2024. Február 25. Vasárnap Géza napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

Háromföldi Ki Kicsoda

2023-12-12 08:10:25

Kocsis Csaba író, szerkesztő, énekmondó, fotográfus 1959-ben született Berettyóújfaluban. Erdésznek tanult, végül tanító lett, de dolgozott népművelőként, kulturális menedzserként és újságíróként is. 2014-ig a nagyrábéi Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója volt, de utána ismét a berettyóújfalui közművelődésben helyezkedett el. Alkotópályája Bakonszeghez, Berekfürdőhöz, Berettyóújfaluhoz és Nagyrábéhoz kötődik. Szépirodalmi bemutatkozását Körmendi Lajos segítette. Írásaiban a szűkebb haza, Biharország népeinek együttélése, művészetüknek egymásra gyakorolt hatása követhető nyomon. Legújabb kötete, a „fiktív önéletrajz” Erdőn-mezőn vendégségben a Magyar Napló kiadó Magyar Mikrokozmosz sorozatában jelent meg. Egy reneszánsz ember a Berettyó partjáról. (forrás: www.nool.hu/hazai-kultura)


2023-10-30 10:52:04

Horváth Bálint operaénekes érdemes művész (Kenderes, 1937. október 17. – 2020. július 28.)  Kenderesen született, de gyermekéveit a Békés megyei Bucsán töltötte. Érettségi után a Magyar Optikai Műveknél dolgozott látszerészként. Magánúton tanult énekelni. Első mestere Komáromy Pál volt, majd tanulmányait Révhegyi Ferencnénél és Zádor Endrénél folytatta. 1968-ban próbaéneklésre jelentkezett az Operaházba, de a társulat kórusába szerződtették volna, amit nem vállalt. Ezt követően Rubányi Vilmoshoz, a debreceni Csokonai Színház akkori zeneigazgatójához fordult, aki leszerződtette. Először az 1968-69-es évadban énekelhetett főszerepet, Bánk bánt, Erkel Ferenc azonos című művében. 1973-ig a debreceni intézmény tagja maradt. 1973 és 1976 között a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1976-1977-ben ismét a debreceni társulat tagja lett. 1977 és 1988 között a Magyar Állami Operaház magánénekeseként működött. Többször fellépett Európában és Egyiptomban.
Főbb szerepei:
Georges Bizet: Carmen – Don José, tizedes
Erkel Ferenc: Bánk bán – Bánk bán
Erkel Ferenc: Dózsa György – Dózsa György
Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Turiddu, parasztlegény
Modeszt Petrovics Muszorgszkij: Hovanscsina – Andrej
Giacomo Puccini: Tosca – Mario Cavaradossi
Giacomo Puccini: Turandot – Kalaf
ifj. Johann Strauss: A cigánybáró – Gábor diák
Giuseppe Verdi: Aida – Radames, egyiptomi fővezér
Giuseppe Verdi: A trubadúr – Manrico, trubadúr
Giuseppe Verdi: Traviata – Alfred Germon

(forrás: Bucsai Helytörténeti Múzeum www.facebook.com/profile.)


2023-10-26 11:22:11

Móricz Pál (Hajdúnánás, 1870. október 2. – Budapest, 1936. március 30.) író, újságíró, a Petőfi Társaság tagja.
Apja Móricz Pál hivatalnok. Édesanyja, Daróczi Zsuzsanna korán meghalt, de apjának második felesége (Sebestyén Julianna) is fiaként nevelte. Az alsó négy gimnáziumot szülővárosában végezte, utána Debrecenben tanult tovább, majd tanulmányait félbehagyva újságíró lett. Szegeden, Aradon működött, majd a századfordulótól Debrecenben lapszerkesztőként dolgozott. Miután az 1907. évi országgyűlési választáson nem sikerült mandátumhoz jutnia, a fővárosba költözött és az Egyetértés című lap belső munkatársa lett. 1919-től haláláig a Magyarság szerkesztőségében dolgozott, közben a Hazánk című hetilapot is szerkesztette. Regényeiben, novelláiban, rövid rajzaiban többnyire a hajdúsági emberek életét, múltját ábrázolta. Megértéssel és szeretettel rajzolta népi alakjait, szomorúan figyelte az átalakuló paraszti életmódot, a Hortobágy változásnak indult világát. Hagyományos, ráérősen részletező stílusban írt; szívesen jegyezte föl a régi történeteket, anekdotákat. A hajdúsági népéletet, szokásokat megörökítő írásai ma már értékes forrásmunkának számítanak.

Munkái
A magyar föld urai. Regény. Szeged, 1898
Szabad hajdúk. Novellák. Szeged, 1900
A kurtanemesek földjén. Regény. Debrecen, 1901
A boglyakemence mellől. Novellák. Debrecen, 1903
Barangolások. Debrecen, 1904
A Kárász uraság kocája. Novellák. Budapest, 1904
A falusi zsidók. Novellák. Debrecen, 1906
Zúg a nádas. Regény. Debrecen, 1909
Pusztuló világ. Novellák. Budapest, 1912
Régi magyar élet. Novellák. Budapest, 1913
Naplemente. Novellák. Budapest, 1914
A fergetegből. Novellák. Budapest, 1917
Magyar sirató. Novellák. Budapest, 1925
Rejtelmes Alföld. Novellák. Budapest, 1926
Hortobágyi legendák. Novellák. Debrecen, 1928
Emlékezések a Hajdú földről; szerk. Darócziné Bordás Andrea; Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, Hajdúnánás, 2020


2023-08-13 09:23:27

Balogh János (Lonka, 1913. február 19. – Budapest, 2002. augusztus 15.) Kossuth- és Széchenyi-díjas zoológus, ökológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
1913. február 19-én született a Máramaros vármegyei Lonkán. Szülei tanítók voltak. Édesapja elesett az első világháborúban, édesanyja elhunyt a spanyolnátha járványban, így 8 évesen az anyai nagyszüleihez került Túrkevére.[1] A negyedik osztály elvégzése után a kitűnően tanuló hadiárvát felvették a budapesti Protestáns Országos Árvaházba, ahonnan a legendás Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba íratták be. A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem (a mai ELTE Természettudományi Kar) elvégzése után, 1935-ben, egyetemi doktorátust szerzett, majd 1937–1946 között a dr. Dudich Endre professzor által vezetett Állatrendszertani és Állatföldrajzi Tanszéken kezdte meg tevékenységét, eleinte mint fizetés nélküli gyakornok, majd tanársegéd, később adjunktus. 1944-ben habilitált. Ezután a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, majd 1951-ben tudományos kutatóként visszatért a tanszékre, ahol Talajzoológiai Kutatócsoport egyik alapítója és vezetője lett (1960–1980). Európai viszonylatban elsők között foglalkoztak az erdőtalajok szervesanyag dekompozíciójának zoogén faktoraival.

Életművének legjelentősebb eredménye ökológiai és zoocönológiai munkássága, elméleti kutatásainak szintéziseként megjelent két legfontosabb könyve:

A zoocönológia alapjai, Budapest 1953. és a Lebensgemeinschaften der Landtiere, Budapest-Berlin, 1958.
Az első magyar, a második európai viszonylatban alapvető kézikönyv, amellyel megalapozta a hazai zoocönológia és az életközösségek kutatásának helyes irányait, tisztázva, kikristályosítva a fontos fogalmakat, megismertetve e tudomány kutatási módszereivel is, nem véletlen, hogy még ma is sokat idézik.

1952-ben elnyerte a biológiai tudomány kandidátusa, majd két évre rá a biológiai tudomány doktora címet. 1965-ben már az MTA levelező tagja, és 1966-tól egyetemi tanár. 1973-ban lett az MTA rendes tagja. Az MTA Biológiai Osztályának alelnöke volt 1970–1973, majd elnöke 1973–1980 közt. 1985-ben az ELTE díszdoktorává avatta. Az Osztrák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett 1986-ban.

Az oktatásban elsősorban az ökológia tantárgy megalapozásával vett részt, a biológus és a biológia-tanár szakos hallgatóknál, de örömmel jártak óráira az első éves földtudomány szakos hallgatók is, akik számára "A biológia alapjai" című tárgy keretében igyekezett a Föld fontos nagy ökológiai problémáira felhívni a figyelmet. Rámutatott a különböző természettudományi kutatások eredményei szintézisének szükségességére is. Rendkívül sokat olvasva, csodálatos érzékkel, hazánkban elsőnek mutatott rá azokra az összefüggésekre és problémákra, amelyek bolygónk múltbeli és jelenlegi működésével kapcsolatosak. Ő beszélt elsőként az egyetemi hallgatóknak például az oxigénes légkör abiotikus és biotikus evolúciótól függő alakulásának kapcsolatairól, a modern szemléletű kontinensvándorlás ökológiai hatásáról és zoológiai bizonyíthatóságáról. Kitűnő előadóképességgel rendelkezett, személyes élményeit is mindig beleszőtte a mondandóba, és lebilincselte a hallgatóságot. PhD-kurzusait még halálának évében is megtartotta.

1963-tól kezdve teljesült az ötvenéves professzor álma első ízben, amikor is mint a Magyar UNESCO Bizottság tagja, UNESCO támogatással először vezethetett egy talajzoológiai expedíciót Afrikába. Ezután ilyen támogatással, valamint kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén számos trópusi talajzoológiai expedíciót szervezett 1963–2001 között Afrikába, Dél-Amerikába, Ázsiába, Új-Guineába, Ausztráliába, Óceániába és Új-Kaledóniába.

Az utolsó három általa irányított trópusi expedíció (2000–2001 folyamán) az MTA és a Magyar Televízió együttes szervezésében a Seychelle-szigetek, Mauritius, Réunion, Gabon, São Tomé, Chile és Bolívia eső- és mohaerdeit, valamint paramo vegetációját célozta.

A kutatások rész szintéziseként két fontos könyve jelent meg:

Balogh J. and Balogh P. (1992): The Oribatid Genera of the World, I-II., valamint
Balogh J. and Balogh P. (2002): Identification keys to the Oribatid Mites of the Extra-Holarctic Regions, vols I.-II.
Az expedíciók gyűjtött anyagának feldolgozásából publikációk százai jelentek meg szerte a világon.

Szorosabb értelemben vett tudományos munkássága mellett minden alkalmat megragadott, élve a televízió, a rádió adta lehetőséggel, hogy felhívja a figyelmet az élő bolygónkat veszélyeztető problémákra (már 1971-ben, az elsők közt mutatott rá a felmelegedés veszélyére), az ökológiai törvényszerűségek figyelembevételének szükségességére, az erdők, a vizek, a levegő védelmére. Nem vetette meg, sőt felismerte a tudományos népszerűsítés rendkívüli fontosságát, ezért elfogadta az iskolák előadásokra való felkéréseket is. Rendkívül népszerű volt és igen elismert A napsugár nyomában című TV-filmsorozata, és sokan hallgatták szívesen a rádióban elhangzott érdekes előadás-sorozatait. Kiemelkedő ezen a téren a Duna-TV-ben bemutatott két sorozat: Lesz-e Holnap? és az Út a jövőnkbe tíz, illetve húsz részben. Ez utóbbit az Európai Napenergia Bizottság nemzetközi kitüntetésben részesítette. Beszéljünk a jövőnkről c. TV-előadásaival egészen haláláig szót emelt a „megsebzett bolygó”-ért.

Kutatói pályafutásának kezdete a Sas-hegyhez kötődik. 1930 és 1934 között tervszerű kutatásokat végzett a hegy pókfaunájának megismerésére. Eredményeiből született az 1935-ben nyomtatásban is megjelent doktori disszertációja, a „Sas-hegy pókfaunája”, mely egyike a legtöbbet idézett hazai zoológiai irodalmaknak. A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területen folyó pókkutatás számára a mai napig alapvető fontosságú mű.

Balogh János harmincas években végzett alapos kutatásai Budapesten a világon egyedülálló lehetőséget teremtettek. Az utódoknak módjuk van arra, hogy egy várossal körbeölelt „szigeten” időről időre összevessék az 1930-as évek és saját koruk pókfaunáját, és ennek alapján értékeljék a hegy természetmegőrző képességét.

2002. augusztus 15-én hunyt el. Sírja Túrkeve-Ecsegpusztán a Hortobágy-Berettyó töltésének tövében található, síremlékét Györfi Sándor szobrászművész faragta egy máramarosi sziklából.(Forrás: Wikipédia, Fotó: Thaler Tamás)


2022-11-13 13:09:20

Sokoldalú ember volt Balogh Márton, igazi művész. Istenáldotta tehetség, aki az alföldi pusztából nőtte ki magát és meghódította - ha nem is a fél világot, hisz nem abban a korban született,- de mi szívünket és magyar népi kultúra tisztelőinek szívét mindenképpen.
Varázsos személyiségéből sugárzott a derű, az életöröm. Ez lehetett a titka a sikereinek. Meg a tehetsége, ami a néptáncban és a népdaléneklésben egyaránt felragyogott.
Szerette Sinka István költészetét. Van is némi párhuzam kettejük között. Sinka sorai, amit Marci is idézett gyakran, nagyon passzolnak hozzá, mintha csak róla szólnának:
„Nagyapáim, s dédapáim lelke dalolt nekem a pusztán,/Hogy keljek fel a virágok közül, induljak el a dalok jussán! / Hagyjam magára a nyájat,/ Mert felőlem az rendeltett, hogy vihar fújja meg a számat…”
Egész életművével azt sulykolta belénk, hogy a nekünk a dal kell, a novellák, versek, az anyanyelv nagy szüreti mulatságai melyek megtanítják a lelket a hegyek fölé is felsuhanni…
Túrkevén született, 1946. január 30-án, ebben az Alföld szívében elnyújtózkodó kedves kisvárosban. Szép szál, magyaros bajszú kevély kevi legény volt, aki fergeteges táncával és bársonyos baritonjával sikert sikerre halmozva gazdag életutat járt be.
Már általános iskolás korában táncolt itt, Túrkevén, de a szolnoki kollégiumi évek alatt kitűnt tánctudásával s hamarosan a Tisza Táncegyüttes tagja lett. Egy életre eljegyezte magát a tánccal és a színpaddal.
1964-ben már az Állami Népi Együttes tánckarában táncolt Rábai Miklós keze alatt, majd a Honvéd Művészegyüttes táncosa lett. Bár gyönyörű, de nem könnyű a táncosok élete, a tánc nagyon igénybe veszi az ízületeket, volt is egy súlyos térdműtéte… Ezért e, vagy a jövőre gondolva egyre gyakrabban énekelt is a színpadon, fergeteges sikereket aratva.
1981-ben megnyerte a Röpülj Páva Népdalverseny nagydíját. A döntő után a Honvéd Művészegyüttesben szólista státuszt kapott. Az egyénisége, tánc- és énektudása miatt nagyszerű karakterszerepeket kapott: a Kisbojtár rablója, Katonanóta, Kunsági botoló. Hegyközi lakodalmas vőfélye és sorolhatnánk….
Kiteljesedhetett a pályája.
Mély emberi kapcsolatok, sírig tartó barátságok jellemezték életének ezt a szakaszát. Előadások, próbák utáni baráti összejövetelek, borozgatások során a székhelyüknek számító Fő utcai Csillogó borozóban nagy tervek születtek. „ Itt alakult meg a Dalárda , ahol Csapó Károly nagy hírű énekes segítségével összeállítottunk egy műsort Bakanóták címmel, melyben széki dalt énekelt Marci…” – emlékezik Kakuk Pál, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja és hajdan volt tánckarvezetője.
Balogh Márton a fél világot bejárta, végig énekelte a Honvéd Együttessel, népdalkincsünk legdrágább dalaival. Senki nem tudta énekelni a Háry János toborzóját úgy, hogy énekelt és táncolt is.
Számára ez természetes volt.
Az éltető közege volt a színpad. Rádiófelvételek sora és hanglemezek – a Bakanóták, Tavaszi hadjárat, Férfiének, 60 népdal tábortűznél című CD-k – örökítették meg tehetségét. A Daloló Túrkeve című kazettát szülővárosa jelentette meg, akkor, amikor Marci vezetésével újjáéledt a Kevi Kör.
Megmutatták a világnak e csöpp református sziget kincseit.
Igényes, derűs, játékos komédiás, vérbeli profi volt, aki mindent a maga szorgalmának és tehetségének köszönhetett.
Felfedezték a rock-zenészek is. Előbb táncosnak kérték fel az István a király-ban, majd énekes szerepet is kapott, ő lett István király Regöse. Majd Rákóczi szerepét énekelte Viktor Máté Itt élned, halnod kell című oratóriumában 1985-ben, Koltay Gábor rendezésében.
1992-ben Szörényi Levente felkérte az Attila című rockopera táltos szerepére, amit kimondottan az Ő hangjára írt. Az Operettszínházban játszott Kolombusz rockopera indián főnökének szerepében teltházas előadásokon fantasztikus sikert aratott.
1996-ban énekelte Illés Lajos Magyar ének című művének egyik szólamát.
Különös világban élünk mi…
Egy olyan országban, ahol a felejtés nemzeti vonás, sőt, a közöny ikertestvére, különös szerepe van az emlékezésnek. Megrázó, felrázó, hiszen korszakokat hantolhatnánk ki a történelmünkből, mely erősebb a jelen időnél, hitet, akaraterőt, szenvedélyt a széthányt kövekből.
Mi itt a Kunságon másként gondolkodunk, másként élünk, mint a haza túlfelén. Jobban összekovácsolódott a Hatkunság, foggal-körömmel ragaszkodik a hajdani értékekhez, a rendelkezés szabadságát felidézendő még az egykori autonómia szellemiségét is gyakran megidézzük. Kunkapitányt, jászkun főkapitányt választ az egykori történelmi Hármas Kerület népe ma is.
Immáron 20 éve, hogy Túrkeve, a szülőváros, 2002-ben magához ölelte, felkérte a kunkapitány tisztségének betöltésére.
Balogh Márton az újkori kunkapitányok sorában a harmadik volt. Rangjához méltón viselte ezt a nem mindennapi tisztséget. Kunkapitány az lehet, aki kiemelkedik a közösségéből. Mára már jelképpé szelídült ez a tiszt. A mindenkori önrendelkezés, a szabadság jelképévé.
A Teremtő 64 évet adott neki. Most, amikor Rá emlékeztünk egykori pályatársaival, érte szólt a következő műsor minden hangja, minden láb dobbanása s ha látna bennünket boldog lenne…
Hiányol nekünk Marci! De hisz köztünk vagy, velünk. Énekeljük a dalaidat, sokszor, kiváltképp azt a gyönyörűt:
„Mert a haza nem eladó,
Ezüstpénzre nem váltható,
Mert a haza, mert a haza,
Te magad vagy!”
(Írta: Dr. Bartha Júlia)


2022-11-04 17:18:57

Buda Ferenc (Debrecen, 1936. november 3. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító. Az Írószövetség Duna–Tisza-közi csoportjának titkára.

Egyetemi tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv- és irodalom szakán kezdte 1955-ben nappali tagozaton, majd levelező tagozaton fejezte be 1968-ban.

1955-től jelentek meg versei. 1957-1958 között három verse miatt börtönbe került. 1958-1963 között a Chinoinban segédmunkásként dolgozott. 1963-1970 között Pusztavacson, Kecskeméten és Kerekegyházán tanított. A hatvanas években tagja volt a Hetek nevű költői csoportosulásnak.[1] 1970-1986 között a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa volt. 1986-tól a Forrás főmunkatársa. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2013-ban a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választotta. Abban az évben a Magyar Versmondók Egyesülete tiszteletbeli elnökének választotta.

Lakitelek-Tőserdőn él. (forrás:Wikipedia)


2022-10-23 09:22:06

Dr. Thiele Ádám Karcagon született és oda járt általános iskolába, majd gimnáziumba is. Érettségi után 2010-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) gépészmérnök karon szerezte diplomáját, majd 2015-ben pedig summa cum laude Ph.D. fokozatot. Jelenleg a BME Anyagtudomány és Technológia Tanszékén egyetemi adjunktusaként dolgozik és emellett egyéni vállalkozóként kovácsol. A nevéből képzett ΛdiThiel a termékeinél használt márkanév, a Bucavasgyúró (angolul "the ArchaeoSmith") pedig a márkanevet értelmező szlogen." (forrás: www.bucavasgyuro.net)


2023-11-30 18:57:47

Rácz Sándor balettművész, koreográfus. 2021-ben vette át azt a díszoklevelet, mely arra bizonyíték, hogy 40 éve végzett Budapesten, a Balettintézetben (a képen). Sosem felejtette el, hogy honnan indult, Püspökladányt, szinte minden vele készült beszélgetésben emlegeti. Szülővárosa 2017-ben Díszpolgári címet adományozott neki. A bécsi Life Magazinnak adott interjút az alábbi linken olvashatják:
https://life-magazin.com/lifestyle/2022/ludwig-oberndorfer/musical-ist-mein-leben-sandor-racz/?fbclid=IwAR2M88I_K1el90pgpUKQVXJp0dtxelRO4kOZ8qFo8YPREp4u9A3CF9Ourt4 

https://www.youtube.com/watch?v=lNYXWQXK4nw


2022-06-14 07:33:28

Váncsa István újságíró Biharnagybajomban született, 1949. június 11-én. Írásaira jellemző a fanyar humor, az ironikus, egyéni stílus. Általában az egyszerű emberhez, vagy annak nevében szól. Nem ismeretlen témák számára a buddhizmus, az okkult és az igazi tudományok, az informatika és a konyhaművészet.
Írásai előbb az Új Írás (1973), majd az Élet és Irodalom (1975) hasábjain jelentek meg. 1975–80 között tévékritikusként dolgozott.
1976-tól az Élet és Irodalom munkatársa; először tervezőszerkesztő, 1990-től főszerkesztő-helyettes, 1993-tól szerkesztő, 1995-től ismét főszerkesztő-helyettes. 1991-től a Számítástechnika főmunkatársa. A kilencvenes évek elejétől a Hócipő állandó publicistája. A Heti Hetes televízióműsor gyakori vendége volt. Egyik publicisztikai stíluseszköze az „alcsúti ember” állandósult jelző. Egyik hobbija a főzés.
Díjai
Opus-díj (1992)
Joseph Pulitzer-emlékdíj (1993)
A Krúdy Gyula Alapítvány díja (1993)
Literatúra-díj (1996)
Szabad Sajtó-díj (1996)
Maecenas-díj (2001)
Prima Primissima-díj (2004)
(Forrás: Wikipédia)


2022-03-31 14:45:37

Makoldi Sándor néprajzkutató és festőművész (1945. Velden am Wörther See (Bajorország) - 2017. Debrecen)
A Budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban tett érettségi vizsgát. Az egri Tanárképző Főiskola rajz, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem etnográfia szakát végzte el. Debrecenben, valamint Tokajban élt és alkotott. Több mint harminc évig a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola művészeti tanszékén tanított művészeti és néprajzi tárgyakat, majd 2007-ben innen ment nyugdíjba docensként. Életcéljának vallotta a magyar nép vizuális hagyatékának a beemelését a képzőművészetbe, amit népművészetünk őrzött meg. Ennek szentelte festői, pedagógiai és néprajzos pályafutását. 1977-től tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1991-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. 1971-ben rendezte első önálló kiállítását, miután alkotásai számos más kiállítás tematikájának is részévé váltak. Művészeti írásai mellett néprajzzal és pedagógiaelmélettel is foglalkozott, melyeket könyvekben, folyóiratokban publikált. Festészete tükrözi elméleti munkásságának eredményeit. A kezdetben akadémista, majd szürrealista táblaképei hamarosan a 20. századra jellemző dinamikus, expresszív-nonfiguratív alkotásokká váltak, majd kialakult a magyarság hagyományaiba illeszkedő jelkép-festészete. A magyar nemzeti hagyományok továbbvitele erősen kolorista, szimbolikus képvilágban anyanyelvi szintű képírásban teljesedett ki. A magyar hagyományok tudatos továbbvitele mellett a hasonló vizuális törekvések ösztönzését hivatásos néprajzkutatóként is szívügyének tartotta. Önálló és közös kiállításai gyermekeivel, tanítványaival, kollégáival, a magyar festészet új irányát jelölik, és bizonyítják ennek jelentőségét. Vallotta, hogy a magyar festészet fő kérdése az, hogy „Honnan, mi végre születtünk e hazába, és hová tartunk? Mi adhat utunkban erőt, hitet és eleink üzenetével hogyan gazdálkodunk? Tudunk-e ma, hazánkban nem csak magyarországi, hanem magyar életet élni, és világszínvonalon magyar alkotásokat létrehozni!”
Tanári pályájának több mint 30 éve alatt számtalan tehetséges tanítványával külön foglalkozott, szakdolgozataik témáját segítve, versenyeken, országos diákköri konferenciákon, erősítve Debrecen jó hírét. Maga is részt vett szakmai programok kialakításában, előadásokat tartott országos pedagógiai konferenciákon. Ostváth Sándorral és Joób Árpáddal közösen létrehozta a magyarságismereti speciálkollégiumot, amely keretében a magyar néprajz verbális, zenei, és vizuális formáinak egyesítésével kívánták elősegíteni gazdag népi kultúránk megismertetését és tovább élését.

1979-től 1984-ig a hajdúnánási néprajzi tábor művészeti vezetője volt. Debrecenben részt vett a Motolla egyesület munkájában, tanácsaival segítette hagyományőrző tevékenységét. A debreceni Városszépítő Egyesülettől megkapta a „Debrecenért” oklevelet. A Nemzetközi Betlehemes Találkozók szaktanácsadójaként is működött, a nevéhez fűződik a hortobágyi Vókonyán a pásztorszentély, Virágoskúton pedig a biocsárda berendezésének megtervezése. Szoros kapcsolatokat ápolt egyebek mellett a debreceni Déri Múzeummal, a Vojtina Bábszínházzal, a Debreceni Művelődési Központtal és a Nádudvar Kézműves Iskolával, mely intézményekben számos kiállítást rendezett, előadásokat tartott.
1990-ben a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola a Kimagasló Munkáért oklevélben részesítette „kimagasló, a közösség számára példamutató pedagógiai munkájáért”. 2005-ben ugyanitt „művészeti tevékenységének” elismerésért kapott oklevelet. 2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium „Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel” jutalmazta. 2010-ben Hajdú-Bihar megye közgyűlése a „Pro Urbe” díjban részesítette. 1999-ben és 2015-ben is átvehette a „Debrecen Kultúrájáért”díjat. 2017-ben megkapta az „Örökös pásztor” címet.
Makoldi Sándor feleségével és családjával részt vett Tokaj művészeti életében is. 1979-ben önálló kiállítása nyílt az ortodox templomban kialakított Tokaji Galériában, 1990-ben pedig feleségével, Makoldi Sándornéval, a szobrász Makoldi Sándor Gyula fiával, és Makoldi Gizella festő-restaurátor lányával hozott létre kiállítást. Társadalmi munkában megmintázta apósa, Pap Miklós, a Tokaji Múzeum alapítója bronz portréját-mely a múzeum kiállításában tekinthető meg- és más neves „régi” tokajiak, Tokaj-Hegyalja történelméhez köthető kiemelkedő személyiségek domborműveit (Szepsi Laczkó Máté domborműve a tokaji Rákóczi Pince falán látható). Tervezett cégéreket, vas- és fakapukat, amiket a Tokaji Művésztelep
művészei készítettek el. Nagyméretű pannója a Paulay Ede Színház előcsarnokában áll. 2016-ban feleségével, Makoldi Sándornéval együtt koordinálta a saját tulajdonukat képező, felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény darabjait felvonultató, a Tokaji Múzeumban helyet kapó „Kincses padlás” elnevezésű néprajzi kiállítás berendezését. A Rákóczi úton található díszkút tervezése is az ő nevéhez kötődik. Alkotásaiból nyílt kiállításait a város több helyszínén tekinthette meg az érdeklődő közönség.

Makoldi Sándor életműve, munkássága összekötő kapocs Debrecen és Tokaj városa között. Mindkét városban otthon volt, mindkét város kulturális életében meghatározó szerepet töltött be, alkotásaival hozzájárult e városok és hazánk művészeti és tudományos életének gyarapodásához. Életműve a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár részévé vált. (forrás:tokaj.hu)


Oldal :123456789101112


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu