5:30 am.
Nem fogjuk be a szeleket. (Metropol)
- Mi van? Ja, amúgy tegnap kiestek a spanyolok...
A négyes még csöndes. Új, barátságos, olyan nyugis.
- Láttam azt az embert tegnap is, könyvet olvasott. Szemüvege volt, meg őszes, ritkás haja. Biztos valami értelmiségi...
A kettes alacsony, sötét, jobban fúj a szél...(- Nem fogjuk be a szeleket.)....de legalább az újságos lány visszamosolygott...
Többen vannak, álmosak. Mikor leszállok, egy ember nagyon néz. Igen, mintha már én is láttam volna valahol. Idősebb, béka képű úr, nagy, vizenyős szemeit próbálja szűkíteni, összehúzza a szemöldökét, ráncolja a homlokát, úgy méreget. Visszanézek a szemébe, keményen, sértetten.
- Hogy mer engem így végigmérni?Ki ez?
8:30 am.
- Sokan vagyunk, le se tudok ülni. A kettes az ilyen. Nem baj, csak két megálló.
Megy a játék. Logikai. A lányok szeretik az ilyeneket. Kis műtyűröket tologatni ide-oda. Sok pont, de csillag nem jár érte, a rekordtól még messze vagyunk.
- Egyszer csak felnéz. Vizenyős tekintet, béka arc, ráncok. Mennyi lehet? Nem több 26-nál, max. 30, de akkor-se-soha-se-nem.
- Hogy vagy, sikerült felkelni? Bubu állapota nem javult, ma újabb hormonkezelést kap.
- Igen sikerült. Ez nem jó hír. Ha estig nem lesz jobb, akkor megnézem a szentendrei orvost.
Szegény Bubu. Most ő ki? Ember vagy állat? Lehet mindkettő...nézzük meg facebookon....
"...boldog vagyok, hogy ebbe a társaságba keveredtem. A főnök meghúz egy zsinórt. Most ennek a babának fogom a haját megcsinálni. Ő a külügyminiszter. A másik az még nála is kisebb, az a hadügyminiszter... " (könyv)
Érdekes, mik vannak...Elő se veszem az okos telefonom. Minek, ha nem muszáj? Nekem elveim vannak. Büszkén nézem a lesütött fejeket. Még az a nagy, kövér, kopasz fejű ember is a telefonját simogatja. Igen, biztos nagyon okos...meg olyan hivatali...biztos ügyeket intéz...
1687995..45-Unlock. Három betöltött lap. Google: kórház, Szentendre...
- Igen. Nem. Sajnos most ez van. Ja, azzal? Tudod elmentem, megvizsgálták, aztán ilyen árpa kezd rajta nőni. Le kell ragasztani. Tudod, ilyen kalóz leszek...
- Mindjárt le kell szállnom. Annak a lánynak ott elég durva a haja. Festett vörös, rikító. Amúgy eléggé rokkernek néz ki. Mindegy, biztos élvezné. Vagy nem. Újság van a kezében...
Nem fogjuk be a szeleket. (Írta: Farkas Márton, 2014.06.19. Budapest)

Nos az a különleges eset történt velem a minap, ami bár ritkán, de azért néha előfordul, hogy gondolkodtam. Tudom persze, hogy a sok gondolkodás is káros az egészségre, de azért néha jól esik
az embernek egy kicsi belőle, és erre kiváló alkalmat biztosít a hetesi teendők elvégzése. Gondolkoztam, hogy lehetne technológiai utasításokat megfogalmazni, szép és biztos szabályrendszereket felállítani, többeket esetleg felelősségre vonni, de aztán az jutott eszembe, hogy vannak érdekesebb dolgok is annál, mint, hogy melyik szivaccsal kellene takarítani a WC kagylót... Az intézményi rendszer nem véletlenül és nem is Isten műveként alakult ki, bár a szikrát biztos Ő adta. Egyszerűen azért jöttek létre, mert vannak jó emberek és általában tele vannak jó gondolatokkal. Utóbbiak minél jobb megvalósítása érdekében többen elhatározzák, hogy együtt akarnak dolgozni, abból a célból, hogy a kapott tálentumot minél jobban tudják kamatoztatni. De a közös munkához, az együtt gondolkodástól elindulva, kompromisszumokon, megbeszéléseken majd szabályrendszerek lefektetésén, utasításkészletek kidolgozásán keresztül vezet az út odáig, amit már szerintem úgy nevezhetünk, hogy intézmény. A kollégiumok is intézmények. Mitől lesz egy keresztény vagy éppen a lelkészségünk egyik kolija több, mint más kollégiumok? Szerintem attól, hogy nem szabályok betartását várja el, hanem azok magunkévá tételét. És itt a következő gondolat: ettől nem a kollégium lesz több. Mi, a benne lakók, lesznek gazdagabbak.
- Jujj, ez olyan sablonos keresztény szöveg. Már megint a mennybéli kincsek, meg a szeretet, hallottam ezerszer...
Nem gondolkodom sokat, nem szabad, nem nekem való. Csak azt kérdezem, mi a jó?
Jó-e az, ha akkor, amikor hetes vagyok, nem csak a kötelező két fürdőt meg a folyosót takarítom ki, hanem mondjuk a saját szobánkat is, ahol hárman lakunk? Jó-e az, hogy amikor leviszem a szemetet, akkor zacskót húzok a kukába, hogy az utánam jövő hetesnek ne kelljen a kukát is kimosni következő alkalommal? Jó-e az, hogy berakom a mosógépbe a lakótársam ruháját, mert ő éppen egyetemen van, de tudom, hogy ha hazajön az lenne az első dolga, és szerintem örülni fog, ha neki már ezt nem kell megcsinálni?
Ha belegondolok, akkor ez szeretet. És nem a megfoghatatlan fogalom, hanem a kézzelfogható gyakorlati szeretet, amit nekünk, keresztényeknek, úgy gondolom, kötelességünk gyakorolni. Itt a Földön van kitől tanulni a szeretetet, gyakorolni az már mindenkinek a sajátja. De a Szeretet, odafönn meg fogja kérdezni, hogy mit tanultam s mennyit gyakoroltam. S akkor szeretnék büszkén odaállni... (Írta: Farkas Márton)

Június első vasárnapja a pedagógusok napja. Nagyon sokat köszönhetek nekik. Először is azoknak, akik engem tanítottak. Elsőként egy óvónéninek köszönöm meg, hogy a püspökladányi Bajcsy Óvodában tölthettem felhőtlen gyermek éveimet. Ő Tóthné Piroska Óvónéni. A következő egy drága tanító néni Danka Istvánné Klári néni, akitől a betűvetést és az olvasás szeretetét kaptam, majd  egy fiatalember jut eszembe: Ozsváth Sándor. A főiskola utolsó évében jött ki hozzánk tanítani és lett a mi osztályfőnökünk a püspökladányi Petőfi Sándor Általános Iskolában. Magyart tanított nekünk. Aztán megalakította a Veritas Irodalmi színpadot, ahova csak úgy tódultak a gyerekek. Verset mondtunk, beszédtechnikai gyakorlatokat bifláztunk. Az 1972-es Ki-Mit Tud-on az irodalmi színpad, színjátszó kategóriában másodikok lettünk. Egy életre meghatározta a beszédemet, nem csak azért, hogy mit mondjak, hogyan fogalmazzak,  azt is hogy hogyan mondjam a mondandómat. A gimnáziumi osztályfőnököm is magyar nyelv és irodalomból tanított bennünket. Bodnár Sándorné volt számomra a Tanárnő. Így nagybetűvel. Férje Bodnár Sándor a Tanár Úr. Kedvességük, tudásuk legjavát adó szeretetük mai napig kísér. Gyermekeim óvónénijeinek is nagyon sokat köszönhetek: Bencém Mohos Lajosné Marika óvó néni  szárnyai alatt nevelkedett, Marci fiamat Pappné Incike és Tóthné Évike óvónénik szeretgették, babusgatták ugyancsak a Bajcsy úti óvodában, aminek azóta Katica lett a neve. Marci már ekkor járt hittanra Júlia nénihez, aki játékos formában, sok-sok dallal hozta közel Istent a kis ovisokhoz. Mikor iskolába mentek úgy gondoltam, hogy tanító nénit kell választani és nem iskolát. Marcinak egy aranyos, tyúkanyós nevelőt néztem ki, még mikor Mártonkám óvodás volt. Szerencsére abba az osztályba is került. Végh Lászlóné Irmuska volt az elsős-másodikos osztályfőnöke, aztán Balázsné Nagy Évikéhez került 3.4.-ben. Úgy éreztem, hogy a gyereket szinte kézről kézre adták. Orosné Julika matematikából alapozta meg fiam tudását. A hitoktatás ekkor még nem volt kötelező az iskolákban, de Marcink életébe ekkor került kitörölhetetlenül Csillagné Lugossy Marianna hitoktató, aki máig meghatározó személyisége családunknak. Felsőben kicsit harcoltam, hogy a matematika tagozatos osztálynak a matematika tanárnő legyen az osztályfőnöke, de az iskola igazgatója győzködött, hogy higgyem el jó ofő lesz a tesi tanár is. Hát nem csalódtam. Terdik Ferencné úgy tanította a matekot, hogy nyolcadik végén az osztályból 18 gyereket egy az egyben felvettek a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnázium matek tagozatára. Győriné Hollósi Ildikó - a testnevelő tanár -, pedig még nyolcadikban is rá tudta venni kamasz tanítványait anyáknapi műsor előadására. Szuper csaj volt, ahogy Marcikám ma is emlegeti. A gimnáziumban két tanárt kell megemlítenem a sok közül, akire Marci fiunk a mai napig számíthat. Bíróné Szabó Brigitta és Palya Tamás. Ez a két fiatal pedagógus indította el a nagybetűs élet felé. Mai napig tartják a kapcsolatot. És akkor még nem is említettem a püspökladányi zeneiskola tanárait - Bánsághy Kálmánt, Koloszár Erzsébetet, Pintér Évát és Kovácsné Csuzda Juditot - akik életre szóló élményekkel gazdagították gyermekemet. Köszönöm nekik a törődést a példaadást. Kívánok mindenkinek ilyen pedagógusokat. (Írta: Csontos Gabriella) 

Újdonsült fiatal ismerősünk letette a cigarettát. Nagyon dicsértük és szurkolunk neki, hogy ne is vegye többé a kezébe. Mi az urammal elég erős dohányosok voltunk. Fiatal korunkban nem volt olyan film, amiben ne cigarettázott volna a főszereplő. Apukám is nagyon erős dohányos volt. Szegény tüdőrákban halt meg és hiába tette le az utolsó időkben már nem számított semmit az állapotában. Anyukám ki nem állhatta a füstöt, a bátyám sem szokott rá, viszont én volt olyan nap, hogy egy dobozzal is elszívtam. Az uram szintén. Az ő családjukban is a férfiak dohányoztak. Az akkor, ahogyan most mondanánk trendi volt. Senki nem beszélt arról, hogy milyen káros, hogy még aki életében nem cigizett, de passzív dohányos az is tüdőrákban halhat meg. Mikor összekerültünk az urammal kamasz gyerekeinknél jelentkezett a szívom, nem szívom kérdés. Hála Istennek az én Bence fiam nem szokott rá, viszont az uram nagy fia azóta is nagy élvezettel eregeti a füstkarikákat. Harmincöt évesen, kisbabát várva gondoltam arra, hogy le kell szokjak erről a bűnös szenvedélyről. Meg is tudtam állni és nem gyújtottam rá többé. Magzatom viszont nem maradt meg, elvetéltem. Rettenetes érzés volt. Csak utólag gondolok rá, lehet azért, mert szervezetemben még benne volt a rengeteg méreg. Másodjára is teherbe estem és megszületett a kisfiunk Márton, aki egészségesen jött a világra. Az uram akkor még cigarettázott, én már ugye rég nem. A gyerek miatt tette le. Az unokák kedvéért apósom is abba hagyta. Ő 84 éves és bár oxigénpalackból frissíti beteg tüdejét napi 6 órán keresztül, de még él. Nekünk nagy baráti körünk van, de most már elmondhatom, hogy szinte senki nem cigizik. Aki igen, azt próbáljuk befolyásolni és támogatni abbéli elhatározásában, hogy hagyja abba! Nem akarok okoskodni, nagyon nehéz volt leszokni, de azért, hogy tudjunk majd örülni unokáinknak is ezt meg kell tenni. S most már azt hiszem, hogy nem is trendi, sőt van, hogy ciki. (Írta: Csontos Gabriella)

Még ez év elején indítottam a Dezső60 projektet. Az uram ugyanis március 26-án lett hatvan éves. Úgy terveztem, hogy ez az alkalom legyen mindenki számára emlékezetes. Baráti társaságunkban volt már két olyan születésnapi meglepetés buli, ami számomra minta volt, hiszen a titokban való készülődés olyan izgalmas pillanatokat hozott, hogy ezekre életem végéig emlékezni fogok. Például, amikor Krisztina kilopta a szekrényből Csabi mellényét, hogy annak alapján készüljön az ajándék ruhadarab, és mikor Csabi kereste, hogy hol van, Krisztina különböző történeteken törte az agyát, hogy mivel magyarázza meg a mellény eltűnését. Vagy amikor Zoli barátunk szülinapján a másik utcába parkoltunk, hogy ne vegye észre az ünnepelt már a házhoz közeledvén, hogy itt valami készül, és egy hatalmas lepedő mögé bújva vártuk, hogy mikor ér be a kertbe és ordíthatjuk el magunkat, hogy Boldog születésnapot Zoli! Szóval ezekért az apró, nem boltban vásárolható, piciny csoda-pillanatokért lett felejthetetlen a Dezső60 projekt, amiért köszönetet mondok mindenkinek, aki részt vett benne. További részletek és fotók majd később. (Írta: Csontos Gabriella)

Nagyon enyhe telet hagyunk magunk után. 2013 végén 2014 elején igen jó időket élünk. Már azt hittem megússzuk és nem leszünk betegek, de egy pár napja mindkettőnket ledöntött a nátha. Felváltva tüsszögünk az urammal. Nekem a torkom is fáj. Ezért éjszakára vizes zsebkendővel és puha ruhával kötöm be. Az orrunk már piros, fáj is, kidörzsölte a papírzsebkendő. Isszuk a sok gyógyteát, inhalálunk is, de csak nem akar jobb lenni a közérzetünk. A hétvégi teljes letargia után hétfőn úgy döntöttünk, hogy újabb gyógymódot vetünk be. Szaunázni megyünk. Ez nagyon jó dolog nem csak akkor, amikor meg vagyunk fázva. Karcagon, Püspökladányban több helyen lehet ennek a nem minden napi élvezetnek hódolni. Én  igazából idegenkedtem először ettől a szórakozási-egészségügyi-közösségi módtól, de az uram olyan élvezettel mesélt a finnországi  élményeiről, hogy végül is arra döntöttem, hogy ki kell próbáljam. Azóta rendszeresen járunk szaunázni. Egyedül még nem mernék beülni, mivel enyhe klausztrofóbiám van, de így kettesben nagyon jó. Itt nyugodtan tudunk beszélgetni, míg a méreg anyagot kiizzadjuk. No, a mai szaunázáskor a három 10 perces etapban három illóolajat lélegeztünk be. Borsmenta, eukaliptusz és levendula párában főztük magunkat. Nem mondom, hogy már teljesen meggyógyultunk, de nagyon jól esett ez a kellemes egy óra a szervezetünknek. Ajánlom mindenkinek.  (Írta: Csontos Gabriella)

"Vasárnap délután, nézd, mindent elborít az a hó, / mit vártunk lent a sár helyett / Megjött a hóesés, és aki égre néz, / a szemét nem tudja nyitva tartani / Mert a hó vastagon kavarog / Végre az, az, amit akarok / Ez egyszer az, amit akarok / Eljött és vastagon kavarog."
Ugye emlékeztek még erre a dalra? Hát most nagyon aktuális! 2014. január 24-én éjszaka elkezdett esni a hó és azóta is apró szemekben zuhog. Szombat reggel mindannyian sepertük, lapátoltuk a havat az udvaron, az utcán. Aztán az uram hozzáfogott a birsalma cefre kifőzéséhez. Kölcsön kértünk egy 50 literes pálinkafőző szerkezetet és azt a három kishordónyi birsalmát szép lassan átkonvertálta alszesszé. Ezt így hívják hivatalosan. Vasárnap lesz a tisztázás. A teljesen kifacsart, de szesztartalmú birsalma darabokat pedig kiborította a komposztra. Az udvari fák tele vannak madárral, ha azok megkóstolják ezt a maszlagot, hát én nem tudom mi lesz itt! No, tehát úgy néz ki, hogy a birsalma befőtt és a birsalma lekvár után lassan a birspálinka is a polcra kerül. (Írta: Csontos Gabriella)

Ma (2014. január 19.) nálunk ebédelt anyukám. Ilyenkor korábban jön és az éppen aktuális fotókat megmutatom neki a számítógépen. A családot az egyik közösségi oldalon, hiszen manapság már ott látják egymást a rokonok. A hét végén ismerőseim feltettek egy csomó fotót a régi, hajdan híres Központ Ifjúsági Klubról, melynek vezetője a bátyám, Csontos János (a képen, mint Khomeini ayatollah) volt és Kincses Laci. A fotókat mutogatva egyeseknek csak a beceneve jutott eszembe (Deszka, Gronyár, Ződing, Sergó, Joda, Rozoga), aztán meg arról kezdtünk el beszélgetni, hogy már mennyien nincsenek közöttünk: Nádas Imi, Muszka Jani, Horváth Ica, Kun Sanyi, Nagy Feri, Kasza Bandi, Győri Józsi, Gasparik Anna. Ők mindannyian ott vannak a képeken. Olyan jó ez. A múltkor hallottam egy előadást Törökországról. A törökök nem csináltatnak nagy sírköveket halottaiknak, még a nevet sem írják rá. Ők állandóan beszélnek a halottaikról. Emlékeznek rájuk, emlegetik őket. Hát ezért örültem ezeknek a fotóknak, mert anyukámmal felemlegettük a múltat, emlékeztünk ezekre a felejthetetlen emberekre, akik egy időben életünk fontos részei voltak. Együtt kirándultunk, együtt farsangoltunk, együtt disznótoroztunk, vetélkedtünk, táncoltunk. A mi korosztályunknak nem a bálok, hanem ez az ifjúsági klub volt a meghatározó élmény. Anyukám is sokmindenkire emlékezett. (Írta: Csontos Gabriella)

A fiam a budapesti Egyetemi Lelkészség egyik kollégiumában lakik. A "Cseribe" két és fél évvel ezelőtt költözött. Akkor István és felesége voltak ott a gondnokok. Kisfiuk is született a parányi gondi-lakásba. Aztán felépült a házuk és elköltöztek. 2013-ban új gondnok házaspár került a koliba. Zsuzsi, a feleség most adott életet kislányának és a kolisok felváltva viszik nekik a komatálat. Megszervezték, hogy ki, melyik nap, és mit süt-főz a gyermekágyas kismamának. Azt hittem, hogy ez a régi népszokás kiveszőben van. Hát lehet, hogy ezt is a városiaktól tanulja vissza a vidék, mint a táncházasdit?! 

2013 vége és 2014 eleje szokatlan időjárással ajándékozott meg minket. Mint egyik ismerősöm mondta, ennek csak örülhetünk, mivel a gázóra nem pörgött eszetlenül, hiszen a december végi, január eleji hőmérséklet + 10 és + 15 fok körül mozgott. Az ünnepi étkeket (töltött káposzta, halászlé) kinn főztük az udvaron, közben Farkas mama napozott a déli verőfényben.
Márton fiam a karácsonyfa alá megépítette a kisvasútját, ami már három generáción át szolgálja a Farkas család gyermekeit.
 
2014. január 6-án gyönyörű napfelkelténk volt (igen, ott a képen nem tűz ég) és a madarak csicseregtek.
Vízkeresztkor, mintha tavaszelőn lettünk volna. Tréfálkozik velünk a természet, de lesz még kutyára dér - mondják az öregek, mert „Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedet padra rekeszd” – mondják Berettyóújfalun. Ez azt jelenti, hogy hosszú lesz a tél, ami még csak most kezdődik. No, majd meglátjuk!  (Írta:Csontos Gabriella)