Munkanélküli lettem egyik percről a másikra. Nem furcsa ez a mai világban, hiszen manapság ez bárkivel megtörténhet. Mivel azonban nem nagyon tudok tétlenül ülni, így gondolkodás nélkül igent mondtam arra, hogy segítsek a Csaba királyfi székely nemzeti rockopera népszerűsítésében. Meg is teszek minden tőlem telhetőt az ügy érdekében, természetesen azt csinálom, ami tíz évig volt a munkám. Videófelvételeket készítek. Ezért mentem, megyek Erdélybe. A rendszerváltozás elején 1992-93-ban már jártam pl. Makfalván, Püspökladány testvértelepülésén, de azóta csak itt a határszélen, a szórványban élő magyar lakta községekben a Vasárnapi Iskola mozgalom jóvoltából. Nos, nagy várakozással telve néztem a székelyföldi út elé. Mondhatom leesett az állam. Pezsgő kulturális élet Csíkszeredában, rendkívül tehetséges zenészek, énekesek hada, friss, szellemes, nem hirdetésektől hemzsegő, értelmes infókkal teli újságok, érdeklődő újságírók, kedves, vendégszerető emberek, tiszta és kulturált kávézók, udvarias és elegáns pincérek, kényelmes és nyugatiak számára is irigylendő panziók és fogadók az út mellett. A konyháról, a gasztronómiáról nem is beszélve. S arról sem, hogy az ottani emberek is ismerik a pénzt, de nem az a legfontosabb számukra, hanem elsősorban a segítség nyújtás. Természetes nekik, hogy amilyük van azt megosztják veled, sőt adnak ajándékba házi sütésű kenyeret, otthon készített sajtot, stb. Ez Erdély. Az ottani emberek igen keményen dolgoznak, nem várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, megtalálják a munkát bárhol legyen is az. És a lelkük rendben van, hiszen vannak papjaik, akik igazi pásztorai a nyájnak. Ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna a sorstól a mai helyzetemben. Ilyenkor szoktam mondani, hogy van gondviselés, hiszen sopánkodhatnék itthon magamban, de ehelyett életerős, lélekben gazdag magyarokkal hozott össze a sors, akik nem sajnálják továbbadni hitüket, szeretetüket, erejüket, mert úgy tartják, hogy annál több lesz nekik. És ne felejtsük el, hogy 2015. augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepén - ami Romániában munkaszüneti nap - este felcsendül Csíksomlyón a nyeregben a hármashalom oltár színpadán a dal: Erdély, óh édes Erdély. (Írta: Csontos Gabriella) 

Egy hónapja nincs munkám. Időm, mint a tenger. Tizenegy  éve nem voltam táppénzen, nem mintha nem fájt volna valamim, de mindig volt fontosabb az életemben. Legalább is így gondoltam. Most ezen kényszerszünet alkalmával eljött az ideje, hogy magammal is törődjek. Anyukám évek óta mondja, hogy miért nem használom ki a lehetőséget, hogy ilyen nagyon jó gyógyvizünk van. Ő rendszeresen jár, évente kétszer is. Most már nehéz neki egyedül kijárni a fürdőbe, de ez a helyzet épp kapóra jött, hogy nekem hirtelen rengeteg szabadidőm lett. Megbeszéltük, hogy együtt megyünk a kezelésekre. Én is nagyon örülök neki, mert legalább útba igazít, mert ő nagyon otthon van ebben az ügyben, én pedig abban vagyok a segítségére, hogy autóval viszem-hozom magunkat. Nem kell cipelnünk a vizes törölközőket, fürdőruhákat, papucsokat, stb. Reggel nyolcra járunk, a folyosón elválnak útjaink, ki hova van beosztva oda áll sorba. Nekem elektromos kezelést írt fel a reumatológus a vállamra, a derekamra. Mágnesterápiás ágyon fekszem kb. 15-20 percig, aztán masszírozás, iszappakolás és vízi torna jön. Tizenegy órára készen is vagyunk. Az első két alkalommal úgy jöttem haza, mint akit összevertek, másnap olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam létezni, de most már egyre jobban érzem a víz és a kezelések gyógyhatását. Olvasgatva a Gyógykomplexum vendégkönyvének beírásait én is csak azt tudom leírni, amit az előttem járó betegek, vendégek oda beírtak: kellemes, udvarias kezelőszemélyzet, tiszta, higiénikus környezet, áldott jó gyógyvíz. Ez jellemzi a püspökladányi Gyógyfürdőt. Ajánlom mindenkinek és nem csak munkanélküliség idejére. (Írta: Csontos Gabriella)

Május a szerenádok hónapja, most is jöttek Karcagról a diákok, énekeltek a kapuban. Az egyik társaság, csupa lány - egy fiú van közöttük - állandó csacsogás közepette múlatta az időt kertünkben. Készültek a fotók, szólt a telefonról a zene, ők is dalolták néha a refrént és felszabadultan beszélgettünk vacsora közben az asztalnál. A végzős technikusok már komolyan, felnőttesen viselkedtek, látszott rajtuk, hogy már túl vannak az érettségin, a jövőbeli életüket tervezik. A lányokkal inkább én beszélgettem, a technikusokkal inkább az uram. Öröm volt ez a két este velük. (Írta: Csontos Gabriella)

2015. április 14. kedd -  Megszűnt a munkahelyem, mivel a munkaadóm ismeretlen helyre távozott. Bízom a gondviselésben, szomorkodtam, de ahogy CseTa énekelte, mondta: előre, soha se hátra!
S még valami eszembe jutott:  Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. (Máté 6,25-34) (Írta: Csontos Gabriella)

Régen az én időmben voltak a kulturális seregszemlék, a Ki-Mit-Tud-ok. Most a tehetségkutatók, különböző versenyek, pályázatok világát éljük. A Költészet Napjához kapcsolódóan a Debreceni Zenész Klub versmegzenésítési pályázatot írt ki, aminek a döntője 2015. április 10-én volt Debrecenben a Kossuth u. 1. szám alatt. Itt jegyzem meg, hogy nekem meghatározó élményeim fűződnek ehhez a helyhez, hiszen a Veritas Irodalmi Színpad tagjaként számtalanszor mondtam verset azon a színpadon. Szóval ifjabb gyermekünk benevezett két verssel erre a megmérettetésre. Be is jutottak a döntőbe, ahol tizenkét egyéni és több taggal bíró formáció adta elő a magyar irodalom remekeit. Volt ott Vajda János, Csokonai, Ratkó József és természetesen József Attila és Ady Endre költemény is. De hallottunk kortárs alkotásokat is. No, ezzel volt a bibi. A nagyhatalmú zsűri tagjai már az első ilyen versnél kijelentették, hogy ők bizony nem szeretik Varró Dánielt. Hűű, gondoltam, a fene egye meg, hiszen a gyerek is egy Varró Dani verset hozott az Ady Endre mellé. De sebaj, a vers nagyon hangulatos és jól hangszerelt lett, így azért azt vártam, hogy ha már Varró Dánielt, mint költőt nem szeretik azért a zenét értékelik majd. Hát, nem, sőt kijelentették, hogy ilyen ronda dolgokról még énekelni is szörnyű. Hiába mondta és indokolt az én drága gyermekem - akinek azért tetszett meg ez a vers, mert egy igen kényes és kínos helyzetből szerinte egy gyönyörű szerelmi vallomás lesz a végén. Ez tetszett meg neki,a paradox helyzet, ezt próbálta zenében is kifejezni. Hát a zsűrit nem nagyon érdekelte ez, csak a felszín fogta meg, de az nagyon. Egy idő óta nem szeretem ha az egyik oldal Wass Albertezik, most meg azt veszem észre, hogy a másik oldal, meg Varró Danizik. Hát hogy van ez? Üzeni a zsűri, hogy csak olyan verset válassz, ami neki is tetszik, mert csak akkor leszel értékelve! Nem szűnt meg a vonalasság... Nem szűnt meg a tűrjük, támogatjuk... És akkor most álljon itt a vers:

Varró Dániel: Cossante a lehányt küszöbről

 
Mikor a küszöböt lehánytad, és a nedves

szivaccsal feltöröltem. Emlékszel arra, kedves?

Arra a pillanatra.

 

Mikor a küszöböt lehánytad, és a sárga

szivaccsal feltöröltem, emlékszel arra, drága?

Arra a pillanatra.

 

Lehánytad, feltöröltem. Emlékszel arra kedves?

Semmit se tartva bent, úgy tűnt, magadhoz engedsz.

Arra a pillanatra.

 

Szivaccsal feltöröltem, emlékszel arra, drága?

Magadhoz engedtél, bensődet kitárva.

Arra a pillanatra.

 

Féltél, megárt a bimbózó romantikának,

ha otthonodban a küszöbre hányni látlak

abban a pillanatban.

 

Féltél, a láng lelankad hamvadó üszökre,

ha látlak otthonodban hányni a küszöbre,

abban a pillanatban.

 

Kit otthonodban a küszöbre hányni látlak,

ahogy te, úgy kitisztult bennem a vágy irántad.

Abban a pillanatban.

 

Kit látlak otthonodban hányni a küszöbre,

bennem a szerelem is így tisztult ki szebbre.

Arra a pillanatra.


És nézzük meg, hogyan adták elő ezt a fiatalok:



S most akkor vegyük górcső alá a sorokat. Az ismétlődésen alapuló, ugyanazt az eseményt variálja, de mindig hozzátesz valamit a 8 versszakban. Ellentét feszül a versben: a lírai én megszólító beszédmódja, kérdései kedvesek, szeretettel teliek, de az ihletadó esemény ocsmány - írja egy elemző a neten. S most akkor a zeneszerző által  elgondolt helyzet, ami lehet, hogy nem az, de lehetne! Valóban nagyon rossz és csúnya dolog a hányás, de képzeljük el azt, amikor a költő várandós felesége teszi ezt. Mit érezhet ilyenkor egy költő? No, ezt fogalmazta meg szerintem Varró Dániel és énekelte el az F&F duó+ Gombos Balázs. Egyébként a nézőknek nagyon tetszett és annak azért örülök, hogy a mai internetes világban a vélemény, a vers szabadon áramlik, lélektől lélekig. Nincs szükség hozzá zsűrire. (Írta:Csontos Gabriella)

(Csak az olvassa...)

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

Ha költőt kell megneveznem, elsőként biztos, hogy József Attila jut az eszembe. Olyan elementáris erővel hatottak rám versei kamaszkoromban, hogy egy órás önálló estet csináltam gimnazistaként költeményeiből a valamikori püspökladányi Kultúrházban, ami később Ifjúsági Ház lett. No, ebben az Ifjúsági Házban működött aztán a Központi Ifjúsági Klub röviden a KIK. Minden hétvégén ott gyűlt össze az a társaság, ami sokaknak talán a családját is jelentette. Ezek között a fiatalok között fogalmazódott meg egyszer, hogy legyen Költészet Napja a Klubban. Az eseményre már nem emlékszem, de a plakátot megmentettem. Harminc éve hurcolom magammal, pedig azóta négyszer költöztem, de ezt a műalkotás mindig ott volt velem. Egy ideig összetekerve lapult a szekrény mélyén. Mígnem egyszer keretet kapott s azóta ott függ a folyosónkon. Örök emlékem. (Írta: Csontos Gabriella) 

A mai világban legnagyobb kincs az idő. Az automata mosógép, az eldobható pelenka mind-mind a kismamákat szolgálja. Az autó, amivel egy nagybevásárlást véghez tud vinni - akár gyerekkel is az anyuka - pedig megfizethetetlen. Egy ilyen bevásárlókörúton azért még egy másik felnőtt segítsége is elkél, hiszen egy alig két hónapos csecsemővel és egy két és féléves kislánnyal elmenni bevásárolni igen nagy mutatvány. Azzal kezdődött a történet, hogy a menyem betette a kicsi Jázmint a babaülésbe, én pedig Blankát huppantottam a saját helyére. A leányka segített is, dugta a kicsi karját ahova illik, csak én nem tudtam hogyan is kell becsatolni a biztonsági övet. Végül én is beültem hátra harmadiknak a gyerekek mellé. A menyem a két kicsivel és egy nagymamával leterhelt kocsit vezetve ügyesen lavírozott a forgalmas debreceni belvárosban. Először a gyerekekről készített fotókat váltottuk ki, majd egy ezer apró cikket áruló üzletbe tértünk be, ahol minden volt a felmosó szettől az utolsó divat szerinti ruhákig. Anya a kicsi hordozóját a bevásárló kocsira tette és már válogatta is a nagy fiának való pólókat. Én Blanka után mentem, aki otthonosan mozgott a boltban. Látszott, hogy nem először van itt. Egy neki való kis húzós bőröndöt kapott kézbe és azzal járt-kelt a polcok között. Közben beszélt, beszélt, nézelődött és lelkendezett, hogy jaj, de szép! S máris kezében a kis seprű és a lapát. Sepregetek - mondja. A többi vevő mosolyog. A pénztárnál kérésre vissza tesszük a közben valahol elmaradt játék koffert a helyére és már kinn is vagyunk az üzletből. Jázmint egyáltalán nem zavarta, hogy a sötétből világosra, a hidegből melegbe mentünk. Békésen aludt. A következő megálló egy élelmiszer üzlet volt, ahol már én toltam a babakocsit és anya egy bevásárlószekérrel rohangált egyik helyről a másikra. Blanka a babakocsit fogva jött mellettem, így követtük a cikázó anyját. A fizetéskor türelmesen vártunk, mert igen hosszú és kanyargós sor alakult ki a kassza előtt. Már csak egy helyen álltunk meg, egy kisbolt előtt, ahol igazi tejet vásárol mindig a menyem, amit pocsaji tehenek adnak. Ekkor már ránk esteledett, mondta is többször Blankám, hogy sötét van, sötét van. Végre hazaértünk és én csak csodálni tudom a mai szülőket, akik egy ilyen kalandtúrát csapnak le akár hetente. De végül is ők fiatalok, ebben élnek, talán nekik nem is tűnik fel ennek a nehézsége, aztán meg, ha a gyerek együtt van a szülőkkel ilyenkor megtanulja, hogy mit kell csinálni, mire való a bolt, hogyan kell ott viselkedni. (Írta: Csontos Gabriella)  

Második unokánk Kiss Jázmin Réka most volt egy hónapos. Nagyon jó kisbaba, eszik, alszik - mondja a menyem. Nagy család lettek, hiszen Patrik a nagyfiú 14 éves, Blanka két és fél éves és most érkezett Jázmin a családba. A gyerekek nem betegesek, hiszen mióta Blanka megszületett nem volt orvosnál a kötelező megjelenésen kívül, de Patrik sem. Ezt én annak tulajdonítom, hogy a szülők következetesen egészségtudatosan nevelik, gondozzák őket. A gyerekek minden alkalommal mikor hazamennek még az előszobában cipőt cserélnek, azonnal kezet mosnak, átöltöznek otthoni ruhába. A szülők ügyelnek rá, hogy minél kevesebb bacilus jusson a szervezetükbe és ez ilyen egyszerű. Anya, Apa nem dohányozik, próbálnak egészségesen étkezni. A kistesó megszületése kicsit megváltoztatta a család életét, no nem a szokások lettek másak, hanem az életritmusuk. A pici nem tudja máshogy kifejezni érzelmeit, szükségleteit csupán sírással. Sír is rendesen. Szokták is a családtagok mondani, hogy üvölt, mint a sakál. Ezt Blanka, a nővére igen megjegyezte, mert a múltkor, mikor húga sírni kezdett bement a konyhába és azt mondta az apjának:
- Apa! Üvölt már a sakál! (Írta:Csontos Gabriella)

Régen voltunk igazi színházban. Igaziban, nem ám csak úgy, hogy elmegyek valami előadásra, mert van egy szabad estém. Voltunk már úgy is - mert már akkor nagyon vágytam a színház illatára -, de csak bosszankodtunk, hogy mennyire csapnivaló volt. Most olyan darabot játszottak a színpadon és azok, akiket már évek óta meg akartunk nézni. 2000-ben volt a bemutató, tehát 15 éve játszák. Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter És Rómeó és Júlia c. előadására váltottunk jegyet. Budapesten a Centrál Színházban adják elő W. Shakespeare drámáját egy részben Vámos Miklós ötlete és Mészöly Dezső fordítása alapján az előadást létrehozta Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Horgas Ádám- írták a színlapra. A ruhatárban nagy a tumultus, és arra leszek figyelmes, hogy egy nagy darab ember a kabátja gallérjába beszél. Nagyon meglepődöm, mert még biztonsági őrt színházban nem láttam, mármint dolgozni. Aztán megfejtődik a talány, mivel az utolsó pillanatban megérkezik Áder János köztársasági elnök feleségestől. Szóval nem minden napi előadásra vettünk jegyet. Nincs függöny, elcsendesedik a nézőtér, lassan teljesen sötét lesz. Majd hirtelen világos és a színpadon ketten állnak. Egy férfi és egy nő. Egyszerű, utcai - ma úgy mondjuk unisex - ruhában. Aztán megszólalnak és hirtelen Veronában vagyunk az utcán, vagy inkább a piacon. Húzgálom fejemben a fiókokat, hogy hol is játszódik pontosan ez a jelenet. Végül feladom, mert teljesen elragad a két ember játéka. Ketten vannak a színpadon, de a világirodalom legszebb szerelmi drámájának szinte az összes szereplőjét megelevenítik. Szinte semmi jelmez nélkül. A dadát pl. egy nagy bugyogóval jelzik. De nem is ez a lényeg, hanem a gesztus, a mozdulat, a hang, a szín, a szó... A vérbő komédiázás Rudolf Péternek megy igazán. De Nagy-Kálózy Eszter is állja a sarat, ha arról van szó. Váltogatva játszák a hol női, hol férfi szerepeket. Másfél óra tömény akció, érzelem. Sodor, sodor magával a két ember a színpadon. Nincs egy másodpercnyi kizökkenés sem. A vége tudjuk mi a történetnek, de én még ilyen belehalást a szerelembe nem láttam. Nagyon régen éreztem a katarzist, azt a klasszikusat, amikor az ember gyomra beleremeg és potyognak a könnyei miközben veri a tenyerét. Sikítani szerettem volna, kiabálni, hogy éljen,éljen, köszönöm! Úgy ahogyan Shakespeare idejében a nézők. De nagyon illetlen lett volna, meg aztán lehet a köztársasági elnököt és feleségét kísérő biztonsági őr is rám vetette volna magát. Így csak az uramat karolva, botladozva, könnyeimet nyelve örültem magamban ennek az estének. Köszönet érte ennek a két színésznek. (Írta: Csontos Gabriella, fotó:centralszinhaz.hu)