Tóth Roland színész Püspökladányban végezte általános iskolai tanulmányait, majd a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán érettségizett. 1992-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd 1994-ig a Békés Megyei Jókai Színház társulatának tagja volt. 1994 és 1995 közt a Nemzeti Színiakadémián tanult, majd leszerződött a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz. 1998-ban átigazolt a Nemzeti Színházhoz majd 2002-ben ismét váltott, az Új Nemzeti Színház tagja lett.

2003-tól a Juventus Rádió hangja.

Roland 2003-ban tűnt fel először a televízió képernyőjén, az RTL Klub sorozatában a Szeress most!-ban alakította a nem túl erkölcsös Balla Iván szerepét. A produkcióban olyan magyar színészekkel dolgozott együtt mint Harmath Imre, Csótó Klára, Román Judit, Kárpáti Levente, Babisek Bernát, Müller Attila és Bodrogi Gyula.

2005-ben a konkurens csatorna, a TV2 napi sorozatában a Jóban rosszban-ban tűnt fel, ahol mai napig ő alakítja Bodolai Bandit. Sorozatbeli feleségét Böbét, Cseke Katinka; lányát, Orsit Braghini Rozina; fiát, Szabit pedig Timon Barna alakítja.

Színházi és sorozatbeli szerepe mellett Roland rendszeresen szinkronizál. Például több alkalommal kölcsönözte hangját a mexikói sorozatsztárnak Gabriel Porrasnak.(forrás: starity.hu)

Márkus Judit színművész  Karcagon születtem meg 1979. június 20-án, szüleim második gyermekeként, első és egyetlen leánygyermekként. A Judit keresztnevet édesapám adta nekem és természetesen a Márkust is. Édesanyám azt meséli, szomorú kisbaba voltam. Amikor anyai nagyanyám kinyitotta a szekrényajtaját, Gina Lollobrigida fényképei néztek rám, az éjjeliszekrényén Opera krém állt, a komód alól pedig egyszer kihalásztam egy szőlőzsírt, olyan fekete-fehér csíkos tubusban. Anyai nagypapám tangóharmonikás volt, egy saját kezével készített citerát őrzök tőle.
Apai nagyszüleimnél szívesen időztem, az unokatestvéremmel sokszor mentünk ki nagypapám elé, aki éjjeliőrként dolgozott, és ott voltunk a készülődésénél is, amikor mami fekete teát főzött neki, és beletöltötte az üvegébe. Aztán viráglevest főztünk a szomszéd néni kertjéből csent virágszirmokból.
A szülői ház a mai napig a béke, a biztonság és a tökéletes kikapcsolódás számomra, egy gyerekkori illat emléke, a frissen vasalt lepedőké. Édesanyámtól hihetetlen érzékenységet örököltem, édesapámtól pedig konokságot és kitartást. Az óvodában mindig énekeltem, főként a Millió rózsaszál című dalt. Egyszer a bátyám karóráját elcseréltem egy matchboxra, másszor el akartam adni édesanyám arany nyakláncát. De nem sikerült.
Az általános iskolában ének-zene tagozatos iskolába jártam, és sok-sok mesemondó versenyen indultam, amiket általában meg is nyertem. Pár évig tájfutó voltam, titokban reménykedtem benne, hogy egyszer híres sportoló válik belőlem, mivel apu imádja a sportot, és szerettem volna örömet okozni neki. Három érmet is szereztem.
A gimnáziumban irodalmi-drámai tagozatra jártam Szentesre, ahol négy csodálatos évet töltöttem el, csodálatos tanárokkal és osztálytársakkal. Még a nyomasztó kollégiumi élet emlékei is megszépültek. 1997-ben érettségiztem, azzal az eltökélt szándékkal, hogy színész leszek, pedig anno, a többfordulós felvételin még újságírónak készültem...
A főiskolán - viszontagságos főiskolai éveim végén - 2004 nyarán sikerült lediplomáznom és kommunikációs szakemberré avanzsálnom, elektronikus sajtó szakirányon. Mindez Egerben történt, az Eszterházy Károly Főiskolán.
Azért voltak viszontagságosak a főiskolai éveim, mert közben végig a színház felé tendáltam. Elvégeztem Toldy Mária musicalstúdióját, és musicalszínészi tapasztalatokra tettem szert. További színészi oktatáson vettem részt az Újszínház színészképző stúdiójában. Közben rengeteg színházban megfordultam, kisebb-nagyobb szerepeket játszottam el Budapesten és vidéken egyaránt, valamint alternatív színházi berkekben.
Az első szerződésem a Soproni Petőfi Színházban kaptam, ahol már az első évad végére elfáradtam a rengeteg utazástól és a várakozásoktól. Azt éreztem, tovább kell mennem.
Az első társulatom a Szegedi Nemzeti Színházban várt, az első nagy szerelemmel együtt. Megtaláltam azt a helyet, ahol jól érzem magam, és számítanak rám színészként, megtaláltam azt a helyet, ahol a férfi, akit szeretek, a férjem lett. Mindeközben a színészkamara is elismert: színész lettem. A különböző baráti érdekekből fakadó manipuláció természetesen a teátrumok világában is kiválóan működik. Így történhetett meg, hogy a 2008-as igazgatóváltás elszakított bennünket egymástól, és én tíz hosszú esztendőn át a kassai Thália Színház színpadán kerestem a kenyerem. Onnan jöttem el gyesre, hogy végre valóra válthassam azt az álmom, amely minden addigi színházi sikert és tapasztalatot felül írt. Két gyönyörű kislánynak lehetek az édesanyja, és akkor is szeretném majd velük tölteni az estéket, amikor már beszippantja őket a közoktatás rendszere. Ezért a színpadra nem vágyom többé visszatérni, noha hiszek annak társadalomformáló erejében, és a babázás korszaka után talán ezzel próbálom majd helyére billenteni a gyermekeimre váró nagyvilág természetes egyensúlyát.
Díjak:
Kazinczy-érem 1994
Dömötör-díj 2006 (legjobb női színészi alakítás)
Dömötör-díj 2007 (legjobb női mellékszereplő)
2007. évi Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonverseny II. helyezés
Dömötör-díj 2008 (legjobb női színészi alakítás)

Szarvas József színművész Jászai Mari-Díjas Érdemes és Kiváló Művész. Debrecenben született 1958.06.05. Tagja volt a Debreceni Csokonai Színháznak 1977-83 között, majd a Vígszínházban játszott 1987-től 1997-ig, aztán a kaposvári Csiky Gergely Színház következett 1997 és 2001 között. 2001 és 2002-ben szabadúszó 2002-től a Nemzeti Színház tagja.

Az Őrségben, Viszákon létrehozta a Kaszás Attila Pajtaszínházat. KAPSZ: ahol kapsz valamit.
60. születésnapjára Könnyű neked, Szarvas Józsi címmel könyvet írt. Népszerűségét egy jó ügy szolgálatába állította már tíz éve menti az őshonos gyümölcsfákat és Tündérkertet művel Viszákon.

"Viszák, a Pajtaszínház és Galéria, az nem szakma. Nem művészeti tevékenység. Kultúra. Annak megélése, közvetítése, gazdagítása. Minden szándékom közösségemben, őshonos kulturális hagyatékunk, elengedett örökségeink értése, szeretetteljes ápolása, és - erőmből ami telik - átadása." (Szarvas József)

Galánfi András (Hajdúszoboszló, 1945. március 25. –) Kossuth-díjas magyar népművész, fafaragó iparművész. A Népművészet Mestere. A Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja (2012).
Pedagógus családban született, s maga is szülei hivatását választotta, elvégezte a debreceni Tanítóképző Főiskolát, majd Nyíregyházán a testnevelő tanári szakot, a Testnevelési Főiskolán pedig az edzői szakot s nyugalomba vonulásáig tanított. A tanítás mellett az előadói pálya is nagyon vonzotta, máig is számon tartják előadóművészként is, megalapította a Fiatalok Népművészeti Stúdióját. Az 1970-es évektől a tanítás mellett főleg fafaragással foglalkozott, köztéri gyermekjátékokat, padokat, bútorokat készített. A hagyományos fabútorok mellett elkezdett farönkökből faragni, rendkívüli érzékkel tudta megválasztani alapanyagát, a farönköt, s mesteri bútorokat (pad, szék, asztal) faragott azokból. Mintegy rátalált az ősi rönkbútor hagyományának folytatására, saját maga tervezte és kivitelezte a rönkbútorokat. 1985 óta már nemcsak népművészként, hanem fafaragó népi iparművészként is számon tartják iparművészeti szakmai körökben. A hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola dísztermét Galánfi András és Matl Péter fa domborművei díszítik. A fafaragásban ügyes gyermekek és ifjak sokat tanultak tőle főleg a nyári alkotói táborokban. 1992-ben megalapította a Nádudvari Kézműves Szakiskolát, amely európai hírűvé emelkedett, Írországból, Új-Zélandról, Walesből, finnektől, dánoktól, norvégoktól is jöttek a tanulni vágyok, méghozzá úgy, hogy semmiféle hírverést nem csaptak, csak tették a dolgukat és ennek a kisugárzása vonzotta oda az embereket.[2] Ezen iskola igazgatóhelyetteseként vonult nyugalomba 2008-ban, közben a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában működő kézműves táboroknak is egyik legjobb szakmai vezetője.
Díjak, elismerések
Király Zsiga-díj (1996)
A Népművészet Mestere díj (1997)
Pro Renovanda Cultura Hungariae (1998)
Kossuth-díj (2017)

Csikos Sándor színművész 1941-ben született Karcagon, édesapja Kisgazdapárti parlamenti képviselő volt. 1957-ben kirúgták a karcagi gimnáziumból, és a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, ahol akkor nagyon élénk diákélet volt. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1965–1969 között a Miskolci Nemzeti Színház, 1969–1972 között az Irodalmi Színpad, 1972–1974 között a debreceni Csokonai Színház, 1974–1975 között a győri Kisfaludy Színház, majd 1975–1984 között ismét a Csokonai Színház tagja. 1984–1993 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja, 1990–1993 között igazgatója. 1993 óta ismét a Csokonai Színház tagja.

1979–1984 között a debreceni Színjátszó Stúdió beszédtanára, de 1994 óta oktat a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán is. 2009-ben DLA fokozatot szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Díjai: Jászai Mari-díj (1987) Kazinczy-díj (1995) Csokonai-díj (1998) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2004) Debrecen Kultúrájáért-díj (2007) Pro Urbe Debrecen díj (2010) Érdemes művész (2012) Debrecen díszpolgára (2016) Kiváló művész (2017) Mensáros László-díj (2017)

Cséri Lajos szobrász- és éremművész

Hajdúböszörményben született, de gyermekkorát a Sárréten töltötte. A Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Béni és Pátzay Pál volt a mestere. 1953 óta minden jelentősebb hazai és külföldi éremkiállítás résztvevője. 1959-től nyugdíjazásáig különböző tisztségeket látott el a Népművelési Intézetben, a Művészeti Alapnál és a Kulturális Minisztériumban. Segítő, támogató munkálkodására sokan jó szívvel emlékeznek. Munkásságát külföldön szinte jobban ismerik, mint idehaza. Dürer-érmét Nürnbergben, Van Gogh-plakettjét Amszterdamban őrzi a múzeum. Amerikában és Japánban a legjelentősebb magángyűjtők kincsként emlegetik munkáit. Egy esztendeig New York állam Cortlandi egyetemének művészeti tanszékén portré, érem és kisplasztika készítést tanított.
Nagy Imre portrészobrát 1956-ban megmintázta. A műtermének szolgáló szuterén több lövést kapott, a fa- és üvegszilánkok megsemmisítették munkáit. Évekig foglalkoztatta az újrakezdés, s 1997-ben fölállították Sárrétudvariban a művész 5/4-es reprezentatív portrészobrát. Hajdúszoboszlón 1996-ban Szép Ernő szobrának leleplezésére került sor. 1998-ban készült el Kossuth-szobrával, március 15-én avatták Sárrétudvariban, decemberben pedig Zircen. A Millennium évében avatták József Attila-szobrát Hódmezővásárhelyen és Szent István-szobrát Bárándon. 2002-ben gyűjteményes kiállítása nyílt Budapesten a Magyarok Házában. (forrás:proarteetnaturahu.wordpress.com)

Szomorodott szívvel írom: elment Ő is, meghalt Mező Judit, már el is temették. Visszatért imádott szülei szerető öleléséhez, befogadta Őt az ezerszer áldott szeghalmi föld.
Szomorodott szív? Talán inkább örvendenem kellene, mert a sors kegyelméből 60 éven át ismerhettem, tanulhattam tőle, mert mindig barátként bánt velem, és fél évszázadot meghaladóan szellemi közelségében élhettem vele. Most még erősebb a bánat. Eltemették, de csak a testét, a lelke már mennyei magasságokban szárnyal.
Kutakodik, mert hite szerint ott is nyílnak, ott is teremnek vadvirágok. Érkezésének hírére pedig összegyűltek, köréje sereglettek mind, akik szerették és akiket szeretett.
Ott van már Borúzs Bandi bácsi, Törő Gábor, Bácsó Sándor, Kanalasné Ilonka néni, ott van B. Nagy Ferenc és Gasparikné Erzsike, Horváth Lajos, a nyíradonyi testvérpár, Vígh Sanyi is meg Mosolygó Imre, Fekete Károly, Rácz Lőrinc, valamint tarhosiak.
S énekelnek. Ki-ki kedves dalával emlékezik az együtt töltött gyönyörű szép időkre. Törő Gábor: Ha felülök a Fekete-halomra, Horváth Lajos: Nincs egyebem a rózsámnál, Vígh Sándor: Kis-Víg Miska, Fekete Károly: Angola Borbála. S, mintegy varázsütésre együtt is van a Háromföld Együttes. K. Tóth Lajos bácsi rázendít,a többiek felkapják a hangot, és hallod? – megszólal az égi Nagy Harmónia: A Sárrétjén nevelkedtem… Judit cseppet elérzékenyül, Gulyás György kissé távolról figyeli a történteket, Joób Árpád csalhatatlan szakmai fülekkel hallgatja a nótát, Szűcs Sándor meg csak úgy gyönyörködik.
Mi pedig, akik itt maradtunk, letöröljük majd a könnyeinket, és…
És énekelni fogunk! Énekelni és citerázni, a jövő heti fellépésre gyakorolni kell, mert az őszi találkozó programja még csak most körvonalazódik. Igen, énekelni és citerázni fogunk, mert Ő is ezt akarná.
(Írta: Nemes István, Biharnagybajom)(forrás: www.naplo.hu/szolaster)

A sárréti és a bihari dalok gyűjtőjének, Bencze Lászlóné, Dr. Mező Judit emlékére

Dr. Kiss Ferenc (1862-1948) lelkipásztor és tanító
Az intézményes református diakónia atyja Kenderesen született, több helyen végezte alap- és középfokú tanulmányait, majd Debrecenben tanult teológiát. Földesen, Püspökladányban és Debrecenben dolgozott lelkipásztorként, 1911-ben pedig már esperesnek is megválasztották. 1912-ben a debreceni református teológián lett a belmisszió és a lelkipásztorkodástan oktatója, ahonnan 1933-ban vonult nyugalomba. 1920-22 között kisgazdapárti programmal a nemzetgyűlés képviselője is volt. A vidék nyomorát látva cselekvésre szánta el magát és 1931-ben létrehozta az Országos Református Szeretetszövetséget. Célja a diakóniai munka országos szintű megszervezése volt. Nagyon sok családban kérdés volt a mindennapi kenyér megléte, sok volt az árva, az elhagyott öreg. Árvaházakat, öregek otthonát, fogyatékosok otthonát alapított. Az első árvaház a Borsod megyei Hejőpapiban jött létre. Az első öt évben elérte Kiss Ferenc, hogy 15 helyen 25 szeretetintézményt hozzanak létre, természetesen összefogással. Amikor meghalt, már 23 árvaház, 189 öregotthon, 3 napközi otthon, 2 nyári üdülőtábor, 1 testi fogyatékos telep, 2 szellemi fogyatékos otthon működött hazánkban. Révész Imre püspök mondta róla 1940-ben: „A magyar református egyháztörténetben a Krisztus törvényét betöltő, kizárólag önkéntes áldozatkészségnek első tervszerű, rendszeres és maradandó, nagyarányú és nagyeredményű megszervezését Kiss Ferencre bízta a minden kegyelem Ura.” Azon igyekezett, hogy a diakóniát a gyülekezeti munka szerves részévé tegye. 1948-ban hunyt el. Emlékére díjat alapítottak. A Kiss Ferenc-díj a példaértékű gyülekezeti diakóniai szolgálatért adható. Püspökladányban nevét emléktábla őrzi és a településen élnek közeli leszármazottai. (forrás: bekesireformatusok.hu )

Bakó Ilona Ferenczy Noémi-díjas textilművész Debrecenben született 1933-ban. A Csokonai Gimnáziumban érettségizett 1952-ben és ugyanabban az évben felvették az Iparművészeti Főiskola ruhatervezés szakára.
1956-1977 között a debreceni Ruhagyár tervezője volt ahol mesterlevelet szerzett. 1960-tól színházi jelmezeket tervez (Debrecen, Győr, Veszprém, Pécs, Budapest: Művész Színház, Komédium, Madách Színház, Játékszín). A Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága tagja. A 80-as években a kecskeméti, a szolnoki, a zsennyei művésztelepek résztvevője volt. Bartóki oldalról közelítve teremt szintézist a népművészeti hagyományokkal, szokásokkal. Így jut el a "ruhaszobrok" egyedülálló műfajához: „A népi-paraszti kultúra értékeihez fordultam, anyagokhoz, szabásmintákhoz, hiedelmekhez, szimbólumokhoz. 1977-ben volt az első kiállításom Debrecenben. Sok munkán keresztül jutottam el az emberléptékű „ruhaszobrok”-ig: a textil kiegészítve tárgyakkal, fémmel, fával, üveggel. A legutóbbi darabjaimból néha már kimaradt a textil.” Kurtág György két zeneművét textiljei ihlették (Sírkereszt, Epilógus). Bartók felfogásában – a magyar népművészet ősi szimbólumaival, témáival alkotja ruhaszobrait Bakó Ilona - mondta róla Bakonyi M. Ágnes művészettörténész.