Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2013-05-03 19:19:46 (Írta: Csontos Gabriella) |
2013-04-07 12:10:00 ![]() |
2013-10-09 22:27:59 ![]() |
2013-03-03 19:37:28 ![]() (Írta: Csontos Gabriella) |
2013-10-09 22:26:28 ![]() |
2012-08-30 08:22:14 ![]() |
2013-10-09 22:33:25 ![]() A keresztény hívők körében mindig is örök talány volt és újbóli vitákra adott okot az a látszólagos ellentmondás, hogy az általunk tisztelt isteni fölség hogyan lehet egy s ugyanakkor háromszemélyű. Erre keresi a választ István atya a következőkben: Bevezetésként egy indiai tanmesét hallhattunk. Egy kis faluba, ahol csak öreg vak emberek éltek, egy napon betévedt egy hatalmas elefánt. A vak indiaiak köré gyűltek s próbálták megismerni, hogy micsoda is lehet ez az élőlény. Akik az ormányát fogták meg azt mondták, hogy ez olyan, mint egy fának a törzse. Akik a fülét simogatták, azt mondták, hogy olyan, mint a legyező, amivel a rizst szokták válogatni. Volt aki a lábát karolta át, s állította, hogy olyan, mint egy hatalmas oszlop. Ezek a vak emberek azonban nem tudtak egy valódi, reális képet alkotni az elefántról. Valahogy így vagyunk mi is Istennel. Az ember nem foghatja fel, egyszerűen képtelen arra, hogy Isten titkát meglássa vagy megértse. Néha-néha érkezik egy fénysugár, melyben úgy érezhetjük, hogy na most talán valamit láttunk belőle, az egész átfogásához és befogadásához azonban kicsik vagyunk. Ha Rómában jár az ember, akkor megtalálhatja a Máltai Lovagok kertjének hatalmas bejáratát. Ennek kapuján a kulcslyukon keresztül bekukkantva láthatjuk a ciprusokkal teleültetett gyönyörű kertet, és azon túlnézve feltűnik a Szent Péter Bazilika kupolája. Ehhez a szituációhoz hasonlóan tekinthetünk mi is az isteni titkok tárházára, s ekkor a kulcslyuk maga Jézus Krisztus. Rajta keresztül kaptunk meghívást az isteni közösséghez való tartozáshoz. Ő maga működése során egyszer sem említette a "Szentháromság" szót. Ezt később a teológia alkotta meg, mint speciális fogalmat. Jézus elkülönítve beszélt az Atyáról, a mindenható világteremtőről, önmagáról, a Fiúról, a világ megváltójáról, és a Szentlélekről, melyet majd elküld vigasztalóul, s ki útmutatónk lesz. Nem akarta megzavarni s összekeverni az emberek egyistenhitét, mindezek komplex felfogásával. Kezdetben ezért ábrázolták három angyallal az isteni személyeket. A legjobb hasonlatot azonban, az a Sienai Szent Katalin, alkotta meg, aki se olvasni se írni nem tudott, leveleit diktálás után rögzítették, a pápa pedig később, mint első nőt fogadta az egyháztanítók soraiba. Szerinte az Atya olyan, mint egy asztal, a Fiú rajta az eledel, s a Szentlélek a felszolgáló. Ehhez az asztalhoz hív meg bennünket az Isten háromszemélyű közössége. A mi dolgunk már csak annyi, hogy leüljünk és befogadjuk mindazt, amit számunkra készítettek elő. Isten fizesse meg.(2012. június 3.) |
2013-10-09 21:49:28 ![]() Tamás atya a megszokott módon kezdte a misét, de a lelkiismeret vizsgálat előtti imánál megemlítette, hogy bár ez a mai szertartás nem tűnik többnek, mint az eddigiek, reméli, hogy a prédikáció után sikerül megérteni, hogy Pünkösd egy ünnep, mégpedig a Szentlélek eljövetelének és az Egyház születésének az ünnepe. Megpróbálom plébánosunk elmélkedését hűen felidézni. A Szentlelket tartjuk a három isteni személy közül a legmegfoghatatlanabbnak és a legkülönösebbnek. Létezésének biztosságát illetően azonban mi lenne jobb "fegyvertény", mint a saját lelkiismeretünk. Jézus Krisztus a főparancs Isten szeretetére vonatkozó része után így folytatja: "... és szeresd felebarátodat, mint Tenmagadat! " Tehát kiemeli, hogy nagyon fontos önmagunk szeretete és elfogadása. Hogyan tudnánk a környezetünk felé közvetíteni Isten szeretetét, ha azt mi magunk se tudjuk befogadni, ha nem vagyunk kibékülve még saját magunkkal sem. Ahhoz, hogy magunkat megértsük, hogy magunkra a kellő szeretettel tudjunk figyelni, reflektálni, nem elég a saját erőnk. Tiszta önszeretete egyedül az ártatlan gyermeknek van, ki ha felnő, s az élet terhei a vállára nehezednek, már nem tud önmagára elég szeretettel tekinteni, lelkét szürkének szegénynek látja, vagy egyáltalán nem is akar önmaga felé fordulni. A példát a gyermekkorból vehetjük: pontosan úgy, ahogy a mondókával a kisgyermek kicsalogatja a csigát házából, hogy gyere, nézz szét, nézd a világmindenséget, hogy mi minden van körülötted, s nézd mennyien szeretnek Téged, pontosan úgy csalogatja ki a Szentlélek a mi lelkünket is, saját maga börtönéből, hogy segítsen neki visszatekinteni önmagára és a szeretetre, amellyel körülveszi az Isten ebben a világban. A gonosz ott van, ahol ennek a csalogatásnak ellentmondunk, ahol megtagadjuk a közreműködést, és nem szeretnénk a Szentlélek kinyújtott kezét megfogni. Mi, köszönjük szépen, teljesen jól, "objektíven" látjuk magunkat innen belülről is, és ez nekünk elég. Márpedig az ember nem viselkedhet önálló független létezőként, nem teheti meg magát saját maga istenének, hiszen ebben a világban sem általa lett minden, hanem valaki más és sokkal nagyobb által. És itt következik a hit kérdése. Hiszek-e abban, hogy van valahol egy Jóakarat, egy olyan erő, melytől minden ered és származik, s mely megalkotta világunkat és elárasztotta szeretetével? És ennek fényében elfogadom-e, hogy én is az Ő teremténye vagyok, nélküle csak por lennék, de végtelen kegyelme és szeretete által felemelt engem és ennek a világnak az urává tett. Abban, hogy ezt meglássuk, és megértsük, abban segít a vigasztaló Szentlélek, és segítsen minket mindörökké! Isten fizesse meg. (2012. május 27-28.) |
2012-07-20 07:42:59 ![]() Nálunk valahogy nem volt annyira feltűnő jelenség ha kicsiként én dalra fakadtam. Nem tudom honnan örököltem a zenei hajlamot, mindenesetre kaptam belőle egy adagot. Régebbről csak néhány konkrétabb emlék maradt meg. Például, amikor a szomszédék nagy diófájának a tetejére felmásztam, s onnan énekeltem a "Már mi nálunk babám"-ot vagy épp, ami eszembe jutott. Odafönn nagyon szabadnak éreztem magam. Nagymamám kicsi koromban szinte évente csinált velem egy "riportot", amikor magnószalagra rögzítettük, hogy mi történt velem abban az évben. Ezeken a felvételeken is gyakran énekelek, később gitározom. Igen a gitár. A legjobb barátom, egyszerűen nem bírok nélküle élni. Óriási ajándéknak tartom ezt a jó Istentől. 7 évesen -másodikosként - vitt el édesanyám a zenesuliba, mondván, hogy ő is tanult zongorázni, tanuljak meg én is. Nekem azonban nem nagyon tetszett ez a jövő - meg a hangszer is drága lett volna -, s mondtam neki, hogy inkább gitározni szeretnék. Fiatal, nagyon jó fej gitártanárom lett, örökké vidám, s minden mókára kapható. Azt a bő 10 évet, amit a keze alatt töltöttem nem adnám oda semmiért. Hatalmas dolgokat éltünk át együtt. A hagyományos zenesulis FarsHangokon mindig az egyik legnagyobb látványosságot a gitáros csapat csinálta, baromkodásban is az élen jártunk ilyenkor. A városi rendezvények állandó szereplőjévé váltam, legyen az szólóban, duóban a tanárommal, vagy az egész gitárkamarás zenekarral. Élveztem a sikereket, az elismerést. Kálmán bával voltam először utca zenélni is, ami szintén nagyon nagy élmény volt. Láttam, hogy pénzt is tudok keresni egy olyan dologgal, amit nagyon szeretek csinálni. Érettségi előtt még megpróbáltam felvételizni is zenei szakközépbe itt Budapesten. Elmentem két meghallgatásra. Rá kellett jönnöm azonban, hogy nem vagyok elég jó a zenei pályára, illetve későn kapcsoltam, s ha azt akarom, hogy felvegyenek a Műegyetemre, akkor most erről le kell tegyek. Így abbahagytam a felkészülést, viszont ez idő alatt is nagyon sokat tanultam. Hogy hogyan kell megtanulni egy zeneművet, technikailag és mentálisan is el kell merülni benne, s próbálni minél többet megjeleníteni a kottában leírt érzésekből. A gimi utolsó éveiben beért annyira az egyik osztálytársam is gitárból, hogy közösen tudtunk zenélni. Kezdetben csak így az osztálynak, majd kezdtünk fellépni városi rendezvényeken, s amit igazán nagy dolognak tartok, hogy írtunk, írunk saját számokat is. Persze ebben nekem van nagyobb szerepem, viszont Attila nagyon sokszor ad olyan motivációt, erőt, ami nélkül nem jöhetnének létre a dalok. De mit is jelent nekem ha gitározom, éneklek? Elvonulást, belső béketeremtést, megnyugvást, gondolataimnak érzéseimnek olyan kifejezését, amit más úton nem volnék képes. Szeretek gyönyörködtetni én is, elbűvölni másokat a dalaimmal. Hallgatni nagyon sokféle zenét szoktam, igyekszem kerülni a szélsőségeket. Édesapám Beatles-en nevelt fel, ők a nagyok, aztán jött a rock korszak, majd a punk, párhuzamosan velük a csapból is a pop meg az R'n'B ömlött, nekem azok is bejöttek. Amikor alakítottunk egy kis, rövid életű zenekart a gimiben, akkor sok RedHotChiliPeppers-t hallgattam. Sokszor inkább dalok ragadnak meg, mint előadók, s a számok is csak akkor, ha kötődik hozzá valamilyen emlékem. Ha hallom, akkor mindig felidéződik bennem egy hozzá kapcsolt hangulat és életérzés. Így a végére összefoglalásképpen pedig azt akarom leírni, hogy szerintem mi a szerepe a zenének az életben. Talán az, hogy adjon egy ritmust, vigyen egy kis színt a világba, teremtsen harmóniát, fejezzen ki hangulatokat érzéseket olyankor mikor a szavak elhallgatnak. Számomra a zene a lélek frissítő itala. (Írta:Farkas Márton) |
2012-05-07 07:33:56 ![]() |
Oldal : | 12345678910 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye