2024. Október 5. Szombat Aurél napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

Hajdúság - Hortobágy

2018-06-06 17:34:36

"Katonának kell menni a legénynek" címmel szponzori műsorát mutatja be a Hajdú Táncegyüttes 2018. június 13-án 18:00 és 20:00 órai kezdettel a Vojtina Bábszínházban. (Debrecen, Kálvin tér 13.) Jegyek kaphatók az együttes székházában és a helyszínen. Közreműködik a Bürkös Zenekar.

Az együttes meghívást kapott Amerikába, két népművészeti fesztiválra a Springville Word Folkfest és a Summerfest International Art & Folk Festival rendezvényére 2018. július 29 és augusztus 14 között.
Kérjük, támogassa Ön is jegyvásárlásával az együttes amerikai fellépését! 


2018-05-28 20:01:45

2018. Június 03., Vasárnap Baltazár Dezső tér

Délelőtt 9 órától 12 óráig főként gyerekprogramokkal készülünk, ahová nagy szeretettel várjuk a kicsiket, és persze az egész csaáládot.

9:00-tól Bringás reggelivel kezdünk, így a legkorábban érkezőket garantáltan feltöltjük a délelőttre.

A Bringaoviban segítünk megtanulni bringázni a legkisebbeknek, a rutinos kerékpáros gyerekek pedig kipróbálhatják magukat a

Gabitriál ügyességi pályályán is, és a

KRESZ pályán elsajátíthatják a biztonságos közlekedés alapjait.

Ha meg szeretnéd tanulni, hogyan ugrass fel egy padkára, és hogyan kezeld még biztonságosabban a kerékpárod rázós helyzetekben is, akkor a

Gabitriál Triál suli lesz a kedvenc helyed a bringafeszten!

Ha mégis a sebesség számít, akkor a GOLDSPRINT versenybicajain kipróbálhatjátok, ki a leggyorsabb!

A TRIÁL BEMUTATÓKON a profikat is láthatod több alkalommal is a nap folyamán, amint akár másfél méter magasra felugranak bringával, keskeny pallókon egyensúlyoznak, és gyakorlatilag a levegőben repülnek a bringájukkal.

A HERVIS szervizpont mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll, itt a kisebb beállításokat azonnal elvégzik a bringádon. Így már egy tökéletesen és biztonságosan működő bringával tekerhetsz hazafelé.

Szeretnél kipróbálni többfajta bringát is? A HERVIS bringateszt ponton több, mint 30 fajta bringát nézhetsz meg, és próbálhatsz ki egész nap.

A Bringafeszten kezdetét veszi a Debreceni Bringaprogram. Számos aktivitás mellett megtudhatod, hogya tehetsz Te magad azért, hogy a kerékpárosok nagyobb biztonsággal közlekedhessenek a városunkban. Sőt, egy nagyon látványos Bringakígyót felvatunk, amin természetesen már reggeltől készülhetnek a szelfik :)

Délután 15-20 óráig

A délelőtti programok tovább folytatódnak, kiegészülve a Bringafeszt fő programjával, a VÁROSKERÜLÉSSEL, mely idén is a város egyik legtöbb kerékpárosát megmozgató programjának ígérkezik.

17:30-kor ünnepályesen felavatjuk és átadjuk a BRINGAKÍGYÓT.

A Városkerülés előreláthatólag 17:40-kor indul a Baltazár Dezső térről a Nagytemplom irányába, majd a Piac utcán végigtekerve ÁTHALADUNK a KERÉKPÁRSZÁMLÁLÓ alatt. (forrás: www.jobringa.hu)


2018-05-24 19:09:42

Juhász Imre és fia, Bálint (a képen) hadisírok gondozását végzik munka és iskola után. Csatlakozott hozzájuk egy nyugdíjas is, Szabó Gábor személyében. Ők a Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszárhagyományőrző Sport- és Kulturális Egyesület tagjai. Az egyesület az egykori Magyar Királyi Debreceni 2. Honvéd Huszárezred hagyományait ápolja. Céljuk, hogy a Hősök Napjára - ahogy idejük és erejük engedi - szeretnének még több I. világháborús hadisírt megtalálható állapotba hozni Balmazújvároson, a Böszörményi úti temetőben. A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért. A Hősök napján -ez évben május 27-én - rájuk emlékeznek Balmazújvárosban, ahol 2500 ember harcolt a városból a nagy háborúban, és közel 850 katona halt hősi halált.


2018-05-14 10:45:05

A Szabadhajdú Közhasznú Nonprofit Kft. Bodzavirág címmel egész napos életmódfesztivált rendez 2018. május 19-án, szombaton a hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ előterében. Többek között Dr. Csikai Erzsébet orvos-természetgyógyász tart előadást 10:00-től Légy egészséges - rajtad múlik címmel. A rendezvénnyel egyidőben Dísznövény és Ízek Fesztiválja zajlik majd a Bocskai téren. 


2018-05-05 16:56:21

Jótékonysági koncert Debrecenben. „A szeretet házhoz megy” címmel rendeznek adománygyűjtő hangversenyt 2018. május 12-én, szombaton 18.30-kor a debreceni Attila téri görögkatolikus főszékesegyházban (a képen). A cél: segítségnyújtás a szíriai keresztényeknek.

Fellépnek: Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Hajtmann Ildikó Bonis Bona díjas előadóművész
Dolhai Attila Jászai Mari-díjas művész, Lautitia Gyermekkar

Fővédnök: Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita
Moderátor: Somogyi László Gábor Kölcsey-díjas ikon- és festőművész

Az est teljes bevételét a rászoruló keresztény testvéreknek ajánlják fel.


2018-04-30 13:03:11

A Tájházak Napján a Hajdúszoboszlói Fazekasházban vendégeskedett Hajdújdúnánás. A parányi udvarra beköltöztek a nánási szalmakalapkészítők, a kézműves szörpök gyártói és a mézeskalácsot sütők, díszítők. A hangulatról a hajdúnánási Szalmakalap Citera Együttes és szólistái gondoskodtak.

Az esemény főtmogatója az Invitel Zrt, mely fontosnak tartja a népművészet, a kultúra továbbélését, támogatását.(szöveg,kép: haromfold.hu)


2018-04-26 10:38:56

Tájházak Napja 2018 - „Hajdúnánás házhoz jön, a Hajdúszoboszlói Fazekasházhoz”

2018.április 28-án, szombaton, 10.00 órától 16.00 óráig, a Hajdúszoboszlói Fazekasház udvarán népi kézműves kirakodóvásár, a Martinek Farm termékei, a Nánási Portéka, valamint kézműves bemutatók várják az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek a mézeskalács díszítés, bőrözés, nemezelés, szalmafonás és -varrás mesterfogásaival. A népzenei élményről a hajdúnánási citerazenekar gondoskodik.


2018-04-10 08:44:00

Kedvezményes belépővel tekinthetik meg az érdeklődők a Debreceni Református Kollégium Múzeumának minden kiállítását 2018 április 11-én a  debreceniek! A Város Napján, április 11-én, szerdán, lakcímkártyájuk bemutatásával 200 Ft-os belépőjegyet válthatnak a múzeumba a debreceniek. Sok szeretettel várják az érdeklődőket!


2018-03-09 11:57:13

A Motolla Egyesület szervezésében A Feltáruló magyar múlt előadás sorozat következő eseménye Dr. Obrusánszky Borbáral (a képen) történész, keletkutató előadása Hunok Európában, Atilla címmel 2018. március 14-én szerdán 18:30-tól Debrecenben a Belvárosi Közösségi Ház (Kossuth u. 1.) Pódium termében. A részvétel ingyenes és mindenkit szeretettel várnak a szervezők.


2018-03-06 18:09:13

A Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat és a Debeceni Művelődési Központ szervezésében, rendezésében Bolgár Nemzeti Ünnep és tavaszköszöntő est lesz 2018. március 9-én 17:00-től a DMK Pódium termében (Debrecen, Kossuth u. 1.)
Közreműködik: a Biljana Táncegyüttes (Karcag) és a Balkaniada Orkesztar. A rendezvény ingyenes és minden érdeklődőt szeretettel várnak!


Oldal :123456789101112131415
161718192021222324252627282930
313233343536373839404142434445
464748495051525354


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu