, hogy jön az ünnep felém. Tökéletes csend volt az utcán, éjszaka leesett egy kicsi hó, éppen csak betakarta a járdát, az utat, az árkokat. A lámpák ragyogtak, a templomban félhomály volt. Nem voltunk sokan, de talán épp ettől volt meghitt a hajnali mise. Bizonyára csak mi értünk rá ezen a kora reggeli órán, akik ott voltunk Isten házában. Tamás atya prédikációja egyszerre volt felhőtlenül vidám és elgondolkodtató. Ági néni gyönyörűen énekelt. Egész nap ebben éltem. Ment is a munka, mint a karikacsapás. Másnap pedig hazajött Marci. Az uram megvette a karácsonyfát. Szép ezüstfenyő. A helyét is megtaláltuk már, az idén máshova kerül, mint eddig. Nem soká itt lesznek a nagyszülők, eljön a szent este, amikor megszületik a kis Jézus, s együtt lesz a család. (Írta:Csontos Gabriella)

Az uram ma egész délelőtt a káposzta savanyítással volt elfoglalva. A Farkas mamáék által még anno Szlovákiában vett mázas-fedős-hasas kerámia edény (a képen) most is tele lett finom, apróra vágott káposztával, közé pedig hasábleveleket rakott az én drága jó uram. Az ízesítést a szomszédék adták a 10 kg gyalult káposztához és a 6 kg (3 fej) hasábhoz. Ez a következő: 26 dkg só, egy ujjnyi torma, csipetnyi köménymag rétegenként (kb. egy mokkáskanálnyi), egy kanálnyi bors, 4-5 babérlevél, egy negyed birsalma. Kimaradt az edényből egy kilónyi apró káposzta, amit megpároltam, kis cukorral olajon, majd Rácz Marika-féle lebbencs tésztát főztem sós vízben. Miután megfőtt, lecsöpögtettem és hozzákevertem a párolt káposztához. Estére vendégek jönnek, ez lesz a menü. Ki  cukorral, ki borssal ízesíti. Igazi őszi étel. Szeretem az illatát is. Megtelt vele a ház. (Írta: Csontos Gabriella)

Ősz van, beszedtük a virágokat a kertből. Mióta az uram a Szentannai Sámuel Gimnáziumban tanít jó helyük van a muskátliainknak. Az iskola folyosóján az ablakban vészelik át a telet, süt rájuk a nap, a takarító néni néha öntözi őket. A többi virág a lakásba kerül, ott kínlódnak szegények, mivel a központi fűtést nemigen szívlelik. Leveleik megnyurgulnak, lesárgulnak. Nem nagyon értek a virágokhoz, de már fejlődtem. Barátnémtól halottam és tanultam, hogy állott vízzel kell locsolni őket. Ezt valóban szeretik. Márton fiam szobája -mióta a gyerek egyetemista- elég hűvös, mivel elzárjuk a fűtést hétközben ott. Tehát most oda költöztettük telelni a majomkenyérfát, a kaktuszokat. Pista szomszédunk a minap egy diófa csemetével állított át hozzánk. Szerinte nálunk még van hely az udvaron a kis fa számára. Már van egy diófánk a szalonnasütő fölött, szép árnyékot ad. Termésének a héja ugyan olyan kemény, hogy alig tudjuk belőle kiszedni a dióbelet, de a madarak igen ügyesen megoldják ezt. Így lett belőle madáreleség télire. Kérdeztük is Pistát, hogy aztán jó lesz-e ennek a fának a termése? Mondta, hogy madár hozhatta, és a madár rossz diót nem vesz fel a földről. Így esett, hogy megtalálta helyét kertünkben a diófa. El is ültették a férfiak. Mondják, aki egy fát ültetett nem élt hiába. (Írta: Csontos Gabriella)

A húsvéti locsolkodásról akartam írni napok óta, de az ünnepi előkészületek, meg a családi programok mind-mind elodázták ezt. Anyósom, apósom ebben az évben nálunk ünnepelt, ez juttatta eszembe a régi húsvétokat. Hogy is volt valaha, gyerekkoromban? Nálunk itt, Püspökladányban, a Zentai utcában sok gyerek lakott, jó szomszédok, aranyos utcabeliek vettek körül bennünket, így az nem is volt kérdés, hogy vártam-e a locsolkodókat gyermekfejjel. Vártam és jöttek is. S nem csak fiúk, de felnőttek is. A szomszédból Móré János bácsi, aki az év többi napján be sem tette hozzánk a lábát  – igaz máshova sem az utcába - , húsvét ünnepén elegánsan felöltözve átjött hozzánk és meglocsolt bennünket. Apukám és a bátyám reggel minket locsolt meg először, aztán átmentek a szomszédokhoz, ahol Róza nagyanyámat, Rózsika nénit, Eta nénit és Gyöngyit is meglocsolták. Aztán felnőttem, férjhez mentem, és az új családomban inkább félték a húsvétot, mint várták volna. ...

Létrehoztuk a Három Föld Szövetséget a Nagykunság, a Hajdúság és a Nagysárrét településeinek részvételével, elindítottuk az Ágota híd felújítását. Otthont adtunk a nyugdíjas kluboknak a Bocskai utcán, megalapítottuk a pedagógusok és népművelők Csenki Díját, a Díszpolgári címet és a Pro Urbe kitüntetést. Mindez – és sok egyéb intézménye a demokráciának – ma már természetes dolog, és eszünkbe sem jut, hogy nem volt mindig így. ...

1990. esztendejében nagy változás következett be a Damjanich utcában. A Rácz család szomszédságába új lakók érkeztek, egy friss házaspár, Farkasék. A rendszerváltó értelmiség lelkes csapatához tartoztak, és lendületességük, tenni akarásuk szele bizony nagy port kavart Püspökladány városában. Ők a szüleim. Miután megvették a házat, rögtön elkezdték szépítgetni azt, rendbe rakni a kertet, és közben igyekeztek jó viszonyt kialakítani a szomszédokkal. Kezdetben furcsán tekintettek rájuk, a Rácz família is tartózkodott a túlzott rokonszenvtől. ...

B.U.É.K. – Bízzuk Újra Életünket Krisztusra

Reggel a templomban a következő történetet mondta el a pap prédikációként. Megpróbálom emlékezetből leírni. A közösség idén is készült betlehemes játékkal. A mostani alkalommal azonban a fiatalok írták meg a forgatókönyvet. Mindenre gondoltak, még az ökörnek, a szamárnak, sőt még a szalmának is osztottak szerepet.

Eljött a főpróba napja és ahogy egy főpróbán szinte minden rosszul szokott sikerül, itt is rosszul sikerült szinte minden. Alig volt olyan szereplő, aki kívülről fújta a szövegét, mindenki belekavarodott a mondandójába. De a legmegbocsáthatatlanabb hiba az volt, hogy a három király szerepéről egyszerűen megfeledkeztek. Most mitévők legyünk?- ijedtek meg a szervezők. Végül arra döntöttek, hogy megkérnek három embert a jelenlévők közül, hogy ugorjanak be a királyok szerepébe, és elég lesz az is, ha majd csak szótlanul leteszik az ajándékokat.
Karácsony estéjén megtelt a templom hívekkel. Elkezdődött a betlehemezés. Minden jól ment. Senki sem sült bele a szövegébe, mindenki tudta, mikor mit kell csinálni. Végül az utolsó jelenet következett. A három királynak rögtönöznie kellett.

Előlépett közülük az első, egy 40 év körüli férfi, mankóval a kezében, de látszott, hogy arra már nincs szüksége. Így szólt:
- Én ebben az évben autóbalesetet szenvedtem. Eltört a lábam, és kérdéses volt, hogy talpra tudok-e állni. Megváltozott körülöttem minden. Már nem volt magától érthető dolog számomra az ülés, az állás, a járás, egyáltalán a valahol levés. Végül felépültem, de átértékelődött bennem az életem. Hálásabb, figyelmesebb ember lett belőlem. Mindezt Neked köszönhetem, jászolban fekvő kisded. Néked adom hát a mankómat, mely társam volt a nehéz időkben. 

A második király tulajdonképpen egy királynő volt, egy kétgyermekes anyuka. - Gyermek Jézus! Én az Igen-emet adom neked. Mellyel igent mondok erre az életre. Mellyel igent mondtam a férjemnek, a családomnak. Igent mondtam vele a szeretetre, a boldogságra, a reményre és Terád drága Jézus, megváltó urunkra.

Harmadikként egy merész frizurájú fiatalember lépett elő. Ruházatán látszott, hogy az utolsó divat szerint öltözködik. Egy bulin biztosan magára vonta volna a lányok elismerő tekintetét.
- Én nem hoztam neked semmit. Király vagyok ugyan, de nincsen semmim, amit adhatnék. A látszat ellenére csak félelem és kétség lakozik a szívemben. Kételkedem mindenben legfőképp önmagamban, de benned is, előttem fekvő gyermek. Nincsenek igazi barátaim és én sem tudok senkinek sem a barátja lenni. Feléd nyújtom hát kezemet, s várom, hogy ha már én nem tudok, talán Te tudsz nekem adni valamit.
A templomban mély csönd ereszkedett a hívekre. Az előadás véget ért, azonban sokáig senki nem mozdult. Leghamarabb József ocsúdott fel. Odament a jászolhoz, kivett belőle egy szalmaszálat és a harmadik fiatal király felé nyújtotta:
- A jászolban fekvő Istengyermek az a szalmaszál, amibe kapaszkodhatsz.
A hívek közül sokan elgondolkoztak. A rengeteg ajándék és a csillogó karácsonyi díszek ellenére talán ők maguk is csak nincstelen királyok, akik nem tudnak igazi értéket adni Jézusnak. Ekkor mindenki megindult az oltár előtt álló jászol felé, hogy kaphasson a bölcsőből egy szalmaszálat. S már nem volt szégyen, ha valakinek üres volt a keze, hiszen ez előfeltétele annak, hogy elfogadhassuk az ajándékot. (Írta: Farkas Márton)

"Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező. Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kiló számra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő. Ha a szegénykonyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket éneklek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit sem használ nekem. Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de nem Jézus Krisztus a szívem titka, akkor nem értettem meg, hogy miről szól a karácsony. A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje. A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát. A szeretet barátságos az időszűke ellenére is. A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van. A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni. A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni. A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik." A fiam barátai közül írta ezt valaki, nagyon igaznak vélem. Családi viszonyaink elég bonyolultak, de próbálunk mindenkihez eljutni, hogy találkozzunk, hogy szót váltsunk, hogy együtt legyünk, mert az idő a legdrágább ajándék, amit egymásnak adhatunk itt e földön.