Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2017-06-13 09:11:07 Dr. Kiss Ferenc (1862-1948) lelkipásztor és tanító |
2017-05-14 12:26:13
|
2017-04-01 10:14:40
|
2017-02-28 08:48:48
|
2017-02-13 11:20:27
|
2023-07-14 09:46:04 Ószabó István költő 1952. április 23. (Balmazújváros) Életem egyetlen,- írja magáról Ószabó István - mindent eldöntő szerencséje talán, hogy oda születtem, ahol gyermekkorom eltelt: ez a Duna keleti partja felőli kis ország, az alföldi sík; ebből is szülőföldemhez, a Hortobágyhoz köt minden. Mintha csak ennyi volna Magyarország: gyarmat a hazán belül; közepetájt a Tisza folyik. A fehér szikföld, a Puszta: – idejétmúlt, (anakronizmus, mondhatják). Számomra, maga a jelenidejű túlvilág. Visszatértem, megkerestem a tisztást, a régi áldozóhelyet, amit még nem foglaltak le, hogy ott templomot, zárdát emeljenek. Vissza, hogy jelképesen, valahol bennem, szavaimban, újra keremetnek tekintsem; s e keremetben fölhangzó „háladaloknak” verseimet. Irodalmi folyóiratban Ratkó József előszavával jelentek meg első versei 1972-ben. Juhász Ferenc írta róla: „Ószabó István, mint a népmese harmata lángol és fénylik ifjúsága gyönyörében. Az édes, édes hazát keresi mindig, hogy ott énekeljen zengő tisztasággal az anyanyelv és az anyaföld szívének magzathordozó húsában, a Kivágyódás Magzataként.” A TORONYKALAPOS FIÚ című első könyve 1982-ben jelent meg. A Partium irodalmi, művészeti folyóirat alapító főszerkesztője. Volt Debrecen város művészeti ösztöndíjasa. Kétszer kapott Móricz Zsigmond-ösztöndíjat. 1989-ben elsőként kapta meg a Kelet-magyarországi unitárius szórvány alkotói által alapított Balázs Ferenc-díjat. Költeményei Megsiratott versek címmel jelentek meg legutóbb a Felsőmagyarország Kiadó gondozásában. 2016-ban Az Istenem, Istenem kél a nap c. művében látszólag műfajt váltott. Elsősorban életrajzi elemekből álló írását (mely része egyhosszabb műnek) úgy színezi át a költészet, hogy miközben ugyanazmarad, mégis más lesz. Spirituális valóság. Lelki önéletrajz. Talán lírai vallomás-regény ez. Ámenda. Az önéletírás szívhangjai. Debrecenben él. |
2017-01-25 20:21:33 ![]() |
2017-01-17 12:36:49 ![]() Saját könyvei: Press - A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete, gyakorlata, Press & pr - A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai, A lovaglás alapjai. Pályaíve: Hajdú-bihari Napló (újságíró),Magyar Televízió Híradó (szerkesztő-riporter, adásszerkesztő, műsorvezető),Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, Minisztérium (sajtófőnök),Heti Budapest (főszerkesztő),Üzlet (vezető szerkesztő),Vasutas Hírlap (főszerkesztő),MÁV Rt. (kommunikációs igazgató). Oktatás: Teleschola Televíziós Iskola (alapító ügyvezető, médiaismeret, televíziós dramaturgia, szerkesztői gyakorlat vezetőtanár); Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, felső fokú OKJ-s képzések (médiaismeret, pr-gyakorlat oktató); orosz nyelvoktatás. Közösségi tevékenysége: Magyar Lovas Kör (alapító elnök); Nemzeti Média Kerekasztal (ügyvivő); Magyar PR Szövetség (etikai bizottság elnöke); társasházi közösségi munka. Nyelvismerete: orosz, francia, angol. |
2017-01-10 14:09:53 ![]() Máig büszke arra, hogy a szakmai alapokat gimnazista korában, az iskolarádió megszervezésével és üzemeltetésével, valamint a Diákújságírók Országos Egyesületében szerezte Püspökladányban és Budapesten 1988 és 1991 között. A Magyar Rádiónál riporterként kezdte a pályáját 1991 végén a Gordiusz c. ismeretterjesztő műsorban. 1993 és 1999 között az újraindított Reggeli csúcs műsorvezetője volt a Petőfi adónál, 1995-től három éven át pedig a Szocio-műhely szerkesztőjeként dolgozott. 1995 óta napjainkig jelentkezik a Netidők c. műsora (eredeti címe: MODEM IDŐK), amely a digitális világról szól. Szintén 1995-ben részt vett az első rádiós weboldal (Petőfi Online Magazin) elindításában. A Kossuth rádióban a Radar c. könnyűzenei műsort vezette, illetve a Digitális c. adást szerkesztette-vezette. 1999-től másfél évig főszerkesztője volt a GameStar c. lapnak, 2005-ben közreműködött a Duna TV weboldalának újratervezésében, 2006-tól a T-Online PR menedzsere volt, utána pedig a Magyar RTL Televízió online üzletágvezetőjeként a tartalomszolgáltatás fejlesztésével foglalkozott 2008 végéig. 2010 decemberétől újra a Magyar Rádió alkalmazottja programszerkesztőként, hozzá tartozik a Petőfi adó prózai tartalomszolgáltatása. |
2017-01-04 16:59:57 ![]() |
Oldal : | 123456789101112 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye