Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2010-08-19 13:48:05 2010. augusztus 21-én LECSÓFESZTIVÁL-t rendeznek főzőversennyel egybekötve a FÖLDES JÖVŐJÉÉRT EGYESÜLET szervezésében Földesen, a Karácsony Sándor ÁMK területén |
2010-08-16 20:49:36 2010. augusztus 16-án, hétfőn este hét óra táján orkánszerű viharos eső zúdult a Sárrét központjára. Az erős széllel jött vihar után jégeső következett, melyben borsószem nagyságú jégdarabok hullottak alá. A csatornák nem bírták elnyelni a töménytelen csapadékot, így még valószínű, hogy napokig lesz munkája a helyi tűzoltóknak. |
2010-08-17 10:22:40 A püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum tisztelettel meghívja Önt, családját és érdeklődő barátait 2010. augusztus 20-án (pénteken) 11.00 órától Győrfi Ádám, a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász hallgatójának bemutatkozó kiállításának megnyitójára. A vendégeket köszönti: Kiss Istvánné a Karacs Ferenc Múzeum igazgatója. A kiállítást megnyitja: G. Nagy Ilián költő, drámaíró. Közreműködik: Farkas Márton. |
2010-08-17 10:23:04 A Püspökladányi Református Egyházközség Presbitériuma szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt 2010. augusztus 15-én, a vasárnap délelőtt negyed tízkor kezdődő harangszentelésre a Püspökladányi Református Templom parkjába és az azt követő hálaadó istentiszteletre. |
2010-08-16 10:37:47 A Kabai Nyári Színház társulata ismét bemutatóra készül: 2010. augusztus 21-én, este 20 óra 30 perctől az általános iskola szabadtéri színpadán mutatják be Szörényi Levente–Bródy János Kőműves Kelemen című rockballadáját.A Sarkadi Imre drámája alapján készült, mára már klasszikussá vált rock ballada az alkotásról, az építés fáradalmairól, a szükséges hitről, a mű létrehozásáért hozott áldozatokról beszél. "De szabad-e ölni, embert ölni, gyilkolni, hogy álljon a vár? Ér-e annyit, bármilyen bűn, hogy emberhalál legyen az ár?" E köré a két kérdés köré fonódik az egész mű. Kőműves Kelemen (Juhász-Szabó Balázs), valamint társai Déva várát próbálják felépíteni többszöri próbálkozásra, ám semmi áron sem sikerül nekik. Kelemen szerint a dolgozók motiválatlanságának tudható be a falak folytonos leomlása, Boldizsár (Lukács Zsolt) szerint pedig rontásnak. Rontásnak, mivel a környéken nemrégiben tragédia zajlott le, melynek hatását egy újabb tragédiával semlegesíthetnek. Ekkor megfogadják, hogy akinek a felesége hamarabb meglátogatja őket, azt elégetik, s hamvait beleépítik a falba. Így lett a Kőműves Kelemenné Anna (Kériné Rácz Mónika) a túlvilági életbe vetett hiten alapuló fogadás legnagyobb vesztese. A pénzéhes kőművesek lelkiismerete azonban hatalmas nyomás alá helyeződik. A darabot Porcsin László rendezi és a táncjeleneteket Laczó Zsuzsa Harangozó-díjas koreográfus tanítja be. |
2010-08-06 14:35:13 Szeretettel meghívunk minden lovak iránt érdeklődőt a VII. Sárréti Hagyományőrző Lovas Napra.2010. augusztus 7. (szombat) 9:00 órára Püspökladányba, a Déli- sori lovas pályára, ahol a következő programokat kínáljuk: 8:00-9:00 ora Nevezés, Ünnepélyes megnyitó, Csikós bemutató, Akadályhajtás (gumis kocsi, póni, kettes fogatok részére) Ebédelési lehetőség, Csikós ügyességi verseny, Vadászhajtás (gumis kocsi, póni, kettes fogatok részére), Ünnepélyes eredményhirdetés. Továbbá: Kirakodó vásár, játszóház, kisállat simogató, fríz lovak bemutatója Tombolavásárlási lehetőség, fődíj egy csikó! Szervező: Sárréti Lovas Baráti Kör Egyesület. Érdeklődni: Kiss Lajos Tel.: + 36-20/560-64-95 |
2010-08-03 09:47:36 avagy KISTÉRSÉGI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ 2010. augusztus 6-7. NAGYRÁBÉN a Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár parkjában. A rendezvény ideje alatt ingyenes sátorozási lehetőséget biztosítunk a parkban. Péntek: 15 órától: Sátortábor kialakítása. Igényelhető program: nevezetességeink bemutatása, foci, élőcsocsó 19.30 óra FÉNYÉV TÁVOLSÁG, DALOK A FÉNYRŐL Közreműködik: Bene Katalin, Kasza Mária, Karancsi Lajos, Kocsis Csaba, Ványai Anita Közben: Sport aerobic bemutató -Püspökladány KONCERTEK 20.30 D-Dúr együttes (Bakonszeg/Nagyrábé) 21.30 Sensus együttes (Debrecen) 23.00 Acustic Gallery Koroknai Árpád (P. Box Omen) és Kozma Norbi (Sun Factory) Folyamatosan lesz büfé, jégkása, ajándék, fagyi, rodeóbika. A rendezvényre szeretettel várjuk az ifjúsági közösségeket, fiatalokat, felnőtteket, családokat, érdeklődőket!
... |
2010-07-30 22:17:49 Kaba egyik legnagyobb és legérdekesebb rendezvénye a káposztás nap. Idén nyáron immár 5. alkalommal kerül megrendezésre 2010. július 31-én, szombaton délután 2 órától a Mácsai Sándor Művelődési Ház udvarán és parkjában. Az V. Kabai káposztás Nap a főzőversennyel kezdődik, majd zenés-táncos szórakoztató programokkal várják a kedves vendégeket. Az idei káposztás nap különlegessége a feleségcipelő verseny, melyre a helyszínen várják majd házaspárok jelentkezését. A programban közreműködnek: Chili a bohóc, az Őszirózsa Hagyományőrző Egyesület táncosai, a Búzavirág Pávakör, a Tiszaszentimrei nyugdíjasok Egyesületének táncosai, a Tiszaberceli népdalkör, és a Földesi Sivatagi Rózsák Hastánccsoport. Az elkészült ételek minősítését 18 órakor kezdi a rangos zsűri, melynek tagjai Szegi Emma Kaba város polgármestere, és Borbély Gyuláné a helyi háziasszonyok nevében, valamint a zsűri elnöke Mile József világbajnok mesterszakács. A főzőverseny eredményhirdetésére és a díjkiosztásra 19 órakor kerül sor. Este fél nyolctól magyar nóta műsorral várják a szórakozni vágyókat, ahol közreműködnek a Kabai Nótaklub tagjai és Szabó Eszter nótaénekes. Az esti bálhoz a jó hangulatot és a jó zenét Drágán Lajos garantálja. A főzőversenyre 2010. július 28-ig lehetett jelentkezni a művelődési házban. Olyan ételt, ételsort kell készíteni a versenyzőknek, amiben káposzta van. A zsűri az elkészített ételeken kívül pontozza a tálalást, terítéket, a felszolgálást, kínálást. A művelődési ház sörgarnitúrát, tűzifát és jó programokat biztosít a versenyben résztvevők számára. (forrás:kaba.hu) |
2010-07-27 20:44:21 Püspökladányban 2010. július 31-én 8.30-tól. A Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör Egyesülete által rendezett fesztiválra a püspökladányi Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központba kerül sor. A rendezvény ideje alatt Ifj. Vigh Sándor citerakiállítása lesz látható a Karacs Ferenc Múzeumban. (4150 Püspökladány, Kossuth utca 28.) A Református templom új, harmadik nagy harangja, amelyet Székelyudvarhelyen öntöttek, és 2010. június 29-én hoztak haza megtekinthető a nap folyamán 12.30-15.00 óráig. Fellépők: Angyal Ferenc, Kisújszállás; Alföldi Betyárok, Kecskemét; Balla Tibor,Kunszentmárton; Berettyó Trió, Pocsaj; Danyi János, Püspökladány; Juhász József, Balmazújváros; Kék-Kálló Citerazenekar, Derecske; Kiss Ferenc, Gyula; Kossuth Olvasókör, Püspökladány; Kovács Péter, Kecskemét; Ifj. Mónus Ferenc, Kecskemét; Nagyhegyesi Népdalkör és Citera Együttes; Nádirigó Népdalkör, Berekfürdő; Nagyrábéi Pávakör; Nyitnikék Citeraegyüttes, Báránd; Tiszavirág Daloskör, Szolnok; Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör, Püspökladány, Univer Bács-Kun Dalárda, Kecskemét; Univer Bazsarózsa Asszonykórus, Kecskemét; Univer Táncos Péter Népzenei Egyesület, Kecskemét; "Veréce” Hagyományőrző Népdalkör, Balmazújváros; |
2010-07-20 17:27:10 2010. július 23-án (pénteken) 19.00 órától a Kabai Nyári Színház és Borbély Gyula szervezésében az edelényi árvízkárosultak megsegítésére jótékonysági nótaestet rendeznek a kabai művelődési ház színháztermében. A nótaesten közreműködnek:Tarnai Kiss László (a képen), Monzinger Ferenc, Szabó Eszter és Drágán Lajos nótaénekesek, valamint Csávás Antalné, Cseke Sándorné, Gere Gyula, Nagy Kálmánné, Szabó József , a Kabai Nótaklub tagjai. Meglepetésként pedig két kiváló hangú gyermek: Kéri Beatrix és Kovács Márta. A zenéről Tordai Zoltán prímás és népi zenekara gondoskodik. Jegyek elővételben is kaphatók 1.000,- forintos áron a városi könyvtárban és a művelődési házban.(forrás:kaba.hu) |
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 464748495051525354555657585960 616263646566676869707172737475 767778798081 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye