Újabban, ha mentőt látok magamban gyorsan elmondok egy Miatyánkot, a szenvedőkért, a mentősökért, meg talán azért, hogy hálát adjak a Jó Istennek, hogy nem velünk történt a tragédia. A minap este mikor hazafelé robogtunk Karcagról Püspökladányba a Bocskai utca kenyérgyári sarkánál (ezt a ladányiak tudják hol van) két rendőrautó állt és egy mentő. Gyorsan átfutott az agyamon, hogy csak nem anyukámat ütötte el valami? Befordultunk a szerviz útra, mert egyébként hozzá igyekeztünk. Amikor kiszálltunk az autóból látjuk, hogy egy ismerős bicikli áll a járdán, nagyon megijedtünk, mert a barátaink ilyen kerékpárral hozzák-visszik a gyerekeiket az óvodába. Oda szaladtunk és valóban a nagymamát és a két unokát sodorta el egy autó a zebrán. A gyerekeket - akiknek az ijedtségen kívül nem lett semmi bajuk - az édesanyjuk nyugtatgatta, a nagyit pedig a mentősök látták el, aztán elvitték a kórházba, ahol alaposan kivizsgálták, de már itthon van és szerencsére ő is megúszta a balesetet. Erzsike mama egy szuper nagyi! Eszembe jut róla a következő történet: a főváros mellett lévő településen lakó lányáékhoz vonattal utazott s vitte az általa termelt száraz babot. A közel három órás út alatt el kezdte fosztani a babot és egy idő után a fél vagon neki segített és a babfosztás közben pedig beszélgetve szinte repült az idő. Mire Budapestre értek a bab ki volt fosztva. Ilyen nagymama ő. Régi vágású, csak úgy ég a keze alatt a munka, mindig lehet rá számítani, ha kell mesél, ha kell játszik, ha kell oviba megy az unokákért, ha kell süt-főz.  Adventben a szeretetről beszél mindenki, Erzsike nagymama a szeretet maga. Annyira önzetlenül árad belőle. Nagyon kell rá vigyázni, hogy még sokáig a közelében melegedhessünk. (Írta: Csontos Gabriella)  

A hétvégén új lakónk lett. Az udvaron lévő kis házba ugyanis beköltözött Pöttyös, az unokahúgomék hét éves kandúrja. Én igazából kutya szimpatizáns vagyok, de minden állatot tisztelek, így a macskákat is. Az uram viszont igazi állatszelidítő! Minden idegen négy lábú azonnal a barátja lesz. Pöttyöst is ő édesgeti, aki egyelőre ki sem mozdul - csak ha a dolgát végzi -, a számára kialakított kuckóból. Anyukám is nagyon izgul, hogy vajon megszokik-e nálunk a macsek. Reggel már telefonált, hogy láttuk-e, megvan-e? A szomszédok is figyelemmel kísérik új lakótársunk mozgását. Bár még nem sokat látták, épp hogy egy-egy pillanatra mutatta meg magát. Este telefonált Bianka is, és a macska hogyléte felől érdeklődött. Mondtuk neki, hogy köszöni szépen jól van. Remélem megszokja a helyet nálunk, hiszen úgy olvastam, hogy a macska nem az emberhez, hanem a helyhez kötődik. Úgy legyen! (Írta: Csontos Gabriella)

Az uram iskolájában tegnap (2014. november 19-én) nyílt nap volt. Ez azt jelenti, hogy nyolcadikos diákokat várnak - szülőkkel vagy anélkül - a Szentannaiba, hogy bemutassák nekik az intézményt, az ott folyó tevékenységet. Az idén indult egy új szak a suliban. Élelmiszerfeldolgozó szakmát is lehet most már tanulni Karcagon a Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban.
Az uram és a kolléganője nagy lelkesedéssel készültek erre a napra. Kellett is a lelkesedés, mert az iskolában egyenlőre csak az épület van készen, a belevaló gépeket még ezután szerzik be, hogy jövőre teljesen beindulhasson a képzés. Viszont a gyerekeknek és a szülőknek már most kellett valamit mutatni, hogy mi is lesz itt. No, hát az én drága jó uram fel is készült rendesen. Elvitt otthonról egy marék birsalma levelet, amiből otthon több liter teát főzött. A birsalma levél tea ugyanis nagyon hasznos a sokáig tartó és száraz köhögésre. Aztán felhozott még a kamrából egy üveg birsalma befőttet, egy üveg birsalma szörpöt, egy üveg birsalma lekvárt és egy üveg birspálinkát. A spájzból egy darab birsalma sajt is bekerült a csomagba. Ezenfelül a kölcsönbe kapott pálinkafőző berendezés és a 20 literes hordóban készen lévő birs cefre is az iskolában kötött ki.
A tanár kolléga otthon begyúrta a széles laskának való tésztát és bevitte a tészta készítő kis gépét is. Az egyik tiszafüredi szülő pedig hozott egy szeletelő masinát, amivel az otthon általa termelt sok zöldséget felaprították. A káposztából, a sárgarépából, az uborkából nagyon finom csalamádét csináltak a tanulók.
Volt munka, kóstoló, tanulás egyszerre. Nagyon élvezték. Ha így haladnak a dolgok, akkor az új nemzedék is megtanulja értékelni a hazai földben termett zöldséget, gyümölcsöt és fel is fogja tudni dolgozni. Nekem ez tetszik.  (Írta: Csontos Gabriella)

Elment Farkas mama. Iszonyú szenvedések után vitte el Kháron ladikja. Olyan törékeny volt már a végén. Két éve, hogy igazán beteg lett. Addig ő volt a család összefogója. Igazi nő volt. Szerette a szépet. Tudta és csinálta az ízeset, a finom ételeket, mikor hazavárta a gyerekeit, unokáit. Én a töltött káposztáját emlegetem, az uram a lekváros papucsát (ez egy sütemény) papa a lecsóit - amit annak ellenére mindig elkészített, hogy ő maga nemigazán szerette. Halk szavú, mindenkihez kedves, megértő asszony volt. A család amíg lehetett, amíg tudta ápolta. Papa erőn felül, hiszen ő maga is a 84. évét tapossa. Tudtuk, hogy vége lesz, vártuk, hogy legyen is vége a szenvedésnek, mégis váratlan volt. Most olyan üres a lelkem mikor eszembe jut. Nehéz élete volt és az utolsó útja sem volt könnyű. Megszenvedte rendesen, de mégsem panaszkodott soha. Ezt szeretném tőle megtanulni, lehet ezért volt minden, hogy minket tanítson!  (Írta: Csontos Gabriella)

Ez a "Magyarország szeretlek - Itthon vagy" szlogen nekem valahogy nagyon bejön. Szeptember végén tavaly nálunk jött össze a család, most pedig a bátyáméknál voltunk együtt. Sajnos a nagy fiaink nem tudtak eljönni, mivel Bence dolgozott, Dani pedig nyári szabadságát most tudta kivenni, így ő épp nyaralt ez időtájt. De anyukámmal, Marcival és Lídiával verőfényes napsütésben érkeztünk meg a tanyára szombat délelőtt. A fiatalok elmentek gombát szedni, az uram meg visszament Debrecenbe a menyünkért és az unokánkért.

                                                                      
János bátyám hatvanadik szülinapját ünnepeltük. Ez volt az indok, de igazából azért jöttünk össze, mert együtt lenni jó. Blanka nagyon élvezte a sok állatot, a jó levegőt. János felültette a lóra is. Olyan büszkén és ügyesen ülte a pacit, hogy még.



A fiatalokkal együtt mama is beszállt a gomba tisztításba, majd délre finom levest főzött az uram a természet bő ajándékából. Nagyon szép időben a kertben ebédeltünk 2014. szeptember 27-én vasárnap.(Írta és a képeket készítette: Csontos Gabriella)

Érdekes, hogy mindig szemembe ötlik egy-egy mondat éppen akkor, amikor éppen az foglalkoztat, amiről az a mondat szól. Családunk nehéz napokat él át, mindannyiunkat a halál gondolata foglalkoztat. Egyébként is az ősz az elmúlást sugallja. Bár nagyon szép a sárguló erdő, a kert virágai is pompáznak, akár gyönyörködhetnénk is bennük, de nekünk most sötét gondolataink vannak. És akkor tűnt szemembe a drága piarista atya megnyugtató, higgadt mondata a vele készült interjúból, mely az Átjárók címet viselő blogon olvasható:  „Isten jobb gazdája az életünknek, mint mi magunk”- beszélgetés Jelenits Istvánnal...
- És amikor ennek ellenére feltör az emberben a halálfélelem, azon az Isten hogyan tud segíteni? A kétségbeesésen?
- A Csongor és Tündében olvashatjuk, hogy "Az élni nem tudónak baj, hogy él,/ A halhatatlannak baj, hogy halni kell." Senkinek nem egyszerű a halál, a hívő embernek sem az. Nem tudjuk, hogy ez az átlépés a halálba, az élet befejezése hogyan jön el. Az sem könnyű manapság, ami sok vonatkozásban tapasztalható, vagyis hogy a természetes életet felváltotta egy mesterséges viszonyok közt zajló élet. Sok mindenben segítenek rajtunk, például kisebb betegségek nem könnyen pusztítanak el minket, meggyógyulunk és hosszabb ideig élünk, ugyanakkor azért azt is látjuk, hogy a halál felé vezető út utolsó stádiumát az orvostudomány nem mindig könnyíti meg. Sokszor megnyújtja, és mi nem szeretnénk, hogy sokáig kelljen élet és halál között vergődnünk, máskor pedig látjuk, hogy egy ember, akit mi is szeretettel igyekszünk itt tartani magunk között, leépül, emberi méltóságát is elveszíti. Bizony akkor elszorul a szívünk, és szeretnénk, ha ettől megkímélne bennünket az Úristen, vagy a saját életünk. Ezért imádkozunk, s amikor ennek az ideje eljön, kérjük, hogy adjon alázatot és bizalmat ennek a folyamatnak az elviselésére. Azt gondolom, hogy a régi ember ugyanúgy félt a haláltól, akkor is, ha hitt az örök életben. A mai embernek másfajta kapcsolata van a halállal, és szintén nem kevésbé könnyű vele a helyzete. (forrás:www.ayhanizso.blogspot.hu)

A gomba ez az ízletes, szép, formás növény végig kíséri életünket. Aranyos óvodai jel, aztán mutatós farsangi jelmez lehet. Majd felnőttként a finom gombapaprikás jut róla az eszembe. Apukám a horgászatból haza érve néha öklömnyi sziki csiperkéket borított ki a hátizsákjából. Mondta is anyukámnak, hogy na, ezt csináld meg ebédre! Halat nem fogott, de nem jött haza üres kézzel, hiszen a természet mindig megajándékozza az embert, ha szeretjük és kellő alázattal és figyelemmel vagyunk iránta. Az uram szülei Vágáshutára jártak nyaranta és ott elmulaszthatatlan program volt az erdő járás. A fiaink egymással versenyezve keresték a gombát a sűrű avarban. Milyen kellemesek voltak ezek a nyári délutánok! Márton fiunk még alig tudott járni, de már akkor velünk jött gomba keresőbe. Egyszer Rostallón - ahova biciklivel mentünk - rengeteg tinorut találtunk. Emlékszem milyen boldogok voltunk és egymás elől kapkodtuk fel az egészségesebbnél egészségesebb kalapos csodákat. Hazaérve vittük a szomszédba Mária nénihez a teli szatyrot. Ő maga elé borította az udvaron a kinti asztalra, mi leültünk a padra és lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy mennyit hagy meg belőle. És elkezdte a vizslatást s közben mondta a magáét: - Ezt sem ismerem, ez sem jó, ez nagyon keserű, ennek nem jó az íze, ha megfő. - Szóval olyan magabiztosan és határozottan válogatta, mint egy vizsgázott gombaszakértő. Maximálisan bíztunk a tudásában, a tapasztalatában. Már nem járunk a hegyre, de a gombaszedés és a gomba étel szeretete máig megmaradt bennünk. Akár hol is járunk -így ősszel séta közben- a talajt fürkésszük, hogy hátha előbukkan véletlenül egy gombafej. És ahol egy van, ott van több is. Itt Püspökladányban már nem él Borsos Sanyi bácsi, akivel megnézettük mindig a Farkas szigetben talált gombákat. Ő is biztos pont volt ebben az értelemben az életünkben. Most Karcagon Széll Attila az, aki, népszerűsíti és tanítja is a gomba ismeretét, mert vallja, hogy ennél egészségesebb tevékenység, mint a gombaszedés nincs a világon. Jó levegőn, séta közben gyűjthetjük be a finom ebédre valót. Nem kerül semmibe és még mozgunk is. Apósom a debreceni Nagyerdőn jártában keltében szedte ezt a pár fenyő tinorut (a képen). Nekünk adta, és természetesen meg is főztem azonnal. Vacsorára is megesszük, pedig nehezen emészthető étel, de mit tegyünk ha annyira ízlik? (Írta: Csontos Gabriella)

Megfigyeltem, hogy ilyenkor nyáron a redőnyökkel lesötétített házban van hűvös, reggelre viszont fülledt lesz a levegő benn, de az udvaron kellemes az ájer, ahogy apukám mondaná.Az uram bagoly természet, este szeret dolgozni, tenni-venni a kertben. Ekkor mondják a szomszédok, hogy Farkaséknál kezdődik az éjszakai műszak. Tegnap este is lesúrolta és lefestette első sorral a régi fa kis székeket, amit még a ház  előző idős tulajdonosai hagytak ránk. Milyen jó lesz az unokáknak! Én hajnalban szeretem a kertet. A régiségben ilyenkor gyűjtötték, szedték a lányok a harmatot, hogy szépek legyenek. Harmat még hét órakor is van, és én, lehet ilyen meggondolásból reggelente körbejárom az udvart, egy-egy virág alját kigyomlálom. séta közben megiszom a tejes kávémat, hallgatom, hogy burukkolnak a galambok (az ágyban fekve kifejezetten idegesítenek). Napfelkeltkor minden más megvilágításba kerül. Minden élesebb, kontúrosabb. Ekkor tudom átgondolni a napom, ilyenkor van egy kis időm magamra figyelni. Áldott idő ez. (Írta: Csontos Gabriella)

Nagyon vártuk már a nyaralást, az idén sok a teendő, meg lehet, hogy már öregszünk és gyorsabban fáradunk és többet kell a pihenésre szánni. No, hát eljött az idő és az uram már az indulás előtti éjszaka alig aludt valamicskét az izgalomtól. Kedden van turnusváltás a Kun Mediátor Utazási Iroda baskai üdülőhelyén. Ez nagyon jó, mert nincs nagy forgalom sem nálunk, sem a horvát autópályán.
Az idei nyár igen furcsa időjárással örvendeztetett meg bennünket. A nyolc órás út során hol verőfényes napsütésben, hol zuhogó esőben autóztunk. El is határoztuk, hogy nem sietünk a tenger felé, hanem bemegyünk Rijekába (Fiume), mert eddig mindig csak elsuhantunk mellette, felette. Kora délután érkeztünk a városba. A centrumban parkoltunk egy mélygarázsban és kisétáltunk a kikötőbe, ahol a magyar Skull Mátyás vas öntödéjében készült kikötői oszlopokhoz kötik ki még mai napig is hajóikat az ideérkezők. Jó volt egy kicsit sétálni, megmozgatni elgémberedett izmainkat.
Baskára - ebbe a Krk szigeti csodás kis városba este hétre értünk. Előtte való napokban is eshetett az eső, mivel a lakókocsiban és az elősátorban minden nagyon nyirkos volt. Egyébként nagyon kellemes volt a levegő csak a közlekedéshez kellett volna gumicsizma, mivel óriási tócsákon keresztül lehetett megközelíteni a mellékhelyiségeket. Nem voltunk nagyon elkeseredve, mivel előzőleg megnéztük az időjárás előrejelzést, tehát tudtuk, hogy esős hétnek nézünk elébe. Az uram és a Szilágyi házaspár ki is mentek a tengerpartra egy kis kocsmába, hogy koccintsanak a szerencsés megérkezésünkre egy pohár finom Ozujsko sörrel.
Másnap ragyogó napsütésre ébredtünk és természetesen a tengerpart volt egész nap a program. Illetve délelőtt egy órácskányi fürdőzés, napozás, aztán ebéd, majd utána egy kis pihi és délután is pancsolás. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy egy-egy üdülés igazán fáradsággal is jár. Hogy miért? Először is: Gyűjtsd rá össze a pénzt! Mi és Szilviék is február óta rakosgattuk, osztottuk-szoroztuk, hogy legyen rávaló. Másodszor: Készítsd fel magad és az autód! Légy egészséges. Legyen kiváló állapotban a járgány, nehogy ott hagyjon az út szélén. Harmadszor: az izgalomtól, az egész napos autózástól fáradtan, nem a saját ágyadban térsz nyugovóra, így nem biztos, hogy el is tudsz majd aludni. De a harmadik-negyedik napon már megszoktad az új környezetet, az ágyat, és már valóban élvezheted a nyugalmat, a tengert, ami egyszerre üdít, gyógyít, simogat. Feltöltődsz természetes D vitaminnal. Rejtvényt fejtesz, olvasol, a barátaid által rég ajánlott filmeket nézel, amire alig van időd év közben. Beszélgetsz, nézelődsz, ajándékvásárláskor a szeretteidre gondolsz. Bámulod az olasz családot, ahol apuka, anyuka, nagymama és a gyerekek egész nap kinn vannak a parton, és hol az egyik, hol a másik kiabál, hogy Kiara - és a kislány fülebotját sem mozdítva tovább játszik a kavicsokkal. Lebegsz a sós vízben. Próbálsz fenn maradni a gumimatracon, mikor ezerrel jön a hullám a nyakadba és sodor a part felé. Belenézel az átlátszó, tiszta tengerbe, köveket válogatsz egy leendő ajándékhoz. Ez mind-mind Baska!
Most adódott alkalom arra is, hogy elmenjünk a Cres szigeti Osorba, ebbe a parányi kis városba, ahol 25 évvel ezelőtt már jártunk. Vasárnap a baskai misén adtunk hálát a jó Istennek, hogy mindezt megérhettük. Az utolsó vacsorát minden nyaraláskor egy vendéglőben költjük el. Most egy tengerre néző teraszon kaptunk helyet a Raguza nevű étteremben. A fiúk kagylót ettek mi lányok grill tálat rendeltünk. Nagyon hamar eltelt a hét, de csak ennyi volt most a jóból, hiszen mindannyiunkat sok munka vár itthon. De olyan jó volt egy kicsit kizökkenni, feltöltődni testileg-lelkileg. Szerintem erre mindenkinek kell időt szakítania, még ha fáradsággal, kuporgatással, időnként lemondással is jár egy-egy ilyen szabadság. (Írta: Csontos Gabriella)  Még több kép a Fotóalbumban a Baska mappában és a bejegyzés alatt!