2019. Augusztus 23. Péntek Bence napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - HortobágyA nap képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki Kicsoda Asszonyok írják Fotoalbum

Fáklyás menet, éjszakai lepkék
2019-08-22 21:58:33

A Hortobágyi Vadaspark és a Hortobágyi Madárkórház 2019. augusztus 24-én, szombaton 19:00–től 22:00 óráig közös programmal várja a látogatókat. A helyszínek között a vendégeket 19:00 órától vadasparki busz (a képen) szállítja és a program közös jeggyel látogatható.

Asszonyok írják

2018-04-23 21:50:55

Szervusztok ti öregkori eljövendő évek. Szervusz "szépkor". Egyezkedjünk. Kufár módra alkuba bocsátkoznék. Kérek, de végül adok.
    Demencia, Alcheimer-kór ti csak sétáljatok tovább. Nektek nem kívánok ajtót nyitni, hellyel sem kinálnálak, de tudom ki sem zárhatlak, mert, ha egyszer, ha mégis meglátogattok és maradtok, amin osztoznunk kell az közös. Beszéljük meg előre. Ne legyetek kegyetlenek.
- Ne vegyétek el tőlem a szeretteim arcát, hogy tudjam a végsőkig ők kik nekem. Ne hangozzék el a kérdés: - Te ki vagy, Én nem ismerlek.
- Ne vegyétek el tőlem a szavak értelmét, a szép szó gyönyörűségét. Engedjétek, hogy tudjam és érezzem mit jelent a kenyér...utca...fák...szeretet... és hogy léteznek ünnepek.
- Ne üresítsétek ki a tekintetemet. Ne ültessetek tompán óraszámra, bambán egy székre.
- Ne vegyétek el tőlem az akaratom kiváltságát, hogy tudjam, én mozgathatom lábam, kezem, térdem.
     Félek kicsit félek, pedig még gondolkodom, tervezek, összerendezek agyban és tettben, de korban már jócskán "hetvenkedek".
- Még tudni akarom mi a tavasz, mikor lesz hétfő és mitől van meleg. Mi az ami egyszer elmúlt és mi az, ami majd lesz. Nem követelem, nem is kérem a jövőt, csak az értelemmel élhető jelent.
- Ne vegyétek el tőlem a neveket. Hagy emlékezzek ki volt K és ki volt D. Hogy tudjam tegnap X-szel találkoztam és ma Y volt, aki az utcán rámköszönt.
      Igértem, hogy alkuldék. Alkuba szállnék veletek. Részemről mi az alku tárgya, amit vihettek?
Ha egyszer vége lesz, nektek adok mindent, ami bennem anyagi, ami én voltam. Adom a testet, a mozdulatlan szivet, kezet, lábat, térdet. Adom a szépséget látó, akkor már csukott szemet, a régen szavakat szóló, akkor már néma szájat. Csak egyet hagyjatok majd itt, ami számotokra már értéktelen: az emlékemet. (Írta: Anyóka, fotó:pixabay)


2018-04-08 23:16:04

A kertemben lévő virágokat csodálva elgondolkodtam az örök életről. Egész életünkben arra törekszünk, hogy valami maradandót alkossunk, mindent megpróbálunk, össze-vissza rohangálunk, pedig annyira végtelenül egyszerű. A nénike, aki előttünk a házunk lakója volt, ezekkel a virágokkal tette halhatatlanná magát a mi számunkra, pedig nem is ismertük őt. Az első pillanattól kezdve magával ragadott ennek a kis területnek az energiája. Van, aki építésszel megy otthont vásárolni, mindenféle szempontot figyelembe vesz, csak az érzéseire nem hallgat, nem figyel, mit sugároz magából a hely. Már mikor először megláttam ezt a házat, valami titokzatos vonzódást éreztem. A kapura ki volt írva nagy betűkkel: Eladó. A szomszédtól azt is megtudtuk, nem lakja senki hosszú évek óta. Valahogy sikerült átmásznom a két méteres téglakerítésen, azóta sem értem, hogy juthatott eszembe ilyesmi, nem szokásom idegen udvarokba beugrándozni. Mikor már bent voltam, rejtelmes érzéseim támadtak. Azt mondják „minden, ami valaha történt az épületekben, beleivódik a falakba, a padlóba, a tárgyakba és az egyes helyiségekbe. A múlt eseményei rétegesen rakódnak le, akár a szennyeződés, és bár nem láthatók, alapvetően befolyásolják a közöttük élő embereket. Aki olyan otthonba költözik, ahol az előző lakók boldogan éltek, valószínűleg ugyanúgy meglesz a családi békéje. Ha viszont az előző tulajdonos vagy lakó boldogtalan, beteg, tönkrement ember volt, rossz energiái hátra maradtak a tisztítatlan épületben, sorsuk megismétlődhet a gyanútlan új lakókkal.” Bár nem sokat tudok ennek a háznak a volt lakóiról, békés, nyugodt emberek lehettek, hiszen az egész területet áthatja egy harmonikus erő. Ez az első tavaszom ebben a házban, a melegítő napsugarak megjelentével rengeteg előbújó hóvirággal kezdődtek a meglepetések, ami szőnyegként borította be szinte az egész kertet. Most már nincs szükség szavakra, hogy valaki elmondja, milyen ember volt ő. A virágok helyette is beszélnek. A néni talán nem is gondolta, hogy ha már nem ebben a valóságban éli az életet, Topolya lakói, akik tőle vásárolták a nárciszt, jácintot és NEFELEJCSet , az utcán sétálva minden nap gyönyörködhetnek abban, amit az ő lelke szépsége alkotott.
Gyermekkoromban egy kedves idős házaspár vigyázott rám sokat, míg szüleim dolgoztak. Sanyi papa és Erzsi mama. Sanyi papa mondta nekem egyszer, mikor a kenyeret kentem, hogy a másik oldalán kenjem, mint ahogy szoktuk, mert úgy több vaj fér rá. Azóta 20 év telt el, mégis minden nap, minden szelet kenyeremnél eszembe jut. Vagy Szabó nagyapa biciklije is ilyen volt. Idős volt már, mikor megszülettünk és azt akarta, emlékezzünk rá. Kaptunk tőle egy- egy kis biciklit nővéremmel. Az akkor, gyermekfejjel olyan nagy dolognak számított, hogy azóta is emlegetjük. Nem is olyan bonyolult dolog ez az öröklét… (Írta:G. Nagy Lilla Imola)


2018-02-20 15:09:00


Még sötét van, amikor kilépek az Élni jó ház kapuján. Beindítom az autót, szemben velem a szomszéd szintén járatja a motort. Lassan olvad a jéggé fagyott pára. Még vissza kell mennem, mert Lezi, a kutya szétfeküdte a Vöröskeresztnek szánt ruhákat. Gyorsan fel a lányok szobájába, ahol a fonott kosár tetején egy nagy kék nejlon zsák. Lehozom, sietős mozdulatokkal visszatúrom a megunt nadrágokat, dzsekiket, jé, itt egy szép fehérnemű, vajon miért dobta ki Katus? Zsebembe gyűröm, s újra az autóhoz lépek, amely még mindig a ház előtt olvadozik. Beülök, hat óra tizenhét percet mutat az óra, a szomszéd már elment. Még éppen csak hogy kilátok az autó ablakán, kinn halványak az árnyak, mégis élesebb minden, bentről azonban csak homályosan látni, olyan ez, jut eszembe, mint amikor a lelkünk/pszichénk/valamink megakadályozza, hogy a valóságot lássuk. Csak valamit látunk, ami akár része is lehet a valóságnak, de hát igen. Tükör által homályosan. Míg ezen elmélkedem, kétszer megcsúszik az autó. Jeges az út. Nem veszem komolyan, gyorsan hajtok, sietnem kell, késésben vagyok. Elhagyom Szárt, kikanyarodom az egyesre. Néhány száz méter után egy fel-felvillanó lámpa megállít. Baleset, mondja a férfi. Nem lehet elkerülni? kérdezem, és kiszállok a kocsiból. Int, hogy nem, és telefonján beszélni kezd, az utat magyarázza. Egy autót látok az árokban, egy másik, egy fehér előttem áll, másodikként érkeztem a helyszínre. A szomszéd lép mellém. Megdöbbenek.
Csak nem te?
De igen, válaszolja, láthatóan megviselt állapotban. A kocsiban ketten nagyon szarul vannak, egy férfi kizuhant a másik autóból, amelyik elénk vágódott. Szerintem annak már mindegy, teszi hozzá. Annak a férfinek. Aki az útesten fekszik, magyarázza.
Meredten állok. Fázni kezdek.
Visszaülök a kocsiba, s nagyon lassan megfordulok, az egyre hosszabb kocsisor mellett visszakanyarodom a faluba. Zokogni kezdek, hogy nem lehet, hogy annak a férfinak, aki talán öt perce még viccelődött valamin, vagy épp csak álmodozott valamiről, vagy egy kiflit majszolt, ennyi volt ez az új esztendő. Meg az is eszembe jut, hogy vajon a szívében élt-e Jézus. Sírok, közben meg hálás is vagyok Lezinek, hogy kifeküdte a ruhákat. Majd egy zsoltár néhány sora bukik ki belőlem, Az ember napjai a fűhöz hasonlók, virul, mint a mező virága, de kis szellő, s már vége van: a hely is elfeledte, ahol addig állt. Ám az Úr kegyelme mindörökre az igazakkal van, s igazságossága fiaik fiaival. Ezt, azon a napon - egészen halkan - többször elmondom. Később megtudom, hogy a balesetben négyen haltak meg. 

(Írta: Konkoly Edit elnijohaz.hu)


2018-02-15 12:06:03

Másodszor látom a fiút leszállni a Kelenföldi pályaudvaron, az Élni jó háztól ötven kilométerre. Már a vonaton is csak a képernyőt bámulja és aztán, hogy belebújik a kabátjába, s nem kapcsolja ki a laptopot, újra. Hátizsákja a vállán, egyik kezében ügyesen egyensúlyozva a gép, mesefilm megy rajta, japán, óvatosan lépked a négyes metró lépcsőjén.
Bevallom, megdöbbenek.
Másnap reggel újra látom a fiút, mozdulatai ugyanazok, a film is.
Negyednap a vonaton húsz és harminc közötti fiú filmet néz, japán rajzfilmet.
Mellettem a metrón egy jól öltözött harmincas bújik a telefonjába, filmet néz, megint a japán rajzfigurákkal. Szemben velünk fiatal férfiak meredten bámulják az apró képernyőjüket, fejükön fülhallgató.
Emlékszem, amikor tizenéves voltam, a fiúkat bámultam a buszon. Néha egy-egy elkapott tekintet, ha tetszett, álltam a nézését, ha kevésbé, kibámultam az ablakon. Az egyik szerelmemmel az utcán ismerkedtem meg, diák voltam, könyvet árultam a könyvhéten. Odajött, néztük egymást. Beszélgetni kezdtünk. Címet kért, másnap megjelent, becsöngetett. Nem volt még telefonunk, vezetékes sem. Papírcetlik voltak, meg igazi levelek, és az emlékezet.
Barátaim ugyanígy ismerkedtek, némelyek a villamoson, buszon. Valamelyikből házasság lett - gyerekekkel. Házasságaink néha hangosak voltak, néha szelídebbek, némelyek ölelésekkel teliek, némelyek hidegebbek. Jól-rosszul szerettük a másikat és önmagunkat. Akik eljutottak Istenhez, azoknak könnyebb volt akkor is megölelni a társukat, ha az épp bántotta őt.
Egy mese jut eszembe. A királyról, aki folyton fázott, s bár annyi mindent pakoltak a tűzre, ő folyamatosan didergett. Már mindent kivágtak a szolgái, szóló szőlőt, mosolygó barackfát, erdőket, a házak tetejét is leszedték, mindent elfűtöttek, hiába. Végül egy kislány lépett a király elé, rá nézett, és megszólította. Beszélgetni kezdtek. Ez a személyes kapcsolat, ami végül felolvasztotta a király szívét. Hirtelen melege lett. Már ő is adni szeretne, figyelmet, meleget, ételt. Nincs szüksége többé külső melegre, mert a szívében ébredő szeretet (melege) helyrebillentette az életét.(Írta: Konkoly Edit elnijohaz.hu)


2018-01-20 10:14:22

..., a nosztalgia. Megy a posztolgatás a régi játszóterekről, csokikról, tevékenységekről, a katonaság "áldásos" hatásairól, csodálatos gyermekkorról, amikor három forint és hatvan fillér volt egy kiló kenyér, ami mellett valahogy mindig elmarad az egy hóra eső jövedelem egyidejű feltüntetése. Egy olyan korszakról, amit a történelem - rendkívül találóan - "a legvidámabb barakk" néven emleget. Mi ötvenesek átéltük, megéltük, végigcsináltuk. Gyerekek, majd fiatal felnőttek voltunk egy olyan világban, ahol szinte semmit sem tudtunk a háttérben zajló dolgokról, ahol csak annyi információnk volt az ország és a bolygó ügyeiről, s a háttérben zajló történésekről, amennyit rákötöttek az orrunkra. Amikor sokaktól hallom, hogy az milyen csodálatos élet volt, elgondolkodtat, hogy ugyanazt éltük meg mindannyian? Vagy a szelektív memória egyénenként másképp szűri meg a múltat? Én például nem szerettem a Melba csokit, aminek csak ritkán maradt tölteléke, mire az üzletbe került, nem szerettem, hogy banánt csak karácsony táján, sorbanállással vagy protekcióval ehettünk, nem szerettem a kimérős nápolyit, ami csak aznap volt ropogós, másnapra már megpuhult és az íze is megváltozott. Ettük a Duna- és Tisza kavicsot, a francia drazsét és a savanyú cukrot, s ezzel be is zárult a cukorkák sora. Vásároltunk abból a kínálatból, ami volt s nem tudtuk, hogy nem ennyi a világ. A fiatalság erős, nem gondol a rosszal, hisz aki ifjú, az csak előre tekint, szórakozni jár, férjhez menni készül, gyerekekről, családról álmodik. A boldog gyermekkor egy olyan illúzió, amiben sokan benne ragadtak s ettől válik (válhat) veszélyessé. Aki elhiszi, vagy el akarja hinni, hogy az maga volt a mennyország, az talán elfelejti, hogy az a tejföl sem tartott ki a műanyag pohár legaljáig. A boldogság pedig abban (is) rejlett, hogy nem mi tipródtunk a számlák befizetésén, nem a mi vállunkat nyomorította a kosztpénz beosztása. Mert az volt a dolgunk, hogy gyerekek legyünk, tanuljunk, játszadozzunk. Aki minderről megfeledkezik, az veszélyes úton jár, mert megrekedt valahol, ahová már nem tartozik. Aki mindig csak visszavágyik, az hamis képet őriz a múltjáról, ahol mindig csak madárcsicsergés volt, bárányfelhők úsztak az égen, és folytonos, soha véget nem érő boldogságban teltek az évek. Ilyen emlékekkel hogyan is lehetne boldog most és hogyan, milyen reményekkel várhatná a jövőt? Jó és árnyoldala mindennek van, de csukott szemmel ez sem akkor, sem most nem látható. A múltból okulni kell, tisztán látni a hiányosságait, a jelenből pedig kihozni a legtöbbet, ami lehetséges. Adottságaink szerint fejlődni, örvendezni az ifjúság erejének, tehetségének s ha kérik a véleményünket, tapasztalatainkat, akkor (és lehetőleg csak akkor!!!) válaszolni. A jövő meg majd mindezek függvényében elhozza mindenkinek az ismeretlent, ami - legyen az jó vagy rossz- befejezi a születésünk napján elkezdett életünket. A világ bolond most is, így volt ez régen is. Másért, másképp voltunk elégedetlenek akkor és vagyunk azok most. Jó néha elrévedezni a fakuló emlékeken. De aztán gyorsan vissza a mostba, itt kell jelen lenni, a jövő emlékgyártása ebben a percben is zajlik. Én ezzel a lendülettel el is rakom a fényképalbumot és szépen eszegetem a karamellás Milka csokit, a marcipános csokit, meg a ropogós nápolyit, mert ezeket sokkal jobban szeretem, mint a régieket. És ha van kedvem, akár most elindulok banánért, mert kapható. Januárban is.(Írta:Győri Andrea)


2018-01-05 18:07:37


      Az öreg Péter munkája minden decemberben advent idején megsokasodott. Mindig ő kapta feladatul az újak tanítását és uátna szárnyra bocsátását. Ilyenkor hosszú fehét szakállát elgondolkozva símogatta.
- Ej, ej. hát mit is kezdjek én veletek? Nyüzsögtök, nem figyeltek...aztán türelmetlenkedtek és ha majd ott lesztek, ahol tenni kell, hát nem is tudjátok mihez kezdjetek, hogyan legyetek jók.
- De Péter apó, mi figyelünk - hízelegtek kórusban - csak mondjad már, csak kezdjed már, aztán ha végeztél...huss... mi már itt se vagyunk.
- Hát erről beszélek nektek. Türelem! Nincs huss! már itt sem vagytok. Majd ha mindenki tud mindent és mindenki kész lesz az útra, majd akkor, ha kiosztom nektek a feladat lelkét, akkor kinyitom nektek a kaput. És egyenként, szépen suhanva elengedlek benneteket. És most csend, csend, csend!
      Amikor minden szem rászegeződött, felhő sem mozdult, szél se lebbent az öreg Péter elkezdte mondani, amit minden évben megtett és megtanított azoknak, akik most először kapnak engedélyt a feladatra. Ők az újak. Göndörhajú, felhőn libbenő, hófehér ruhájú, vadonatúj, először kapott szárnyacskájukat büszkén viselő adventi angyalkák. Péter szeretettel tárta ki feléjük két karját:
- Angyalkáim! A játéknak immár vége. Csodát kell tenni. Adventben minden csoda megtörténhet, de ez rajtatok is múlik.
- Csodát? Az meg mi? Mi az a csoda? - kérdezte egy aprócska fényes szárnyú angyalka.
- Mi a csoda? Mire lemegy a Nap és én mindent elmondtam, tudni fogod, de tenni majd csak akkor leszel képes, ha kiosztom neked is a szikragyújtó, mindentlátó, mindentérző segítőt - Péter megsimogatta a göndör haját és megigazította az új szárnyacskában az összekuszálódott tollakat.
- Légy türelmes és figyelj! - Elkezdte és mire eljött az este befejezte mondandóját. Jócskán elfáradt.
- Öreg vagyok. Nem való már ez nekem. Kérni kellene a leváltásomat. Meg is mondom az Úrnak.
El is panaszolta mindig, minden évben, de az Úr csak mosolygott.
- Megy ez még neked Péter, hiszen még csak pár száz éves vagy.
     ...megy ez nekem... megy ez nekem...-motyogta Péter, míg ment az égi kapuhoz, hogy bezárja. Ez is az ő feladata volt. Nyitni reggel, zárni este. A derekán a cingulushoz kötözve tartotta a kulcsot. Zárhat, hiszen ilyenkor este már nem szól az égi harsona, ami miatt a kapuhoz kellene menni, hogy az új érkező lélek égi születését köszöntse. Hangtalanul zárult a kapu. Péter a kulcsot újra a cingulusra kötötte. Feje alá húzott egy bárányfelhőt és elaludt.
Hajnalban lábujjhegyen, aprókat röppenve a kicsi angyal Péterhez közelített.
- Apó, Apó! Indulhatnék? - rázogatta törelmetlenül az öreget, de az nem ébredet.
- Na jó, aludj csak. Már mindent tudok, hiszen figyeltem. Megyek én magam is.
Óvatosan kibogozta a zsinórról a kulcsot. Egy szárnyalással a kapunál termett. Kulcs a zárba, elfordít és nyit.
- Én megyek elsőnek! - örvendezett. Gyorsan elismételte a tegnap hallottakat. Talán az utolsó mondat az nem rémlett. Motoszkált benne egy apró gyanú, de az biztos nem is olyan lényeges és egy legyintéssel elnyomta. A kapu mellett sorakozott minden indulónak egy-egy ezüstösen szikrázó fenyőág, aminek érintésével adventben felgyulladnak a gyertyák. Minden héten egy. A fenyő alatt a cím. Felkapta az ágat, de a címre, ami alatta volt már nem is figyelt. Meglengette szárnyait és huss már itt sem vagyok! örvendező kijelentéssel, boldogan kezdett repülni a Föld felé.
- Huss! Már itt se... - akarta mondani, de abban a pillanatban bevillant egy felismerés. Hogyan tovább? Az a hiányzó láncszem, amit most tudni kellene mégis fontos lett volna...Kihez menjen? Miért pont oda? Mit kell lásson? Lelassult a repülése. Bűntudata lett a figyelmetlenség miatt. Visszanézett a kapu felé. Péter ott állt.
- Vissza! Vissza! - harsogta az öreg - Így értelmetlen lesz az utad - szólt hozzá. Az öreg Péter kezében ott volt az a "hiányzó láncszem", az a mindentudó, mindentlátó, mindentérző, kicsi, piros lüktető, csodát indító, angyal szív. Szégyenkezve ért a kapuhoz. Péter lehajolt hozzá. Nem szidta. Megsimogatta a göndörhajú, bűntudatos angyal fejét.
       Még tanulnod kell. Enélkül semmit nem ér az egész. Ez az amivel adventkor és karácsonykor minden csoda megtörténhet - a csodatevőt Péter az angyal mellkasára helyezte.
- Na, most indulhatsz - szólt az öreg és suhintott egyet az övével.
Egy fényes hullócsillag indult a Föld felé, rajta egy szőke-fürtös-szárnyas angyalka, kezében ezüstös fenyőág, fehér ruhája alatt érző szív dobogott. Már nem volt kérdés, hogy kihez, miért? Mindent tudott ahhoz, hogy segítse a csodát. (Írta: Anyóka)


2017-10-01 11:36:17

"Legyen minden nap Richárdnak születésnap."

Többen elküldtetek nekem egy linket,hogy ismerve a hozzáállásomat, felhívjátok a figyelmemet a tartalmára.
Igen, az első jelzésre reagálva, irány a posta. Képeslap megvéve, megírva jókívánságokkal, útnak indítva. Az idő túl rövid, hisz Richárdnak október 6.-án lesz a 14. születésnapja.
Ezért úgy gondoltam, hogy virtuális képeslapot küldök, úgy hogy az édesanyja (Sándorné Magyar Katalin) engedélyét megkértem, hogy a fia kinyomtatott fotójával készítsek képeket Bréma néhány nevezetességéről. Megkímélve a sok-sok kérdéstől az anyukát, röviden leírtam mit lehet tudni az én új választott otthonomról. A fotót azért vittem magammal, hogy érezze az ünnepelt, hogy így is ide lehet jutni, még ha átvitt értelemben is.

 Most arra kérlek titeket, ha van kedvetek, Richárddal utazzuk körbe a földet. Nyomtassátok ki a fotót ,( én az anyukája facebook oldalán láttam, onnan mentettem le egyet). Ne csak most a születésnapja alkalmából, hanem utazásaink során is készítsünk képet és küldjük el egy rövid leírással, hogy hol jártunk.
-Bemutathatjuk szűkebb lakóhelyünket is.
-Osztályfőnöki óra keretében, 10 percet szánjunk az önzetlen segítség bemutatására, így osztályok is írhatnak egy fotóval mellékelve, biztos nagyon fog örülni. Legyen minden nap Richárdnak születésnap.
A mellékletben van, Bréma nevezetességeit bemutató link,természetesen a Brémai muzsikusok mesefilm és a felhívás, amit átküldtetek nekem. Bízok benne lesznek követőim, megérdemli a családja, hogy érezzék nincsenek egyedül.
Köszönöm,hogy végig olvastátok, a mottómmal búcsúzom:"Jónak lenni jó"

A város neve egybeforrt a híres Grimm mesével, a Brémai Muzsikusokkal.

Bronz szobruk Bréma főterén áll és a város egyik legtöbbet fotózott nevezetessége. Németország egyik legnagyobb – 660 ezer lakosú – városa azonban nemcsak a meserajongók számára kínál érdekességeket. A Weser-folyó partján fekvő város izgalmas keveréke a történelemnek és a modern kornak.
A németországi Bréma városában a főpályaudvar bejáratára merőlegesen indulnak a bevásárló utcák. A Sögestrassét szinte lehetetlen eltéveszteni, mert rögtön az elején egy talapzat nélküli malac család fogadja a turistákat.

A Sögestrasse és a malacszobrok környéke egyébként fiatalok kedvelt találkahelye is. Ugyanitt az óvárosi részben (Altstadt) található Marktplatzon természetesen a Brémai Muzsikusok szobránál nyüzsögnek a legtöbben. A városnak gyakorlatilag semmi köze nincs a történethez, csupán annyi, hogy a mese szerint az állatok ide igyekeztek szerencsét próbálni. A szamár két mellső lábát megszorítva mindenki a jó szerencse reményében, titkos kívánságokat dünnyög magában.
A Roland-oszlop, mely a városnak a Hanza-szövetség idején élt fénykorára emlékeztet. Az 1404-ben felállított műemlék egyedülálló példája az európai polgárság függetlenségének és vásártartási jogának a Német-Római Birodalom keretein belül. Ez Németország legmagasabb Roland-oszlopa. Az 5,5 méter magas Roland-oszlopot. Az UNESCO 2004 júliusában felvette a Világörökség listájára.

A Piactéren áll a 11. századi Szent Péter dóm is. A sétáló utcán a különböző zenei stílusok kavalkádja, szórakoztatják a turistákat. A homokszobrászat a legújabb látványosság.
Ha Brémában járunk, feltétlenül vacsorázzunk egyszer a Szélmalomban. Bár nem árt tudni, hogy itt több órát kell várni, hogy asztalt kapjunk.
http://videa.hu/…/krea…/a-bremai-muzsikusok-F5L3eIBmtzGx279e
http://www.zoover.hu/nemetorszag/brema/bremen/latvanyossagok

És itt az eredeti felhívás!

Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni terveim megvalósításában.
Kisfiamnak Richárdnak október 06-án lesz a 14.születésnapja.
Szeretném Őt meglepni egy kis "vizuális" utazással, mivel még sohasem voltunk nyaralni, viszont nagy érdeklődést mutat a világ országai iránt.
Ebben szeretném kérni a segítségeteket.
Ricsiről amit tudni kell, hogy Ő a saját kis világában él, autizmussal élő, halmozottan fogyatékos kisfiú.
Autizmusából kifolyólag nem érti az embereket, a beszédet, és ő sem tud beszélni.
Kommunikációs kártyák segítségével, illetve rajzokkal, írásban közli kéréseit. Verbálisan kevés szót ismer és használ.
Ricsi már az olvasással kacérkodik, egyenlőre nagyon élvezi, hogy képes Ő is szavakat elolvasni, bár szövegértése nagyon korlátolt.
A kérésem, amiért hozzátok fordultam, hogy akinek kedve, módja és lehetősége van rá szeretném megkérni, hogy egy képeslappal legyen szíves hozzájárulni ahhoz, hogy a kisfiamnak számára emlékezeteset és maradandót nyújthassunk a születésnapja alkalmából. ?
Igazából nem tudjuk a kívánságait, vágyait, de nagy érdeklődést mutat a különböző országok iránt. Erre irányuló DVD lemezeket vásároltat és nézi is őket, térképet, útvonalakat néz az interneten.
Kisfiam nagyon szeret postaládát üríteni, úgy gondolom, ha meglátja, hogy az nevére érkezett valami, ki fog ugrani a bőréből!
Megígérem, hogy az örömét megpróbálom majd egy kis rövid videóval bemutatni...! ?
Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket!
Postacímünk.:
Sándor Richárd Zsolt
Rábapatona
Rákóczi utca 105.
9142
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm/ köszönjük!
Bízom benne, hogy senkit sem bántottam meg a posztommal, megkeresésemmel.
További szép estét, és jó éjszakát kívánok mindenkinek.
Üdvözlettel.: Sándorné Magyar Katalin

(Írta: Mészáros Imréné Jutka)


2017-09-15 16:54:37

    A kerti pad a csendesség helye. Ideje van itt a mérhetetlen nyugalomnak, az átgondolásoknak, vagy csak úgy a semmit csinálásoknak, de a létnek sehol nincs ilyen teljességgel nagyobb megnyilvánulása bennem, mint itt. Ha csak pad lenne, úgy magában, valahol az....az semmi. Ez A kerti! A kert teszi azzá, amivé általa minősül. Meghúzom magam benne és nézem ami körülöttem van. Azt érzem, hogy ők is néznek engem. Rám bólint, vagy köszönt is az öreg apai diófa. Lehet meg is kérdi: - Elfáradtál? Pihenj meg - és én azt teszem.
   Levendula illat lengi be a kertet. Szétnyitja legyezős leveleit a páfrány az árnyékban. Öleli a levegőt. Időtévesztett szellőrózsa ingatja fehér virágait. Tavaszt akar hozni ősz idején.
- Megy ez nekem most is! - büszkélkedik. Rámosolygok. Hátra hajtom a fejem. Innen a kertből, a kerti padról kinézek a kék ég felé. Fent fecskék cikáznak csapatban és közben hangoskodva beszélik meg a nagy utat. Örök vándorok. Örülnek a változásnak, de a meleg bázis, a kölyök röptető villanydrót, a fészek....igen! a visszaváró fészek az marad.
    Visszanézek a kertre. Észre veszem: a dió ágán örvösgalamb ül. Nem zavarja a jelenlétem. Tőlem pár méterre leszáll a fűbe és ellépked a madáritatóhoz. Egy apró mókus közeledik a fák ágain. Megcélozza az itatót. Az most foglalt. Türelmetlenül jön-megy és csapkod ide-oda a farkával. A galamb elmegy. Most ő következik. Az örvöske felszáll egy ágra és szembe velem ráül és pihentetőn ráengedi a szárnyait is. Nyugalom benne és bennem. Itthon vagyunk. Osztozunk az apai diófán.
    Egy valamikori emlék sorol a gondolataimban. Egy barátom kérdezte a séta alkalmával.
- Te mi lennél ha kapnál még egy életet?
- Galamb - válaszoltam.
- És te? - kérdeztem vissza. Ő gondolkodás nélkül vágta rá:
- Sas.
- De a sas elkapja a galabot!- hökkentem meg. Egymásra néztünk és nem folytattuk. Hirtelen csendesek lettünk.
     És most? Itt az én galambom a kertemben és nincs benne semmi félelem Lát engem. Mekkora a bizalma irántam. És akkor ott megoldom a régi baráti beszélgetés lényegét. Közöttünk, emberek között is van sas és galamb.... és mégis, itt ülök mérhetetlen nyugalomban, ott fenn az örvöske határtalan bizalomban. Kitől kellene most és később félnem?
...Talán...talán, ha kapok majd még egy életet, sastól sem félve lehetek mégis csak galamb.
     De! - még nem hív a levegő, még nem nőnek suhogó szárnyaim, még itt a csendesség helye, itt a kert és itt a kerti pad. Megbújok benne és úgy érzem, hogy a létnek sehol sincs teljesebb megnyilvánulása bennem, mint itt. Még ember vagyok és éveim száma csak hetvenöt. (Írta: Anyóka)


2017-08-31 16:39:10

Kinyitom az ablakot és nézem. Nézem őket, ahogy a fű fölött cikáznak. Ez... ez szitakotő tánc. Oda-vissza, keresztbe-hosszába. Lenyugvó napban, fénylő szárnyakkal... szitakötő tánc. Valami vígságos dolog, valami lélekpezsdítő látvány, ahogy fittyet hányva a madárcsőrnek, csak szállnak, szállnak csapatban. Milyen zenére? Milyen ütemre? Ki fogja a karmesteri pálcát? Ki a koreográfus? Nem tudom, de gyönyörű.
Játszik velük a lelkem. Ha engedném. ... küldeném, talán közéjük repülne... Talán még fénylő szárnya is nőne... talán vinné a szellő közéjük lengve és röppenne oda-vissza, kersztbe-hosszába félelmek nélkül, ahogy a fű fölött ők az augusztusi estében. El kellene kezdeni megtanulni... Hogy milyen zenére és hogy milyen ütemre? Mindegy is. Csak úgy. Csak úgy ringva, keresztbe-hosszába és oda, aztán meg vissza. Ez lenne a lelkem szitakotó tánca.

- Gyere csak! Nézd már Te is! Ez! Ez valami csodás! Látod? Ott, ott a fű fölött!

- Most rajzanak - közlöd szimplán.

Milyen prózai. Én nem ezt látom. Én légben táncoló balettet, kész előadást szemléltem. Mi volt a címe? Szitakötők tánca a naplamentében. (Írta: Anyóka)


2017-08-23 14:24:55

... szüleim, apai nagymama és egy „Angyal” volt.
Úgy gondolom, hogy rajtuk keresztül tudom leírni röviden, hogyan éltem meg gyermekéveimet.
1945-ben születtem. Ez az időszak és az ötvenes évek az alapja családunk későbbi életének.
Családunk fő mozgató ereje az apai nagymama volt. Ahhoz, hogy őt megértsük gyermekkorából kell kiindulnunk. Szülei – egyke gyerek volt – szerették volna, ha gyermekük másképp él, mint ők. Ezért néhány évig zárdában nevelkedett (tanult) nagymama. Mit tanult ott? Szép beszédet, jó ízlést. sokoldalú tevékenységre való képességet, igényességet környezetére, határozottságot stb. Mivel nagyon szeretett, és a hajlam is megvolt bennem ezek befogadására, máig él bennem ezek igénye, számomra is fontosak ezek.
Nagymama négy gyereket szült, és fiatalon özvegyen maradt. Egyedül nevelte fel gyermekeit. Ennek ellenére, hármat taníttatott, a negyedikre bízta a gazdaságot. Ő volt az én Apukám. Mindenben követte nagymama akaratát. Nagyon jó apa volt, sokat játszott velünk. Kézügyességével pótolta számunkra a játékokat. Papírból állatokat hajtogatott, fából furulyát faragott, csutkából babát barkácsolt este a lámpa fényénél árnyjátékokkal szórakoztatott bennünket.
Nehéz életutat járt be. 1945-ben fogságba került. Két-három éves lehettem, amikor a nagyon várt apukát lovasszekér derekából ölbe hozták be a házba, nagyon betegen. Ezt egész életében viselte. Sokat betegeskedett, nem bírta a nehézfizikai munkát. De a családért mindent megtett, nagyon szeretett bennünket. A négy gyermek felnevelése nem volt egyszerű. Mint említettem ő vitte a gazdaságot. Lova, szekere, szerszámai voltak, amivel megmunkája a földet. Betegsége és az ötvenes évek politikája is nehezítette életét. Kb. 20hold földjük volt – apáról, fiúra szálló örökség, a földhöz való kötődés eredményeként - , nem tűnt számukra könnyűnek. Kuláknak nyilvánították őket, ami miatt ellehetetlenült az életük. Rengeteg megaláztatás, zaklatás várt rájuk. Ahol csak tudtak beléjük rúgtak, ami Apukám idegeit nagyon megviselte.
Nyáron aratáskor egy hétig is földbe ásott kunyhóban éltek, mert a távolság miatt nem tudtak hazajárni, no meg siettek is a termés betakarításával.

Hazajöttek, haza hozták a terményt, örültek munkájuk eredményének, felhordták a padlásra. Két-három nap múlva rendőr, végrehajtó jelent meg és lesöpörték az egészet. Nem maradt semmi. Sírt Apukám, Anyukám. Mi pedig látva kétségbeesésüket átöleltük őket. Jött a gond, hogyan tovább? Mi gyerekek nem válogattunk, örültünk minden ételnek, mert finom volt és soha nem éheztünk. Mindennek szenvedője volt Anyukám. Az ő nyugalma, szeretete segített át bennünket mindenen. Szerencsére ő tudott néha valamimunkát találni, mert okos, szeretetre méltó ember volt. Akkor nagyon kevés ember végzett úgynevezett polgárit, ami segített abban, hogy alkalmazzák valahol. Élelem mellett ruhára is szüksége volt a gyerekeknek. Ebben nagymama sokat segített. Kötötte a sapkát, sálat, kesztyűt, pulóvereket, ügyesen varrt. Nagyon szerettem nézni, ahogy készítette ezeket a ruhákat. Persze este - lámpafénynél - hiszen nappal átvette a szülői szerepet, hiszen ők mentek megkeresni a mindennapit. Nagymama mosott, főzött, tanult velünk.

A tanulásnak fontos szerepe volta családban. Nagymama mindent vállalt, hogy mi tanulhassunk, hiszen a tanulás igénye benne élt legjobban! Természetes volt, hogy a tudás majd segít a nehézségek leküzdésében. 4-en vagyunk testvérek, 3-an felsőfokú végzettséget szereztünk, bátyám nem tanult, rá várt volna tovább vinni, segíteni apunak a gazdálkodásban.
Ám jött a TSZ-esítés.
Apukámat nehéz volt megtörni, de nem volt más megoldás, hiszen lovat-szekeret-gépeket elvették Tőle, ezzel - ellehetetlenítették - őket.
Viszont nem ment be a TSZ-be, elindult a nagyvilágba, Budapestre járt dolgozni, csak hétvégeken volt velünk. Anyukámra nagy teher hárult. De megint számíthatott nagymamámra, aki keménységével, tehetségével továbbra is főszereplője lett a családnak. Ő gazdálkodott a pénzzel, anyukám kiszolgáltatott volt. Sokszor sírt, ami nagyon fájt Nekem, de ő mindig megnyugtatott, persze akkor már én éreztem, hogy neki valami fáj. Máig is fel- fel ébred az iránta érzettfájdalom nehéz élete miatt. Szép emlék és példaértékűszámomra most is az ő személyisége.
Nem volt jellemző, hogy Ránk - gyerekekre - feladatokat szabtak meg. Igyekeztek azon lenni, legyen boldog, gondtalan - gyermekkorunk - .
Vagy talán a sok feszültséget, szomorúságot, - amit mi is láttunk -, feledtetni velünk. Mi meg is ezt, háláltuk nem okoztunk gondot nekik. Sok szeretetet kaptunk, de annál nehezebben éltünk. Mostani eszemmel a - „ szeretet „ - a legfontosabb, de gyerekként másként éltem meg.
Szeretnék néhány példát említeni! :
Új ruhát ritkán kaptam, ha igen csak - „ kivételes alkalommal „ - vehettem fel. Sokszor megnéztem, megsimogattam, alig vártam, hogy felvehessem.
Egy ruhám volt télen-nyáron. Télen - „ hosszú ujjal, nyáron levágva rövid-ujjal „ - hordtam. Jobb módú gyerekek emiatt kicsúfoltak.
Nem tudtam megérteni, - „ engem miért nem szeret ? a Mikulás? „ - úgy, mint a szomszéd gyerekeket, nekik miért hoz több ajándékot?
Mai napon is sírok Karácsonykor, - mert eszembe jutnak gyerekkori érzésem - .
A szomszédban együtt ebédelnek, gazdagon terített asztal mellett, vágytam erre én is.
Nálunk miért nincs villany? (19 éves koromban lett először villanyunk.)
Tudnám sorolni, de már minden megszépült, megértettem. Ma már nagyon hiányoznak a gyermekkoromban velünk együtt élő nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek. A disznótoros események, ahol mindenki együtt volt és nagyon boldogok voltunk.
Szeretném még, ha haza mehetnék, ahol szüleim várnak. Azt szeretném érezni, amit akkor éreztem: A biztonságot, amit én kaptam Tőlük.
Mindenért hálás vagyok! Nagyon jó és szép volt!
Végül szeretnék röviden írni arról, akit bevezetőmben „Angyalnak-nak” - neveztem.
Ő apukám egyik testvére volt, aki feláldozta magát a családért. Rá mindig lehetett számítani. A jelenléte, szeretete páratlan volt. Segített lelkileg, anyagilag, egész személyisége kincs volt. Mindig tudta - „kinek – mire?” - van szüksége. Segített anyagilag a továbbtanulásunkban, apukámnak orvosi kezelésében, de nyugalmat varázsolt a problémák láttán is. Legtöbbet - „ Én „ - köszönhetek Neki. Mivel egyedül élt, gyermeke sem volt, nagyon szeretett engem. Ő volt nekem az –„ Idesanyu „ -. Pedagógus volt, komoly kulturális-életet végzett a faluban. Vitt magával, kényeztetett, sok élménnyel gazdagított.
Sajnos az élet nem volt kegyes hozzá. Fiatalon - súlyos – beteg - lett, és 41 évesen meghalt.
Ez az időszak számomra nagyon fájdalmas volt. Beköltözött otthonunkba a szomorúság, hiszen nagyon szerettük Őt. Halálát nagymama nem tudta feldolgozni, következő évben - utána ment - .
Betegségében mellette voltam. Ekkor én 15 éves voltam, komoly lelkisérülést éltem át, ami a gimnázium 1. évében negatívan hatott Rám. Sokat köszönhetek Neki. Amilyen vagyok neki is köszönhető. A -„ minta „ - , amit adott , elkísér.
Nagyon köszönöm, hogy hogy gyermekéveimre rövid betekintés adhattam. Szeretném, ha elődeim életét, és az Én örömteli, de - „ nehéz „ - gyermekkoromat megismernék gyerekeim, unokáim.
Mindent megteszek, hogy - „ büszkék „ - legyenek nagyszüleikre, dédnagyszüleikre és a szeretett rokonaimra. (Írta: Sólyom Lászlóné)


Oldal : 123456789


A J Á N L Ó
Szélmalom utca 1.
Báránd 4161
(30) 190 0499

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
https://www.facebook.com/search/top/?q
=h%C3%A1romf%C3%B6ld%20kincse%
14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL
Új esküvői ruhaszalon Debrecenben!
 Külsővásártér 3.sz.
Bejelentkezés: 30 412 96 33
Vadonatúj ruhák, mérsékelt árak,
 kedves kiszolgálás!
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/riegel.cajon/

   talitabanner_1.jpg 
www.talita.hu

S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu