Egyszer régen, a bátyáméknál voltunk a tanyán. Az udvarukon volt egy kemence  - még az előző tulajdonos hagyta rájuk - és anyukám addig emlegette a finom házi kenyeret, amit még gyerek korában evett, hogy hozzá kezdtünk kenyeret sütni. Hajnalban - öt órakor - keltett bennüneket, hogy dagasszuk be a kenyeret. Aztán felváltva a sógornőmmel gyúrtuk, gyömöszköltük a tészát. Már alig éreztem a karom, de anyukám azt mondta, hogy sokáig kell csinálni. Aztán abba hagytuk szegény tészta gyűrkölészését és hagytuk pihenni. Sokáig kelesztettük. addigra a bátyám és az uram begyújtottak a kemencébe. Azon egy kicsit elvitatkozgattak, hogy most hova is huzigálják a parazsat, de hát életünkben először csinálták. A kenyerek olyan szépek lettek, hogy csak ámultunk. Még két hét múlva is finom volt minden morzsája, mert természetesen haza is hoztunk belőle. Azóta mindig figyelem a kenyérsütésről szóló híreket. Aztán ennek kapcsán a kovászt is megismertem. Rátaláltam egy régi ladányi ismerősre - Barcsainé Icára - aki aztán tökélyre fejlesztette ebbéli tudományát. Elmentem hozzá. Kaptam tőle kovászt, mindenféle tanáccsal ellátott. Itthon azóta is próbálgatom. Ica megmondta előre, hogy ez a tevénység, a kovász nevelés türelemre, alázatra tanít. Most vagyok az elején, de már meghálálta a kovászom a figyelmemet.
Az általam felélesztett kovásszal sütött kenyerem. Nagyon nem méregettem a hozzávalókat. Van benne kb. 70 dkg fehér liszt és 2 púpos evőkanál rozsliszt. Este csináltam az előtésztát, a pulton hagytam, másnap délelőtt tettem hozzá a lisztet, kb. 3 dl vizet és egy kicsit gyúrtam és félre tettem, majd amikor eszembe jutott újra gyúrtam egy kicsit. Ezt azt hiszem háromszor csináltam. Aztán betettem a hideg kamrába. Délután negyed öt körül beletettem a vaslábosba, betoltam a hideg sütőbe és 230 fokon fedő alatt elkezdtem sütni. Aztán 45 perc múlva levettem a fedőt, meglocsoltam vizzel és még sütöttem negyed óráig. Ilyen lett. Az uram megdicsért, hogy finom lett a kenyerem. Örülök. (írta:Csontos Gabriella)

A 2016-os advent december 12-e után kissé felgyorsult. A névnapom hétfőn volt és ezért azon a héten minden nap köszöntők jöttek estére, így az adventi kalendáriumunk kis feladatai megoldatlan maradtak. A következő héten pedig már a karácsonyra készülődtünk. Közben nagyon beteg lettem. Az ünnepvárásra való hangolódás lassan ment, de ennek ellenére sikerült mindent megvalósítanunk. Most felváltva jöttek a gyerekeink hozzánk az ünnepek alatt, kinek-kinek ideje, programja, egyéb elfoglaltsága szerint. A szent napon estére szép lett a karácsonyfánk, megfőtt a hallé, megjött édesanyám, aki a bejglit szállította, János és Jutka, akik pedig a finom sültet hozták az ünnepi asztalra. Vacsora után együtt álltunk a csillagszórók fényében és fújtuk a Mennyből az angyalt. A karácsonyfa alatt olyan ajándékokat találtunk, ami az bizonyítja, hogy valóban léteznek angyalok. S, hogy miért? Nem vagyok igazi sütemény készítő szakember, ezért nagyon boldog voltam, mikor az utolsó adventi vasárnapon kaptunk a szomszédból mézest, a barátnőmtől habcsókot, Jutka sógornőm pedig igazi karácsonyi stollent is tett a csomagba.
Az ajándékok között volt kancsó, aminek azért örültem, mert a névnapi vacsorák egyikén sikerült az egyikbe forró vizet tölteni, amitől annak az alja azonnal levált. A másik ajándékcsomagban pedig alufólia is volt. Ez azért furcsa, mert nem tudom hogyan tudódott ki, hogy konyhánkból épp a három napos ünnepre fogyott ki a sütés-főzés-csomagolás legfontosabb kelléke. Elmondhatatlanul boldog voltam. De kaptunk otthon készült fahéjas forró csoki keveréket, könyveket, apró csodákat. Egészségünk nem jött helyre az ünnepek alatt sem, sőt az uram - aki a téli szünet kezdetéig teljesen egészséges volt - a vakáció első napján lett náthás, de nagyon. Szilveszterre azonban úgy ahogy helyre jött és most is, immár harmadjára a füzesgyarmati fürdőben ért bennünket baráti társaságban az év vége. (írta:Csontos Gabriella)

Nagy örömünkre november végén el tudtunk menni Budapestre színházba és Marciékat is meglátogattuk. Tőlük kaptunk egy nagyon aranyos ajándékot. Interaktív adventi naptárt 2 főre. Használati utasítás is volt rajta. Íme:

A gyerekeknek egy Szabó T. Anna által írt verses adventi naptárt vittünk. Ez az idei várakozás nagyon szépen telik. Teátrumos adventnek fogom elnevezni, mert már háromszor voltunk eddig színházban. A debreceni Csokonaiban láttuk a Denevért Marciékkal, a MÜPA-ban - barátaink jóvoltából - az Elmúlik c. előadást, nemrég ugyancsak barátainkkal a nagyváradi Szigligetiben a Máli néni c. Füst Milán darabot. És még most jön a ráadás, hiszen az uram névnapi ajándéka a szolnoki színházban a Furcsa pár c. komédia lesz december 13-án. Szeretem a színházat, az illatát, a széksorait, a színpadot, a díszletet, a színészeket, a táncosokat, a sírást, a nevetést, a katarzist az előadás végén. Voltunk ám babanézőben is advent elején. Örömmel horgoltam a pici cipőcskét, mellénykét a kisleánynak, akinek gyönyörű nevet választottak szülei: Ágota Anna. Karcag és Püspökladány határán fekszik az Ágota híd, melynek legendájában szerepel a szépséges Ágota, akibe Zádor vitéz szerelmes. Ez a történet jutott a pici lányról eszembe. Természetesen unokáztunk is, sétáltunk a belvárosban. Dezső Papa olyan, mint egy igazi Mikulás - mondták a gyerekek.

A konyhai teendőket átgondolva eszembe jutott, hogy rég tervezem a kovásszal való pogácsa sütést. Meg is néztem a neten hogyan kell a kovászt csinálni. Mindent úgy tettem, ahogy ott olvastam. Rettenetes lett. Egyik kedves ismerősömtől kértem segítséget, aki örömmel vállalta a mentorálásomat ez ügyben.  Kaptam tőle kovászt is és mindent elmagyarázott, hogy hogyan süssek például kenyeret. Azóta már három cipó került ki a kezem közül. A kovászt pedig etetem (ahogy Icus mondta). (írta:Csontos Gabriella)

   

...hozzánk benézett az ősz. Szép lassan váltak meg a levelek a fák ágaitól. Voltunk temetőkben, vittünk koszorút, gyújtottunk mécsest.



A dió is naponta hullott kis adagokban, hogy ne kelljen sokat hajlongani érte egy-egy nap. Fiaink az egyik őszi hétvégén segítettek a leveleket és a diót összeszedni, közben megtárgyaltak egy-s-mást, ami csak két férfire tartozik.
A hosszú hétvégén itthon volt Lídia és Marci, pihentek, tanultak. Színházban is voltunk Debrecenben. Megnéztük Győrfi Lajos szobrászművész gyönyörű 56-os emlékművét a színház előtt és aztán a Denevér c. nagy operettet. A fiatalok egyúttal meglátogatták Farkas Papát, mi nagyszülők pedig unokáztunk is.
Három macskánk, akiknek már neve is van: Pöttyös, Bájos és KisBatman örömmel játszik a teraszon. Jól érzik magukat nálunk, buzgón idegesítik a szomszédék Morgó nevű kutyáját, szaladnak minden szélfújta levél, megdermedt bogár után.
Betakarítottunk lassan mindent, levágtuk a felesleges ágakat, behordtuk a mályvákat, a leandert, a kaktuszokat. Márton napra libát vettünk, elkészült a ház bora is. Nagyon finom lett. (írta:Csontos Gabriella)

...most épp azzal is, hogy az unokahugomék telkén leszedtük a szőlőt - hogy ne menjen veszendőbe - hozzáadtuk a barátaink és a mi udvarunkon megérett csekély termést és ma kipréseljük azt, hogy Márton napkor a ház bora kerüljön asztalunkra. Egyébként is szeretünk a kertben foglalatoskodni. Azért mert igy nevelkedtünk és szeretnénk, ha a gyermekeink is ezt vinnék tovább. A föld, a hazánk, szülőföldünk szeretetét, ahhoz való ragaszkodást, hitünk megtartását. Mert mi magyarok, ahogyan Hamvas mondja bornépek vagyunk. "Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik; nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket. A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek."  Igen, mi szeretnénk továbbra is az "aranykori hagyományban" élni. A földet megművelni, a termést betakarítani, jó és egészséges ételeket enni, finom nedűket inni, családban élni és a lelkünket magasba röpíteni Istenhez. (írta:Csontos Gabriella)

mikor a gyerekekkel voltunk táborban a Balatonnál. A szomszédaink telefonos érdeklődésünkre, hogy mi újság otthon a következőket válaszolták: kismacskánk van, teljesen olyan, mint Pöttyös! Ennek nagyon megörültünk, mert... De kezdem az elején - az uram mondaná, hogy már megint a kályhától indulok - no, igen. Történt, hogy az unokahugomék által hozzánk költöztetett Pöttyös nevű macskát tavaly decemberben elütötte egy autó a házunk előtt. Nagyon sajnáltam és főleg azért is mert Bianka és Lajos nagyon szerették azt az állatot és kislányuk Lilla is sokat emlegette, hogy Pöttyös Gabiéknál vendégeskedik. Már én is hozzászoktam a jelenlétéhez és már-már talán szeretni is tudtam néha. Erre szegénynek vége lett. És annyira hiányzott, hogy egy macskát, ami néha feltünt az udvarunkon magunkhoz édesgettünk, mert adtunk neki rendszeresen enni. Jött is, elpusztította a neki szánt ételt, aztán elment. Mivel teljesen úgy nézett ki mint Batman, ezért így kezdtük emlegetni az urammal. Batmanről kiderült, hogy nőnemű macska, mert ő fialt meg a hijuba (a padlásra) nálunk. Az ő kismacskáját találták meg a szomszédék egyik nap a kertben, aki égtelenül nyávogott, mivel kiejthette az anyja menekítés közben a szájából. Természetesen azonnal tejet adtak neki, naponta többször látogatták, babusgatták, úgyhogy mire hazajöttünk a táborból már teljesen otthon érezte magát az öreg Pöttyös helyén.
Aztán a következő napokban újabb nyávogásra lettünk figyelmesek és egy újabb kismacseket találtunk a kerítés melletti bozótban. Őt is odavittük Pöttyöshöz, de ő már nem lett olyan szelid és bújós kiscicus, mint a testvére. Batman az udvar sarkából figyelte általunk örökbefogadott gyermekeit és egyszer előhozott még egy kicsi cicát. Tehát hárman vannak. A "hármaska" a legvadabb mindközül. Azóta Batman családját etetjük, beszélgetünk velük, figyeljük fejlődésüket. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem a macskát, mivel mi inkább kutyás család voltunk eddig. A kiscicák megnőttek, Batmant már nem is látjuk. Pöttyös teljesen berendezkedett nálunk, ugyan ott napozik, lustálkodik, mint elődje.
Testvérei csak enni járnak hozzánk, bár néha este, mikor kinn ülünk a kertben látjuk, hogy ott játszanak, vadásznak, békát kergetnek, teljesen jól érzik magukat nálunk. (írta: Csontos Gabriella)

Májusban írtam utoljára azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Tiszán. Nagyon sűrű és izgalmas napok, hetek, hónapok  állnak mögöttem. A 11 évig munkahelyemnek tudott vállalkozást végre kijelölték felszámolásra, így  majd idővel kezembe kaphatom az irataimat és lehetek papíron is munkanélküli, mert eddig csak a valóságban voltam, vagyok az. Egyébként minden rosszban van valami jó, mondják és így is van, hiszen nagy események történtek  az idén nyáron és elfeledtették velem a rosszat. Először is megszületett anyukám ötödik dédunokája, a négy lány után egy kisfiú: Szatmári Gergő.
Újra voltunk hittantáborban, ami azért érdekes, mert már egyszer elbúcsúztunk és befejeztük ebbéli tevékenységünket. Tizenöt évig táboroztunk hol itt, hol ott. Voltunk sok helyen, megismertünk sok kisfiút és kislányt, akik a szemünk előtt cseperedtek felnőtté. Szép emlékekkel lettünk gazdagabbak, de az az igazság, hogy elfáradtunk, és azt is érezzük, hogy már öregek vagyunk ehhez a feladathoz. Kérjük a Jó Istent, hogy küldjön fiatalabbakat helyünkbe, hiszen szükség van erre a munkára.
Júliusban Blanka unokánk először volt nálunk három napig a szülei nélkül. Mit mondjak? Ebben is nagyon elfáradtunk, de olyan élményeket, pillanatokat éltünk meg azzal a drága fruskával, hogy ezeket nem lehet újra élni, csak egyszer adatik meg az életben. Blanka egész napos figyelmet és felkészültséget igényel. Folyamatosan érdeklődik, tenni akar, egyedül, veled. Tanult biciklizni, pogácsát és szalonnát sütöttünk vele, pancsoltunk együtt a kerti felfújható medencében, mondhatom pazar volt. A lefekvéssel volt gond, de ahogy az édesanyja mondja, Blanka úgy van vele, hogy annyi érdekes dolog van a világon, minek alvásra pazarolni az időt.

Augusztus 5-én fiunk, Márton megházasodott. Az esküvő előtt legény- és leánybúcsú volt, a fiatalok rendkivül jól szórakoztak. Mi meg a lakodalomban mulattunk egy jót.
Aztán az ifjú pár nászútra ment, én meg két hétre a debreceni huszárokkal egy erdélyi lovastúrára. Hosszú volt a két hét, de megérte, mert sok érdekes és kedves emberrel találkoztam és a táj felejthetetlen. A gróf Tisza István emléktúrán, melyet testvérem Csontos János szervezett és vezetett, a lovasok sikeresen teljesítették a közel 300 km-es távot. A lovak kitűnő állapotban tértek haza és semmilyen sérülés nem történt sem emberben sem állatban.

A május nálunk - bár gondolom másnál is - az anyák napjával kezdődik és a gyereknappal fejeződik be. Ekkor van nálunk a szezon-nyitó, mármint a kerti létünk ekkor indul. Ilyenkor ugyanis már reggel a teraszon iszom a kávét, az uram késő estig pocol a rettenetesen ronda és szétnyűtt, de a számára legkényelmesebb kertiszékben. Anyáknapja környékén jönnek az unokatestvéreim szüleik sírjához, ekkor nálunk ebédelnek, közben megbeszéljük a két családban történt eseményeket, kinek milyen az egészségi állapota, mi van a gyerekekkel, stb. (A fotókon: a baldachin alatt F.D. A jobb oldali képen Danival)
Május a Dezső napról is szól. Most épp két hétig vártuk a vendégeket, mert mindenkinek sok a dolga, elintézni valója, mindenki rohan-szalad, de mindenkivel szeretnénk találkozni, szót váltani, kertben ülni. Mindenki szeretne eljönni, és ez olyan jó, hogy ebben a mai rohanó világban még szánunk egymásra valódi időt, nem csak a facen, hanem élőben! Bár én azt is nagyon szeretem, ha a közösségi portálon köszöntjük egymást, mert amikor figyelmeztetnek, hogy ennek és ennek az ismerősömnek szülinapja van, akkor egy pillanatra beugrik az arc, a tekintet és rágondolás van. Mikor, hol és miképp találkoztunk utoljára. Szóval ez is nagyon jó, de még jobb, amikor itt vannak a kertünkben a gyermekeink, az unokáink, a rokonaink, drága anyukám, a szomszédaink, a barátaink, az uram kollégái. Május végén egy szomorú hír is ért bennünket. Meghalt egy régi ismerősünk. Megdöbbentő, hirtelen halál. A temetésére mentem Debrecenbe. Gyereknap közeledvén egyúttal a gyerekeinkhez is beszaladtam, vittem két kiló epret nekik, mert szerintem most ennél jobb ajándékot ki sem tudtam volna találni. Aztán gyalog elsétáltam a temetőbe. Végig gondoltam azokat a pillanatokat, amikor együtt voltunk Árpáddal. A népzenei találkozókon, Vágáshután. A temetésen nagyon sokan voltak. Megejtően szép búcsú volt. Az evangélikus lelkész azt mondta beszédében, hogy Árpád azt üzeni: "Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. "(Filippi 4,6-7.) A temetésen ott voltak az unokái, a kicsik játszódtak, a nagyobbak sírtak, szomorkodtak. Annyira szép és emberi volt! Köszönöm neked Árpád életedet-halálodat.(írta: Csontos Gabriella)

Hűvös, szeles, esős Pünkösd volt a 2016. évi.  Bár már sokszor invitáltak bennünket, de az idén jutottunk el először erre a szép ünnepre Sárospatakra. Árpád-házi Szent Erzsébet Sárospatak szülötte. A város évente visszatérő eseménye az 1231-ben elhunyt, majd 1235 Pünkösdjén szentté avatott királylányra való emlékezés a Pünkösdi Szent Erzsébet Ünnep. A misztériumjáték során az alábbi eseményeket elevenítették fel: I. Leánykérés – a sárospataki Rákóczi várnál, II. Erzsébet búcsúja a keresztes hadjáratba induló férjétől, Lajostól – Makovecz tér, III. Erzsébet a szegények szolgálatának szenteli életét – Hild tér, IV. Szentté avatás – Bazilika. Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít. (forrás:sarospatak.hu) Vendéglátóink Révész Kornél és felesége Sólyom Enikő (a jobb oldali képen) - a sárospataki Art-Ért Művészeti Iskola tanárai - a szekeret, mely a kis Erzsébetet Eisenachba vitte az idén is nagy gonddal diszítették. Sőt már azt is láttuk, hogy Révész Kornél (a bal oldali képen) kapitány urunk a csizmáját miként tisztítja fényesre, hogy a menet élén büszke, szép lován jól mutasson.

A misztérium játék gondolata sok-sok évvel ezelőtt született a patakiakban. Fel is kell eleveníteni és a mai kor emberéhez közelebbi is kell vinni a történelmi alakok életét, példáját. Az egyháznak is figyelni kell arra, hogy szentjeiket megismertessék az emberekkel. Az ilyen események megmozgatják a helyieket, egyre jobban magukénak érzik így a várost, személyes ismeretségbe kerülnek a főszereplővel. 
Aztán szeretett férjét elbúcsúztatja (a lenti képen), aki háborúba megy, majd a következő jelenetben hálát ad az égnek, hogy legalább drága testét visszakaphatta és eltemethette. Királyi koronáját, palástját letette és a szegényeknek, betegeknek szentelte ezután életét. Huszonnégy éves korában halt meg, de addigi életében annyi jót és figyelemreméltót cselekedett, hogy szentként emlegették. A negyedik jelenet már a szentté avatás szertartását idézte. Borongós, esős időben jártuk végig Árpádházi Szent Erzsébet rövid életének legemlékezetesebb mozzanatait. Korhű ruhákban, fegyverekkel felvértezve vonultak a lovasok, a zászlóforgatók, a dobosok, a lovagok, a gazdagok, a szegények. Sajnos az utolsó jelenet megvalósítása nem sikerült eléggé, mivel az időjárás is közbe szólt, a hangosítás is elromlott, így a katarzis elmaradt. Talán jobb lenne, ha ez a jelenet a templomban zajlódna le, hiszen akkor nem keveredne a vásári kompánia a Szent Erzsébet misztérium játék résztvevőivel, nézőivel.
Társaságunkban megfogalmazódott, hogy jövőre mi is felöltözünk korhű ruhákba és úgy veszünk részt a felvonuláson. Tisztelegve ezzel az előtt a fiatal asszony előtt, aki kora uralkodói családjaiból kiemelkedve olyan mintát, életeszményt adott, amely ma is követésre méltó. (írta: Csontos Gabriella)