Régen az én időmben voltak a kulturális seregszemlék, a Ki-Mit-Tud-ok. Most a tehetségkutatók, különböző versenyek, pályázatok világát éljük. A Költészet Napjához kapcsolódóan a Debreceni Zenész Klub versmegzenésítési pályázatot írt ki, aminek a döntője 2015. április 10-én volt Debrecenben a Kossuth u. 1. szám alatt. Itt jegyzem meg, hogy nekem meghatározó élményeim fűződnek ehhez a helyhez, hiszen a Veritas Irodalmi Színpad tagjaként számtalanszor mondtam verset azon a színpadon. Szóval ifjabb gyermekünk benevezett két verssel erre a megmérettetésre. Be is jutottak a döntőbe, ahol tizenkét egyéni és több taggal bíró formáció adta elő a magyar irodalom remekeit. Volt ott Vajda János, Csokonai, Ratkó József és természetesen József Attila és Ady Endre költemény is. De hallottunk kortárs alkotásokat is. No, ezzel volt a bibi. A nagyhatalmú zsűri tagjai már az első ilyen versnél kijelentették, hogy ők bizony nem szeretik Varró Dánielt. Hűű, gondoltam, a fene egye meg, hiszen a gyerek is egy Varró Dani verset hozott az Ady Endre mellé. De sebaj, a vers nagyon hangulatos és jól hangszerelt lett, így azért azt vártam, hogy ha már Varró Dánielt, mint költőt nem szeretik azért a zenét értékelik majd. Hát, nem, sőt kijelentették, hogy ilyen ronda dolgokról még énekelni is szörnyű. Hiába mondta és indokolt az én drága gyermekem - akinek azért tetszett meg ez a vers, mert egy igen kényes és kínos helyzetből szerinte egy gyönyörű szerelmi vallomás lesz a végén. Ez tetszett meg neki,a paradox helyzet, ezt próbálta zenében is kifejezni. Hát a zsűrit nem nagyon érdekelte ez, csak a felszín fogta meg, de az nagyon. Egy idő óta nem szeretem ha az egyik oldal Wass Albertezik, most meg azt veszem észre, hogy a másik oldal, meg Varró Danizik. Hát hogy van ez? Üzeni a zsűri, hogy csak olyan verset válassz, ami neki is tetszik, mert csak akkor leszel értékelve! Nem szűnt meg a vonalasság... Nem szűnt meg a tűrjük, támogatjuk... És akkor most álljon itt a vers:

Varró Dániel: Cossante a lehányt küszöbről

 
Mikor a küszöböt lehánytad, és a nedves

szivaccsal feltöröltem. Emlékszel arra, kedves?

Arra a pillanatra.

 

Mikor a küszöböt lehánytad, és a sárga

szivaccsal feltöröltem, emlékszel arra, drága?

Arra a pillanatra.

 

Lehánytad, feltöröltem. Emlékszel arra kedves?

Semmit se tartva bent, úgy tűnt, magadhoz engedsz.

Arra a pillanatra.

 

Szivaccsal feltöröltem, emlékszel arra, drága?

Magadhoz engedtél, bensődet kitárva.

Arra a pillanatra.

 

Féltél, megárt a bimbózó romantikának,

ha otthonodban a küszöbre hányni látlak

abban a pillanatban.

 

Féltél, a láng lelankad hamvadó üszökre,

ha látlak otthonodban hányni a küszöbre,

abban a pillanatban.

 

Kit otthonodban a küszöbre hányni látlak,

ahogy te, úgy kitisztult bennem a vágy irántad.

Abban a pillanatban.

 

Kit látlak otthonodban hányni a küszöbre,

bennem a szerelem is így tisztult ki szebbre.

Arra a pillanatra.


És nézzük meg, hogyan adták elő ezt a fiatalok:



S most akkor vegyük górcső alá a sorokat. Az ismétlődésen alapuló, ugyanazt az eseményt variálja, de mindig hozzátesz valamit a 8 versszakban. Ellentét feszül a versben: a lírai én megszólító beszédmódja, kérdései kedvesek, szeretettel teliek, de az ihletadó esemény ocsmány - írja egy elemző a neten. S most akkor a zeneszerző által  elgondolt helyzet, ami lehet, hogy nem az, de lehetne! Valóban nagyon rossz és csúnya dolog a hányás, de képzeljük el azt, amikor a költő várandós felesége teszi ezt. Mit érezhet ilyenkor egy költő? No, ezt fogalmazta meg szerintem Varró Dániel és énekelte el az F&F duó+ Gombos Balázs. Egyébként a nézőknek nagyon tetszett és annak azért örülök, hogy a mai internetes világban a vélemény, a vers szabadon áramlik, lélektől lélekig. Nincs szükség hozzá zsűrire. (Írta:Csontos Gabriella)

(Csak az olvassa...)

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

Ha költőt kell megneveznem, elsőként biztos, hogy József Attila jut az eszembe. Olyan elementáris erővel hatottak rám versei kamaszkoromban, hogy egy órás önálló estet csináltam gimnazistaként költeményeiből a valamikori püspökladányi Kultúrházban, ami később Ifjúsági Ház lett. No, ebben az Ifjúsági Házban működött aztán a Központi Ifjúsági Klub röviden a KIK. Minden hétvégén ott gyűlt össze az a társaság, ami sokaknak talán a családját is jelentette. Ezek között a fiatalok között fogalmazódott meg egyszer, hogy legyen Költészet Napja a Klubban. Az eseményre már nem emlékszem, de a plakátot megmentettem. Harminc éve hurcolom magammal, pedig azóta négyszer költöztem, de ezt a műalkotás mindig ott volt velem. Egy ideig összetekerve lapult a szekrény mélyén. Mígnem egyszer keretet kapott s azóta ott függ a folyosónkon. Örök emlékem. (Írta: Csontos Gabriella) 

Régen voltunk igazi színházban. Igaziban, nem ám csak úgy, hogy elmegyek valami előadásra, mert van egy szabad estém. Voltunk már úgy is - mert már akkor nagyon vágytam a színház illatára -, de csak bosszankodtunk, hogy mennyire csapnivaló volt. Most olyan darabot játszottak a színpadon és azok, akiket már évek óta meg akartunk nézni. 2000-ben volt a bemutató, tehát 15 éve játszák. Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter És Rómeó és Júlia c. előadására váltottunk jegyet. Budapesten a Centrál Színházban adják elő W. Shakespeare drámáját egy részben Vámos Miklós ötlete és Mészöly Dezső fordítása alapján az előadást létrehozta Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Horgas Ádám- írták a színlapra. A ruhatárban nagy a tumultus, és arra leszek figyelmes, hogy egy nagy darab ember a kabátja gallérjába beszél. Nagyon meglepődöm, mert még biztonsági őrt színházban nem láttam, mármint dolgozni. Aztán megfejtődik a talány, mivel az utolsó pillanatban megérkezik Áder János köztársasági elnök feleségestől. Szóval nem minden napi előadásra vettünk jegyet. Nincs függöny, elcsendesedik a nézőtér, lassan teljesen sötét lesz. Majd hirtelen világos és a színpadon ketten állnak. Egy férfi és egy nő. Egyszerű, utcai - ma úgy mondjuk unisex - ruhában. Aztán megszólalnak és hirtelen Veronában vagyunk az utcán, vagy inkább a piacon. Húzgálom fejemben a fiókokat, hogy hol is játszódik pontosan ez a jelenet. Végül feladom, mert teljesen elragad a két ember játéka. Ketten vannak a színpadon, de a világirodalom legszebb szerelmi drámájának szinte az összes szereplőjét megelevenítik. Szinte semmi jelmez nélkül. A dadát pl. egy nagy bugyogóval jelzik. De nem is ez a lényeg, hanem a gesztus, a mozdulat, a hang, a szín, a szó... A vérbő komédiázás Rudolf Péternek megy igazán. De Nagy-Kálózy Eszter is állja a sarat, ha arról van szó. Váltogatva játszák a hol női, hol férfi szerepeket. Másfél óra tömény akció, érzelem. Sodor, sodor magával a két ember a színpadon. Nincs egy másodpercnyi kizökkenés sem. A vége tudjuk mi a történetnek, de én még ilyen belehalást a szerelembe nem láttam. Nagyon régen éreztem a katarzist, azt a klasszikusat, amikor az ember gyomra beleremeg és potyognak a könnyei miközben veri a tenyerét. Sikítani szerettem volna, kiabálni, hogy éljen,éljen, köszönöm! Úgy ahogyan Shakespeare idejében a nézők. De nagyon illetlen lett volna, meg aztán lehet a köztársasági elnököt és feleségét kísérő biztonsági őr is rám vetette volna magát. Így csak az uramat karolva, botladozva, könnyeimet nyelve örültem magamban ennek az estének. Köszönet érte ennek a két színésznek. (Írta: Csontos Gabriella, fotó:centralszinhaz.hu)  

Újabban, ha mentőt látok magamban gyorsan elmondok egy Miatyánkot, a szenvedőkért, a mentősökért, meg talán azért, hogy hálát adjak a Jó Istennek, hogy nem velünk történt a tragédia. A minap este mikor hazafelé robogtunk Karcagról Püspökladányba a Bocskai utca kenyérgyári sarkánál (ezt a ladányiak tudják hol van) két rendőrautó állt és egy mentő. Gyorsan átfutott az agyamon, hogy csak nem anyukámat ütötte el valami? Befordultunk a szerviz útra, mert egyébként hozzá igyekeztünk. Amikor kiszálltunk az autóból látjuk, hogy egy ismerős bicikli áll a járdán, nagyon megijedtünk, mert a barátaink ilyen kerékpárral hozzák-visszik a gyerekeiket az óvodába. Oda szaladtunk és valóban a nagymamát és a két unokát sodorta el egy autó a zebrán. A gyerekeket - akiknek az ijedtségen kívül nem lett semmi bajuk - az édesanyjuk nyugtatgatta, a nagyit pedig a mentősök látták el, aztán elvitték a kórházba, ahol alaposan kivizsgálták, de már itthon van és szerencsére ő is megúszta a balesetet. Erzsike mama egy szuper nagyi! Eszembe jut róla a következő történet: a főváros mellett lévő településen lakó lányáékhoz vonattal utazott s vitte az általa termelt száraz babot. A közel három órás út alatt el kezdte fosztani a babot és egy idő után a fél vagon neki segített és a babfosztás közben pedig beszélgetve szinte repült az idő. Mire Budapestre értek a bab ki volt fosztva. Ilyen nagymama ő. Régi vágású, csak úgy ég a keze alatt a munka, mindig lehet rá számítani, ha kell mesél, ha kell játszik, ha kell oviba megy az unokákért, ha kell süt-főz.  Adventben a szeretetről beszél mindenki, Erzsike nagymama a szeretet maga. Annyira önzetlenül árad belőle. Nagyon kell rá vigyázni, hogy még sokáig a közelében melegedhessünk. (Írta: Csontos Gabriella)  

Az uram iskolájában tegnap (2014. november 19-én) nyílt nap volt. Ez azt jelenti, hogy nyolcadikos diákokat várnak - szülőkkel vagy anélkül - a Szentannaiba, hogy bemutassák nekik az intézményt, az ott folyó tevékenységet. Az idén indult egy új szak a suliban. Élelmiszerfeldolgozó szakmát is lehet most már tanulni Karcagon a Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban.
Az uram és a kolléganője nagy lelkesedéssel készültek erre a napra. Kellett is a lelkesedés, mert az iskolában egyenlőre csak az épület van készen, a belevaló gépeket még ezután szerzik be, hogy jövőre teljesen beindulhasson a képzés. Viszont a gyerekeknek és a szülőknek már most kellett valamit mutatni, hogy mi is lesz itt. No, hát az én drága jó uram fel is készült rendesen. Elvitt otthonról egy marék birsalma levelet, amiből otthon több liter teát főzött. A birsalma levél tea ugyanis nagyon hasznos a sokáig tartó és száraz köhögésre. Aztán felhozott még a kamrából egy üveg birsalma befőttet, egy üveg birsalma szörpöt, egy üveg birsalma lekvárt és egy üveg birspálinkát. A spájzból egy darab birsalma sajt is bekerült a csomagba. Ezenfelül a kölcsönbe kapott pálinkafőző berendezés és a 20 literes hordóban készen lévő birs cefre is az iskolában kötött ki.
A tanár kolléga otthon begyúrta a széles laskának való tésztát és bevitte a tészta készítő kis gépét is. Az egyik tiszafüredi szülő pedig hozott egy szeletelő masinát, amivel az otthon általa termelt sok zöldséget felaprították. A káposztából, a sárgarépából, az uborkából nagyon finom csalamádét csináltak a tanulók.
Volt munka, kóstoló, tanulás egyszerre. Nagyon élvezték. Ha így haladnak a dolgok, akkor az új nemzedék is megtanulja értékelni a hazai földben termett zöldséget, gyümölcsöt és fel is fogja tudni dolgozni. Nekem ez tetszik.  (Írta: Csontos Gabriella)

Elment Farkas mama. Iszonyú szenvedések után vitte el Kháron ladikja. Olyan törékeny volt már a végén. Két éve, hogy igazán beteg lett. Addig ő volt a család összefogója. Igazi nő volt. Szerette a szépet. Tudta és csinálta az ízeset, a finom ételeket, mikor hazavárta a gyerekeit, unokáit. Én a töltött káposztáját emlegetem, az uram a lekváros papucsát (ez egy sütemény) papa a lecsóit - amit annak ellenére mindig elkészített, hogy ő maga nemigazán szerette. Halk szavú, mindenkihez kedves, megértő asszony volt. A család amíg lehetett, amíg tudta ápolta. Papa erőn felül, hiszen ő maga is a 84. évét tapossa. Tudtuk, hogy vége lesz, vártuk, hogy legyen is vége a szenvedésnek, mégis váratlan volt. Most olyan üres a lelkem mikor eszembe jut. Nehéz élete volt és az utolsó útja sem volt könnyű. Megszenvedte rendesen, de mégsem panaszkodott soha. Ezt szeretném tőle megtanulni, lehet ezért volt minden, hogy minket tanítson!  (Írta: Csontos Gabriella)

Ez a "Magyarország szeretlek - Itthon vagy" szlogen nekem valahogy nagyon bejön. Szeptember végén tavaly nálunk jött össze a család, most pedig a bátyáméknál voltunk együtt. Sajnos a nagy fiaink nem tudtak eljönni, mivel Bence dolgozott, Dani pedig nyári szabadságát most tudta kivenni, így ő épp nyaralt ez időtájt. De anyukámmal, Marcival és Lídiával verőfényes napsütésben érkeztünk meg a tanyára szombat délelőtt. A fiatalok elmentek gombát szedni, az uram meg visszament Debrecenbe a menyünkért és az unokánkért.

                                                                      
János bátyám hatvanadik szülinapját ünnepeltük. Ez volt az indok, de igazából azért jöttünk össze, mert együtt lenni jó. Blanka nagyon élvezte a sok állatot, a jó levegőt. János felültette a lóra is. Olyan büszkén és ügyesen ülte a pacit, hogy még.



A fiatalokkal együtt mama is beszállt a gomba tisztításba, majd délre finom levest főzött az uram a természet bő ajándékából. Nagyon szép időben a kertben ebédeltünk 2014. szeptember 27-én vasárnap.(Írta és a képeket készítette: Csontos Gabriella)

Érdekes, hogy mindig szemembe ötlik egy-egy mondat éppen akkor, amikor éppen az foglalkoztat, amiről az a mondat szól. Családunk nehéz napokat él át, mindannyiunkat a halál gondolata foglalkoztat. Egyébként is az ősz az elmúlást sugallja. Bár nagyon szép a sárguló erdő, a kert virágai is pompáznak, akár gyönyörködhetnénk is bennük, de nekünk most sötét gondolataink vannak. És akkor tűnt szemembe a drága piarista atya megnyugtató, higgadt mondata a vele készült interjúból, mely az Átjárók címet viselő blogon olvasható:  „Isten jobb gazdája az életünknek, mint mi magunk”- beszélgetés Jelenits Istvánnal...
- És amikor ennek ellenére feltör az emberben a halálfélelem, azon az Isten hogyan tud segíteni? A kétségbeesésen?
- A Csongor és Tündében olvashatjuk, hogy "Az élni nem tudónak baj, hogy él,/ A halhatatlannak baj, hogy halni kell." Senkinek nem egyszerű a halál, a hívő embernek sem az. Nem tudjuk, hogy ez az átlépés a halálba, az élet befejezése hogyan jön el. Az sem könnyű manapság, ami sok vonatkozásban tapasztalható, vagyis hogy a természetes életet felváltotta egy mesterséges viszonyok közt zajló élet. Sok mindenben segítenek rajtunk, például kisebb betegségek nem könnyen pusztítanak el minket, meggyógyulunk és hosszabb ideig élünk, ugyanakkor azért azt is látjuk, hogy a halál felé vezető út utolsó stádiumát az orvostudomány nem mindig könnyíti meg. Sokszor megnyújtja, és mi nem szeretnénk, hogy sokáig kelljen élet és halál között vergődnünk, máskor pedig látjuk, hogy egy ember, akit mi is szeretettel igyekszünk itt tartani magunk között, leépül, emberi méltóságát is elveszíti. Bizony akkor elszorul a szívünk, és szeretnénk, ha ettől megkímélne bennünket az Úristen, vagy a saját életünk. Ezért imádkozunk, s amikor ennek az ideje eljön, kérjük, hogy adjon alázatot és bizalmat ennek a folyamatnak az elviselésére. Azt gondolom, hogy a régi ember ugyanúgy félt a haláltól, akkor is, ha hitt az örök életben. A mai embernek másfajta kapcsolata van a halállal, és szintén nem kevésbé könnyű vele a helyzete. (forrás:www.ayhanizso.blogspot.hu)

Megfigyeltem, hogy ilyenkor nyáron a redőnyökkel lesötétített házban van hűvös, reggelre viszont fülledt lesz a levegő benn, de az udvaron kellemes az ájer, ahogy apukám mondaná.Az uram bagoly természet, este szeret dolgozni, tenni-venni a kertben. Ekkor mondják a szomszédok, hogy Farkaséknál kezdődik az éjszakai műszak. Tegnap este is lesúrolta és lefestette első sorral a régi fa kis székeket, amit még a ház  előző idős tulajdonosai hagytak ránk. Milyen jó lesz az unokáknak! Én hajnalban szeretem a kertet. A régiségben ilyenkor gyűjtötték, szedték a lányok a harmatot, hogy szépek legyenek. Harmat még hét órakor is van, és én, lehet ilyen meggondolásból reggelente körbejárom az udvart, egy-egy virág alját kigyomlálom. séta közben megiszom a tejes kávémat, hallgatom, hogy burukkolnak a galambok (az ágyban fekve kifejezetten idegesítenek). Napfelkeltkor minden más megvilágításba kerül. Minden élesebb, kontúrosabb. Ekkor tudom átgondolni a napom, ilyenkor van egy kis időm magamra figyelni. Áldott idő ez. (Írta: Csontos Gabriella)

Hideg van. Amúgy semmi bajom a hideggel, megszoktam már. Világéletemben sokat költöztünk és a családom szerette a hűvös éghajlatot. A világkörüli utak mindig nagyon izgalmasak voltak számomra. Valami újnak a felfedezése, különböző ízek, szagok, anyagok megtapasztalása. Mindent igyekeztem minél jobban magamba zárni, mert tudtam, hogy ebben áll életem értelme.
De ez a hideg most valahogy más. Magányosnak érezem magam, üresnek. Nem is üresnek, inkább elhagyatottnak. Volt bennem valami. De ami maradt, az csak maradék. Morzsák, cafatok, sebek. Semmi egész, semmi ép, semmi érték. Fölkiáltok hát, ezt érdemlem én!?
Én, aki talán jobb sorsra hivatott, hiszen alkotóm az Isten és az Ember. E két, hatalmas létező már csak gondolatban is tiszteletet érdemelne. Ha nem is magam miatt, legalább miattuk igazán szerethetnének.
Szerettek is. Megalkottak a Földből, a természetből. Megkaptam mindent. Nagy gonddal neveltek. Kicsiként jártam kézről-kézre. Fiatal koromban annyi emberrel találkoztam, hogy alig győztem befogadni a tőlük kapottakat. A fiúkkal mindig jót röhögtünk. Kemények, szilajok voltak, sokat szórakoztunk. A lányok gyöngéden érintettek, öröm volt karjuk ölelésének minden pillanata.
Hetek, hónapok, évek, s én itt vagyok. Egyedül, elárvultan, magamban a maradványokkal. És félek. Nem tudom meddig tart ez az állapot, de én ezt nem akarom. Nem akarom itt végezni. Ennek semmi értelme, ez így nem lehet jó...
És ekkor felemelt. Megszólított és kézen fogott. Hozzám jött. Talán Ő küldte? Nem tudom, de melegséget éreztem. Megfürdetett, megsimogatott. Asszonyi gyöngédséggel, emberi szeretettel. Általa új értelmet nyert életem. A kezében tartott, magához vett és azóta is Vele vagyok. És érzem, hogy ez jó...(Írta: Farkas Márton)