Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2014-06-03 15:28:39 |
2014-05-27 11:24:58 Egy eredeti kiadású, dedikált, 1941-ben megjelent, Költő Nagy Imre a Holtak derese című kötetét ajándékozott G. Nagy Ilián, püspökladányi származású, a főváros mellet élő költő Sárrétudvarinak szombaton. A település könyvtárában megtartott ünnepi alkalom része volt Sárrétudvari első írásos említésének 800. évfordulója alkalmából szervezett eseménysornak. A kötet Nagy Imre első könyve, Püski Sándor adta ki, az előszót Sinka István írta. A könyvritkaság külön érdekessége, hogy egy akkori általános iskolás sárrétudvari kislánynak dedikálta a szerző, akit a tanító küldött ki hozzá látogatóba, mert a költő betegeskedett. A március 15-én dedikált kötetet az időközben a fővárosba költözött egykori sárrétudvari kisdiák a halála előtt ajándékozta G. Nagy Iliánnak. - Az utókor méltatlanul nem foglalkozik Költő Nagy Imre költészetével, holott az azt felfedező Sinka István magával azonos szintű költőnek nevezte, az irodalmárok pedig versei hangvételét, az ősi hangot, Adyéval teszik hasonlatossá – méltatta az 1896-ban született és 1942-ben elhunyt, Sárrétudvariban egyszerű, falusi életet élt Költő Nagy Imre munkásságát G. Nagy Ilián. A láthatóan sokat lapozott kötetet a település nevében Kiss Tibor polgármester vette át. - Hiszem, hogy a könyveknek lelkük van, és ez a lélek most hazatért Sárrétudvariba a szerzője érzékenységével, település szeretetével, hagyománytiszteletével együtt – fogalmazott Kiss Tibor, majd hozzátette: – Költő Nagy Imre egykori lakóháza ma is lakott. Idővel az épületet az önkormányzat szeretné megvásárolni és azt alkotóházzá alakítani. (forrás:haon.hu) |
2014-05-22 12:24:39 Irodalomtörténeti eseményre kerül sor 2014. május 24-én, szombaton délelőtt 10 órakor a sárrétudvari könyvtárban. G. Nagy Ilián költő egy eredeti kiadású, dedikált 1941-es Nagy Imre kötetet ajándékoz a településnek. A kötet Nagy Imre első könyve, melyet Püski Sándor adott ki, és az előszavát Sinka István írta. A könyvritkaság külön érdekessége, hogy egy akkori általános iskolás sárrétudvari kislánynak dedikálta a szerző, akit a tanító küldött el hozzá látogatóba, mert a költő betegeskedett. A március 15-ei dátummal dedikált kötetet ez a kislány adta halála előtt G. Nagy Iliánnak. Az ünnepi eseményen jelen lesz Bodó Sándor országgyűlési képviselő, aki a település lakosai nevében veszi át az irodalomtörténeti különlegességet G. Nagy Iliántól. |
2014-05-22 09:05:23 XX. Sárrétmenti Népzenei Néptánc és Mesemondó Fesztivál 2014. május 23-24-én Püspökladányban. 23-án, pénteken 18-00-tól "Vót még benne..." címmel kiállítás nyílik a Dorogi Márton Művelődési Központban. 19:30-tól székely táncház a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptánc csoport vezetésével. 24-én, szombaton 15:00-től Ünnepélyes megnyitó a Huszár emlékműnél, 15:30-tól Néptánc műsorok, mesemondók fellépése a Dorogi Márton Művelődési Központ színháztermében.17:00-től Lovasbemutató. 19:30-tól a székelyföldi Kékiringó néptánc csoport gálaműsora, majd táncház. |
2014-05-14 14:42:31 A püspökladányi Tádé együttes, a Muszka János Alapítvány szervezésében 2014 május 17-én tartja Jubileumi gála műsorát a Püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központban. Az elmúlt 35 évről kiállítást rendeznek, melynek megnyitója 2014. május 15-én lesz. Szeretettel várnak minden volt táncost, zenészt, aki Muszka János és Koloszár Erzsébet tanítványa volt, vagy még aktívan zenél, táncol. A gála után a fellépőket várják egy közös vacsorára, és mulatságra. |
2014-05-14 16:10:40 A Big Band Világa címmel tavaszi zsongás a Debreceni Big Band koncertje 2014. május 15-én 19:00-kor a püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központban.Vendégek: Pákai Petra és Borsy Ádám. Konferál: Fazekas László a Best FM rádióból. A belépés díjtalan. |
2014-05-12 19:09:56 2014. május 17.én szombaton hatodik alkalommal rendezi meg Sárrétudvariban a Jótékonysági birkózó bált az ottani birkózó egyesület. A bál a Művelődési házban lesz, a vacsorával egybekötött estre a belépő: 2.500.-Ft/fő. A zenét Újvári Imre szolgáltatja. |
2014-05-07 19:43:28 A püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központ híradása: A 2014. május 9-ei pénteki Képzelt riport...előadásra minden jegy elkelt! A fiataloknak és tanáraiknak nagyon sok munkája van benne, de az előadás remek lett! Szeretnék tájékoztatni a kedves érdeklődőket, hogy felmérjik egy esetleges második előadás megtartásának a lehetőségét. A pótelőadás 2014. május 10-én szombaton 20.00 órától kezdődne. Kérik, hogy aki szeretné megtekinteni az előadást az privát levélben az intézmény facebook oldalán (www.facebook.com/PTK-Dorogi-M) jelezze szándékát részükre telefonszámával együtt legkésőbb május 9. (péntek) 16.00 óráig. |
2014-05-06 15:05:28 Szeretné újra felidézni a 70'-es évek fesztivál hangulatát? Erre lehetősége nyílik, hisz szeretettel várják 2014. május 9-én 19.00 órai kezdettel, a püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központba, ahol egy nagyszerű musical kerül bemutatásra az Ifjúsági Ház csoportjainak előadásában, énekesekkel, táncosokkal és élőzene kíséretében. Rendező: Tódor Györgyné és Tódor György Emánuel. Ének: Bíró Judit és László Bernadett. Koreográfia: Bugánné Jónás Mónika, Baranyai Hajnalka. Zenekari kíséret: Panama Magic. Jegyek elővételben kaphatók a Művelődési Központban 500.- Ft-os áron. Információt bővebben a 452-232 telefonszámon kaphat. |
2014-04-25 09:09:08 2014 április 26-án, szombaton Nagyrábén újra Szent György napi vigasságok és főzőverseny veszi kezdetét. A Szent György-nap a juhászati hagyományok felelevenítését szolgálja (juhkihajtás, birkanyírás.) A Sárrét íze fesztivál a térség legnagyobb gasztronómiai rendezvényévé nőtte ki magát, változatos kulturális programokkal várja a látogatókat. A rendezvény ingyenes. |
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 464748495051525354555657585960 616263646566676869707172737475 767778798081 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye