Kiírommagamból avagy zagyvaság lesz… Bocsánat de ez a szösszenet nem lesz humoros, témás vagy olyan amit megszokhattatok Tőlem… ez most tényleg arról szól, hogy kiírjam magamból azt az összevissza érzést, amit most érzek, és talán arra is jó lesz, hogy lássátok mindenkinek van „keresztje”… Nekem is… Nem tudom, hogy miből fakadóan, talán Mérleg mivoltomból – aminek azért igen sok előnye is van – de nagyon érzelgőssé, átérzőssé tudok válni bizonyos emberekkel és helyzetekkel kapcsolatosan, ami azért nem jó, mert egy másik ember életét akarom megérteni, átvenni, átérezni s ezáltal olyan emberek lesznek számomra szerethetők, szimpatikusak, gondoskodásra várók, akikhez túl azon, hogy semmi közöm, de mindez az egész még lelkiismereti problémát is okoz Nálam… A legszebb az egészben, hogy a másik fél már régen elengedte, túllépett az érzésen, én pedig még mindig itt vagyok ezzel a megmagyarázhatatlan összevissza érzéssel a mellkasomban, ami mély sóhajokat, kesze-kusza gondolatokat eredményez amúgy is anyáskodásra hajlamos jellememen… Bocsánat, kiírtammagamból és zagyvaság lett…(Írta: Zagyva Ági, fotó: pixabay.com/hu/)

Itt ülök hosszú percek óta a billentyűzet felett és próbálom szavakba önteni az elmúlt hét történéseit… Aki ismer, tudja, ritkán van olyan, hogy nem bírok dumálni. Hát most ez olyan…

Azt persze pillanatok alatt le tudom írni, hogy alakultak a futásaim az előző héten, kezdem is ezzel, hátha közben jön az ihlet.

A 19-i 19 km után hagytam magamnak egy kis pihenőt és csak csütörtökön futottam újra. Akkor volt az Élménykülönítmény Piknik a Margit-szigeten. Kellemest a hasznossal összekötve hazafele futva jöttem a rakparton, így letudva egy kényelmes 10 km-es távot. Szuper volt az esti fényekben futni, utoljára karácsonykor jártam erre és bár még a nyár végét tapossuk, kicsit megcsapott a vágy, hogy újra azokat fényeket csodálhassam a kocogások közben. Maga a piknik is fantasztikus volt, sok lendületet adott a folytatáshoz mind ötletekben, mind lélekben.

Egy könnyű 6 km-es táv is elő volt írva múlthétre. Máskor többet szoktam futni, ha ilyen “rövid” az előírás (mert nem tudom 100%-osan tartani amúgy az edzéstervet), de most kihasználtam a kedvezményt, jól esett úgy elindulni, hogy egy laza örömfutás vár rám. Amúgy végül nem volt annyira az a szeles időnek hála. Annál inkább örültem, hogy legálisan hagyom abba 6 km után.

A hét harmadik futása végül hétfő hajnalra csúszott át és hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy régen járt úton, a Citadella felé gyűjtöm be a kilométereket. Ezt az utat is nagyon szeretem, de valahogy nem jártam erre az utóbbi hónapokban. Annál inkább esett jól most a lelkemnek. Egyrészt, mert sikerült végig futnom felfele, még ha lassan is. Ezt sikerként könyveltem el. Másrészt, mert fent lenni hajnalban leírhatatlanul szuper érzés. A kilátás gyönyörű… Ilyenkor nincsenek buszok, turisták, csak egy-két sportos ember és a biztonsági őrök. Jó onnan lenézni erre a nagy, zajos, pörgős városra, mert annyira békés és nyugodt onnan fentről, hogy az is beleszeret, aki amúgy utálja.

Lefele az Erzsébet híd felé mentem és mivel kedvenc hidam (ne kérdezd miért :D) átfutottam rajta a pesti oldalra. Végül a Szabadság hídon vissza, egész hazáig. Kényelmes, kirándulós, városnézős 13 km lett, nagyon élveztem.

A nap folytatásában elmentem a Bátor Táborhoz éééééés megkaphattam a lila pólómat. Soha nem voltam még ennyire boldog egy futópólóval a kezemben és utóbbi időben nem is nagyon használtam a rajtcsomagosakat a versenyeken. De eeeeezt! Alig várom, hogy rajtam legyen.

Nem értettem régebben, miért annyira különleges dolog ez, de az elmúlt hét és az utóbbi hónapok megértették velem. Fantasztikus érzés ehhez a közösséghez tartozni… Igazán JÓ emberek között lenni, JÓ ügyért cselekedni. Korábban is jótékonykodtam már, de most értettem meg igazán, mennyire más, ha aktívabban vesz részt benne az ember.(Írta: Flachné Asztalos Judit)

A legtöbb szülő alapelvként említi a gyereknevelésben, hogy csemetéje legyen őszinte. Szép is az, egészen addig, amíg az apró utód nem veszi ezt túlságosan komolyan és nem mondja el mindenről a véleményét, bárhol, bármilyen helyzetben. Ha nem kérdezi meg, hogy a néninek miért van olyan nagy orra, a bácsinak miért nincs foga, mert ilyenkor bizony a kedves szülő a teljes zavarodottság állapotában próbál mentegetőzni. Az sem szerencsés, ha a gyerek előtt hazudunk, a főnöknek, egy kellemetlen rokonnak, mert ez sem segít az őszinteségre nevelésben. Ha komolyabban belegondolunk, nem lehet hazugság nélkül megúszni. Nem mondhatjuk el a valódi gondolatainkat válogatás nélkül. Egy rég látott barátnak nem hívjuk fel a figyelmét arra, hogy felszedett pár kilót, hisz valószínűleg ő maga is tisztában van ezzel s nem gázolunk bele feleslegesen a lelkébe. Ezt úgy hívják : tapintat. Külön felkérés hiányában nem véleményezzük mások családtagjait, életvitelét, szokásait, legfőképpen akkor nem, ha az nem zavarja a miénket. Részemről nem értek egyet azzal a gyakran mondogatott frázissal sem, hogy "halottról jót, vagy semmit". Nem hiszem ugyanis, hogy egy rosszindulatú, emberiségre kártékony vagy rendkívül nehéz természetű ember minden gonoszságát megváltotta azzal, hogy távozott az élők sorából. De egy hozzátartozó, egy jó ismerős is rendelkezhet olyan kevésbé jó tulajdonságokkal, melyeket miért is ne lehetne a jók mellett megemlíteni, ha éppen rá emlékezünk? Hisz azokkal volt teljes, szerintem az a nagy hazugság, ha úgy teszünk, mintha az illető élete a szentekével lett volna egyenértékű.

Másik kedvencem a párkapcsolatok megcsalás- hazugság vonala. Mert igen, szerintem is az az ideális, ha két ember kapcsolata igaz érzelmeken, kölcsönös megbecsülésen és őszinteségen alapszik. De mindig őszintének lenni az egyrészt nem minden élethelyzetben ajánlatos, másrészt szerintem nem is kivitelezhető. Apró titkok, kegyes hazugságok nélkül aligha lehetséges évekig élni valakivel. No és a megcsalás. Aknamező téma. Igen, csodálatos lehet az örök hűség, a monogámia, mégis ritkaságszámba megy az ilyen házasság. A félrelépés felüti a fejét a jónak gondolt és a pokolhoz hasonlatos kapcsolatokban egyaránt. Elkövetheti mindkét fél, csinálhatják nyíltan vagy titokban. Végződhet botránnyal vagy az új érzelmek elmúlásával. A csaló fél mérhetetlenül gyötrődik vagy a paradicsomban érzi magát, percenkénti váltásban. Egy káosz, egy folyamatos hazugság az élete. Sokakra ilyenkor rátör az őszinteség vágya, imígyen :"Nem akarom becsapni a páromat, nem akarok hazudni tovább, ennél ő többet érdemel." S mivel ő már nem tudja kezelni a lelkiismeretének furdalását, megosztja azt a férjével, társával. Mintha attól könnyebb lenne bármi.

Pedig ezzel csak a másik életét teszi egyik pillanatról a másikra élhetetlenné. Mert még az is megtörténhet, hogy hamar elmúlik az újdonság varázsa, s minden visszazökken az eredeti kerékvágásba. Vagyis zökkenne. Ha a vétlen félben nem maradna jóvátehetetlen félelem, féltékenység, örökös aggodalom, hogy legközelebb vajon mikor történik ez meg újra? Mérgező ez, fojtogató, a legtöbb ember számára feldolgozhatatlan és nem bocsánatos. Úgyhogy óvatosan azzal az őszinteséggel. Nem arra biztatnék senkit, hogy csalja a párját és hazudozzon! Csak hogy gondolkozzon, mielőtt csalna, és ha már csalt, akkor mérlegelje a régi és az új szerelem erejét. Sok a sérülés lehetősége s a magunké nem csökken azzal, ha a másikon akkorákat ejtünk, ami talán soha nem gyógyul be maradéktalanul. (Írta: Győri Andrea, fotó: pixabay.com)

Minden háztartás eljut oda előbb vagy utóbb, hogy lecseréli a konyhaszekrényét… ki előbb, ki utóbb… Na már most a konyhaszekrény ekkor új életet kezd… ki itt, ki ott… van aki a nyári konyhában, van aki a sufniban, van aki a spájzban, van aki a melléképületben… a régi konyhaszekrény új célt kap az élettől, megtisztulva, megszépülve várja új feladatát… A mi konyhaszekrényünk 23 éves, elég szép korban van… még a püspökladányi Mozi épületében működő bútorboltban vettünk anno házasságunk hajnalán… igencsak jó állapotnak örvend, a megsárgult passzport a hátulján pedig arról tanúskodik, hogy a Tisza Bútorgyárban készült… és most eljött az Ő ideje… Új otthona a szépen kifestett spájz lett, a hibáit kijavítottuk, az erényeit kiemeltük… fontos feladat lett rábízva, hisz Ő a felel a nasikért, a kenyérért, a gyógyszerekért és a ritkábban használt konyhai eszközökért… Már teljesen belakta a spájzot, látszik, hogy boldog és cseppet sem irigykedik az új konyhaszekrényre… mert új életet kezdett… Ő a régi konyhaszekrény…

S most egy másik történet!

Papa csinálta… bár szeretteink egy része már régen nincs mellettünk, mégis vannak történések amik életben tartják emléküket… Amikor belekezdtünk a lakásfelújításba, ahogy kell mindent lepakoltunk az alsóépületbe… volt is káosz, keresgélés, pakolás oda-vissza… vissza-oda… épp itt volt az ideje, hogy itt is rendet rakjunk… Ekkor találtam rá, a kisasztalra… a kisasztalra, ami még első közös lakhelyünkön, a szolgálati lakásban a mosogató mellett volt… méretre készült és vittük magunkkal a lakótelepre majd ide át Karcagra… Sajnos Ő nem volt olyan szerencsés helyzetben, mint a régi konyhaszekrény, nem kapott új életet, mert funkcióját tekintve ott volt értelme az életének a szolgálalati lakásban a mosogató mellett… hisz kicsi a pakoló felülete, magas és már az idő is hagyott rajta nyomott… de mégis felidézte az emlékeket miközben leporoltam, mert közben csak arra gondoltam, hogy Papa csinálta…(Írta: Zagyva Ági)

Ötvenes éveiben járó gyógyszerésznő vagyok, és azt tapasztalom, hogy még mindig tabu témaként kezelik a menopauzát.

1. Miért következik be a női testben a menopauza?
A menopauza szó szerinti jelentése a menstruáció vége. Ez egy sajátos állapot, egy természetes folyamat a nők életében. A menopauza petefészkek működésének fokozatos leállásával, a női ciklus szabálytalanná válásával járó folyamat, amelynek során a hormonértékek széles határok között ingadoznak, majd az ösztrogén hormon termelődése le is áll.
Az ösztrogén hiánya kihat az egész szervezetre: a bőrre, hajra, kedélyállapotra, az általános közérzetre a szexuális életre, a csontokra. Van aki könnyen, panaszmentesen éli át ezt az időszakot, de vannak akik orvosi segítségre szorulnak, vagy a gyógynövények erejében bíznak.

2. Milyen életkorban jelennek meg a változó kor tünetei, és átlagosan mennyi ideig okoznak panaszokat?
A klimax általában a nő 40-es éveiben kezdődik, és az 50-es évek végéig is elhúzódhat. Ez egy természetes biológiai állapot, amely a termékenység korának végét jelenti. Ettől függetlenül a menopauza kellemetlen testi tüneteket, és érzelmi labilitást, veszteség érzést okozhat.

3. Milyen tünetekkel jár ez a folyamat?
Noha ez nem betegség a kialakult tünetek kezelhetőek. Sok -féle terápia áll rendelkezésünkre, az életmódváltástól kezdve a hormonpótlásig. Élet-közepi válság egyik eleme a változókor idején tapasztalt testi: menstruációs rendellenesség, hízás, fogyás, bőr megereszkedés, hajhullás, lelki: hangulatingadozás, alvászavar, dühkitörés, szellemi feledékenység, lassú gondolkodás is előfordulhat. Ha benne van a korban és ilyen tüneteket tapasztal, első lépése a nőgyógyászát felkeresni, és átbeszélni vele a további lépéseket.

4. A menopauza nem elkerülhető, de milyen megelőző lépésekkel vagy készítményekkel enyhíthetőek a tünetek?
A klimax tünetei hormonmentes terápia alkalmazásával az alábbiak szerint lehetséges:
- Teljes értékű táplálkozásra való áttérés.
- Mozgás, és sporttevékenység elkezdése.
- Gondolkodásmód (szokás rendszer megváltoztatása)
- Az egészséges életmódra való áttérés
- A hőhullámokra és alvászavarokra nagyon jó teákat, és gyógynövénytartalmú tablettákat lehet beszerezni gyógyszertárakban, amik: Orvosi zsályalevelet, orvosi citrom fűvet, közönséges orbánc fűvet, poloskavész gyökértörzs száraz kivonatát tartalmazzák.

5. A menopauza alatt sokan szenvednek depressziótól, szorongástól. Életmódváltással a lelki eredetű problémákat is orvosolhatjuk?
Meggyőződésem, hogy az életmódváltás, az egészséges táplálkozásra való áttérés, a saját magamra való jobban odafigyelés, kényeztetés, elkerülhetetlen ahhoz, hogy egészségesen és boldogan éljünk tovább. Ez nem egyszerű, és nem megy egyik napról a másikra. Én is a 40-es éveim közepén döbbentem rá, hogyha nem változtatok a szokásaimon, a táplálkozásomon, baj lehet. Ekkor át kellett gondolnom, hogyan tovább, mit szeretnék? Kifogásokat találni, hogy miért ezt nem, azt se, vagy változtatni az életvitelen, az életemen. Tudtam, hogy nekem kell változtatnom, nekem kell megoldanom, hiszen az én életem. Akik hozzám fordulnak problémáikkal, hosszasan elbeszélgetünk, és megpróbálok egy irányt adni, egy utat mutatni ezen időszak átvészelésében, és életmód változtatásban. 10 éves tapasztalataimat összegyűjtöttem egy életmód változtató motivációs program keretében. Akit bővebben érdekel megkereshet a következő e-mail címen : drborsosgizella60@gmail.com szívesen segítek. A témával kapcsolatban az érdeklődők figyelmébe ajánlom, az első magyar tabu döngető változókorról szóló női regényt: Sári Edina írónő – MeNŐpauza regényét. Az élet csodálatos, és megismételhetetlen, tegyünk érte, hogy minél tovább egészségesen, és boldogan éljünk. Dr. Borsos Gizella (Magángyógyszerész, Berettyóújfalu)

Zagyva nagyapámat nem ismertem, mire én megszülettem Ő már nem élt... Alacsony kis ember volt, a vasútnál dolgozott, ami abban az időben biztos megélhetést jelentett a családnak... Az ötvenes években ha dalolhatnékja támadt az öregnek, odaszólt apukámnak, hogy: "Pakolj Fiam! Megyünk bérmakeresztapádék Ceglédre!"... ahol is rokonlátogatás gyanánt eltöltöttek egy éjszakát... A gyerekek játszottak, a felnőttek pedig átbeszélték, majd átdalolták az éjszakát és közben finom házi bort iszogattak... Nagyapám halála után éveken át nem látogatták meg a ceglédi rokonokat, de mikor Édesapám 1970-ben házasságra adta a fejét, tudta, hogy a bort csakis egy helyről fogja beszerezni... Ceglédről a rokonoktól... Úgyhogy a nyakába vett egy 40 literes demizsont és megjelent a ceglédi rokonoknál, és csak ennyit mondott: "Keresztapám! Házasodnék, jöttem borért!" Bérmakeresztapja már idős volt, de szívesen látta, majd nem is a saját borával, hanem a legfinomabb ceglédi borral töltötte tele a demizsont... Ez került a szüleim esküvőjén az asztalra... ez a finom ceglédi bor története... Zagyva módra...(Írta:Zagyva Ági)

Az elmúlt hetek nem a futásról szóltak, de az edzéseket igyekeztem tartani. Évek óta tervünk volt ugyanis, hogy körbe kerüljük bicajjal a Balatont, de ez mostanáig váratott magára. Sosem gondoltam, hogy két gyerekkel fogok nekiindulni egy ilyen útnak, de az élet már csak ilyen: gyakran tartogat meglepetéseket. Mint ahogy azzal is meglepett, hogy az úton én húzhattam végig a gyerkőcöket a cuccunk egy részével együtt. Indulás előtti este derült ugyanis ki, hogy csak az én bringámra tudjuk rögzíteni az utánfutót.  Persze rögtön jött az ötlet: cseréljünk kerékpárt? De sajnos férjem bringája mérete és férfi vázas volta nekem kicsit sem volt kényelmes. Így aztán maradt a nem tervezett verzió: én kezdtem húzni a rakományt.

Voltak szakaszok, ahol le kellett állni és gyalog tolni a szerelvényt, de ez kb egy-két kilométernyi táv volt összesen a 220-ból. A maradékon bizony én küzdöttem végig magamat és voltak igencsak kemény, emelkedős etapok is benne. De annál nagyobb megkönnyebbülés volt aztán sebesen suhanni lefele a lejtőn és boldogan kacagni bele a süvítő szélbe: “Suhanuuuunk!” Leírhatatlan élmény volt, most is mosolyra görbül a szám, ha visszagondolok ezekre a pillanatokra.

Badacsonyig volt kemény a túra, ott volt egy pihenőnapunk, majd újult erővel kerekeztük végig a tó másik felét is. Fantasztikus napok voltak, és bár a futás kimaradt, azt hiszem a combizmok, na meg a kitartásom igencsak fejlődtek ezalatt.

Na de ideje a futást is visszahozni a mindennapokba, hiszen alig két hónap is rajtol a Wizzair. Bevallom, most épp kicsit parázós időszakomban vagyok… Időközben kiderült, hogy új útvonalon, szinte végig a rakpartokon fogunk futni, ami eléggé ijesztő számomra… A kondimat visszavetik a kihagyások, a vakáció és két gyerek mellett nagyon nehéz tartani az edzéstervet… De semmiképp nem adom fel, edzem, ahogy csak tudok és remélem, hogy szeptemberben is szerzek majd suhanós, mosolyra fakasztós pillanatokat magamnak. (Írta: Flachné Asztalos Judit)

Judit a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatának tagjaként edz és fut. Kérlek, segíts Te is, hogy elérjem célom: fogadj örökbe egy kilométert, vagy akár csak néhány métert a futásomból! elmenykulonitmeny.hu/jotekony-sportolo

   Azzal a nagy tarisznyával
       hova, merre kicsi lány?

  Világlátni. Messzeségbe.
       hogy kopjon csak a csizmám.

  Van-é benn a tarisznyában
       forrás víz és pogácsa?
Útsegítő, szép meggyfa bot,
       ha a lábad fáradna?

  Van pogácsa, van forrás víz,
         a kezemben itt a bot
Kigondoltam hova, merre
         mindent látni akarok.

  Tudod-é, hogy lesz majd sárkány?
         hét fejével csak rád vár.

  Tudom bizony, csak hagy várjon.
         erős hittel, éles szóval,
mindhét fejét ÉN levágom.

  Itt egy pénz. Tedd tarisznyádba
         csak lyukas garas jól tudom
de száz aranynál többet ér
          ha ránézel majd az úton.

És a csokor a kezedben
          ugyan minek kicsi lány?

  Minden szirmot elpergetek,
          ott hagyom hogy vezessenek,
ha fáradok, visszanézek
          és ezeken hazatérek.

Akinek ballagott már érettségiző gyermeke, abban reménykedek, hogy érti mit akar mondani ez a párbeszéd.
Érti: az "ide nekem az oroszlánt is" hevületét a ballagónak, aki alig várja, hogy a nagy úton csak: "hagy kopogjon a csizmája"
Érti: a szülő, aki félti a ráváró akadályoktól a gyerekét, aki látja az esetleges hétfejű sárkányokat, de reménykedve hiszi, hogy az ő gyereke "mindhét fejét levágja".
Érti: hogy még kell figyelmeztetni a gyermeket testi-lelki útravalóra még kell tenni pénzt a tarisznyába, ha még lyukas garassá válik is, és hiszi, hogy a szórt szirom majd hozzá haza vezeti.

Hát kinek is írtam? Ballagónak? Szülőnek? Bizonytalan? Választható? Hogy nincs benne olyan előremutató, útbaigazító, ami majd megmondja az életről az úgynevezett "tutit", amit majd biztos használni fog? Nincs. Ilyen biztos nincs benne- Én nem akartam ilyet. Csak azt a pillanatot akartam megfogalmazni, amit gyerek és szülő érez egyidőben, miközben megy az ének, vonul a sor, beszél az igazgató, majd halkul az ének és vágül zárul az iskola kapuja.

(Kinek írtam? .... az unokámnak.) (Írta: Anyóka)

Családom több szálon is kapcsolódik a vasúthoz, mondhatni mindkét ágon vasutasokkal volt tele a család, de szerintem ez egy püspökladányinál nem mondható egyedinek… Most egy olyan részéről mesélnék a vasútnak, ahol anyai ágon voltam érdekelt, és ez nem más, mint a MÁV Pályafenntartási Főnökség…
A gyerek beleszületik egy családba, és ahogy cseperedik szembesül azzal, hogy ki mit is csinál, mi a szüleinek, nagyszüleinek a foglalkozása… Édesanyám és anyai nagypapám is a MÁV Pályafenntartási Főnökségen dolgozott, Papa pályamester volt, Anyu adminisztrátor… Papa korábban oktatóként bejárta az országot, igen sokat volt távol a családjától, később Kisújszálláson dolgozott a központban, igazából az Ő pályafutásának már csak a végét láttam… annyi emlékképem van, hogy mikor nyugdíjazták szomorúan jött haza, de aztán visszahívták dolgozni, és nyugdíjasként is lehúzott még pár évet… Megbecsült nagy tiszteletnek örvendett, szerették, fogalom volt az Ő neve és munkássága… Oly annyira, hogy évekkel később egy munkahelyi rendezvényemen feljött témaként a vasút, és az egyik magas beosztású felettesem miután megtudta, hogy milyen szálakkal kötődöm a pályafenntartáshoz, megkérdezte, hogy a nagyapám nem Vona János véletlenül, mert hogy Őt Ő tanácsolta el annak idején a vasúti pályától, és végül is Neki köszönheti azt, hogy most az aki… Azért ott egy pillanatara lefagytam… de a végén csak jól jöttem ki a történetből…
Anyukám először Ladányban dolgozott, majd Ő is Kisújszállásra került a központba… Szerették, és Ő is szerette… egészen haláláig, ami sajnos nagyon korán jött…
Ha valaki maga elé képzeli hogy ott áll a püspökladányi vasútállomás előtt, és mondjuk minimum Velem egyidős, akkor emlékszik rá, hogy szemben a rendező vágányok előtt egy sövénykerítés mögött volt egy elnyúló épület… na ott volt a püspökladányi főpályamesterei szakasz. A jobb oldali kőépületben voltak a pályamesterek és Anyu, mint adminisztrátor. Arra emlékszem, hogy reggelente, mindig kimentek a pályamesterek a szakaszra és mikor visszajöttek össze-vissza halandzsáztak valami teljesen idegen nyelven, amit csak Ők értettek… Az udvar bal oldalán lévő épületben pedig a pályamunkások várták a reggeli eligazítást a pihenőben, középen pedig a szerszámos részleg volt… És hogy honnan tudom ennyire… mert nyaranta ott voltam nyári munkán…
1986-1989 között minden nyáron ott dolgoztam, sokan voltunk, jellemzően vasutas gyerekek, „Pft-s” gyerekek… Két előmunkás felváltva felügyelte a munkánkat: Kaszás Sanyi bácsi, és Kiss Zsiga bácsi... Nagyon értettek a gyerekek nyelvén. Főként Püspökladányban és a Püspökladány-Biharkeresztes vonalon tevékenykedtünk… szoktam volt mondogatni: kapáltunk a síneket… de ez annál sokkal több volt… Dolgoztunk, társaságban voltunk, láttuk a kemény fizikai munka „izzadságát”, tanultuk az életet… Természetesen Mi nem egy pályamunkás terhelését kaptunk, sokat „pihentünk” de volt ott a gyomkapálás mellett, sorompófestés, vaspakolás, és sok-sok huncutság, na meg szerelmi szál is... Fontos volt még július hónapban a vasutasnapi rendezvény, ekkor Kisújszálláson volt vacsorával összekötött ünnepség, ahol is mi felszolgáltunk, a vezetőség pedig megbecsüléseként jutalmazta dolgozóit, ami abban az időben egy „bevett” szokás volt… Egyik évben még vasúttörténeti kiállítást is szerveztek és ott kellett segédkezni… Jó volt… Még egy érdekes adat ebből az időből… Konkrétan emlékszem, hogy a lányok órabére 13 forint 20 fillér volt, a fiúké viszont 13 forint 50 fillér… Az akkori fizetésemből turbóztam fel a mai fiatalokéhoz képest „szegényes” ruhatáramat…vettem márkás edző cipőt, farmerdzsekit, és „répa” szabású farmert, ami abban az időben igen nagy dolognak számított, de az is az igazsághoz tartozik, hogy volt, hogy egy darab egy havi fizetésembe került, de megérte, mert Én dolgoztam meg érte… (Írta: Zagyva Ági)

Kázmérka - így szólítom meg. Nem tudom miért becézem, hiszen idestova hatvan éves és megilletné a kimért, de szeretetteljes megszólítás is. Nekem az előző kedvesebb.
     Arról már nem is beszélve, hogy a fentnevezett egy varrósdoboz és amikor elmegyek mellete a tekintetemmel simítom végig minden alkalommal.
    Kázmérkának a megjelenése - a mostani - és kopottassága történetet hordoz. Nem egetrengetően izgalmas, de beleillik mindenképp családunk hatvanas évekbeli történetébe.
      A mostani formáját írom le előbb: a külseje és belseje kopott, natúr fa. Nem kapott soha semmilyen festést vagy pácolást. Én sem követtem el vele ezt mióta a tulajdonom. Eredetileg Anyámé volt. Felhajtó fedelén Apám öreg szemüvege pihen és Anyám stoppolófája. Ez utóbbit, aki látja mostanság, általában rákérdez:
- Ez meg mi?
- Stoppolófa - válaszolom - A kilyukadt zoknijainkat stopppolta, varrta a segítségével Anyu.
- Minek őrzöd? Zoknit már nem stoppol senki. Ellökjük, ha kilyukadt.
- Mi nem dobunk el semmit, ami még érték. Eldobásra nem volt pénz - válaszolom... De ha belegondolok ma sem dobunk el könnyen semmit... sem szeretetet, sem emlékeket... még ha néha fáj is, őrízzük...           Látom magam előtt Anyámat gondolatban, amint a bevarrt, keresztbe-hosszába cérnaszálakat egy pohár fenekével megütögeti, hogy sima legyen és ne törje a sarkunkat... Gondolj csak bele, milyen óvó mozdulat.
     Felnyitom. A fedelének zsebe van. A zsebben kitömött párnácska, hogy beleszúrják a tűt. Meg emlékként egy úttörő kitűzőt őrzök, mert azt Anya is megőrízte. Nem kutatom sem magamban, sem benne az őrzés okát. Apró, kis fém zászló - piros-fehér-zöld -, rajta egy írás: ELŐRE. Ez akkor (ötven valahányban) kisdobos vagy úttörő köszönés volt...(itt-ott már kihagy az emlékezetem a "lényegtelen" dolgokban).
A doboz belsejében felül fából hat rekeszes kiemelhető gombtartó, alatta (akkor) rendezetten cérnák. Ma kicsit rendetlenebb.
Ez Kázmérka kivül és belül, akkor és most.
     A születése is emlék... Nehezen éltünk. Apa családi házat épített a hatvanas vagy talán inkább az ötvenes évek második felétől. Éltünk és építkeztünk egy hivatalnoki fizetésből. Apa mindenből csak annyit vett, ami szűkön, de kellett. Karácsony közeledett. Pénzért vehető ajándékra nem jutott. A tető építéséből lehullott apró léceket is összeszedte. A kert végében volt egy felvonulási fészer. Az volt a műhelye. Azokból a lécdarabokból készítette Anyának, és Anyán keresztül a családnak a varródobozt. Apa boldog büszkeséggel adta át, anya repült örömében és az ő örömükből mi, gyerekek is részesültünk. Szép karácsony volt.
      Az előző évben, karácsony táján megajándékoztam Kázmérkát. Kapott egy piros posztó szívet tűpárnának. Ezt kívülre az oldalára akasztottam. Ettől most kicsit szúrós, de korához mérten, ezt már szabad neki.
     Kázmérka! - így szólítom meg. Nem is tudom, hogy minek a becézés, hiszen idestova hatvan éves. Hát ennyi a történet. Egy semmi kis történet, de amit naponta a látványával kivált belőlem az ott mélyen a lelkemben él. Az ő lakhelye pedig a szobámban egy polcon, az összes varrókellékek között van és benne az őrzött emlék az érték. (Írta: Anyóka)