A Petőfi Sándor Általános Iskolában másodikos voltam, amikor eljött hozzánk egy kedves néni, és megkérdezte, hogy ki szeret énekelni, ki szeretne zenét tanulni? Elmondta, hogy a Művelődési Házban vannak a szolfézs órák, ahol sokat dalolunk majd, valamint azt, hogy van ott zongora, és megtanulhatunk zongorázni is. Engem annyira szíven ragadott Kamilla néni lelkesítő beszéde, hogy már úgy mentem haza, én zeneiskolás leszek. Otthon be is jelentettem, hogy beiratkoztam. Anyukám el volt ájulva, hogy milyen önálló ez a gyerek, majd utána érdeklődött, hogy mivel is jár ez a zeneiskola. Miután megkérdezte rájött, hogy tulajdonképpen semmibe nem kerül, csak a gyerek szabadideje hasznosan, értelmesen telik. Az egykori Művelődési Házba – ami a mai Hanza Üzletház helyén állt - nem sok ideig jártunk, mivel felépült a Petőfi utcán a Zeneiskola. ...

Hát végre eljött. Túl vagyunk a "bolond"ballagáson, ami minden évben borzalmasan kellemetlen számunkra, hiszen a városközpontot végig ordítják, tülkölik egy platós teherautón, vagy egy traktoron a gyerekek, mire az ember kimenne, hogy megnézze őket már csak porzik utánuk az út, és csak a bosszúság marad. Lehet ez az esemény lényege, hogy így tűnnek el ezek a gyerekek az életünkből? Érettségi után már csak pillanatokra látjuk őket, hiszen tanulni kell, felvételizni, rohanni állás után. No, szóval vége a bolondozásnak, kihirdették a negyedikes  év végi eredményeket is. Aztán jött a szerenád, ami nem tudom hogyan sikerült, mert a gyerek még most is alszik, kimerülten, félholtan. Végig gitározta, énekelte Attilával az éjszakát. Délután jönnek a vendégek, apa egy nagy bográcsban babgulyást készít, a szomszédok süteményt sütnek, anya takarít. Ez a mai nap programja. Ja, s hogy el ne felejtsem ing vasalás, szépítkezés, és rohanás az ünnepségre. Mind csak azon izgulok, hogy ne bőgjem végig ezt a szép eseményt. Eszembe jut, amikor első osztályba kísértem a fiam. Ott is csak én sírtam, a gyerek várakozással teli, feszült figyelemmel hallgatta a tanító nénit. Azért nagy öröm ez nekünk. Megadatott, hogy tizennyolc éves koráig itt legyen velünk, jó tanítók, tanárok keze között megtanult mindent amit lehetett, most már kirepülhet a fészekből, ebből a kicsit poros, olykor sáros,de kedves kisvárosból, ami mégiscsak a szülő- és felnevelő földünk. Ma ballagnak, mi is velük együtt, kísérjük őket az úton, amíg lehet.  

Családunk kedves idős barátja Bodnár Sándor nyugalmazott középiskolai tanár,Csenki Imre néptanító-díjas, Püspökladány díszpolgára.Felesége, Bodnár Sándorné, tanárnő az osztályfőnököm volt a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban.Rendíthetetlen hite, nem látványos, de annál meghatározóbb gyermekszeretete mai napig felsejlik bennem.Az idős házaspár megtisztelt bennünket barátságával,örömmel mentünk hozzájuk,és ők is szívesen voltak házunk,és kertünk vendégei.Mikor az uram elkezdett tanítani a karcagi Szentannai Sámuel Gimnáziumban ők biztatták, látták el tanácsokkal. ...

Ez a fotó 1993. március 13-án készült a püspökladányi Művelődési Központban Csete Ildikó textiltervező iparművész kiállításának megnyitóján. Nagyon szép volt ez a tárlat. Joób Árpád tekerőlanton játszott, Dr. Tóth Albert - akkor országgyűlési képviselő - mondott megnyitót. Nem voltunk sokan, de akik ott voltak már akkor tudták, hogy jó magyarnak lenni. Azóta hál' Isten többen vagyunk. (még több kép a fotóalbumban)

Minden nemzeti ünnep előtt kitesszük a magyar zászlót házunk falára. Valamikor 1998-ban az uram "turkált" egy zászlótartót. Aztán érdeklődtünk, hogy hol lehet kapni és mennyibe kerül egy piros-fehér-zöld lobogó. Nem nagyon volt még akkoriban, s ha volt is, igen borsos áron lehetett hozzájutni. Végül magam készítettem el. Van amikor a nagy rohanásban csak március 15-re vagy október 23-ra kerül ki a zászlónk, de az ünnepre való készülés elengedhetetlen mozzanata, mint ahogyan a kokárda kitűzése is a kabátunk hajtókájára. 1998-ban avatták Győrfi Lajos szobrászművész gyönyörű huszárját  Püspökladány szép parkjában.Ennek a szobornak a helyén egy ronda betonból készült úgynevezett felszabadulási emlékmű állt. 1990-ben a szabadon választott önkormányzat lebontatta. Jött is az országos média Ladányba, hogy hogyan merészelték ezt tenni, Farkas Dezső, a város polgármestere nem győzte a nyilatkozatokat, a riportokat. Azért jó, hogy most az a szép lovasszobor áll ott, emlékeztetve minket arra, hogy településünkről is mentek honvédek hazát védeni a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc idején.  (még több kép a fotóalbumban)

Napok óta szeretném megírni azt az emléket, amelyet oly sokszor felidézek magamban, így télvíz idején. A disznótorok hajnalait, még gyerekkoromból, amikor apukám – akinek eredeti foglalkozása hentes volt – szúrta le a malacot, s mi gyerekek a dunna melegében borzongtunk bele ebbe. Aztán a közelmúlt disznóvágásai jutnak eszembe. Mikor a szomszéd óljában született, általunk is melengetett és felszárított pici malackák megnőttek, és amikor eljött az idő levágásra kerültek. A Rácz család segítségével újra élhettem gyerekkorom emlékeit, Marci fiunk is megismerhette a disznóvágás minden fortélyát. A bél tisztítás aprólékos munkálatait, a perzselés szakszerű folyamatát, a malac felbontás, és darabokra történő szétszedésének minden mozzanatát. A fotók között kutakodva az egyik képnek a hátulján ezt találtam: 2004 „az utolsó malac”. Mikor elmondtam ezt a családnak a vacsora asztalnál, ahol nálunk a fontos dolgok kerülnek megbeszélésre, Márton felkiáltott: abban az évben léptünk be az Európai Unióba! Igen, beléptünk, és teljesen elfelejtkeztünk a hagyományos, a természet által diktált életünkről. Arról, hogy a háznál nevelt állat húsa sokkal finomabb, mint a multiknál, zacskóban vásárolt, ki tudja mivel, és hogyan etetett disznó, marha, baromfi húsa. Arról, hogy a gyermekeink már azt sem tudják, hogy hogyan néz ki egy egész malac, annak milyen részei vannak. Hogy mi az a tarja, csülök és ehhez hasonló szavak. Azért örültem a FÖGE múltkori rendezvényének, mert ott legalább felidéződött ez, de mondhatnám a baráti házaspárt is, akik családi disznótort rendeztek nemrég, és boldogan mesélték, hogy most csinálták először életükben ezt az igen nehéz és bonyolult feladatot, de megbirkóztak vele, és még jól is esett nekik az egész napos kint lét, és a kétkezi munka.  (még több kép a fotóalbumban)

Ha február, akkor farsHang. Évek óta a legjobb kikapcsolódás számunkra. Marci fiunk ugyan már nem lép fel, most az érettségire való felkészülés tölti ki napjait, de olyan jó visszaemlékezni azokra az őrületesen vidám szinpadi  produkciókra. Bánsághy Kálmán tanár úr, mint beatrajongó, Bódis tanárúr, mint népszerű olasz popénekes, szóval van mit felidézni. Hálás vagyok, és köszönöm a sorsnak, hogy kisvárosban élek, itt nőhettek fel gyerekeim, és járhattak zeneiskolába, ahol olyan pedagógusok vették körül őket, akiknek ez nem csak munka, hanem örök hivatás, s ez az életük. Ezt bizonyítja a minden évben megrendezett program, amire a Zeneiskola apraja-nagyja készül. És ezt nem lehet megfizetni, csak megköszönni.(még egy pár kép a fotóalbumban)

 1989 decemberében a Tv-ben rettenetes képsorok sokkolták az embert. Temesváron lőttek, ágyuk vonultak Bukarest főterén. Az adventi készülődésben szinte egy emberként érezték a püspökladányiak, hogy segíteni kell! A boltban mindenki úgy vásárolt, hogy egy kosár tartós élelmiszert a gyűjtőhelyre vitt. Egyik este késői órában kopogtak az ajtónkon. Két rendőr állt a küszöbön és azt a hírt hozták, hogy Lezsák Sándor üzeni, hogy főzzünk több liter kávét, és vigyük ki az állomásra, mert jönnek a segélyszállítmánnyal és nagyon fáradtak. Vendégünk Kerekes Laci ( a fiatalon elhunyt Jászai Mari-díjas színművész ) ötlete volt, hogy vigyük le a Korona Bárba a kuktát és főzessük tele kávéval, aztán az urammal kivitték az állomásra. Én még nem éltem 1956-ban, de az elbeszélésekből és az olvasottakból úgy éreztem, hogy a történelem ismétli önmagát. Kivágták a román zászlóból a kommunista címert, a házfalakon géppuska sorozat nyomai, borzalmas, titkos halálesetek, eltünések, temetések. Bihari Laci videója olyan, mintha sok-sok évvel ezelőtt történt volna mindez, pedig most volt, karnyújtásnyi időre.  Jó látni ahogy együtt vagyunk. A határon túliakért, az elesettekért, a segítségre szorulókért aggódunk és dolgozunk.  Azt gondolom, van mibe kapaszkodni. 

TANÚSÁGTÉTEL ÉS FIGYELEMFELKELTÉS - Gyalogos zarándoklat a kettős állampolgárságért
Száznál több üzenetet hoz Budapestre erdélyi és partiumi magyaroktól az a gyalogos zarándoklat, amely Nagyváradról indult útnak. A kezdeményezés célja elsősorban a tanúságtétel és a figyelemfelkeltés; arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a határon túli magyarok egységesen támogatják a kettős állampolgárság bevezetését - hangsúlyozta Mátéffy Balázs, a budavári Mátyás-templom ifjúsági közösségének vezetője.A zarándokokat Varga János káplán fogadja szombaton a budavári Mátyás-templom előtt, majd szentmisén vesznek részt. A Budapestre hozott, illetve a nagyváradi püspökségre e-mailen eljuttatott üzeneteket a legfőbb közjogi méltóságokhoz, valamint a négy parlamenti párt elnökéhez továbbítják - mondta Mátéffy Balázs. A zarándokok múlt vasárnap indultak el Nagyváradról Budapestre. Váltott menetben haladtak napkeltétől napnyugtáig, naponta ötven kilométert tettek meg. A menet Biharkeresztes, Püspökladány, Kisújszállás, Szolnok, Tápióbicske és Nagytarcsa érintésével érkezik a magyar fővárosba.- olvashattuk a hvg 2004. november 26.-i számában a hírt.
A zarándokok november 21-én indultak Kolozsvárról, az erdélyi nagyvárosból Budapestre, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a december 5-ei népszavazás fontosságára. Az erdélyi Kárpát Egyesület hat tagja kedden beszámolt a 260 kilométeres út élményeiről.A távot felváltva tették meg az akciót kezdeményező Budavári Fiatalok Közösségével. Az erdélyiek mintegy 180 kilométert gyalogoltak, a zarándoklat állomáshelyein miséken vettek részt, és találkoztak az útvonal mentén levő települések lakosságával, elöljáróival. Budapesten a politikai pártok vezetőinek, a parlament és a kormány illetékeseinek nyújtották át az erdélyiek leveleit, üzeneteit. A zarándokcsapatot az Elnöki Hivatalban is fogadták. A vállalkozó kedvű kolozsváriak korelnöke, a 76 éves Nagy Lajos elmondta: több ízben is megtapsolták a csapatot és virággal, buzdító szóval fogadták őket, útjukon nem tapasztaltak ellenséges megnyilvánulásokat.- az idézet Rostás Péter István beszámolójából való.
A Miniszterelnöki Hivatal november 29-én, hétfőn - kétnapos hezitálás után - mégis átvette azt a százoldalas levélköteget, amelyet magyar fiatalok hoztak el gyalogos zarándoklat keretében Nagyváradról Budapestre. A levelek az Erdélyben élő magyaroknak a magyarországi választókhoz szóló, a kettős állampolgársággal kapcsolatos üzeneteit tartalmazzák. Az üzenetek másolatát már korábban átvette a Magyar Köztársaság elnöke, az Országgyűlés elnöke, valamint megkapták a parlamenti pártok elnökei is. A gyalogos zarándoklat Krisztus király ünnepén indult Nagyváradról. 
A nagyváradi székesegyházban november 21-én Tempfli József püspök és a szentmisére egybegyűlt hívek fogadták Mátéffy Balázst,a Mátyás-templom múzeumának igazgatóját és maroknyi csapatát, akik a magyarországi választókhoz eljuttatták az erdélyi magyarok kettős állampolgársággal kapcsolatos, a püspökségre megküldött üzeneteit.
Mi csak a szívünket és a lábunkat tudjuk felajánlani a határon túli magyarok remélhető jobb jövőjének érdekében - fogalmaztak a zarándokok, akik még aznap gyalogosan indultak Budapestre. Mátéffy Balázs elmondta: zarándoklatuk természetesen a népszavazáshoz kötődik, de útjuk elsősorban hitből fakad. Azért indulnak el, mert tudják, december 5-e Magyarországon nem csupán fordulópont, hanem kegyelmi pillanat. Tudják, hogy Mária országának egysége politika fölötti dolog.
Van, ami pénzbe kerül, mégsem pénzkérdés - mondta Dávid Ibolya a székesegyházban megtartott szentmise után. - Ahogy pénzbe kerül egy gyermek, egy öreg szülő gyógyíttatása is, mégsem ez a döntő kérdés a hozzátartozók számára. Voltak évtizedek, amikor azt mondhattuk, nem tehetünk róla, idegen hatalmak döntöttek, ma azonban nem mondhatunk ilyet. Ma nekünk kell szembenézni azokkal a honfitársainkkal, akik az elmúlt évtizedben szenvedtek magyarságukért, családjukért, kultúrájukért.
Bíró Rozália, Nagyvárad alpolgármesterasszonya tolmácsolta a város magyarjainak kérését Szili Katalinhoz,a Magyar Országgyűlés elnökéhez intézett üzenetében. Kérem Önt, vesse latba vitathatatlan tekintélyét, és szorgalmazza egy olyan jogszabály megalkotását, amely számunkra ennyi idő után végre a határok módosítása nélkül is biztosítaná a nemzeti újraegyesítést.
Lakatos Péter, az RMDSZ megyei elnöke a magyarországi négy párt elnökéhez intézett levelét olvasta fel: Mi nem alamizsnát kérünk. Azt szeretnénk, ha legalább kétmillió magyar állampolgár felelne igennel a december 5-ei népszavazáson...
A Volt Munkaszolgálatos Katonák Partiumi Egyesülete a következőket üzente:
Kérjük, döntsenek bölcsen! Mi, volt munkaszolgálatosok duplán szenvedtünk kisebbségi létünkért. Minden megaláztatást magyarságunk miatt kellett elviselni, és mégis helyben maradtunk, ragaszkodván őseink földjéhez, gyökereinkhez, melyekhez kötődünk, és így lesz ezután is. Apáink büszkék voltak arra, hogy a Magyar Szent Korona tagjai lehettek. A magyar nemzet csak együtt lehet életképes a XXI. század kihívásaival szemben.
A szentmise végén Tempfli József püspök átadta a püspökségre beérkezett üzeneteket Mátéffy Balázsnak és zarándoktársainak, akik a múlt szombaton érkeztek Budapestre, a Mátyás-templomban megtartott szentmisére, amelyen Mádl Dalma asszony is részt vett. Mint ismeretes, aznap a Miniszterelnöki Hivatalban még nem vették át az üzeneteket. - Kovács Ágnes tudósítása az Új ember c. lap 2004.12.03.-i számában.
Legszebb emlékeim közé tartozik ez az esemény, hiszen Püspökladányban mi és a barátaink fogadtuk ezt a maroknyi csapatot. Joó Istvántól jött a hír, hogy meg kellene szervezni Püspökladányban a zarándokok fogadását, elhelyezését. Lendvai Csaba állatorvos Sárrétudvariból a húst adta, aztán az uram megfőzte finom gulyásnak, Arnóth Sándor, mint a múzeum igazgatója a helyet biztosította a vacsorához, a Kálvin téri iskolából hoztuk az asztalokat és székeket, Csillagné Marianna pedig megszervezte, hogy ki, melyik családnál tölti majd az éjszakát. Hozzánk fiatalok jöttek, a Mátyás templom ministránsai. Marci fiunk nagy izgalommal várta őket. Vacsora után a fiúk behoztak a konyhába egy dobozt. Feltették az asztalra, s mikor kinyitották nem jutottunk szóhoz. A Szent Korona gyönyörű másolata volt, melyet a zarándokok végig magukkal vittek az úton. A gyerek, de mi is ámulva szemléltük, ma is borzongva és meghatódva  gondolok arra, hogy a konyhánkban csodálhattuk meg a magyar nép szent ereklyéjét. Reggel misére mentünk, s ott az oltár előtt helyezték el a fiatalok a Szent Koronát. Évekig leveleztünk a csoport egyik fiataljával, meghívtak budapesti otthonukba, karácsonykor üdvözöljük egymást. Nagyon szép emlékem ez, hiszen akkor ott, a múzeumban, otthon nálunk, és másnap a templomban olyan katartikus erő tartott össze bennünket magyarokat, hogy azóta sem éreztem ilyen összefogást magam körül. ( a fotóalbumban több képet is találnak a 2004. évi decemberi  eseményről )

1992 májusában készült a fotó a Városháza előterében, amikor idegenforgalmi és információs irodát nyitott ott az önkormányzat. Marci fiunk három hónapos volt. Az uram kezében még cigi, ezek szerint aztán dobta el. Tehát mit is jelent egy gyermek születése? Erőt ad, hogy leszokj káros szenvedélyeidről. Én is a gyermekeim miatt tettem le azt a büdös bagót. Köszönöm nektek: Bence és Márton! Örömet és boldogságot, szeretetet hoz, ha gyermek születik a családban. Elhessegetődik a bánat, a szomorúság felőled, hisz annyi minden történik velük és így velünk, szülőkkel is. Most, hogy Marcinknak is feltűzték a szalagot a gimiben - ott volt szinte az egész család ezen az ünnepen -, kirepült a fészekből a harmadik fiúnk is. Most már elkezdi saját életét, útját.

Jó rájuk nézni, ahogyan Bence ül Mártonnal a lovon, azt az odaborulást, mikor Marci fáradtan Danihoz bújik Prága fölött. Édesapa  kicsi fiával a karácsonyfa mellett 1999-ben. Ezek a fiúk életem fényei. Bence fiamat 19 évesen szültem - lehetnék középkorú nagymama -, Marcikánk világra jöttekor 35 éves voltam, és nagy élmény ez nekünk, mert megfiatalított bennünket, „öreg szüléket”. Szóval boldogság és öröm a gyermek.  Szeretném, ha fiaimnak is megadatna ez az érzés, imádkozom értük, hogy így legyen.