Pap Gábor (a képen) művészettörténész tart előadást 2023. június 8-án 18:00-tól a püspökladányi Szent Péter és Pál római katolikus templomban.
2020-07-29 18:46:11 A Sárrétudvari, a Biharnagybajomi és a Szerepi Gazdakör tagjai sok szeretettel hívják és várják az érdeklődőket 2020. augusztus 8-án a XXVI. Hagyományőrző Aratónapra, mely Sárrétudvari külterületén lesz megtartva. Házigazda Kiss Lajos és Kiss Imréné családjával. Ezen a napon "Búzagyűjtő Napot is tartanak, az esemény a Magyarok Kenyere Program 2020. évi állomása egyben. |
2020-07-28 18:03:29 Kabán kiállítótér átadására kerül sor 2020. július 25-én, szombaton 18:00-kor a Mácsai Sándor Művelődési Házban. A megújult helyiségnek névadó ünnepsége is lesz, hiszen a galéria ezután Koháry György (a képen) nevét viseli. Ekkor nyitják meg a Kabai értékek című kiállítást is. |
2020-07-14 13:31:48 Orgona hangverseny a földesi református templomban 2020. július 19-én, vasárnap 18:00 órai kezedettel. |
2020-07-13 10:57:00 Kedves nádudvari Gólyabarátok! Örömmel értesítelek benneteket, hogy elkészült a nádudvari "gólyaleltár". Úgy tűnik,hogy kis városunkat még mindig nagyon szeretik a gólyák. 39 lakott fészekből 34 fiókás. Átlagban 3 fióka cserepedik egy fészekben. Egy helyen találtunk csak 5 fiókás fészket. Összesen : 112 gólyafióka látta meg a nádudvari ég alatt a napvilágot. Örüljünk együtt ennek a csodálatos hírnek. (A képen: Karcsi-Gizi 3 fiókája) (Forrás: www.facebook.com/anna.maria.czibere) |
2020-07-01 22:13:46 Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt Ozsváth Sándor: Trianon árnyai című kötetének ünnepélyes bemutatójára 2020. július 10. (péntek) 17 órakor a Kecskés Gyula Városi Könyvtárban. (4150 Püspökladány, Bajcsy-Zsilinszky u. 2/2.) A békediktátum 100. évfordulójára megjelent Trianon árnyai c. kötet 44 tárcát, tárcanovellát tartalmaz, melyek Trianon utóéletével, mindennapjainkat érintő árnyoldalaival foglalkoznak.A könyv magánkiadásban jelent meg, kis példányszámban, ezért csak könyvbemutatókon, író-olvasó találkozókon, illetve előadásokon kapható. |
2020-07-08 16:14:07 2020. július 4-én 20:00-tól Gyepi Bált rendeznek a nagyrábéi művelődési ház udvarán. Zenél: Egri Zoltán, a belépés díjtalan. Lesz büfé, tánc, jó hangulat. Eső esetén a bál a művelődési ház nagytermében lesz megtartva. |
2020-06-11 13:45:22 A zenekart 2013 elején hoztuk össze. Addig Jimmyvel és Tibivel egy S.R.B. (Sárrét Rock Band) nevű hard rock bandában zenéltünk, igaz, Tibi már azelőtt kiszállt onnan, hogy Jimmy beszállt volna. De ők is zenélgettek már együtt korábban – szóval az ismeretség már megvolt. Az S.R.B.-vel is voltak jó bulik és egy lemezünk is megjelent szerzői kiadásban, de hosszútávon nem éreztük magunkénak azt a szögletes, száraz rockzenét, ezért váltottunk. Az első KabinLáz próbára 2013. február elsején került sor, azóta folyamatosan működünk. Szerencsések vagyunk, mert eddig csak egy tagcsere akasztotta meg a lendületünket, erre 2014-ben volt szükség, azóta Ádám abajgatja a basszusgitárt. (Forrás: www.femforgacs.hu/interju) |
2020-06-05 10:35:59 2020. június 7-én vasárnap 9:30-kor Báránd Község Önkormányzata és a Balassa Iván Műveődési Ház és Könyvtár meghív minden kedves érdeklődőt a trianoni békediktátum 100. évfordulója és a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartandó megemlékezésére a bárándi református templomba. |
2020-05-12 09:55:06 Az 1979-ben bemutatott Áramütés c. film, rendezője Bacsó Péter. A mozi egyes részleteit a kabai Vörös Csillag mezőgazdasági termelőszövetkezet pulykatelepén forgatták, de feltűnik a Color együttes is benne. A film készítéséről hallottam egy humoros történetet. Igaz-e vagy sem, azt nem tudom. A film készítői táviratban engedélyt kértek a teleptől a film forgatására, de a távírász rosszul értelmezte, a szöveget és a filmstúdió a következő értesítést kapta: A pulykatelep felforgatását engedélyezem! (Bagoly Irma) A történet: Virág főiskolájának kórusával Finnországban vendégszerepel ahol teherbe esik. Hazatérve elutasítja testvére - Vince - segítségét. Otthagyja a főiskolát, elvetéli a magzatát. Pesten akar új életet kezdeni, de depressziós anyja nem tud segíteni. Dolgozni kezd, de egy állását sem tudja huzamosabb ideig megtartani, állandóan konfliktusokba kerül. Disszidálni próbál, de a rendőrök visszahozzák a falujába. A két testvér csúnyán összevész, még verekednek is. Ekkor Vincét áramütés éri. Virág mindent megpróbál, hogy megmentse. (forrás: kritikustomeg.org) A filmben szerepel az akkori magyar rock élet emblematikus zenekara a Color együttes is. A Debreceni Orvostudományi Egyetem aulájában forgatták ezt a részletét az Áramütés (1979) című magyar filmnek. |
2020-04-26 11:20:57 B. Kiss Albert Püspökladányban született 1923-ban. Szegény családból származott, bár dédnagyapja még nemes ember volt. Apja már fiatalon kikerült csikósként az Ágota-pusztába. Az I. világháborúban az olasz fronton Piavénál megsebesült. Édesanyja szobalányként dolgozott. |
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 464748495051525354555657585960 616263646566676869707172737475 7677787980 |
A J Á N L Ó
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
Szertatásvezető, Ceremóniamester, Konferanszié, Műsorvezető, Hangulatfelelős
Aki most érettségire készül és remeg a matematika szó hallatán is,annak ajánlom Nagy Éva online matek kurzusait.
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye