Még novemberben több családhoz is meghívást kaptunk. Nagyon örültünk ezeknek a vendégeskedéseknek, mert rég láttuk egymást, rég hallottunk felőlük. Az első ilyen esténk november 13-án, pénteken volt. Szerencse nap - mondta a háziasszony és azt javasolta, töltsünk ki ezen a ritka napon lottót, mondjunk számokat, amiket megjátszunk. Próba szerencse alapon! No, az én uramnak alig jutott eszébe szám, inkább elmesélte, hogy egyszer lottózott életében és az is elég régen volt. Még hét elején feladta a szelvényt és szombatig - a húzás napjáig -, mind csak azon törte a fejét, hogy mire fogja elkölteni azt a sok pénzt, amit nyer. Hétvégére teljesen belefáradt a "pénzköltésbe", úgyhogy nagyon boldog volt, hogy ez a nagy gond leesett a válláról, mivel nem húzták ki egyik számát sem. Azóta is erre a keserves pár napra gondol és nem vesz lottót. Mondanom sem kell, hogy nem nyertünk, de azon az estén nagyon jól szórakoztunk, finom étkeket ettünk, többek között liba levest, kemencében sült libacombot, sütőtököt. A következő meghívás Karcagról érkezett. Ezen az estén egy ételrecepttel (túróscsuszás kakaspörkölt) és két kendő megkötési trükkel lettem gazdagabbb és kandaló- tüzes beszélgetéssel. A harmadik invitálásnak itthon tettünk eleget. Egy kedves házaspárnál egy szuper szerkezettel (a képen) az asztalnál saját magunk csináltuk meg a vacsinkat. A háziasszony előkészítette a sütni valókat: csirkemell darabokat, különböző sajtokat, zöldségeket. Fenséges volt és közben fecsegtünk, nevettünk. Olyanok voltak ezek az idők, amikre sokáig emlékezni fogunk. Köszönjük a szép estéket! (Írta: Csontos Gabriella)
   
      

Anyukám festet és mázoltat. 84 éves. Nem szállt ki hozzá az ÁNTSZ, szerintem sem kellene most ebbe belevágni, de ő már a mesterrel is megbeszélte, holnap jön és a hétvégén kifesti a konyhát, a fürdőszobát, a W.C.-t, a spájzot. Mert hogy néz már az ki fiam, hogy a befőtteket nem tiszta polcra teszem? - kérdezi méltatlankodva. Mert még rak el befőttet is minden ősszel. A másik 80 éves ismerősöm keritést csináltatott. Nem azt mondta, hogy már minek, hanem megrendelte, elkészittette. Annyira jó, hogy ezek az idős emberek körülöttem nem a mának élnek. Nem percekre gondolnak, hanem az évekre, évtizedekre. Nem a mostban élnek, soha nem is abban éltek, hanem a jövőnek. Úgy tervezték az életüket, a családot, a házat, a kertet. Jut eszembe a kert! Ma végre már össze tudtam seperni, gereblyézni a falevelet az udvaron. Ahogy kell: a cseresznyefa levelei a fák tövén, a sövény alján, hogy a sündisznó, a bogár, a giliszta tudjon hol kitelelni. A diófa leveleit zsákba gyűjtöttem. Soha nem felejtem el, hogy mikor mérgelődtem a diófánk miatt - mert nem törhető és kicsi a termése és iszonyú sok levél van rajta, ami ősszel nagy gondot jelent nekünk -, Bence fiam szólt rám: - Anya, ki ne vágjátok már, hiszen olyan nagy lombsátra van és olyan jó alatta üldögélni! No, engem néha a gyermekeim, meg van amikor az anyukám tesz helyre. (Írta: Csontos Gabriella)

Végre újra találkozott baráti társaságunk, hiszen a nyár és az ősz eleje is mindenkinek más és más feladatot adott. Most avattuk fel "hivatalosan" a nyáron átalakított kisházat az udvaron. A férfiak a városi strandfürdőben kezdték az avatási ceremóniát, mi nők a konyhában sürögtünk-forogtunk. Rég nem látott kedves barátnémmal kettesben készítettük a vacsorát és természetes, hogy alig győztük mesélni a velünk történteket. Szilvi unokahúgaival muffint sütött és isteni mascarponés finomságot is hoztak. Csabi és Kriszti az otthoni teendők ellátása után estek be hozzánk villányi borral a kezükben. Nekem végig az volt az érzésem, hogy vasárnap van, pedig egy teljesen hétköznapi csütörtök este volt. Szó esett itt a huszonöt éve történt taxis blokádról, ki hol és hogyan élte meg -  megtudtuk, hogy vannak akik, ennek az eseménynek köszönhetik egymásratalálásukat -, beszéltünk a gyermeknevelés gondjáról, öröméről, az internet világáról, és még nagyon sok mindenről. A mi időnkben az ilyen összejövetelt házibulinak hívták, most party time-nak mondják, én egyszerűen egy boldog estének nevezném. (Írta: Csontos Gabriella)

Tegnap (2015. október 24-én) megszentelt gyűrűkkel eljegyezték egymást gyermekeink: Márton és Lídia. Papi áldást is kaptak. Találkoztunk az Anya- és Apatárssal. Erdélyben így mondják. Ismerkedtünk. Szép, meghitt délután volt. A nap ragyogott és az én drága fiam is a boldogságtól. (Írta: Csontos Gabriella)

Már gyerekkoromban megtanított anyukám kötni. Még ruhát is csináltam magamnak felsős koromban. Igaz, hogy új pamuthoz nem sokszor jutottam, inkább bontott anyagból dolgoztunk. Kötöttem pulóvert, sálat, sapkát. Mikor Márton fiammal itthon voltam gyesen, egyik ismerősöm új fonalakat hozott hozzám és én abból készítettem mindenféle kötött holmit, aztán az illető elvitte azokat és kaptam a munkámért némi kis honoráriumot tőle. Rengeteg kötős, horgolós könyvem, újságom is van, pedig egy időben  nem sok időm volt a kézimunkázásra. Mégsem volt lelkem sosem kiselejtezni azokat. Mikor ismerettségi körünkben születtek kisbabák, mindig kötöttem valamit ajándékba nekik. Blanka unokámnak több minden készült. Az idén nyáron is vettem gyönyörű piros pamutot, gondoltam csinálok neki egy kis kabátkát szülinapjára, július 15-re. A nyár igen mozgalmas volt számomra, igy a kabátka nagyon nehezen készült. Igaz, hogy végül kicsinek is találtam méretileg, így a szülinapra más ajándékot kapott. Már augusztus hónapban jártunk és arra döntöttem, hogy ez a lélekmelegítő igazán a másik kis unokámnak, Jázikának lesz majd jó. Még az a szerencse, hogy van Blankának egy hét hónapos drága kis huga és éppen rávaló lett és el is készült az őszi napok egyikére a kis pulóver, sőt még egy kis sapi is hozzá. Jól áll a kislánynak a piros szín és tetszik a családtagoknak is a kis hölgy új szerkója. Nem veszett kárba a nagyi munkája.(Írta: Csontos Gabriella)

Az idő a gazda nem Baranyi Pista - mondta mindig apukám. Most ősszel jutott eszembe ez a mondata, amikor a kertben egyre-másra csak a leégett, elszáradt leveleket, a foltos és beteg zöldséget, gyümölcsöt takarítottuk be. A padlizsán palánták még tavasszal gyönyörűek voltak, elkezdtek a virágból fejlődni a kis tojásgyümölcsök, aztán jött az a hatalmas forróság és megálltak a növésben, nem lilultak meg, maradtak kicsik és narancs sárgák.
A paradicsom egyrésze ráaszalódott a száraz növényi szárra. Talán a paprika tövek nem lettek betegek. A birsalmafa alja tele van lehullott gyümölccsel. Három kupacba válogattam: teljesen rothadt, félig rothadt és kicsit rothadt.
Mondja az uram, hogy ne panaszkodjak, az idei nyáron nem sokat tudtunk a kerttel foglalkozni, tehát örüljünk ennek a kis termésnek is. Igaza van, csak sajnálom, hogy az idén nem nagyon tudtunk befőtteket készíteni. Még lesz birsalmalekvár, tettem el pár üveg szilvalekvárt, de több semmi. Igaz a cseresznyéből pálinka lett, sőt egy kevés szilva párlat is lesz még. No, meg egy kicsi ház bora, hogy legyen mit innunk Márton napján, hiszen akkorra kiforr majd. (Írta: Csontos Gabriella)

Most nem egy szívderítő dologról írok. Itt lakunk Püspökladány szívében és sajnos a belváros tele van rágcsálóval. Nincs pedig a közelünkben sok állat, felhalmozott takarmány, mégis ezek a nagyon szapora élőlények igen csak megleptek bennünket tavaly télen. Az uram szerint azért, mert az alsó épületünknek az ajtaja egy igen régi rozoga tákolmány volt és azon jártak kis-be a nem szeretem lények. Nos egész télen és tavasszal küszködtünk és irtottuk mindenféle módszerrel őket. Szerintem sikerült is megszabadulni tőlük, viszont az uram azt mondta, hogy jobb megelőzni a bajt és a nyáron arra határoztunk, hogy kicseréljük az ajtót és bombabiztossá tesszük a ki- és bejárást. Már a finisébe járunk a munkának, a mester lassan befejezi a dolgát, nekem a meszelés jutott.
Nem egy kellemes meló, de lassan a végére érek és aztán jöhet a rendrakás a visszapakolás. Van még mit csinálni, de már látom a végét. (Írta: Csontos Gabriella)

Még januárban lefoglaltuk és befizettük az idei nyaralásunkat Horvátország egyik gyönyörű kisvárosába, Rovinjba. Ebben az évben is barátainkkal mentünk üdülni. Alig vártuk hogy elérjük a tengert, menet közben megálltunk és megcsodáltuk Opatiját, ahol ha csak egy pillanatra is, de egy kicsit beletapicskoltunk a vízbe. Már ekkor éreztük a tenger gyógyító erejét.
Rovinjban a Markó Aprtmanban volt a szállásunk. Egy nagyon kedves - velünk egykorú - hölgy fogadott bennünket, és látva elgyötörtségünket azonnal sörrel kínált minket.
Aztán lementünk a tengerhez, ahol olyan kellemes volt a hőmérséklet - mind a kinti, mind a vízbéli -, hogy azonnal meg is fürödtünk, pedig már kilenc óra felé járt az idő. Egy hetet töltöttünk a tengernél és belefért ebbe egy pulai (bal oldali kép)és egy triesti (jobb oldali kép) városnézés is.
A nyaralás számomra legizgalmasabb napja az volt, amikor Rovinjban béreltünk egy egész napra két tandemet, mellyel a tengerparton vezető úton elbringáztunk az óvárosig. Nem volt csengő a dupla-kerékpáron, életünkben először ültünk ilyen alkalmatosságon, úgyhogy végig üvöltöttük az utat hol azt kiabáltuk, hogy pozor!, hol azt, hogy hilfe!, hol azt, hogy help!!!! Mondhatom nagyon jól szórakozott a parti népség és mi is. Végül is megúsztuk minden baj nélkül, a fiúk nagyon ügyesen kormányoztak, mi lányok pedig besegítettünk a pedálozásba.

A másik hatalmas élmény pedig az volt, amikor a triesti kikötőben megpillantottuk azt a hajót, amiben szerintem egy lakótelep elférne.

 
(írta: Csontos Gabriella, fotók: Szilágyi Zoltán, Farkas Dezső, Szilágyiné Sólyom Szilvia)