Dienes Eszter (Szecsei Tiborné) költő (1949 - 2014). Kunhegyesen született 1949. május 5-én Csörögi Eszter. Általános és középiskolai tanulmányait Kunhegyesen végezte. Debrecenben a Tanítóképző Intézetben népművelő-könyvtáros szakon szerzett diplomát 1971-ben. Népművelőként dolgozott Kunhegyesen a művelődési központban, majd Tiszabőn. Később 1987-1990-ig Törökszentmiklóson, a városi könyvtárban volt könyvtáros Ladányi Mihály költő egykori pálya- és élettársa. 1975-től ír verseket. Ezek zömmel a Szolnok Megyei Néplap, a Jászkunság, a Hitel, a Mozgó világ, Palócföld, Ezredvég, Parnasszus, Eső és más újságok, irodalmi folyóiratok hasábjain olvashatók, jelennek meg. Írásai rendszeresen jelennek meg a Kunhegyesi Nagykun Kalendáriumban. Munkásságát a Mozgó Világ 1999-ben nívódíjjal ismerte el. Egy-egy csokor verse a Tükörképek (antológia, 1984), A szelek útja : Jászkunság antológia (Szolnok, 1994) és a Csak a gyökér legyen erős (antológia, 2001) kötetben jelent meg. Részt vett a Körmendi Lajos által évente szervezett berekfürdői írótáborokban. Törökszentmiklóson él. Önmagáról írta: „Édesapám írástudatlan kubikus volt, édesanyám takarítónő. Köszönöm nekik, hogy írástudó lettem. Verseket későn, huszonhétéves koromban kezdtem írni, amikor válásom során négyéves kisfiamat férjemnek ítélte a bíróság. Ekkor már szüleim nem éltek. Odahagytam szülőfalum, Kunhegyest és messzi útra indultam. Törökszentmiklósig jutottam. Magányom az élet, a világ, az emberi sorsok olyan összefüggéseit láttatta meg velem, melyekre régen nem figyeltem oda. És elkezdtem írni. Egyszer csak ott állt a píron egy vers. Kicsit kótyagos volt, kicsit idétlen. Másnap igazítottam rajta, és ezt harmadnap is megtettem. Lett valamim, ami az enyém volt. Nekem a vers sors, játék, katarzis, döbbenet, falat kenyér. Verseket írok magamnak, másokért” Második házasságából született Veronika lánya. Önálló kötetei: Mosolymaradék (versek, 1995), Holdvirágzás (versek, Miskolc, Felsőmagyarország K., 2000), Szerető, este (versek, Karcag, Barbaricum Könyvműhely-Törökszentmiklós, Pro Bibliotheca Alapítvány, 2002). Költészetéről írták: Körmendi Lajos (Dienes Eszter, a KISZ Szolnok megyei Bizottsága 1983. évi díjasa) In. Jászkunság, XXIX. évf. 1983. június. 2. sz. 4. old. P. Nagy István: A költészet esélye. In Eső 2001. tavasz IV. évf./1. szám. 119-121. old. Szepes Erika: Meggyfaágon ringó hold. In. Eső 2003. tavasz VI. évf. /1. sz. 79-99. old. Életrajzáról a következő forrásokból tájékozódhatunk: Tükörképek (antológia, 1984.), Kunhegyesi Nagykun Kalendárium 1992. 95. old. Csak a gyökér legyen erős (antológia, 2001. Törökszentmiklós) 36. old. Jászkun Krónika, 2001. szeptember 13. (csütörtök) 7. old.Versek: http://esolap.hu/archive/entryView/1033, Beszélgetés: http://esolap.hu/archive/entryView/1034 (forrás:kunhegyes.hu)

Dulovits Tibor (1923-2014) Kisújszállási fényképészcsaládból származott, édesapja Kisújszálláson, Kunmadarason és Karcagon is berendezett egy-egy műhelyt (mai szóval:fotóstúdiót). Apja testvére már valamivel több volt, mint fotóiparos, hiszen vérbeli, kísérletező kedvű szakemberként könyvet írt a fotózásról és fototechnikai találmányokat is jegyzett. Dulovits Tibor, aki 1923-ban Kisújszálláson született, már kisgyermekként megismerkedett a fényképezés lencsékkel, vegyszerekkel és precíz berendezésekkel bonyolított világával, ám a karcagi gimnáziumban (a család 1938-ban költözött ide) tett érettségi vizsga után mégis a jogtudományt választotta életpályának. Ebben is szépen haladt, amikor a történelem közbeszólt. Két szemeszterrel a doktori cím elnyerése előtt ugyanis osztályidegennek nyilvánították és eltanácsolták az egyetemről. Így lett az 1940-es évek végén hivatásos fotográfus. A későbbi idők sem voltak kegyesek hozzá: az államosítások miatt hamarosan elveszítette az önálló ipart, s a munkát a szövetkezetben folytatta. Az új helyzet sem szegte kedvét, német nyelvű könyvekből igyekezett a szakma legfrissebb eredményeit megismerni és elsajátítani. Mesterségbeli tudását igazolja, hogy feleségével együtt a város és a környék elismert fotósai lettek, munkáikat nagyon sok család őrzi - és iskola, mert legalább öt évtizedig az iskolai tablók készítői is ők voltak. Az életmű darabjai természetesen nem csak portékat, családi vagy társadalmi eseményeket örökítenek meg. Számos kiállításának anyaga, valamint A varázslatos Karcag című, már 2002.évi megjelenésekor igen népszerűvé lett – sajnos egyetlen – könyve is igazolja érzékenységét és technikai tudását a látvány, a pillanat adta élmény, a hangulat rögzítésére. Jóval a nyugdíjon, sőt a nyolcvanadik évén túl is dolgozott, s jellegzetes alakja később is gyakorta feltűnt a park fái között vagy rendezvényeken, csak az utolsó évek betegségei kötötték lakáshoz, ágyhoz. 2014. május 18-án hunyt el. Nyugodjék békében!  (forrás: Karcagi Hírmondó Írta: Elek György)

Kiss Ferenc, Novák János, a Kaláka együttes, Sebő Ferenc és az Etnofon is fellép a Magyar Nemzeti Levéltár Cseh Tamás Archívumának programján, 2014 június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján.
A szombati eseményt 18 órakor Papó zenedéje nyitja meg:Papó és társai interaktív népi hangszer bemutatót tartanak gyermekeknek. Ezt követően 19 órakor tárlatvezetésen vehetnek részt az érdeklődők, ahol a Cseh Tamás Archívumot tekinthetik meg. A kiállításon láthatók az énekes korai rajzai és festményei, használati tárgyai, könyvei, hangszerei, lemezei. A köszöntő után Kiss Ferenc, Küttel Dávid és Szokolay Dongó Balázs muzsikál, majd Széles András énekes-citerás műsorát hallhatjuk.
Az éjszaka közeledtével, 21 órától Novák János és Bornai Szilveszter Ady dalokat énekel, 22 órakor a Kaláka együttes koncertezik, majd Sebő Ferenc énekel. Ezután rövid beszélgetés következik Cseh Tamásról és koráról a „nagy generáció" jelenlévő képviselőivel. Az Etnofon Zenei Társulás zárókoncertje éjfélkor kezdődik. (forrás:kulturpart.hu)

Hódos Imre (Hajdúnánás, 1928. január 10. – Debrecen, 1989. április 23.) olimpiai bajnok birkózó. 1945-től a Debreceni MTE, 1946-tól a Debreceni VSC, 1949-től a Budapesti Fáklya, illetve a Budapesti Vörös Lobogó, majd 1953-tól ismét a Debreceni VSC birkózója volt. 1952-től 1960-ig szerepelt a magyar válogatottban. A kötöttfogású birkózás légsúly súlycsoportjában ért el kiemelkedő eredményeket. Három olimpián volt a magyar küldöttség tagja, bajnoki címét az 1952. évi helsinki olimpián nyerte. Az olimpiát követő 1953. évi nápolyi világbajnokságon ezüstérmes lett. Az aktív sportolást az 1960. évi római olimpiai részvétel után fejezte be. Visszavonulása után nemzetközi versenybíró volt. Ebben a minőségében részt vett az 1988-as olimpián. Az olimpia után visszavonult a bíráskodástól is. Kötöttfogású birkózás légsúly súlycsoportjában: olimpiai bajnok (1952) olimpiai 4. helyezett (1956) világbajnoki 2. helyezett (1953) főiskolai világbajnoki 2. helyezett (1949, 1951, 1954) hétszeres magyar bajnok (egyéni: 1952, 1953, 1954, 1956, 1957, 1960 ; csapat: 1953) Emlékezete: Debrecenben nevét viseli a Hódos Imre Rendezvénycsarnok és utcát is neveztek el róla (forrás:olimpikonjaink)

Kurucz János (1937-2014) A karcagi Gábor Áron Gimnázium igazgatóhelyettese, majd 1973 és 1981 között igazgatója volt. Munkájában percíz, nyugodt, körültekintő, figyelmes, józanul mérlegelő, a részleteket is alaposan megfigyelő, komoly ember volt. 1997-ben vonult nyugdíjba, s ezután bontakozott ki az egyedi és megismételhetetlen alkotó, értékteremtő családtörténeti-, helytörténeti, néprajzi kutató-tudós  tevékenysége. A háromszáz évet átölelő anyag, mely páratlan és egyedülálló lokálpatrióta remeklés, amit a redempció 260. évfordulóján jelent meg Terebélyes családfánk a kun-magyar erdőben címmel. Kiváló Laczka kutató, mivel letette a Hatkunság asztalára a Nagykunságban lakozott Laczka család (2002) című művét is. A Jászkunság évkönyvében megjelent tanulmánya: Kunmadaras nagyközség földrajzi nevei. Mindig igyekezett hasznossá tenni magát, ha kellett kutatott,, ha kellett írt, ha kellett német nyelvre fordította dr. Ötvös László pap-költő  által gondozott híres magyar biblia kiadványok összefoglalóját. Tisztelettel búcsúzott tőle hajdan volt kollégái nevében Rideg István a Karcagi Hírmondó 2014. március 7-ei számában. 

Dr. Oláh Józsefné, Dr. Szász Ilona (1944–2013) Nem túl régen került szorosabb kapcsolatba a Háromfölddel, de érdemes és illő megemlékeznünk róla ezeken a lapokon, mert ő is hozzájárult vidékünk múltjának alaposabb megismeréséhez. Alföldi volt, ha nem is háromföldi. Békéscsabai. Gyermekkorában a nyári vakációkat természet közelben, népélet közelben töltötte. Rokonsága körében őrizte szlovák gyökereit, közben a magyar kultúrát is magába itta. Férjével együtt kerültek később, 1980-ban Budapestre, mint két első generációs értelmiségi, akik elsősorban társadalmi témák iránt voltak érzékenyek, politikai témákból doktoráltak. Ilona az élete során sokféle kulturális, részben pedagógusi, részben szervezői munkakört töltött be, miközben folyton tanult, állandó kíváncsiság hajtotta az ismeretei bővítésére. Szépirodalmi tevékenységet is folytatott, műfordításokat készített. Amatőr megfigyelései alapján gyermekeknek írt a cinkék életéről (Szász Ilona: Cinkekönyv avagy egy széncinke meséi. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2008.). Könyve megjelenésének évében egy újabb munka keretében ismerkedett meg velem. Együtt rendeztünk sajtó alá, és igényes kiegészítésekkel láttunk el egy békéscsabai népi szőttesminta gyűjteményt. Ilona remek munkatársnak bizonyult. Az évente rendezett Pro Natura díjas Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótáborba 2009-ben vittem magammal először, ahova akkor én már harmadszor mentem. Tudtam, hogy Ilona hasznos tagja lesz a Tábornak. Négy éven át minden július első hetében a Püspökladány melletti Farkasszigeten és a környékén volt a közös munkaterületünk, év közben pedig Budapesten készültünk a tábori feladatainkra. Dr. Tóth Albert táborvezetőtől olyan megbízást kaptunk (persze „társadalmi munkában”), hogy két háromföldi néprajzkutató, Dorogi Márton és Szűcs Sándor munkásságát vizsgáljuk, mert az ő célkitűzéseik és emberi-tudósi habitusuk a különben elsősorban természetrajzi kutatómunkát végző ifjúsági jutalomtábor szellemiségéhez illik. Ebben a témakörben kiadványokat szerkesztettünk, magunk is írtunk, előadásokat tartottunk, teljes műsorokat szerveztünk. Mindketten jelentős részt vettünk Dorogi Márton (1911–1980) halálának 30.-,majd születésének 100. évfordulója méltó megünneplésében a városában. Maradandó eredményünk, hogy összeállítottunk és sajtó alá rendeztünk egy tematikus kötetet, amelybe egyrészt a szerző már megjelent írásaiból, másrészt kéziratos gyűjtéseiből válogattunk: Dorogi Márton: Hasznos minden porcikája. Az állati termékek mellékesebb haszonvételi formái a Hortobágyon és a Nagykunságban. Dorogi Márton születésének 100. évfordulójára kiadja Püspökladány Város Önkormányzata, Püspökladány, 2011. – Kétszerzős a kiegészítő első és harmadik fejezet: Balogh Jánosné Horváth Terézia és Oláh Józsefné Szász Ilona, Dorogi Márton és a néprajz (9.–19. o.); Oláh Józsefné Szász Ilona és Balogh Jánosné Horváth Terézia, Dorogi-szótár. Szavak és kifejezések magyarázata (114.–137. o.) Ilona érdeme, hogy angol és román nyelvű kivonattal is kiegészítettük a kötetet. Szélesebb háromföldi összefogással valósult meg Szűcs Sándor (1903–1982) halálának 30.- majd születésének 110. évfordulója megyebeli ünneplése. A hatékonyabb előkészítés érdekében Ilona javaslatára alakult meg a Szűcs Sándor Emlékbizottság. Kettőnk eredménye többek közt két kiadvány létrejötte. Ilona „harcolta ki”, hogy megjelenjen Szűcs Sándor keresztfiának régi kézirata, Dorogi Farkas: Szűcs Sándor élete és munkássága. 1980-ban készült szakdolgozat, kiadja az Alföldkutatásért Alapítvány, Kisújszállás, 2012 (Szerkesztés: Balogh Jánosné Horváth Terézia és Oláh Józsefné Szász Ilona) Szűcs Sándor és Dorogi Márton barátsága. Emlékülés Szűcs Sándor halálának 30. évfordulója alkalmából Püspökladányban, 2012. július 3-án. Az ülést szervezte és a kiadványt szerkesztette Balogh Jánosné Horváth Terézia és Oláh Józsefné Szász Ilona. Kiadja az Alföldkutatásért Alapítvány, Kisújszállás, 2012. Mi ketten írtuk a fő fejezetet: „Igaz barátságnak és szíves szeretetnek tüköre” – Szűcs Sándor levelei Dorogi Mártonhoz (17–98. o.) 2012. október 26-án a nagybajomi Szűcs Sándor emlékülésen Oláh Józsefné Szász Ilona önálló előadást tartott „Szűcs Sándor kilenc népfőiskolai levelezőlapja Dorogi Mártonhoz” címmel. Kézirata megjelenés előtt áll a készülő Szűcs Sándor tanulmánykötetben. Ilona derűs, barátságos lénye és szívós kitartása sokban segítette eredményeinket a háromföldi térség értelmisége és kulturális szervei körében együttesen kialakított jó kapcsolataink révén. Élete utolsó tíz évében folyamatosan orvosi kezelés alatt állt, de nem sajnálta magát, nem volt betegségtudata. Igyekezett színes, teljes életet élni. Úgy, hogy másoknak is használjon. Tette ezt a Háromföld táján végzett tevékenységével is. Csak 2013 tavaszán esett ki a munkából, amikor nagyon súlyosra fordult betegsége. Oláh Józsefné Szász Ilona emléke nemcsak az itteni munkatársai, előadásainak hallgatói, írásainak olvasói szívében él, hanem publikációiban és szerkesztéseiben „kézzelfoghatóan” maradandó értékeket is hagyott az ittenieknek. (Írta: Balogh Jánosné Horváth Terézia - a fotó Dorogi Ágneséknál, Püspökladányban készült 2009-ben. Késztette:Sipos Szabolcs)

Almási Árpád (1928-2013) Budapesten élt és a nyolcvanas évek végétől 1996-ig rendszeresen hazajárt látogatóba Püspökladányba. Hetekig itt tartózkodott és közben kerékpárral bejárta a környező településeket is ápolva a jó szomszédságot Kedvenc helye Püspökladányban a Farkas sziget volt, amit családtagjainak is örömmel mutatott be. A várossá válást megelőző időben Budapesten megalakult a Püspökladányból elszármazottak baráti társasága, amelynek alapító tagja volt. E társaság elnöke Dr. Hegedűs János halála után – ismerve szülőföldje iránti lelkesedését – Őt választotta utódául. A politikamentes baráti összejöveteleikre minden alkalommal meghívták Püspökladány éppen aktuális vezetőit, akik beszámoltak a nyolcvan-százfős társaságnak a település fejlődéséről, a város  gondjairól-örömeiről. Ezen összejöveteleken boldogan emlékezetek vissza a régi szép időkre. Almási Árpád aktívan részt vett a Püspökladányi Kalendárium életre hívásában is. Az elszármazottak közül többen az ő bátorítására írták meg emlékeiket abba. Állandó és rendszeres olvasója volt a Püspökladányi Híreknek, amit nagy érdeklődéssel lapozgatott. 2013. november 14-én Budapesten otthonában hirtelen és váratlanul hunyt el. Egy szülőföldjéhez ragaszkodó ember ment el 85 évesen. Nyugodjon békében. (Írta: Csontos Jánosné)

Topor András (1944-1997) Képzőművész, festő. Budapesten született és ott is hunyt el. A képzőművészeti főiskolán Fónyi Géza és Barcsay Jenő volt a mestere, 1970 őszén költözött Debrecenbe a művésztelepre. 1981-től Budapesten élt. Debrecen város képzőművészeti életének meghatározó egyénisége lett. A tehetséges fiatalok Képzőművészeti Körének művésztanára volt.1974-től tagja a Magyar Képzőművészek Szövetségének. Nagy szerepe volt Püspökladány művészeti életének megteremtésében, a kisvárosban évtizedig vezette a Képzőművész kört és a nyári Alkotó táborokat. A természet, a létezés elemi jelenségei többnyire elvont formában jelennek meg festményein és tűzzománcain. Sok  önálló és csoportos kiállításon szerepelt. Több kiállításon fődíjat nyert. Művei többek között a Magyar Nemzeti Galériában és a Déri Múzeumban találhatók. Nagy pannoi Püspökladányban és Nádudvaron láthatók. (forrás:Tiszántúli képes kalendárium 1999)

Meghalt Für Lajos. Az Antall-kormány volt honvédelmi minisztere, MDF-alapítótag és egykori 56-os felkelő 2013. október 22-én, kedden hajnalban  a budapesti Honvédkórházban - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t. Für Lajos 82 éves volt. Für Lajos Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakára járt, ahol 1954-ben végzett. 1956-ig a Kossuth Lajos Tudományegyetem Történeti Intézetének tanársegédje volt. 1954–1957 között tartalékos alhadnagy volt (a rangtól 1956-os tevékenysége miatt fosztották meg). 1956-ban a Debreceni Kossuth Kör és a Hajdú-Bihar Megyei Forradalmi Bizottság titkára. Közreműködött a debreceni forradalmi követelések megfogalmazásában és ő nyújtotta át őket a kormánynak. A forradalom leverése után szovjetek rövid időre internálták. Tanársegédi állását a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1956-os szerepe miatt elveszítette és ezzel kutatói pályája derékba tört. Az 1963-as általános amnesztia után 1964–1978 között a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tudományos főmunkatársa, majd főosztály-vezetője. 1980-ig az Írószövetség könyvtárának tudományos főmunkatársa. 1980-ban újra a Mezőgazdasági Múzeum munkatársa, ezúttal tudományos titkári tisztségben 1987-ig. 1988–1990 között az ELTE BTK középkori és kora újkori magyar történelem tanszékén docens, 1990–2000 között egyetemi tanár. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja volt, 1990-1994 között az Antall-, majd a Boross-kormányban töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot. 1996-ban a második pártszakadás idején kilépett az MDF-ből (ezáltal megvált pártelnöki tisztségétől is) és független képviselőként folytatta munkáját. Bizottsági helyét az akkori rendelkezés miatt elvesztette, mert ekkor független képviselő nem lehetett bizottsági tag. 2007-ben részt vett a Jobbik által életre hívott Magyar Gárda megalapításában - írja életrajzi összefoglalójában a Wikipédia. A Honvédelmi Minisztérium saját halottjának tekinti az egykori tárcavezetőt, és osztozik a család gyászában. A volt miniszter temetését a család kérésének megfelelően szűk, családi körben rendezik majd meg - írta a HM. (forrás: Orientpress/MTI/Wikipédia)

Kiss Ferenc irodalomtörténész (Kosztolányi, Nagy László és az ifjabb költőnemzedékek kutatója) Kárpátalján, Tiszapéterfalván született 1928. nov. 11-én. Debrecenben érettségizett és ott szerzett magyar – történelem szakos tanári diplomát. Az egyetemi könyvtárban dolgozott, majd két évig a magyar irodalmi tanszéken tanított. Az 1956-os forradalomban való részvétele miatt letartóztatták és bebörtönözték, emiatt sokáig nem tudott elhelyezkedni. 1962-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1984-től a szegedi tanárképző főiskola tanára. A hatvanas évek végétől a „népi” ellenzék egyik kulcsembere. Súlyos agyvérzése 1987-ben munkaképtelenné tette és élete végéig kirekesztette a közéletből is. 1999 őszén hagyott itt bennünket. Budapesten élő fia, Kiss Ferenc neves népzenésztől tudjuk, hogy apja megrázó temetése óta eltelt 12 év, s ez idő alatt gyakran érezhették tanítványai, rajongói úgy, mintha méltatlanul megfeledkeztek volna róla. Mintha szándékosan elhallgatnák. Ekkor, 2012 májusában tanítványai, Bakos István és Kiss Gy. Csaba kezdeményezésére a Bethlen Gábor Alapítvány és a Magyar Írók Szövetsége rendezett az Eötvös Kollégiumban egy emlékülést, ahol barátai, pályatársai, tanítványai és rokonai mesélték el hozzá fűződő élményeiket. Itt fogalmazódott meg egy olyan Kiss Ferenc emlékkönyv megvalósításának gondolata is, amely ezen emlékezések és munkássága megkerülhetetlen eredményeinek, értékeinek méltatása és elemzése mellett tartalmazná néhány fontos, publikálatlan írását is, mint a Napló, vagy a „Felirat”. A közel 500 oldalasra bővült, hiánypótló kordokumentumokat is tartalmazó, eddig ismeretlen képekkel illusztrált Kiss Ferenc Emlékkönyv – egy példásan szép összefogás eredményeként – idén októberben jelenik meg a Kairosz Kiadó gondozásában, az irodalmár 85. születésnapjára. A Héttorony Fesztivál és Kiss Ferenc művészeti igazgató által kiadott program szerint bemutatója november 16-án lesz a beregszászi főiskolán, ahol felavatják Rieger Tibor bronzba öntött Kiss Ferenc irodalmár portréját is. (forrás:kmmi.org.ua)