Dankó Imre (Budapest, 1922. január 22. - Debrecen, 2008. december 15.) etnográfus, történész, pedagógus, muzeológus, múzeumigazgató, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. S nagybetűs EMBER!
Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter- és a Debreceni Tudományegyetemen végezte. Angol-magyar tanári (1945) és bölcsészdoktori (1946) oklevelet szerzett. Gimnáziumi tanár volt Hajdúnánáson, Kecskeméten, Szentendrén. Iskolaigazgató Túrkevén. Pedagógusi munkája mellett, élénk szervezői és közéleti szerepet is betöltött.
Egyike volt a helytörténeti-honismereti mozgalom megindítójának.
Túrkevén került először komolyabb kapcsolatba a muzeológiával, itt hozta létre élete első múzeumi gyűjteményét. 1954-1957-ig a Sárospataki Rákóczi Vármúzeum igazgatója. Ezután rövid ideig a bajai múzeum munkatársa. 1958-1964-ig a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója. 1964 és 1969 között a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Baranya megyei Múzeumok Igazgatósága vezetője.
Leghosszabb időt Debrecenben töltött. 1969 és 1982 között a Déri Múzeum és a Hajdú-Bihar megyei Múzeumi Szervezet igazgatója volt, s ezt a felelősségteljes munkát 1983. január 1-én történt nyugdíjba vonulásáig látta el.
Itt teljesedett ki munkássága. Debrecenbe kerülve a tőle megszokott lendületes szervezői, szerkesztői, kiadói munkája mellett igazgatása alatt látványosan bővült a múzeumi hálózat. Ekkor jött létre a korábban oly sok nekibuzdulással kudarcba fulladt Berettyóújfalui Bihari Múzeum 1974 októberében. Ugyancsak az ő aktív tevékenységének köszönhetően kapott működési engedélyt, s nyílt meg 1974. október 1-én a Balmazújvárosi Helytörténeti Múzeum. (ma Semsey Andor Múzeum). S ugyancsak az ő ügybuzgalmát dicséri Püspökladányban a Rettegi Istvánné tanárnő által létrehozott Iskolamúzeum alapjain kiteljesített Karacs Ferenc Múzeum létrejötte is 1978-ban. Dankó Imre stabilizálta a nagy múltú böszörményi Hajdúsági Múzeum, és az izmosodó hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum helyzetét is, de említhetnénk a Hortobágyi Pásztormúzeum új kiállítását is.
A Déri Múzeum központú megyei múzeumi hálózat bővítését szolgálták a múzeum szakembereinek közreműködésével megvalósult vidéki emlékházak is. Így 1972-ben megnyílt Balmazújvároson a "népben, nemzetben gondolkodó" népi író, Veres Péter emlékháza a "Gyepsoron". Ugyancsak ebben az évben került átadásra Földi János nyelvújító és természettudós emlékháza Hajdúhadházon. 1978-ban nyílt meg Hajdúböszörményben, Káplár Miklós festőművész egykori lakóházában, a Káplár Miklós Emlékház. 1980-ban létesült a Hortobágyi Galéria.
Dankó Imre megyei múzeumigazgatósága alatt, 1978-ban a Holló László Emlékházzal gyarapodott Debrecen, melyet a Kossuth-díjas festőművész Debrecennek adományozott anyagából, a művész egykori tócóskerti otthonában rendeztek be a Déri Múzeum munkatársai.
Új otthont kapott az irodalmi gyűjtemény: városunk egykori neves építészének, Borsos Józsefnek, a Vénkertben helyreállított hajdani villájában, amikor 1981. januárjában megnyílt a Debreceni Irodalmi Múzeum állandó kiállítása: "Debrecen és a magyar irodalom" címmel.
1982-ben a XX. századi magyar szobrászat egyik legnagyobb mesterének, a Debrecenben született, a városhoz, s annak múzeumához Pestre telepedését követően is hű, Medgyessy Ferencnek gazdag hagyatékából a Péterfia utcán, a felújított egykori Városgazda Házban önálló emlékmúzeum létesült.
Az ő érdeme volt a hazai és nemzetközi (bolgár) kapcsolatok fellendítése. Sokat tett Debrecen és Sumen testvérvárosi kapcsolatának létrehozásáért. Debrecent a magyarországi bulgarisztikai kutatás központjává tette.
Rendkívül nagyszabású kiadói tevékenység is fémjelzi Dankó Imre debreceni korszakát. A Múzeumbarátok Körének újraszervezésével egy időben, 1969-ben megindította annak Múzeumi Kurír című muzeológiai-közművelődési folyóiratát. Éves rendszerességgel kiadásra került a Déri Múzeum Évkönyve, s szerzőgárdául a vezetése alatt álló múzeumi szervezet munkatársain kívül további jeles kutatókat sikerült megnyernie. Az évkönyvek nemzetközi cserekiadványként is szolgálva a világ számos múzeumával biztosították ily módon a szakmai kapcsolatokat. A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei c. sorozat, mely 1963-tól jelenik meg, az ő munkássága segítségével közel 30 újabb kötettel gyarapodott. Országosan is jelentős múzeumi bibliográfiák születtek munkatársai révén ebben az időben.
Ma már megállapítható, hogy Dankó Imrének volt a legnagyobb része abban, hogy a Déri Múzeum Kelet-Magyarország tekintélyes tájkutató intézetévé fejlődött. Ez nagyon sokféle tevékenységet takar, melynek krónikáját lehetetlen lenne itt felsorolni.
Dankó Imre jó muzeológusként, a régi korok jeles műemlékei, eseményei és személyei iránt kellő érzékenységgel, fogékonysággal és elismeréssel adózva talán soha nem született annyi emléktábla a Déri Múzeum jóvoltából, mint az ő múzeumigazgatósága idején. Mindig megfelelő alázattal tudott súgni, tanácsot adni, sugallni, egy-egy település vezetőinek a közelgő jelesebb évfordulók kapcsán. Így kapott emléktáblát többek között, - hogy csak néhányat említsünk - Móricz Pál (1870-1936), a Hajdúság írója, szülővárosa (Hajdúnánás) ; Hajdúdorogon Mészáros Károly (1821-1890) a magyar-kárpátukrán kapcsolatok, a kárpátukránok történetének jeles kutatója. Ugyancsak Hajdúdorogon Görög Demeter (1760-1833) a város szülötte, a kiváló lapszerkesztő, irodalomszervező, kartográfus, szőlészeti szakember, a Magyar Tudományos Akadémia tagja; Nagykerekiben K. Nagy Sándor (1846-1923) jogász, aki számos könyvet és tanulmányt, helytörténeti és néprajzi munkát írt, köztük a bihari helytörténeti kutatások nélkülözhetetlen forrásmunkájának számító háromkötetes Bihar-ország című útleírását; Létavértesen (Nagyléta) Josif Vulcan (1840-1907) költő, író, a magyar-román együttélés és barátság, a kölcsönös egymásrautaltság hirdetője; De említhetjük a népes sorban Szép Ernő írót (1884-1953), a sárrétudvari Nagy Imre (1896-1942) költőt, Izsó Miklós (1831-1875) szobrászt és másokat.
Rendkívül széleskörű közművelődési programok, előadások, vándorkiállítások, honismereti találkozók, táborok, ankétok, múzeumi vetítések, előadóestek, múzeumi muzsika révén igyekezett a legszélesebb rétegeket is megnyerni a múzeumügy számára.
Debreceni időszakában sorra készültek el összefoglaló feldolgozásai a hajdúkról, a népi építészetről, fazekasságról, a vásárok- és a kereskedelem néprajzáról. Vizsgálta a változás-váltás folyamatát a népi kultúrában. Ismereteit a Debreceni Egyetem több tanszékén is továbbadta. Kutatási területe a Hajdúság, valamint a szomszédos bihari és békési vidékek néprajza volt. Történeti kutatásai a hajdúk mint sajátos történelmi-társadalmi csoport kialakulására és térbeli elhelyezkedésére irányultak. Közleményeinek száma meghaladja a kétezret. Több múzeumi kiadvány, évkönyv, helytörténeti-néprajzi tanulmánykötet szerkesztője volt. Cikkei jelentek meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban és évkönyvekben. Sokak szerint ő volt a múzeumi szakma egyik utolsó polihisztora.
Dankó Imre törekvéseit szakmai és társadalmi kitüntetések egész sorával ismerték el debreceni évei alatt is. A teljesség igénye nélkül:Móra Ferenc Emlékérem (1976), Bessenyei Közművelődési Díj (1979), Honismereti Mozgalom Emlékérem (1980), 1300 éves Bulgária Emlékérem (1981), Dimitrov Emlékérem (1982), Munka Érdemrend Arany Fokozata (1982), Cirill és Metód Rend Első Osztálya (Arany Fokozat) (1985), Györffy István Emlékérem (1988), a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1992), Pro Urbe Érem Kunszentmártontól (1994), Pro Urbe Érem Püspökladánytól (1996), Debrecen Kultúrájáért Díj (1999), Pulszky Ferenc - díj (2006), Huszár Gál – díj (2007).
Oktató tevékenységének, tudományos munkásságának elismeréseként 1986-ban a KLTE-n címzetes egyetemi docenssé, 1992-ben a DE-n címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki. 2000-ben pedig a Debrecen jelképének számító Nagytemplomban vehette át a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Díszdoktori Oklevelét, amelyet olyan elismert és tudós személyiségeknek adományoznak, akiknek jó ideje intenzív kapcsolata van a Kollégiummal, s akik a Kollégium szellemiségét képviselve, kiemelkedő munkásságot folytatnak.
Egy nagyon hiányzik Dr. Dankó Imre elismerései sorából: - a Debrecen Város Díszpolgára cím -, melyre méltán rászolgált!
S mindezek mellett mindmáig szeretettel emlegetett EMBER volt, múzeumi közösségek létrehozója, kollégáinak, tanítványainak, szakmai munkáját, kutatásait mindenkor atyai gondoskodással segítő, ösztönző kiváló szakmai vezető.
Emléke legyen áldott! 
(Dr. Vajda Mária PhD a Déri Múzeum ny. főmuzeológusa)

Beke Albert (Nádudvar, 1934. március 18. –) magyar irodalomtörténész, kritikus.
A Debreceni Református Kollégium gimnáziumában tanult és érettségizett, 1952-ben. Egyetemi tanulmányait 1952 és 1956 között végezte a Debreceni Egyetemen, ahol magyar szakos tanári diplomát szerzett. 1959-ben doktorált. Az Ady és barátai új megvilágításban című dolgozatával 1997-ben szerzett PhD fokozatot. Öt évig a Debreceni Egyetem Könyvtárában dolgozott, majd budapesti középiskolákban tanított. 1994 és 1998 között a Károli Gáspár Református Egyetemen mint docens oktatott. Nyugdíjba vonulása után a Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezetője volt.
1995-ben megkapta a Táncsics Mihály Alapítvány Irodalmi Kritikusi Díját. Az Írószövetség tagja.

Könyvei:

A regényíró Szalay Károly;

A kételkedés művészete

Márai Sándor a magyarságról és a zsidóságról

Az emigráns Márai Sándor a magyarságról és önmagáról

Magasból a mélybe - Latinovits Zoltán levelei Beke Alberthez

Hatalom és szerep, Gyulai Pál az ember

Ady Endre és barátai új megvilágításban

Egy meghasonlott lelkű ember, a politikus Mikszáth 

A behódolt velszi bárdok kora
(A magyarországi írók és a hatalom viszonya a Rákosi- és Kádár korszakban)

Kobzos Kiss Tamás (Debrecen, 1950. május 30. – Budapest, 2015. november 8.) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas énekes, hangszeres zenész, zenetanár.

Debrecenben született. 1950. május 30-án. Édesapja Kiss Tamás költő, esszéíró, író.

Zongorázni, majd magánúton gitározni tanult, egyetemi évei alatt (debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, kutatóvegyész szak) a Főnix színjátszó együttes, majd a Délibáb népzenei együttes tagja lett, s az ének mellett több hangszeren megtanult játszani (citera, koboz, brácsa, tekerő, reneszánsz lant, török saz).
1974-ben a budapesti Néprajzi Múzeumba került restaurátorként, és rövid időre a Kaláka tagja lett, majd 1976–1986 között L. Kecskés András együttesében zenélt. Gyakran fellépett az Egyetemi Színpadon, hanglemezklubokban, templomokban. 1976 és 1979 között vegyész-restaurátorként dolgozott a Múzeumi Restaurátor és Módszertani Központban, közben néhány hónapig a debreceni Déri Múzeumban. Közreműködött Szentpál Mónika és Erdélyi György előadóestjein, évekig szerepelt a Radnóti Színpad Toldi előadásában Nagy Attilával. A Kobzos előnevet 1977-ben vette fel.
1981 januárjától a bécsi Clemencic Consort tagja, ezzel az együttessel több száz alkalommal lépett fel Bécsben és Európa számos országában. Volt a Thomas Wimmer által vezetett Accentus Austria régizene-együttes szólistája is, Jeruzsálemben, Bambergben, Città di Castellóban is léptek fel együtt. A Jánosi-együttessel, valamint Ferencz Évával is több CD-felvételen szerepel. Michel Montanaro provence-i zenésszel 1982–2000 között sok népzenei és régizenei koncertet adott, többek között a 2012-es Csíkszeredai Régizene Fesztiválon szerepeltek együtt (ezen a fesztiválon az újraindulás – 1992 – után minden évben részt vett Kobzos Kiss Tamás).

1992-től adtak közös koncerteket Erdal Şalikoğlu isztambuli énekessel, például a 2012-es Kaláka Fesztiválon, Egerben. Énekes szólista volt Szabados György zeneszerző három művében: Szertartászene (1983), Az események titkos története (1985), A kormányzó halála (1999). Szólistaként is sok száz koncertet adott Magyarországon, a környező országok magyarlakta városaiban, falvaiban, Európa majdnem minden országában, valamint Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban. 1993 óta, amikor a Protestáns énekmondók c. kazettát felvették, gyakran lépett fel a Musica Historica együttessel.

1986 óta tanított az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 szeptemberétől igazgatója is volt. 2013 szeptemberében Uniós támogatásból új épületet kapott a zeneiskola, amely addig egy társasház alsó emeletén működött. Az új zeneiskola már méltó hely az ország egyetlen csak népzenét tanító zeneiskolájának.

2007 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanított kobozjátékot. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében, előadásokat tartott, konferenciákat szervezett. 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia tiszteleti, 2012-ben levelező, 2013-ban rendes tagja lett.

2015. november 8-án, 65 évesen hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik. (Forrás: hu.wikipedia.org)

Sárvári Győző (Püspökladány, 1954–2021) magyar színész.
Életpályája
Püspökladányban született, 1954. április 17-én. Színészi diplomáját Vámos László növendékeként szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1978-ban. Gyakorlati idejét a Nemzeti Színházban töltötte. A főiskola után a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. 1980 és 1986 között a Madách Színház tagja volt. 1987-től szabadfoglalkozású művész. Megnyerő külsejű, jó mozgáskultúrájú, mély érzéseket megjeleníteni képes egyéniség.
Fontosabb színházi szerepeiből
Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely... Vaszka Pepel
William Shakespeare: Téli rege... Tiszt
William Shakespeare: Macbeth... Malcolm, Duncan fia
Sütő András: Káin és Ábel... Ábel
Madách Imre: Az ember tragédiája... Mihály főangyal; Cassius; Márki
Illyés Gyula: Különc... Baszary
Karinthy Ferenc: Házszentelő... Váradi Róbert
Szabó Magda: Régimódi történet... Kálmánka
Szabó Magda: Béla király... Pilve
Páskándi Géza: Az ígéret ostroma, avagy félhold és telihold ... Benedek
Ray Lawler: A tizenhetedik baba nyara... Johnie Dowd
Noël Coward: Alkonyi dal... Felix, pincér
Filmek, tv
Erkel Ferenc: Hunyadi László (1977)... Hunyadi László
Mire megvénülünk (sorozat) (1978)... Áronffy Lóránd
Hogyan csináljunk karriert? (1981)... Kurcsajev huszártiszt
Névtelen hősök (1982)... Gábor, Parasznyai fia
Fürkész történetei (sorozat) Holt írások titkai című rész (1982) (forrás: wikipedia)

Láposi Gabriella szobrász, édesanya. Balinkán él családjával, de biharnagybajomban nevelődött, a "háromföldön".  Kisgyerekként a zene, az éneklés az élete részévé vált. Népdalkörökben, kórusokban mindig együtt énekelt másokkal. Zeneiskolai tanulmányait (furulya, klarinét, citera) képzőművész pályára cserélte, de a zenélést sosem hagyta abba. Folyamatosan issza magamba népdalkincsünk kimeríthetetlen forrását. Ez ad erőt, ez szellőzteti ki nap mint nap a lelkét, ez emeli, gyógyítja, segíti, és reméli, hogy  másokat is a 3Falu Banda muzsikája által, melyben együtt zenél fiával, Áronnal. Férje Bíró Csaba, bronzműves, együtt alapították meg a Tűzvarázs Művészeti Műhelyt. A házaspár eleink mintakincséből származó bronzkollekciókat készít, középkori rendezvényeken együtt mutatják be a korabeli öntészeti eljárásokat. Gabriella egyik nevezetes alkotása a székesfehérvári Országzászló és Trianon Emlékműbe épített országpallos, melyet férjével együtt formáltak és öntöttek bronzba. Eddigi legjelentősebb munkájuk a törteli hun üst újraalkotása. Gabriella lassan két éve Női Kört hozott létre, amelynek célja egy az őszinteségen alapuló nőiséget, anyaságot támogató közösség megélése. Négy gyermek boldog szülei.

Koppányi István (1954-1996) népművelő - Debrecenben termet neveztek el róla, bár amikor az ajtóra felírták a nevét a fiatalok már csak múltbéli fogalomként ismerték a szót, népművelő.
Koppányi István az 1970-es években választotta ezt a hivatást, hogy minél többeknek, elsősorban fiataloknak segítsen egyéniségggé válni, ugyanakkor közösségre találni és örömöt lelni az együttes cselekvésben. Az akkori keretek között is hitt a civil világ létjogosultságában, s pontosan tudta: ha az emberek szabadon tehetik, amit szeretnének és amihez értenek, az mindenkinek hasznára lesz. Arra tanított, hogy a hasonló célokért összeálló közösségekben több erő van, mint bármely hivatali szervezetben.
Aztán váratlanul lelépett a képzeletbeli katedráról. 41 évesen ment el. Amit addig tett értékként maradt ránk. Az pedig, ahogyan tette, utánozhatatlan. Emberi tartása, szakmai hitele és magával ragadó személyisége magasan a kortársai fölé emelte.
Alapító tagja volt a SzólaRádió Alapítványnak, ötletgazdája és első szerkesztője a megye civil szervezeteit bemutató Civil Műhely című - két évente megjelenő - cím- és adattársorozatnak, valamint felelős szerkesztője a Varázstükör című magyar művelődéstörténeti kiadványsorozatnak. Élete utolsó éveiben a debreceni polgármesteri hivatal közművelődési előadójaként szolgálta a civil ügyet.
Emlékére barátai 1996-ban megalapították a nevét viselő civil díjat, melyet évente adnak át egy arra érdemes hajdú-bihari civil szervezetnek. (Debrecen, 2004. április 13.)

A Civil-díj, Koppányi István emlékére elismerésben az alábbi szervezetek részesültek:

1997 Civil Terasz- Civil Szervezetek Szövetsége, Debrecen

1998 Kuckó Művésztanya Egyesület, Debrecen

1999 Szóla Rádió Alapítvány, Debrecen

2000 Vonzáskör Egyesület, Püspökladány

2001 Más Mozaik Kulturális Egyesület, Debrecen

2002 Vízöntő Kulturális Egyesület, Debrecen

2003 Motolla Egyesület, Debrecen

2004 Kelet-magyarországi Közösségszolgálat Alapítványa, Debrecen

2005 Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület, Nagyrábé

2006 Főnix Néptánc Együttes Egyesület, Debrecen

2007 Nagyközségi Népfőiskoli Egyesület, Földes

Derzsi János Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész. (1954. április 20. ) "(...) Meghatározó volt az életemben a debreceni Alföld színpad, az is, ahogy alakult, és persze azt sem felejthetem el, hogy Thuróczy Györgytől kaptam az első olyan komoly könyvet, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését, amin el kellett gondolkodnom. Majdnem tizennyolc éves voltam már. Először ő adott nekem könyveket, verseket, később pedig Bódi Gábor. Aztán jöttek azok a tanárok, akiknek a hatására az ember meg tudott változni, és átmehetett mindenféle gondolkodásrendszereken. (...) Nagyon szerettem játszani, és a sors megadta nekem, hogy ilyen emberekkel találkozhattam. Gyurka bácsi után pedig jöttek sorra azok, akik mindig átsegítettek a nehézségeken. Ádám Ottó nagyszerű osztályfőnököm volt. Kirúgtak ugyan a főiskoláról, de aztán visszavettek.(...)" (forrás: www.szekesfehervar.hu)
1982-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Kezdő színészként 1985-ig Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban szerepelt. 1985-től egy évadot a kecskeméti Katona József Színházban töltött. 1986-tól 5 évig a szolnoki Szigligeti Színház színésze volt. 1991–1994 között a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. 1994–1996 között a Budapest Bábszínházban játszott. 1996-tól egy évig ismét a szolnoki Szigligeti Színházban lépett fel. 1997-től egy évadot a Szegedi Nemzeti Színházban volt látható. 1998-tól 2012-ig az Új Színház tagja. 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze. (forrás: wikipédia.org)

Nyakas Miklós (Gyula, 1942. szeptember 16. – Hajdúböszörmény, 2020. szeptember 13. politikus (MDF), önkormányzati képviselő, tanár, tanító, muzeológus.

Nyakas Miklós Antal nevű felmenője bizonyíthatóan a letelepült hajdúság első nemzedékéhez tartozott, valamint részt vett a Bocskai-felkelésben is. 1610-ben II. Mátyástól nemesi levelet kapott. Antal unokáját, Istvánt Nánáson 1702-ben a hajdúnemesek között írták össze; 1696-ban Nánás város hadnagya, majd 1705-ben átveszi megőrzésre „az ecclesiához tartozó edényeket” és iratokat.

Édesanyja, Nyakas Miklósné Varga Etelka (Debrecen, 1914. december 19. – Debrecen, 1984. december 22.) a magyar népművészet hagyományainak ismeretét és szeretetét a Nyíregyházi Tanítóképzőben sajátította el. Az 1950-es évek elején fedezte fel a Hajdúságban és Debrecenben a népi szövőmesterség értékeit, s kutatni kezdte és újraalkotta Hajdú-Bihar szőtteseit, ezután a tanítói pályát felcserélte a szövőmesterséggel. A kenderből, lenből, gyapjúból szőtt alkotásain a rozmaringág, a szegfű, a csillag, madárfigurák formái elevenednek meg. 1960-ban lett népi iparművész, 1965-ben a Népművészet Mestere. Két testvére van.

Középfokú tanulmányait 1957 és 1961 között a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar történelem szakán szerzett diplomát (1961 – 1966). Bölcsészdoktori címét 1974-ben védte meg középkori magyar történelemből. Az egyetem elvégzése után a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tanított, majd 1970-től a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum történész–muzeológusaként, 1976-tól nyugdíjazásáig pedig az intézmény igazgatójaként dolgozott. 1968-ban nősült, felesége Bánya Ildikó, aki a hajdúböszörményi főiskolán magyar nyelvet és nyelvművelést tanított. Két gyermeke és öt unokája van.

Díjai, elismerései
Szocialista Kultúráért (1978)
Kölcsey Ferenc emlékdíj (2002)
Pro Regione (Nagyalföld Alapítvány, 2008) Az előbbi megyei, az utóbbi regionális kitüntetés.
Hajdúböszörmény város Díszpolgára (2011)

Munkássága
Fő kutatási területe a hajdúság története, helytörténeti és regionális kutatások, kiemelten a Hajdúböszörmény és a hajdúvárosok, a Hajdúkerület, Partium és a Nagyalföld területe. Kiemelten foglalkozott a Hajdúkerület kialakulásával, monográfiája jelent meg Hajdú megye megszervezéséről (Hajdú vármegye létrejötte = HKözl 11. 1983. 98. p. 2. térkép Hajdúböszörmény), elsőként gyűjtötte össze és rendszerezte Hajdú-Bihar megye települési címereit (Hajdú-Bihar megye címerei = Hajdúsági Közlemények 16. 1991. 123. p. Hajdúböszörmény) E tárgykörben több száz kisebb-nagyobb írása jelent meg, főleg múzeumi, levéltári kiadványokban, évkönyvekben, országos és regionális folyóiratokban. Főbb publikációi: Sillye Gábor – A szabadságharc kormánybiztosa, a Hajdúkerület utolsó főkapitánya 1817-1894 (1980), Hajdúböszörmény sajtótörténete. 1982. 76. p.; Csorba Sándorral közösen: A Kölcsey-család geneológiája és – címere. A Kölcsey Társaság Füzetei 5. Fehérgyarmat, 1993. 117 p. Hajdúkerületi statútumok 1696/8 – 1844 (Studia Oppidorum Haidonicalium X.) Hajdúböszörmény, 2003. A hajdúvárosok katonai szerepének alakulása a 17. század második felében (Studia Agriensia 14. Eger, 1993. 177-192. p.; Hajdú vármegye létrejötte (1983), Böszörmény a múló időben (2000), Eltűnt iratok nyomában. Egy hajdanvolt kiváltságolt kerület, a Báródság (2001), A Hajdúvárosok a magyar diétán 1792-1848 (2002), A bihari kishajdú városok története. (2005).

Szerkesztette a Hajdúsági Múzeum Évkönyveit, a Hajdúsági Közlemények c. sorozatot, a Studia Oppidorum Haidonicalium c. kismonográfia sorozatot, illetve a Hajdú – Bihar megye gondozásában megjelenő, s a Bocskai Szabadságharc Négyszáz Éve c. sorozatot. Rendszeresen tart tudományos és ismeretterjesztő előadásokat. A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Kuratóriumának, és a Hajdúsági Múzeum Baráti körének tb. elnöke. A Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, a rendszerváltás utáni első megyei választmányának elnöke. 1990-től 2002-ig hajdúböszörményi önkormányzati képviselő, kulturális bizottsági elnök. 2002-től a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés tagja, a regionális kapcsolatok bizottságának elnökhelyettese. 2002–2010 között tagja a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés Művelődési, Sport és Civil Kapcsolatok Bizottságának, illetve a megyei önkormányzat Bocskai Munkabizottságnak. Többször tartott szemesztereket a KLTE-n, illetve a Debreceni Egyetemen.

Az MTA által rendezett Bocskai emlékkonferencián Bocskai és a hajdúk kapcsolatát méltatta. 2008-ban a következő tudományos konferenciákon tartott előadást: A hajdúkérdés Bocskai halála után. A második hajdúfelkelés (Debrecen, Déri Múzeum, 2008. márc. 28.); Thököly és a hajdúvárosok. Thököly Imre. Nemzetközi Tudományos Konferencia. (Hajdúszoboszló), Bihari hajdúság – korai kurucság Esze Tamás halálának 300. évfordulója (Tarpa-Vaja), Báthory Gábor hajdúpolitikája. Báthory Gábor. Nemzetközi Tudományos Konferencia (Debrecen, Nyírbátor) Rendszeresen publikál helyi újságokban, jelenleg folyamatban egy nagyszabású cikksorozat közlése a Szókimondóban a hajdúságról.

Újabban fontosabb könyvei: Nagy András hajdúgenerális. 2008 (második kiadás 2012), Bocskai István váradi főkapitányt illető levelek. Debrecen – Nagyvárad, 2009. Ismeretlen adatok Derecske hajdú múltjából Derecske, 2010., Kismarjai Bocskai István nemzetsége és nagysága (Kiállítás vezető) 2010. A hajdúk letelepítése Hajdúböszörményben (második, bővített kiadás), 2010.

Több előadást tartott a Hajdúböszörményben rendezett építész-konferenciákon. Tanulmánya jelent meg a Nagyváradon kiadott Kálvin emlékkötetben (2010), és a Hajdúszoboszlón kiadott Thököly-emlékkötetben (2010). (forrás: wikipédia)

Dr. Tóth Albert József 50 éve szerzett földrajz-biológia szakos diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után három évtizeden keresztül egykori iskolájában, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanított. Középiskolában szerzett tapasztalatait felhasználva a mezőtúri GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar főiskolai tanáraként tevékenykedett. Jelenleg a Szolnoki Főiskola professzor emirátusa. (forrás: www.ratztanarurdij.hu)
A nagykunsági Kisújszállás város szülötte, az alföldi táj tudós kutatója, tanárember. Berci bácsi “tanmeséit” egy kunhalom tövében ülve, alföldi felhők között az égben vagy egy szíkpadkánál megpihenve a tábor apraja-nagyja szívesen hallgatja. “ám nem mese ez gyermek” idézi sokszor Berci bácsi Arany János szavait: az elbeszélésekből megelevenedik az alföldi táj története, a múlt amely a lábunk alatt van, nem pedig mögöttünk, és egyúttal a táj jelenkori problémái is érthetőbbé válnak.
Berci bácsi többünknek már általános iskola kora óta meghatározó tanára, mint a Kaán Károly és Hermann Ottó természetismeret- és biológiai versenyek megálmodója és versenyfelelőse. A Pro Natura díjas, közel négy évtizedes múltra visszatekintő Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábor szervezője, vezetője, melyben a Táj és Ember Népfőiskola számos tagja is életreszóló útravalót kap emberségből, az Alföld és a tudományok szeretetéből. (forrás: tajesember.hu)

- Jó sorsom úgy hozta, hogy az 1970-es évek elején levelezhettem a Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberttel és Selye Jánossal, a stressz elmélet megalkotójával. Tanítványaim voltam a „felbújtók”. Az akkori biológia és pedagógia szakkörös tanítványaim rávettek, hogy levélben keressük meg ezt a két világhírű tudósunkat. Az akkori időben magyarul is megjelent könyveiket (Egy biológus gondolatai, őrült majom, Életünk és a stressz, s még megannyi könyvüket) rendszeresen tanulmányoztuk szakköri foglalkozásainkon. Különösen az őrült majom című kötet volt kedvencünk, hiszen a Nobel-díjas szerző ezt a művét az ifjúságnak ajánlotta. Ez az évekig tartó kapcsolat maradandó nyomot hagyott akkori diákjaink lelkében. A levelezés hozadékaként ajándékba kapott könyvek és fényképek azóta is félte őrzött kincseink. E két világhírű tudóssal való kapcsolatfelvételünk többeknek szinte képtelenségnek tűnt, hiszen először még címüket sem ismertük. Szent-Györgyi Albert 1974-ben a Szolnok Megyei Biológia Versenyhez adta a nevét, dedikált fényképét a megyei biológia verseny résztvevőinek ajánlotta. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ebben az évben két megyei biológia verseny volt, az egyik a Felszabadulás Emlékverseny, a másik az említett Szent-Györgyi Albert Megyei Biológia Verseny. Az akkori versenyzők fénymásolatban megkapták, és azóta is féltve őrzik Szent-Györgyi Albert dedikált fényképét. A biológia szakkörünk legkülönlegesebb, többek számára szinte felfoghatatlan lépése az volt, hogy a Nobel-díjas tudóst a szakkör által alapított Jermy Gusztáv-díjjal tüntettük ki. Az első díjazott Karikó Katalin jelenleg a Dept. of Neurosurgery University of Pennsylvania kutató professzora. (forrás: www.blans.hu)
     Kisújszállás álmos kisváros Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 4-es út mentén. Egyetlen gimnáziumának azonban olyan biológia szakköre volt, hogy az ott szerzett tudásvágy egyenesen a Nobel-díjig repítheti Tóth Albert egykori tanítványát. Dr. Karikó Katalin és földijei tudásukkal jelentősen hozzájárulnak a koronavírus elleni harchoz. (forrás: metropol.hu)

Dr. Kapusi Imre 1941. március 4-én született Hosszúpályiban. Általános iskolás korában a nagyapjával sokat járt az erdőre kirándulni. Akkor találkozott először egy igazi erdésszel, aki erdészruhában volt, vállán a puskája, és hintóval közlekedett. Ez annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, ő is erdész lesz.
Az általános iskola befejezése után a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban tanult, 1960-ban érettségizett. 1961-ben vették fel a Soproni Erdőmérnöki Főiskolára, ahol 1966-ban diplomázott. Az egyetem elvégzése után a Hajdúsági Állami Erdőgazdasághoz került, a Berettyóújfalui Erdészethez nevezték ki műszaki vezetőnek.

1968-ban áthelyezték az Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomására.
1981-ben a nyírségi akáctermesztés fejlesztéséből doktorált. 1982-ben lett az Erdészeti Tudományos Intézet Tiszántúli Kísérleti Állomásának igazgatója. 1990-ben ismerkedett meg a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány kelet-magyarországi képviselőjével, akivel az állomás telephelyén építettek egy állandó gyermektábort. Ez volt az első erdei iskola Kelet-Magyarországon.
A hagyományos kutatási feladatok mellett erdei túrizmussal is foglalkozott, rendezvényeket szervezett, különféle bizottságokat fogadott. Püspökladány város lakói számára megnyitotta az ERTI püspökladányi arborétumát, kilátót, víztározót, teniszpályát, sétáló utakat épített. A 407 hektáros püspökladányi szikkísérleti erdőkomplexum kezelését is átvette az erdőgazdaságtól. 1994. október 23-án Püspökladány város önkormányzatától „Pro Urbe” díjat kapott.
1968 és 1995 között tizenöt nemes nyár, három fehér fűz, egy szil fajta előállításában vett részt.
1995-ben egyéni vállalkozó (magánnemesítő) lett. Még 1982-ben a Felsőtiszai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság Vállalati Kutató Fejlesztő Csoportja külső munkatársaként, összeállított magának egy akácnemesítői programot, ami a majdani akác energetikai faültetvények biológiai alapjainak fejlesztését célozta. Fő tevékenységként ennek a programnak a megvalósításán dolgozott, gyűjtögette a nemesítői alapanyagokat (20 alföldi csemetekertben 7 évig válogatta a kiugróan jó növekedésű akác csemetéket). A válogatott csemeték felhasználásával 12 községhatárban 40 ha utódvizsgálati kísérletet létesített, az utódvizsgálatok keretében törzsfákat szelektált. Ezeket törzskönyvezte és 1997-ben az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézettel is nyilvántartásba vetette. A szelektált törzsfáiról magot gyűjtött, a magból csemetéket nevelt és újabb utódvizsgálati kísérleteket létesített. Egyéni vállalkozóként százhuszonöt akác törzsfát, százegy törzsfanemzedéket, és nyolcvanegy törzsfa klónt állított elő. A legújabb magyar „TURBÓ” és „TURBÓ OBELISK” akác fajták is az ő nemesítői alapanyagaiból származnak.
2000-ben saját csemetekertet is létesített, ahol szuper elit termesztési fokozatú, vizsgált kategóriájú akác csemetéket nevelt. A csemetekertjéből kikerült szaporítóanyagok felhasználásával 12 akác plantázs létesült Magyarországon. A nemesítői munka keretében előállított törzsfa klónok (plantázs komponensek) túlnyomó része a Tibolddaróci Kapusi Kertben lett archiválva. A klónarchívum 43 akác törzsfa (genotípus) EU által is támogatott ex situ génmegőrző helyeként működik.
Dr. Kapusi Imre akác plantázsai általában 30-40 klónosak, de van kétklónos plantázsa is (kétklónos akác plantázst rajta kívül még nem alapított senki). A szelektált törzsfái szaporítási, hasznosítási jogát 2006-ban eladta a Silvanus Csoportnak.
1995-ben a Kecskeméti Szaporítóanyag Központ felkérésére fehér nyár, madárcseresznye, vadkörte, kései meggy törzsfákat szelektált. Közreműködött a szelektált törzsfák szaporításában is. 1996- 97-ben, a FLORASCA Környezetgazdálkodási Vállalat kérésére akác gyökereztetési kísérleteket folytatott tőzeg alapú talajkeverékekkel. 1997-ben a Hajdúhadházi Erdőbirtokossági Társulat kérésére felmérte az általuk kezelt kocsányos tölgyesek állapotát. A 10 éven belül vágáséretté váló tölgy állományokra készített egy szerkezetátalakítási programot, amit a Debreceni Erdőfelügyelőséggel is sikerült elfogadtatni. Hajdúhadházon az erdőbirtokossági társulatok segítségével kiépített egy minden igényt kielégítő akáctermesztési bemutató területet, ahol a Keresztesi-féle akác fajtákat, és az ő törzsfáit, törzsfanemzedékeit, törzsfaklónjait üzemi méretekben lehet tanulmányozni. 1996-ban volt Magyarországon egy nemzetközi nyárfa kongresszus, aminek a keretében ezt a területet is bemutatták.
1996-ban Tibolddaróc határában vásárolt 7,1 ha felhagyott szőlőt, aminek a helyén 2000. tavaszán szárazságtűrő fafajokból, erdei gyümölcsökből, fás szárú gyógynövényekből álló élőfagyűjteményt (arborétumot) létesített. 2001-ben ment nyugdíjba.
2002-ben telepített magának Kácson 1,4 ha akác energiaerdőt. Ez a legidősebb üzemi akác energetikai faültetvény Magyarországon. Már évek óta használja, az ültetvény egy teljes háztartás energetikai szükségletét fedezi.
A klímaváltozással kapcsolatos problémákkal nyugdíjasként kezdett foglalkozni. A 7,1 ha-os tibolddaróci élőfagyűjteményében szárazságtűrő fafajokat, erdei gyümölcsöket és fás szárú gyógynövényeket nemesít. A gyűjteményében végzett munka kulcs szavai: génmegőrzés, biodiverzitás, genetikai változatosság, szaporodó képesség, szárazságtűrő képesség, társulási készség, haszonvételi lehetőség. A munka legfontosabb célkitűzése: a klímaváltozás miatt szélsőségesen szárazzá váló termőhelyek és a felnyíló erdők fásítási biológiai alapjainak fejlesztése. A gyűjteményben 12 erdei fafaj EU-által támogatott génmegőrzése is folyik, NÉBIH felügyelettel.
2000 óta bejegyzett erdőgazdálkodó. Kács és Tibolddaróc határában van 10,5 ha erdeje. A kácsi lakóháza körül is van egy gyűjteményes kertje. Abban őrzi az általa legnagyobbnak tartott hazai dísznövénynemesítő, Dr. Barabits Elemér majdnem teljes életművét. Tiszteletbeli elnöke a Kácsi Hagyományőrző Egyesületnek. Oktatója a Kácsi Örs Vezér Erdei Iskolának. Tagja az Arborétumok és Botanikus Kertek Országos Szövetségének.
Háromszor volt az Erdészeti Tudományos Intézet kiváló dolgozója és kétszer kapott kitüntetést. Több mint 40 publikációja jelent meg alföldfásítási, termőhelyfeltárási, nyárfatermesztési és akáctermesztési témakörökben.
2020. augusztus 20-án a földművelésügyi miniszter Dr. Kapusi Imrének Fleischmann Rudolf Díjat adományozott. (Írta: Horváth Sándor)