Nagy László Zsolt színművész 1980-ban született Püspökladányban. 2006-tól 2008-ig a Csokonai Színház stúdiósa volt, 2009-től pedig a társulat tagja. A debreceni Unokák Színháza és a KonzervArtaudrium Színházi Műhely társulatának is tagja volt. Nagy László Zsoltot a barátaival készített F.A.L. című előadás szegedi vendégjátéka közben érte a váratlan halál 2010. szeptember 13-án.2009 és 2010 között A Zöld Kígyó és a Szép Liliom, a Kőrózsa betonszív című előadásokban szerepelt. Korábban többek között a Ribillió Rómában, A macskák szerdája, az Úri muri, a Szegény Dzsoni és Árnika, A talizmán, Csattanuga Csucsu, az Oblom-off, a Krisztus-oratórium, az Egy szerelem három éjszakája és a West Side Story előadásokban nyújtott prózai és táncos alakításai révén szerette meg őt a közönség és a társulat.
Nagyon fáj…
Villám a tölgybe… Az egykori leventék hirtelen eleste a harcmezőn… „Be szép vagy be nagyon illesz leventének”… Piéta. A hegyes tőr az anyai szívben… És hogy mindez mivégre? Ereje teljében. Tegnap éjjel ezek kavarogtam bennem, és bizonyára hasonlók a társulat valamennyi szívében, ahogy futott a hír, (mert a rossz hír mindig sebesen jár).
Villámsújtotta tölgy.
„A fák életteremtő, életvédő szervezetéhez kell hasonlítania a színházban minden közösségi építménynek. Gyökér a törzsért, törzs az ágakért, ág a termésért, szerves egységben egymásért, az életért teljesítik természetadta feladatukat” – mondta egykor itt e színházban egy Színész, akit Te is követni vágytál. Most egy hatalmas ág szakadt le rólunk, irtózatos sebet ejtve rajtunk. Egy ág, melyen gyönyörű hajtások voltak, és amely virágot hozott volna, ha egy irtózatos akarat nem lép közbe tegnap este Szegeden, és le nem szakítja, mintha csak egy nádszál volna. Mert valójában az – nádszál az ember, „gondolkodó nádszál”.
Ha végignézünk az elmúlt évadokon, szinte nincs előadás, amely a Te alázatos, tehetséges és odaadó jelenlétedet nélkülözte volna. Szerepek peregnek előttünk, sok-sok arcod, mert mindben ott voltál Temagad. Kerestél, mint Parsifal lovag a Zöldkígyóban (ó, ha most egy tánccal életre kelthetnénk!), rácsodálkoztál a női világra Tóth Erzsébet versein át, táncosként bravúrokat mutattál be az Eladott mennyasszonyban, hoztad a napszámos figuráját az Úri muriban, mind-mind más, és mindben ott voltál. És most nem vagy itt. Nem látunk. Mert mi még tükör által homályosan, te talán már színről színre látsz. Hogy a Goethe-darabban a lovag monológján fogást találj, a próbafolyamat alatt belső szövegként ajánlottam Neked József Attila versét, a Nagyon fájt. Hát ez most nekünk fáj nagyon, Laci!
De Te ezzel ne törődj, vissza se nézz, menj tovább! Hisszük, hogy útban vagy hazafelé!
A Csokonai Színház társulata nevében Rideg Zsófia  (forrás:csokonaiszinhaz.hu)

 

Kóti Árpád színművész 1934. november 15-én született a Békés megyei Bucsán. Kiskunfélegyházán járt testnevelési gimnáziumba és középiskolai tanára biztatására kezdett versmondással foglalkozni. Érettségi vizsgáját követően egyszerre három intézménybe is felvételt nyert: a testnevelési főiskola, a soproni erdőmérnöki kar és a színművészeti főiskola közül az utóbbit választotta, bár saját bevallása szerint korábban színházi előadást sem látott.
A Színművészeti Főiskolát 1958-ban végezte el, osztálytársa volt Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Madaras József, Margitai Ági. Első sikerét József Attila Hazám című versének elszavalásával még főiskolásként aratta tanára, Básti Lajos és osztálytársai előtt. 1958-ban a Békés megyei Jókai Színházhoz szerződött. 1960 és 1963 között az egri Gárdonyi Géza Színházban, a veszprémi Petőfi Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is játszott. 1963-ban Lengyel György hívására a debreceni Csokonai Színházba szerződött, a rendező először G.B. Shaw Szent Johanna című darabjában instruálta. Az intézménynek több mint öt évtizede volt tagja, a várost és a társulatot a budapesti Nemzeti Színházért sem volt hajlandó elhagyni.
Kóti Árpád első komoly sikerét a Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar című színdarabban a magyar hősi halott katona megformálásával aratta. Elsősorban drámai karakterszerepek alakítója, a legszebben, legtermészetesebben beszélő magyar színészek egyike. Szerepei közül kiemelkedik Csehov Ványa bácsija, Hamvai Kornél Márton partjelző fázik, Marin Drzic Dundo Maroje, valamint Tóth-Máthé Miklós Én, Károli Gáspár című darabjának címszerepe. Shakespeare Lear királyában először Edmund, majd Gloster szerepe találta meg, 75 évesen eljátszotta a címszerepet is. Nagy sikert aratott Háy János Gézagyerek című darabjának Herda Pityujaként is. Filmen is játszott, többek közt a Tűzoltó utca 25. és a Ponyvapotting című alkotásokban.
Művészetének elismeréseként megkapta a Jászai Mari-díjat (1978), az érdemes művészi (1985) és a kiváló művészi címet (2001). 1990-ben Aase-díjjal tüntették ki, 2002-ben megkapta a Pécsi Országos Színházi Találkozó díját. Két alkalommal kapott Csokonai-díjat, 2005-ben pedig Debrecen Kultúrájáért díjjal ismerték el művészeti tevékenységét. 2014-ben, Kossuth-díját átvéve így fogalmazott: "a színészet a legnehezebb pálya. Ugyanakkor játék, amelybe nem kell belehalni". 2015 áprilisában Debrecen Díszpolgára lett. Halálával a Csokonai Színházat és a magyar színjátszást is pótolhatatlan veszteség érte - írja közleményében a debreceni teátrum. (forrás:szinhaz,hu)

Csenki Sándor (1920, Püspökladány – 1945, Dunapataj) A 70 évvel ezelőtt, 1945. január 19-én elhunyt cigánykutatóra és folkloristára emlékezünk. Csenki Sándort a nyelvek iránti érdeklődése és a községben élő cigányokkal való megismerkedése vezette a cigányfolklór kutatásához. Ebben a munkájában a véletlen segítette. Járt a szülői házhoz egy idős cigányasszony, Mari néni. Mesékkel, cigánydalokkal szórakoztatta a családot. Egyszer Mari néni megkérdezte Sándortól:
- Mit tanul a fiatalúr?
- Latin nyelvet – válaszolta Csenki Sándor.
- Á, miért nem tanul cigányul? Az az igazi anyanyelv! – felelte a cigányasszony.
Így a 15 fiatalember nekilátott a cigány szokások, mesék, balladák, dalok szövegének összegyűjtéséhez. Füzetekbe írta cigány nyelven a meséket, a dalok szövegét. Később Imre testvérével együtt gyűjtötték az adatokat. A cigányok énekeit Imre lekottázta, Sándor pedig a szövegeket írta le cigány nyelven. Kodály Zoltán, miután tudomást szerzett ezekről az öntevékeny, igen értékes gyűjtésekről, további munkára biztatta a fiatalokat. 1939-1943 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-francia szakán szerzett tanári oklevelet. 1940-től tagja volt a Cigány Tudós Társaságnak. 1942-ben Erdélybe utaztak, és ott is sikerült – igen izgalmas körülmények között – az ottani cigányság körében gyűjtőmunkát végezniük. Egy régi fonográffal sok mindent rögzítettek. Legfontosabb munkája a Kodály Zoltán Emlékkönyvben jelent meg „Népdalgyűjtés a magyarországi cigányok között” címmel. A nagy cigánykutató a második világháború áldozata lett, 1945. január 19-én halt meg Dunapatajon. Gyűjtéseit „Bazsarózsa – 99 cigány népdal” címmel Csenki Imre és Pászti Miklós adta ki 1955-ben. Csenki Sándor kéziratos füzeteit a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum őrzi. (forrás:facebook.com/Karacs-Ferenc-Múzeum-Tagintézmény)

Dienes Eszter (Szecsei Tiborné) költő (1949 - 2014). Kunhegyesen született 1949. május 5-én Csörögi Eszter. Általános és középiskolai tanulmányait Kunhegyesen végezte. Debrecenben a Tanítóképző Intézetben népművelő-könyvtáros szakon szerzett diplomát 1971-ben. Népművelőként dolgozott Kunhegyesen a művelődési központban, majd Tiszabőn. Később 1987-1990-ig Törökszentmiklóson, a városi könyvtárban volt könyvtáros Ladányi Mihály költő egykori pálya- és élettársa. 1975-től ír verseket. Ezek zömmel a Szolnok Megyei Néplap, a Jászkunság, a Hitel, a Mozgó világ, Palócföld, Ezredvég, Parnasszus, Eső és más újságok, irodalmi folyóiratok hasábjain olvashatók, jelennek meg. Írásai rendszeresen jelennek meg a Kunhegyesi Nagykun Kalendáriumban. Munkásságát a Mozgó Világ 1999-ben nívódíjjal ismerte el. Egy-egy csokor verse a Tükörképek (antológia, 1984), A szelek útja : Jászkunság antológia (Szolnok, 1994) és a Csak a gyökér legyen erős (antológia, 2001) kötetben jelent meg. Részt vett a Körmendi Lajos által évente szervezett berekfürdői írótáborokban. Törökszentmiklóson él. Önmagáról írta: „Édesapám írástudatlan kubikus volt, édesanyám takarítónő. Köszönöm nekik, hogy írástudó lettem. Verseket későn, huszonhétéves koromban kezdtem írni, amikor válásom során négyéves kisfiamat férjemnek ítélte a bíróság. Ekkor már szüleim nem éltek. Odahagytam szülőfalum, Kunhegyest és messzi útra indultam. Törökszentmiklósig jutottam. Magányom az élet, a világ, az emberi sorsok olyan összefüggéseit láttatta meg velem, melyekre régen nem figyeltem oda. És elkezdtem írni. Egyszer csak ott állt a píron egy vers. Kicsit kótyagos volt, kicsit idétlen. Másnap igazítottam rajta, és ezt harmadnap is megtettem. Lett valamim, ami az enyém volt. Nekem a vers sors, játék, katarzis, döbbenet, falat kenyér. Verseket írok magamnak, másokért” Második házasságából született Veronika lánya. Önálló kötetei: Mosolymaradék (versek, 1995), Holdvirágzás (versek, Miskolc, Felsőmagyarország K., 2000), Szerető, este (versek, Karcag, Barbaricum Könyvműhely-Törökszentmiklós, Pro Bibliotheca Alapítvány, 2002). Költészetéről írták: Körmendi Lajos (Dienes Eszter, a KISZ Szolnok megyei Bizottsága 1983. évi díjasa) In. Jászkunság, XXIX. évf. 1983. június. 2. sz. 4. old. P. Nagy István: A költészet esélye. In Eső 2001. tavasz IV. évf./1. szám. 119-121. old. Szepes Erika: Meggyfaágon ringó hold. In. Eső 2003. tavasz VI. évf. /1. sz. 79-99. old. Életrajzáról a következő forrásokból tájékozódhatunk: Tükörképek (antológia, 1984.), Kunhegyesi Nagykun Kalendárium 1992. 95. old. Csak a gyökér legyen erős (antológia, 2001. Törökszentmiklós) 36. old. Jászkun Krónika, 2001. szeptember 13. (csütörtök) 7. old.Versek: http://esolap.hu/archive/entryView/1033, Beszélgetés: http://esolap.hu/archive/entryView/1034 (forrás:kunhegyes.hu)

Dulovits Tibor (1923-2014) Kisújszállási fényképészcsaládból származott, édesapja Kisújszálláson, Kunmadarason és Karcagon is berendezett egy-egy műhelyt (mai szóval:fotóstúdiót). Apja testvére már valamivel több volt, mint fotóiparos, hiszen vérbeli, kísérletező kedvű szakemberként könyvet írt a fotózásról és fototechnikai találmányokat is jegyzett. Dulovits Tibor, aki 1923-ban Kisújszálláson született, már kisgyermekként megismerkedett a fényképezés lencsékkel, vegyszerekkel és precíz berendezésekkel bonyolított világával, ám a karcagi gimnáziumban (a család 1938-ban költözött ide) tett érettségi vizsga után mégis a jogtudományt választotta életpályának. Ebben is szépen haladt, amikor a történelem közbeszólt. Két szemeszterrel a doktori cím elnyerése előtt ugyanis osztályidegennek nyilvánították és eltanácsolták az egyetemről. Így lett az 1940-es évek végén hivatásos fotográfus. A későbbi idők sem voltak kegyesek hozzá: az államosítások miatt hamarosan elveszítette az önálló ipart, s a munkát a szövetkezetben folytatta. Az új helyzet sem szegte kedvét, német nyelvű könyvekből igyekezett a szakma legfrissebb eredményeit megismerni és elsajátítani. Mesterségbeli tudását igazolja, hogy feleségével együtt a város és a környék elismert fotósai lettek, munkáikat nagyon sok család őrzi - és iskola, mert legalább öt évtizedig az iskolai tablók készítői is ők voltak. Az életmű darabjai természetesen nem csak portékat, családi vagy társadalmi eseményeket örökítenek meg. Számos kiállításának anyaga, valamint A varázslatos Karcag című, már 2002.évi megjelenésekor igen népszerűvé lett – sajnos egyetlen – könyve is igazolja érzékenységét és technikai tudását a látvány, a pillanat adta élmény, a hangulat rögzítésére. Jóval a nyugdíjon, sőt a nyolcvanadik évén túl is dolgozott, s jellegzetes alakja később is gyakorta feltűnt a park fái között vagy rendezvényeken, csak az utolsó évek betegségei kötötték lakáshoz, ágyhoz. 2014. május 18-án hunyt el. Nyugodjék békében!  (forrás: Karcagi Hírmondó Írta: Elek György)

Kiss Ferenc, Novák János, a Kaláka együttes, Sebő Ferenc és az Etnofon is fellép a Magyar Nemzeti Levéltár Cseh Tamás Archívumának programján, 2014 június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján.
A szombati eseményt 18 órakor Papó zenedéje nyitja meg:Papó és társai interaktív népi hangszer bemutatót tartanak gyermekeknek. Ezt követően 19 órakor tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők, ahol a Cseh Tamás Archívumot tekinthetik meg. A kiállításon láthatók az énekes korai rajzai és festményei, használati tárgyai, könyvei, hangszerei, lemezei. A köszöntő után Kiss Ferenc, Küttel Dávid és Szokolay Dongó Balázs muzsikál, majd Széles András énekes-citerás műsorát hallhatjuk.
Az éjszaka közeledtével, 21 órától Novák János és Bornai Szilveszter Ady dalokat énekel, 22 órakor a Kaláka együttes koncertezik, majd Sebő Ferenc énekel. Ezután rövid beszélgetés következik Cseh Tamásról és koráról a „nagy generáció" jelenlévő képviselőivel. Az Etnofon Zenei Társulás zárókoncertje éjfélkor kezdődik. (forrás:kulturpart.hu)

Hódos Imre (Hajdúnánás, 1928. január 10. – Debrecen, 1989. április 23.) olimpiai bajnok birkózó. 1945-től a Debreceni MTE, 1946-tól a Debreceni VSC, 1949-től a Budapesti Fáklya, illetve a Budapesti Vörös Lobogó, majd 1953-tól ismét a Debreceni VSC birkózója volt. 1952-től 1960-ig szerepelt a magyar válogatottban. A kötöttfogású birkózás légsúly súlycsoportjában ért el kiemelkedő eredményeket. Három olimpián volt a magyar küldöttség tagja, bajnoki címét az 1952. évi helsinki olimpián nyerte. Az olimpiát követő 1953. évi nápolyi világbajnokságon ezüstérmes lett. Az aktív sportolást az 1960. évi római olimpiai részvétel után fejezte be. Visszavonulása után nemzetközi versenybíró volt. Ebben a minőségében részt vett az 1988-as olimpián. Az olimpia után visszavonult a bíráskodástól is. Kötöttfogású birkózás légsúly súlycsoportjában: olimpiai bajnok (1952) olimpiai 4. helyezett (1956) világbajnoki 2. helyezett (1953) főiskolai világbajnoki 2. helyezett (1949, 1951, 1954) hétszeres magyar bajnok (egyéni: 1952, 1953, 1954, 1956, 1957, 1960 ; csapat: 1953) Emlékezete: Debrecenben nevét viseli a Hódos Imre Rendezvénycsarnok és utcát is neveztek el róla (forrás:olimpikonjaink)

Kurucz János (1937-2014) A karcagi Gábor Áron Gimnázium igazgatóhelyettese, majd 1973 és 1981 között igazgatója volt. Munkájában percíz, nyugodt, körültekintő, figyelmes, józanul mérlegelő, a részleteket is alaposan megfigyelő, komoly ember volt. 1997-ben vonult nyugdíjba, s ezután bontakozott ki az egyedi és megismételhetetlen alkotó, értékteremtő családtörténeti-, helytörténeti, néprajzi kutató-tudós  tevékenysége. A háromszáz évet átölelő anyag, mely páratlan és egyedülálló lokálpatrióta remeklés, amit a redempció 260. évfordulóján jelent meg Terebélyes családfánk a kun-magyar erdőben címmel. Kiváló Laczka kutató, mivel letette a Hatkunság asztalára a Nagykunságban lakozott Laczka család (2002) című művét is. A Jászkunság évkönyvében megjelent tanulmánya: Kunmadaras nagyközség földrajzi nevei. Mindig igyekezett hasznossá tenni magát, ha kellett kutatott,, ha kellett írt, ha kellett német nyelvre fordította dr. Ötvös László pap-költő  által gondozott híres magyar biblia kiadványok összefoglalóját. Tisztelettel búcsúzott tőle hajdan volt kollégái nevében Rideg István a Karcagi Hírmondó 2014. március 7-ei számában. 

Dr. Oláh Józsefné, Dr. Szász Ilona (1944–2013) Nem túl régen került szorosabb kapcsolatba a Háromfölddel, de érdemes és illő megemlékeznünk róla ezeken a lapokon, mert ő is hozzájárult vidékünk múltjának alaposabb megismeréséhez. Alföldi volt, ha nem is háromföldi. Békéscsabai. Gyermekkorában a nyári vakációkat természet közelben, népélet közelben töltötte. Rokonsága körében őrizte szlovák gyökereit, közben a magyar kultúrát is magába itta. Férjével együtt kerültek később, 1980-ban Budapestre, mint két első generációs értelmiségi, akik elsősorban társadalmi témák iránt voltak érzékenyek, politikai témákból doktoráltak. Ilona az élete során sokféle kulturális, részben pedagógusi, részben szervezői munkakört töltött be, miközben folyton tanult, állandó kíváncsiság hajtotta az ismeretei bővítésére. Szépirodalmi tevékenységet is folytatott, műfordításokat készített. Amatőr megfigyelései alapján gyermekeknek írt a cinkék életéről (Szász Ilona: Cinkekönyv avagy egy széncinke meséi. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2008.). Könyve megjelenésének évében egy újabb munka keretében ismerkedett meg velem. Együtt rendeztünk sajtó alá, és igényes kiegészítésekkel láttunk el egy békéscsabai népi szőttesminta gyűjteményt. Ilona remek munkatársnak bizonyult. Az évente rendezett Pro Natura díjas Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótáborba 2009-ben vittem magammal először, ahova akkor én már harmadszor mentem. Tudtam, hogy Ilona hasznos tagja lesz a Tábornak. Négy éven át minden július első hetében a Püspökladány melletti Farkasszigeten és a környékén volt a közös munkaterületünk, év közben pedig Budapesten készültünk a tábori feladatainkra. Dr. Tóth Albert táborvezetőtől olyan megbízást kaptunk (persze „társadalmi munkában”), hogy két háromföldi néprajzkutató, Dorogi Márton és Szűcs Sándor munkásságát vizsgáljuk, mert az ő célkitűzéseik és emberi-tudósi habitusuk a különben elsősorban természetrajzi kutatómunkát végző ifjúsági jutalomtábor szellemiségéhez illik. Ebben a témakörben kiadványokat szerkesztettünk, magunk is írtunk, előadásokat tartottunk, teljes műsorokat szerveztünk. Mindketten jelentős részt vettünk Dorogi Márton (1911–1980) halálának 30.-,majd születésének 100. évfordulója méltó megünneplésében a városában. Maradandó eredményünk, hogy összeállítottunk és sajtó alá rendeztünk egy tematikus kötetet, amelybe egyrészt a szerző már megjelent írásaiból, másrészt kéziratos gyűjtéseiből válogattunk: Dorogi Márton: Hasznos minden porcikája. Az állati termékek mellékesebb haszonvételi formái a Hortobágyon és a Nagykunságban. Dorogi Márton születésének 100. évfordulójára kiadja Püspökladány Város Önkormányzata, Püspökladány, 2011. – Kétszerzős a kiegészítő első és harmadik fejezet: Balogh Jánosné Horváth Terézia és Oláh Józsefné Szász Ilona, Dorogi Márton és a néprajz (9.–19. o.); Oláh Józsefné Szász Ilona és Balogh Jánosné Horváth Terézia, Dorogi-szótár. Szavak és kifejezések magyarázata (114.–137. o.) Ilona érdeme, hogy angol és román nyelvű kivonattal is kiegészítettük a kötetet. Szélesebb háromföldi összefogással valósult meg Szűcs Sándor (1903–1982) halálának 30.- majd születésének 110. évfordulója megyebeli ünneplése. A hatékonyabb előkészítés érdekében Ilona javaslatára alakult meg a Szűcs Sándor Emlékbizottság. Kettőnk eredménye többek közt két kiadvány létrejötte. Ilona „harcolta ki”, hogy megjelenjen Szűcs Sándor keresztfiának régi kézirata, Dorogi Farkas: Szűcs Sándor élete és munkássága. 1980-ban készült szakdolgozat, kiadja az Alföldkutatásért Alapítvány, Kisújszállás, 2012 (Szerkesztés: Balogh Jánosné Horváth Terézia és Oláh Józsefné Szász Ilona) Szűcs Sándor és Dorogi Márton barátsága. Emlékülés Szűcs Sándor halálának 30. évfordulója alkalmából Püspökladányban, 2012. július 3-án. Az ülést szervezte és a kiadványt szerkesztette Balogh Jánosné Horváth Terézia és Oláh Józsefné Szász Ilona. Kiadja az Alföldkutatásért Alapítvány, Kisújszállás, 2012. Mi ketten írtuk a fő fejezetet: „Igaz barátságnak és szíves szeretetnek tüköre” – Szűcs Sándor levelei Dorogi Mártonhoz (17–98. o.) 2012. október 26-án a nagybajomi Szűcs Sándor emlékülésen Oláh Józsefné Szász Ilona önálló előadást tartott „Szűcs Sándor kilenc népfőiskolai levelezőlapja Dorogi Mártonhoz” címmel. Kézirata megjelenés előtt áll a készülő Szűcs Sándor tanulmánykötetben. Ilona derűs, barátságos lénye és szívós kitartása sokban segítette eredményeinket a háromföldi térség értelmisége és kulturális szervei körében együttesen kialakított jó kapcsolataink révén. Élete utolsó tíz évében folyamatosan orvosi kezelés alatt állt, de nem sajnálta magát, nem volt betegségtudata. Igyekezett színes, teljes életet élni. Úgy, hogy másoknak is használjon. Tette ezt a Háromföld táján végzett tevékenységével is. Csak 2013 tavaszán esett ki a munkából, amikor nagyon súlyosra fordult betegsége. Oláh Józsefné Szász Ilona emléke nemcsak az itteni munkatársai, előadásainak hallgatói, írásainak olvasói szívében él, hanem publikációiban és szerkesztéseiben „kézzelfoghatóan” maradandó értékeket is hagyott az ittenieknek. (Írta: Balogh Jánosné Horváth Terézia - a fotó Dorogi Ágneséknál, Püspökladányban készült 2009-ben. Késztette:Sipos Szabolcs)

Almási Árpád (1928-2013) Budapesten élt és a nyolcvanas évek végétől 1996-ig rendszeresen hazajárt látogatóba Püspökladányba. Hetekig itt tartózkodott és közben kerékpárral bejárta a környező településeket is ápolva a jó szomszédságot Kedvenc helye Püspökladányban a Farkas sziget volt, amit családtagjainak is örömmel mutatott be. A várossá válást megelőző időben Budapesten megalakult a Püspökladányból elszármazottak baráti társasága, amelynek alapító tagja volt. E társaság elnöke Dr. Hegedűs János halála után – ismerve szülőföldje iránti lelkesedését – Őt választotta utódául. A politikamentes baráti összejöveteleikre minden alkalommal meghívták Püspökladány éppen aktuális vezetőit, akik beszámoltak a nyolcvan-százfős társaságnak a település fejlődéséről, a város  gondjairól-örömeiről. Ezen összejöveteleken boldogan emlékezetek vissza a régi szép időkre. Almási Árpád aktívan részt vett a Püspökladányi Kalendárium életre hívásában is. Az elszármazottak közül többen az ő bátorítására írták meg emlékeiket abba. Állandó és rendszeres olvasója volt a Püspökladányi Híreknek, amit nagy érdeklődéssel lapozgatott. 2013. november 14-én Budapesten otthonában hirtelen és váratlanul hunyt el. Egy szülőföldjéhez ragaszkodó ember ment el 85 évesen. Nyugodjon békében. (Írta: Csontos Jánosné)