Patchwork családunk ünnepei bonyolult szervezést igényelnek. De mindig összejön a végére. Az idén is hozzánk jöttek anyósomék karácsonyozni, meg tulajdonképp az egész család, mivel mi nem tudtunk mozdulni mamáék miatt. Dani fiunk mindég nevet azon, hogy én örömködöm, mikor itthon van a család. De valóban nagy dolog is, ha ebben a rohanó világban néha találkozik a nagyszülő az unokával, sőt nálunk már a dédimama a dédunokájával. Az is nagyon jó volt az idén, hogy szinte egy hétig tartott az ünnep, így volt idő mindenkihez alkalmazkodni. No, és a legszuperebb meglepetés Márton fiunktól, hogy meglett a féléve az egyetemen, úgyhogy boldogan jött haza és finomságot készített a bátyjának és családjának. Előre elterveztük a menüsort, mindenki kedvence főtt, sült a tűzhelyen. Szokatlanul jó idő volt, így a "nyári konyhán" készült a hallé, a töltött káposzta és a kacsa is ott lett ropogós piros. Most is volt váratlan esemény, mint minden évben. Ez számomra az isteni gondviselés, mert a sok munka után mindig kapunk egy soha nem számolt ajándékot. A szent nap délutánján mikor az uram épp kitette a macskáknak szánt kipaszírozott hal darabokat a kerítés mellé, épp akkor állt meg egy fiatalember a házunk előtt. Mondta, hogy ő a mesélő ember és kérdezte bejöhet-e? Természetesen nagyon megörültünk neki, a konyhába köré ültünk és szájtátva -én bőgve- hallgattuk végig előadásában Wass Albert karácsonyi történetét. Szerintem egy angyal is ott ült közöttünk. Köszönjük Szegedi Robinak (a képen) ezt a gyönyörű ajándékot!

A 7-es busz megállójában találkoztam vele másodszor. Most is lenyűgözött és újra elfogott a vágy, hogy megszólítsam. De ismét inamba szállt a bátorságom s csak álltunk szótlanul egymás mellett. Magas volt, sudár termetű. Széles vállán hatalmas szűr terült szét, gyönyörű racka bundából. Haja sötétbarna, félhosszú, sűrű és göndör. Bajsza kackiásra pödörve meredezett, s a szeme égszínkéken csillogott. Maga a csillagszemű juhász állt ott előttem. Jött a 7-es, mi felszálltunk. Lopva egyszer-egyszer rápillantottam, de nem szóltam semmit.
A Ferencziek terén kellett leszállnom, siettem a metróhoz, tovább a pályaudvarra. A pénztárnál egyszer csak ő is beállt a sorba, megörült a szívem mikor megláttam. De mire fizettem ő már megint eltűnt s én siettem a vonatomhoz. Igyekeztem minél előrébbi kocsiba szállni, mert hosszú szerelvény volt, de hirtelen megpillantottam: ott ült az egyikben. Egyértelmű, hogy abba szálltam fel, de most is csak távolabb mertem leülni. Elindultunk. A beszélgetők hangját elnyelte a zakatolás, s én is tennivalóimba temetkeztem. Egy- egy állomáson állva azonban fel-fel hangzott egy mély dudorászó bariton, vagy éppen dallamos fütyörészés ütötte meg a fülemet. Egyre jobban féltem, hogy el fogom szalasztani. Azt tanultam otthon, hogy idegenekkel ne állj szóba a vonaton, de egyszerűen annyira kíváncsi voltam erre az emberre! Egyre jobban izgatott: Honnan jöhet? Merre tarthat? Hogyan beszél? Mivel foglalkozik? Mit keres a nagyvárosban? Vettem egy nagy levegőt tehát, odamentem és megkérdeztem:
- Elnézést, leülhetek?- mutatta, hogy csak tessék. Ekkor már egy takaros fokost is szorongatott a kezében.
- Bocsánat a zavarásért, de láttam a szűrét, meg a fokosát, s megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik, mi járatban van?
- Zenész vagyok. Citerázom, hegedülök, furulyázom.
- Ó de nagyon jó! - kiáltottam fel - Én is zenélgetek! Ittam a szavait, mindent tudni akartam róla.
- Egyedül játszik vagy másokkal? - kérdeztem.
- Egyedül. Vásárokon, vagy a Moszkván.
- Fúú, hát az derék. Aztán amúgy hol lakik?
- Martfűn. Szolnokon szállok át.
- Értem, s otthon mivel foglalkozik? Vagy minden nap feljár zenélni?
- Áh dehogy, most is csak a diplomámat voltam leadni. Na ezen a ponton leesett az állam!
- Tényleg? És melyik egyetemen?
- A Mű-n...
- Hohó, de hát én is oda járok. Hát ez fantasztikus, és melyik karra?
- Közlekedés karon vagyok már egy ideje. És te hanyad éves vagy? Negyed? No csak vigyázz, mert még a végén téged is megfog! Ilyen ez...
Ezután már belemelegedtünk a szakmába, beszélgettünk, mint két régi jó barát, akiket összeköt egy közös dolog, egy egyetem, s ezzel együtt egy csomó minden más, ami vele jár. Aztán megkérdezem, hogy az a fene nagy, kék cefrés hordó minek van nála?
- Abban szoktam a hangszereket vinni. Meg a kis mobil kemencémet.
- A mit?
- Kemence. Kályha. Konzervdobozból csinálom, faszénnel működik. Kiállok a térre, a suba alatt a kis kemence, oszt az emberek csak níznek, hogy milyen kemíny ez a legíny, hogy bírja a mínusz tízet is. Néha meg előkapom a partfisnyélből kíszített szelelőt, megfúvom vele a tüzet, s csak csudálkoznak, hogy szikrázik a lábam közt a levegő. Jót nevet a huncutságán, s nevetek vele, mert ki hallott még ilyet?
Hát erre a furfangra is csak a magyar ember képes. Ekkor már lassított a vonat, Szolnok következett. Felálltunk, minden jót kívánva elköszönt s én visszaballagtam a helyemre.  Leülve még láttam, amint a peronon átbandukol egy másik vágányhoz s közben egy srác lekapja őt a mobiljával. A facebook-on hamarosan meg lesz osztva: legutóbb Szolnokon látták a csillagszemű juhászt. (Írta: Farkas Márton)

Szép karácsonyi ünnepet kívánok minden kedves "háromföld" lakónak, olvasónak! Sok szeretettel Csontos Gabriella (honlap tulajdonos)

Advent második vasárnapja. Máté evangéliuma Keresztelő János működéséről beszél. Mint tudjuk Jézus is elmegy hozzá, hogy megkeresztelkedjék, "mert illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva." "S akkor megnyílt az ég,... szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik." Olybá tűnhet nekünk, hogy Istent egyedül egy dolog érdekli a Földön, mégpedig saját fia. De ugyanez mondható el a szentekről is, semmi mással nem törődtek csak egyedül Jézus Krisztussal... Majd elfogatása előtt a Fiú így imádkozik: "Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!" Most meg azt vehetjük észre, hogy Jézust semmi más nem érdekli csak egyedül az Atya akarata. Sokszor van életünkben, hogy Isten személyét kettősnek éljük meg. Például ha rávágunk az ujjunkra a kalapáccsal, egyből kiszalad a szánkon egy kis káromkodás, hogy hát milyen ez az Isten, hogy engedi ezt. Máskor meg végtelen öröm tölt el bennünket és hála a jóságos Istennek, hogy ezt megadta nekünk. Az Atya pedig éppen azzal mutatta ki irántunk érzett végtelen szeretetét, hogy elküldte nekünk Fiát, hogy aki benne hisz, el ne vesszék, hanem örök élete legyen. Keresztes Szent János így fogalmazza emberi tapasztalatunkat: olykor úgy érezzük, hogy Isten megvonja tőlünk szeretetének édességét, de szeretetét soha. Emberi gyarlóságunk egyike, hogy hajlamosak vagyunk a szeretetnek az édességéből fakadó következményeket szeretni, s nem azt a valakit, aki a szeretetet adja. Az ember pediglen egy olyan lény, akinek szüksége van a szeretetre, mert ezzel megerősítést nyer élete értelme, hogy van létjogosultsága ezen a világon lenni. Hát ezt a nagy ajándékot, életünk értelmét adja nekünk a mindenható Isten, mikor kimondja: - Ember, én szeretlek téged.

"Minden országok felett,
És minden népek felett,
Ő lesz az Igazság,
Ő lesz az élet Ura.

"Megigazítja az igaztalant,
Megerősíti az erőtlent,
Tévelygőnek kezét nyújtja,
Megerősíti az erőtlent."
(G.Nagy Ilián:Jézus születése) (Írta: Farkas Márton)

Minden december 6-án este elmegyünk anyukámhoz, visszük neki a kis csoki Mikulást és mostanában általában egy szatyor gyümölcsöt. Ennek örül a legjobban. A szomszédékhoz is átmegyünk, s mindig azzal kezdjük, hogy találkoztunk a Mikulással és ránk bízta a csomagot, amit át kell adnunk, mert ide küldte. Ők keseregnek, hogy nem találkoztak a Mikulással, aztán hellyel kínálnak és pálinkával, és azon filóznak, hogy nekünk mindig milyen szerencsénk van. Búcsúzáskor aztán Marika a kezünkbe nyom egy zacskó finom házi készítésű levesbe való tésztát, Rozi pedig egy saját készítésű gyönyörű mézeskalács házat, mondván talán a Mikulás hagyta itt. Mi pedig meglepődünk, örülünk és szaladunk haza az ehető és rendkívül dekoratív ajándékokkal. Karácsonykor a húslevesbe lesz tészta és reggelire megesszük a mézeskalács házikót.
Mikuláskor a gyerekeink is kapnak  tőlünk jelképes ajándékot, de soha nem december 6-án, a napján, mert már nem élnek velünk. Nekünk azonban továbbra is ilyen az ünnep, pedig már csak ketten vagyunk itthon öreg szülék. A szomszédék is megették már kenyerük javát, de szeretnek játszani, meglepetést okozni szívük teljes melegével. Szeretjük őket és ők is minket. (Írta: Csontos Gabriella)

Az uram elment ma (2013. november 10.) délidőben - mikor szépen sütött a nap - a szomszéddal gombát szedni. Tegnap hajnalban esett az eső, így azt gondolták, hogy most jött el a gombaszedés ideje. Ürmöshát felé vették az irányt é  s találtak is őzláb gombát és kerti csiperkét. Egy órácskát voltak oda és örömmel és teli szatyorral tértek haza.
A szomszédék is megnézték a szerzeményt, megállapították, hogy vannak benne öreg, lukacskás egyedek, de fiatal példányok is. Régen vágytunk már egy kis finom gombás étekre. Elhatároztam tehát,hogy rántott gomba lesz ma ebédre. Azonnal meg is tisztítottam a szép és egészséges darabokat majd bepaníroztam és kisütöttem.
Közben fotót készítettem két tojásról is. Az egyik a szomszédéktól való házi, a  másikat boltból vettem. Gondolom nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk melyik való a boltból. Sajnos a szomszédban sztrájkolnak a tyúkok, így kénytelen vagyok most üzletből venni a tojást. A rántott gomba nagyon finom lett. Tartár mártással ettük. (Írta:Csontos Gabriella)

2013. október 30-tól november 3-ig - az őszi szünet ideje alatt itt volt nálunk Farkas mama üdülni. Márton fiam is hazajött Mindenszentekre, így azonnal keresni kezdtem egy jó sütemény receptet. Természetesen a neten, mert újabban ez a legnagyobb segítségem édesség fronton. Nem volt sok időm, nem akartam a sütéssel bajlódni, meg biztosra kellett menjek. Ezt a receptet mindenkinek ajánlom, mert finom volt - a családom nagyon szerette  -, és nem volt vele sok baj. Sztracsatella sütés nélkül. Így hívják és nagyon sok helyen megtalálható a leírása. Egy liter tejben megfőztem 2 dl búzadarát. Ebből ugye tejbegríz lett, amit aztán összekevertem 2 tojás sárgájával, 10 dkg margarinnal és 2 dl kristály cukorral. Egy zacskó babapiskótát egyenként belemártogattam rumaromás tejbe, majd leraktam belőle egy sort egy jénai edény aljára. Aztán kentem rá vastagon a feldúsított tejbegrízt. Közben egy zacskó tejszínt felvertem habbá és reszeltem bele egy tábla étcsokoládét. A tejbegrízes masszára jöhetett a csokoládés tejszín, majd újra a megmártott babapiskóta és a grízes sor, végül a tejszín. Pillanatok alatt elfogyott.(Írta:Csontos Gabriella)

2013. október 23. Ez a nemzeti ünnep nagyon személyes nekem. Szüleim mesélték néha, hogy milyen volt Püspökladányban 1956 ősze. Nem sok mindent, hiszen nem vettek benne tevőlegesen részt, sem egyik oldalon, sem a másikon. Anyukám nagyon tud lelkesedni mai napig is, ezért el tudom képzelni, milyen örömmel tette ki a magyar zászlót a házunkra, mikor hallott a budapesti eseményekről, a békés felvonulásról. Aztán a következő napokban az utcabeli emberek jöttek, s mondták neki, hogy Babika! Vedd be a zászlót! Szegény anyám, hol behozta, hol kitette. Ahogyan percről perce, napról napra változott a helyzet. Hol bizakodtak, hol elkeseredtek. Pedig Püspökladányban nem is történt nagy tragédia. Aztán látták az emberek, hogy jönnek az orosz tankok és végleg bevették a nemzetiszín zászlót a házak homlokzatáról. Mindig eszembe jut ez a történet október 23-án. Ezért nagyon fontos hogy ott lobogjon a zászló a házunk falán. Este megyünk mécsessel csendesen emlékezni a pesti srácokra, a névtelen hősökre, akik meghaltak a szabadságért. Ott megyünk, ahol a tankok mentek annak idején. (Írta: Csontos Gabriella) 

2013. október 12-én szombaton reggel negyed nyolckor ültünk fel a püspökladányi állomáson a kis piros vonatra (ezt gyerekkoromban vicinek hívtuk)













 
            
Itt kerékpárra pattantunk és a szuper bicikli úton elkerekeztünk a Kastélykert Fürdőhöz, ahol megreggeliztünk  és újult erővel tovább hajtottunk Szeghalom felé. Ott a főtéren már készülődtek az Első Körös és Sárrétmenti Betakarítási Forgatag című programra. Gyorsan megbeszéltük, hogy miután elmegyünk Vésztő-Mágorra és Vésztőre, feltétlen visszajövünk ide, mert érdekesnek mutatkozott a rendezvény.














    
Háromnegyed tizenkettőkor már a Vésztő-Mágori Történelmi Emlékhelyen ebédeltünk és kis pihenő után nyeregbe szállva Vésztőre karikáztunk. Ott megnéztük az uram nagyszülői házát a Bethlen utcán, majd kibicikliztünk az állomásra, ahonnan Szeghalomra utaztunk. A vonaton aranyos jegyvizsgáló kérdezte hogy honnan jövünk és hova megyünk. Ajánlott vendéglőt, ahol finom ételt főznek és nincs messze. A szeghalmi állomási kisvendéglőt. Oda tértünk be ebédelni. A pincér kedves és figyelmes volt, a mellékhelyiség tiszta és jól felszerelt, széles étel választék. Ebéd után bementünk a városközpontba, ahol megnéztük a néptánc műsort, vettünk vásárfiát. A fél hatkor induló vonattal jöttünk haza. Háromnegyed hétre értünk Püspökladányba. Gyönyörű idő volt, itthon a Tv-ben most mondták be, hogy a Körösök mentén 28 fokos "hőség" volt.
                       
Ez így igaz. Tanúsíthatjuk. (Írta: Csontos Gabriella)

Szeptember a betakarítás hónapja. Nálunk csak a kert ad munkát, de az hál' Isten ebben az évben (2013) sokat. Pedig az időjárás igen csak megtréfált bennünket az idén. Márciusban derékig érő hó esett, a nyáron megdőltek a meleg rekordok és nagyon kevés csapadék hullott. De a természet igen bőkezű. A meggyből 25 liter bor lett, olyan finom és gyönyörű ablakos, hogy még a hozzáértők is megdicsérték. A cseresznyéből befőtt és eperrel keverve lekvár készült. A paradicsomból ivólé, a szilvából lekvár, a birsalmából befőtt és tavaly óta abból is csinálunk lekvárt, mivel a család nagyon megszerette. Igazán műbe van a nyári konyhai Salgó tűzhely, hol az egyik gyümölcsből hol a másikból rotyog, pöfög, pipál - ki hogy ismeri a kifejezést - rajta valami. Jó lenne, ha az illatát és az ízét is meg lehetne itt mutatni, így csak a képre hagyatkozva fájdítom a kedves olvasó szívét. (Írta: Csontos Gabriella)