Hétmérföldes Szabad Bált rendzenek 2023. szeptember 30-án 19:00-től Debrecenben a Hatvan utca 32. szám alatt a Hajdú Táncegyüttes székházában.
2018-04-08 23:16:04 A kertemben lévő virágokat csodálva elgondolkodtam az örök életről. Egész életünkben arra törekszünk, hogy valami maradandót alkossunk, mindent megpróbálunk, össze-vissza rohangálunk, pedig annyira végtelenül egyszerű. A nénike, aki előttünk a házunk lakója volt, ezekkel a virágokkal tette halhatatlanná magát a mi számunkra, pedig nem is ismertük őt. Az első pillanattól kezdve magával ragadott ennek a kis területnek az energiája. Van, aki építésszel megy otthont vásárolni, mindenféle szempontot figyelembe vesz, csak az érzéseire nem hallgat, nem figyel, mit sugároz magából a hely. Már mikor először megláttam ezt a házat, valami titokzatos vonzódást éreztem. A kapura ki volt írva nagy betűkkel: Eladó. A szomszédtól azt is megtudtuk, nem lakja senki hosszú évek óta. Valahogy sikerült átmásznom a két méteres téglakerítésen, azóta sem értem, hogy juthatott eszembe ilyesmi, nem szokásom idegen udvarokba beugrándozni. Mikor már bent voltam, rejtelmes érzéseim támadtak. Azt mondják „minden, ami valaha történt az épületekben, beleivódik a falakba, a padlóba, a tárgyakba és az egyes helyiségekbe. A múlt eseményei rétegesen rakódnak le, akár a szennyeződés, és bár nem láthatók, alapvetően befolyásolják a közöttük élő embereket. Aki olyan otthonba költözik, ahol az előző lakók boldogan éltek, valószínűleg ugyanúgy meglesz a családi békéje. Ha viszont az előző tulajdonos vagy lakó boldogtalan, beteg, tönkrement ember volt, rossz energiái hátra maradtak a tisztítatlan épületben, sorsuk megismétlődhet a gyanútlan új lakókkal.” Bár nem sokat tudok ennek a háznak a volt lakóiról, békés, nyugodt emberek lehettek, hiszen az egész területet áthatja egy harmonikus erő. Ez az első tavaszom ebben a házban, a melegítő napsugarak megjelentével rengeteg előbújó hóvirággal kezdődtek a meglepetések, ami szőnyegként borította be szinte az egész kertet. Most már nincs szükség szavakra, hogy valaki elmondja, milyen ember volt ő. A virágok helyette is beszélnek. A néni talán nem is gondolta, hogy ha már nem ebben a valóságban éli az életet, Topolya lakói, akik tőle vásárolták a nárciszt, jácintot és NEFELEJCSet , az utcán sétálva minden nap gyönyörködhetnek abban, amit az ő lelke szépsége alkotott. |
2018-02-20 15:09:00
(Írta: Konkoly Edit elnijohaz.hu) |
2018-02-15 12:06:03 Másodszor látom a fiút leszállni a Kelenföldi pályaudvaron, az Élni jó háztól ötven kilométerre. Már a vonaton is csak a képernyőt bámulja és aztán, hogy belebújik a kabátjába, s nem kapcsolja ki a laptopot, újra. Hátizsákja a vállán, egyik kezében ügyesen egyensúlyozva a gép, mesefilm megy rajta, japán, óvatosan lépked a négyes metró lépcsőjén. |
2018-01-20 10:14:22 ..., a nosztalgia. Megy a posztolgatás a régi játszóterekről, csokikról, tevékenységekről, a katonaság "áldásos" hatásairól, csodálatos gyermekkorról, amikor három forint és hatvan fillér volt egy kiló kenyér, ami mellett valahogy mindig elmarad az egy hóra eső jövedelem egyidejű feltüntetése. Egy olyan korszakról, amit a történelem - rendkívül találóan - "a legvidámabb barakk" néven emleget. Mi ötvenesek átéltük, megéltük, végigcsináltuk. Gyerekek, majd fiatal felnőttek voltunk egy olyan világban, ahol szinte semmit sem tudtunk a háttérben zajló dolgokról, ahol csak annyi információnk volt az ország és a bolygó ügyeiről, s a háttérben zajló történésekről, amennyit rákötöttek az orrunkra. Amikor sokaktól hallom, hogy az milyen csodálatos élet volt, elgondolkodtat, hogy ugyanazt éltük meg mindannyian? Vagy a szelektív memória egyénenként másképp szűri meg a múltat? Én például nem szerettem a Melba csokit, aminek csak ritkán maradt tölteléke, mire az üzletbe került, nem szerettem, hogy banánt csak karácsony táján, sorbanállással vagy protekcióval ehettünk, nem szerettem a kimérős nápolyit, ami csak aznap volt ropogós, másnapra már megpuhult és az íze is megváltozott. Ettük a Duna- és Tisza kavicsot, a francia drazsét és a savanyú cukrot, s ezzel be is zárult a cukorkák sora. Vásároltunk abból a kínálatból, ami volt s nem tudtuk, hogy nem ennyi a világ. A fiatalság erős, nem gondol a rosszal, hisz aki ifjú, az csak előre tekint, szórakozni jár, férjhez menni készül, gyerekekről, családról álmodik. A boldog gyermekkor egy olyan illúzió, amiben sokan benne ragadtak s ettől válik (válhat) veszélyessé. Aki elhiszi, vagy el akarja hinni, hogy az maga volt a mennyország, az talán elfelejti, hogy az a tejföl sem tartott ki a műanyag pohár legaljáig. A boldogság pedig abban (is) rejlett, hogy nem mi tipródtunk a számlák befizetésén, nem a mi vállunkat nyomorította a kosztpénz beosztása. Mert az volt a dolgunk, hogy gyerekek legyünk, tanuljunk, játszadozzunk. Aki minderről megfeledkezik, az veszélyes úton jár, mert megrekedt valahol, ahová már nem tartozik. Aki mindig csak visszavágyik, az hamis képet őriz a múltjáról, ahol mindig csak madárcsicsergés volt, bárányfelhők úsztak az égen, és folytonos, soha véget nem érő boldogságban teltek az évek. Ilyen emlékekkel hogyan is lehetne boldog most és hogyan, milyen reményekkel várhatná a jövőt? Jó és árnyoldala mindennek van, de csukott szemmel ez sem akkor, sem most nem látható. A múltból okulni kell, tisztán látni a hiányosságait, a jelenből pedig kihozni a legtöbbet, ami lehetséges. Adottságaink szerint fejlődni, örvendezni az ifjúság erejének, tehetségének s ha kérik a véleményünket, tapasztalatainkat, akkor (és lehetőleg csak akkor!!!) válaszolni. A jövő meg majd mindezek függvényében elhozza mindenkinek az ismeretlent, ami - legyen az jó vagy rossz- befejezi a születésünk napján elkezdett életünket. A világ bolond most is, így volt ez régen is. Másért, másképp voltunk elégedetlenek akkor és vagyunk azok most. Jó néha elrévedezni a fakuló emlékeken. De aztán gyorsan vissza a mostba, itt kell jelen lenni, a jövő emlékgyártása ebben a percben is zajlik. Én ezzel a lendülettel el is rakom a fényképalbumot és szépen eszegetem a karamellás Milka csokit, a marcipános csokit, meg a ropogós nápolyit, mert ezeket sokkal jobban szeretem, mint a régieket. És ha van kedvem, akár most elindulok banánért, mert kapható. Januárban is.(Írta:Győri Andrea) |
2018-01-05 18:07:37
|
2017-10-01 11:36:17 "Legyen minden nap Richárdnak születésnap." Többen elküldtetek nekem egy linket,hogy ismerve a hozzáállásomat, felhívjátok a figyelmemet a tartalmára. Most arra kérlek titeket, ha van kedvetek, Richárddal utazzuk körbe a földet. Nyomtassátok ki a fotót ,( én az anyukája facebook oldalán láttam, onnan mentettem le egyet). Ne csak most a születésnapja alkalmából, hanem utazásaink során is készítsünk képet és küldjük el egy rövid leírással, hogy hol jártunk. A város neve egybeforrt a híres Grimm mesével, a Brémai Muzsikusokkal. Bronz szobruk Bréma főterén áll és a város egyik legtöbbet fotózott nevezetessége. Németország egyik legnagyobb – 660 ezer lakosú – városa azonban nemcsak a meserajongók számára kínál érdekességeket. A Weser-folyó partján fekvő város izgalmas keveréke a történelemnek és a modern kornak. A Sögestrasse és a malacszobrok környéke egyébként fiatalok kedvelt találkahelye is. Ugyanitt az óvárosi részben (Altstadt) található Marktplatzon természetesen a Brémai Muzsikusok szobránál nyüzsögnek a legtöbben. A városnak gyakorlatilag semmi köze nincs a történethez, csupán annyi, hogy a mese szerint az állatok ide igyekeztek szerencsét próbálni. A szamár két mellső lábát megszorítva mindenki a jó szerencse reményében, titkos kívánságokat dünnyög magában. A Piactéren áll a 11. századi Szent Péter dóm is. A sétáló utcán a különböző zenei stílusok kavalkádja, szórakoztatják a turistákat. A homokszobrászat a legújabb látványosság. És itt az eredeti felhívás! Sziasztok! (Írta: Mészáros Imréné Jutka) |
2017-09-15 16:54:37 A kerti pad a csendesség helye. Ideje van itt a mérhetetlen nyugalomnak, az átgondolásoknak, vagy csak úgy a semmit csinálásoknak, de a létnek sehol nincs ilyen teljességgel nagyobb megnyilvánulása bennem, mint itt. Ha csak pad lenne, úgy magában, valahol az....az semmi. Ez A kerti! A kert teszi azzá, amivé általa minősül. Meghúzom magam benne és nézem ami körülöttem van. Azt érzem, hogy ők is néznek engem. Rám bólint, vagy köszönt is az öreg apai diófa. Lehet meg is kérdi: - Elfáradtál? Pihenj meg - és én azt teszem. |
2017-08-31 16:39:10 Kinyitom az ablakot és nézem. Nézem őket, ahogy a fű fölött cikáznak. Ez... ez szitakotő tánc. Oda-vissza, keresztbe-hosszába. Lenyugvó napban, fénylő szárnyakkal... szitakötő tánc. Valami vígságos dolog, valami lélekpezsdítő látvány, ahogy fittyet hányva a madárcsőrnek, csak szállnak, szállnak csapatban. Milyen zenére? Milyen ütemre? Ki fogja a karmesteri pálcát? Ki a koreográfus? Nem tudom, de gyönyörű. - Gyere csak! Nézd már Te is! Ez! Ez valami csodás! Látod? Ott, ott a fű fölött! - Most rajzanak - közlöd szimplán. Milyen prózai. Én nem ezt látom. Én légben táncoló balettet, kész előadást szemléltem. Mi volt a címe? Szitakötők tánca a naplamentében. (Írta: Anyóka) |
2017-08-23 14:24:55 ... szüleim, apai nagymama és egy „Angyal” volt. Hazajöttek, haza hozták a terményt, örültek munkájuk eredményének, felhordták a padlásra. Két-három nap múlva rendőr, végrehajtó jelent meg és lesöpörték az egészet. Nem maradt semmi. Sírt Apukám, Anyukám. Mi pedig látva kétségbeesésüket átöleltük őket. Jött a gond, hogyan tovább? Mi gyerekek nem válogattunk, örültünk minden ételnek, mert finom volt és soha nem éheztünk. Mindennek szenvedője volt Anyukám. Az ő nyugalma, szeretete segített át bennünket mindenen. Szerencsére ő tudott néha valamimunkát találni, mert okos, szeretetre méltó ember volt. Akkor nagyon kevés ember végzett úgynevezett polgárit, ami segített abban, hogy alkalmazzák valahol. Élelem mellett ruhára is szüksége volt a gyerekeknek. Ebben nagymama sokat segített. Kötötte a sapkát, sálat, kesztyűt, pulóvereket, ügyesen varrt. Nagyon szerettem nézni, ahogy készítette ezeket a ruhákat. Persze este - lámpafénynél - hiszen nappal átvette a szülői szerepet, hiszen ők mentek megkeresni a mindennapit. Nagymama mosott, főzött, tanult velünk. A tanulásnak fontos szerepe volta családban. Nagymama mindent vállalt, hogy mi tanulhassunk, hiszen a tanulás igénye benne élt legjobban! Természetes volt, hogy a tudás majd segít a nehézségek leküzdésében. 4-en vagyunk testvérek, 3-an felsőfokú végzettséget szereztünk, bátyám nem tanult, rá várt volna tovább vinni, segíteni apunak a gazdálkodásban. |
2017-07-19 09:07:45 Ahogy öregszik az ember, úgy egyre többet réved a múltba. Én is így vagyok ezzel. Főleg, amikor az unokák kérdezik: hogy volt régen, amikor ők még nem születtek meg? Olyankor fel-felelevenedik a múlt. Felelevenedik, még ha nem is volt olyan szép, mint ahogy azt elmeséljük a több gyerekeknek vagy az unokáknak. |
Oldal : | 123456789101112131415 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye