2019. December 16. Hétfő Etelka napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - HortobágyA nap képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki KicsodaEmlékek, történetek... Fotoalbum

Ajándék koncert
2019-12-15 13:06:44

Karácsonyi hangverseny a város nyugdíjasai részére 2019. december 22-én, vasárnap 15:00-től püspökladányi Dorogi Márton Művelődési Központ színháztermében.

Emlékek, történetek...

2019-11-17 19:37:00

3. nap  A tegnapi beszámolómban írtam, nagyon gyorsan átálltam az itteni időszámításra. Itt mindig 6 órával kevesebb van, vagy úgy is mondhatom otthonról kell hat óra, hogy ideérjen a nap. Hamar elaludtam az este, azért is mert tudtam korán kell kelni reggel. Az éjszakai vihar hangjai: villám, mennydörgés, hangrobbanások, megtették gyógyító hatásaikat. Álmomból felriadva ránéztem az órára amin 7 óra 5 perc volt. Azonnal kipattantam az ágyból, bevillant 8-kor indulunk és reggelizni is kell előtte. Gyors mosdás, öltözés, kapkodva pakoltam, esőkabát, váltó ruha, a telefont is levettem a töltőről. Akkor tudatosult bennem az óra a kezemen a magyar időt mutatja, a telón láttam, hogy 1 óra 15 van. Mosolyogtam magamban ennyit az átállásról, éjszaka van, megpróbáltam visszaaludni, ami nagyon nehezen ment. Gondoltam szívok egy cigit és iszok egy kavarós kávét az mindig segít. Egy órát mérgelődtem magamban, mikor kiderült valaki megint bezárta a széfbe a cigimet, mert megint ott volt a „no para” papír. Úgy járnak a szobámba, mint más a jó kútra. Még jó, hogy van „B” terv is, van ICOS elektromos cigim is, de bosszantóan hatott rám. Gyors reggeli után, találkoztunk az idegenvezetővel Zsuzsával. Ő 21 éve él kint és 10-en elindultunk Tulumba egy kisbusszal. Sok-sok információ elhangzott a buszban pl: A Maják időszámítás előtt 3113 augusztus 13 tól számítják a napokat, nekünk azaz a „nulladik nap” az Krisztus születése. Vagy megismertük a Maja matematika logikáját, írásjeleit. Akkora információ áradatot kaptunk, hogy napokig lógunk majd a neten, hogy utána olvassunk. Tulum egy település és egyben egy maja romváros Mexikó területén. Cancúntól 130 kilométerre délre. Minden más maja várostól eltérően Tulum közvetlenül a Karib- tengerparton épült. Nagyot sétáltunk a romok között, közben úgy éreztük az égiek is velünk vannak. Tornyosultak a felhők, de megúsztuk eső nélkül.

Mindenki elkészítette a saját fotóját és indultunk a második maja településre Cobába. Az egész maja világ egyik legnagyobb városa volt, mígnem nagy riválisa, Chichén Itzá át nem vette a vezető szerepet. Cobá egy esőerdő közepén található. 95% os páratartalom és 25 fok volt. Mintegy 70 km²-es területén több épületcsoport helyezkedik el, amelyeket „sacbék” (apró mészkőből épült út) kötnek össze egymással. 5-en biciklivel, 5-en biciklis riskával indultunk el. A három legfontosabb épületcsoport a Cobá, a Nohoch Mul és a Festmények Csoportja. A Cobá csoport a bejárathoz közel, található, legjellegzetesebb épülete egy 25 méter magas, a klasszikus korban épült piramistemplom, de találhatók itt paloták és lakóépületek is az egész maja világ egyik legmagasabb épülete, a 42 méteres Nohoch Mul piramis, amelynek tetejéről (ahova a turisták is felmászhatnak) az egész környék belátható.

A piramisig bicikliztünk, majd a bátrabbak meghódították a csúcsot. Elmondhatatlan érzés fogott el minket, talán a végtelen szabadság érzése járt át. Sokat hallottuk már azt, hogy a csúcsra fel lehet jutni, de vissza is kell térni.

A csúcson készült képek alatt el kezdett esni az eső. Kúszva, mászva, hol fenéken csúszva, de mindenki vissza ért. Újra biciklire pattantunk, de akkor már szakadt az eső, azért a fontos látnivalóknál megálltunk. Fél úton visszafelé, defektet kaptam. Az utolsó kilométereket a rázós úton végigszenvedtem. Gyors ebéd és irány a barlang. Nagyon vártam, hisz előre mondták mese szép lesz. Nekem kissé csalódás, mert többet vártam. Ragyogó tiszta, jéghideg víz, a látvány is elment, de a mi aggteleki barlangunk százszor szebb.

A haza vezető úton kitartóan szakadt a trópusi eső, este fél 7 re értünk vissza a szállásra. Elegáns vacsora, majd mindenki ágyba zuhant. Holnap a hotelban pihenünk. (Írta Mészáros Imréné, Jutka)


2019-11-18 12:04:54

2. nap: Ott fejeztem be, hogy éjfél után ágyba zuhantam. Nem tudom álmodtam-e, de az ágy kidobott reggel 6 kor. Hoppá, nekem hamar sikerült az átállás. Más küzd a hat óra eltolódással. Itt még sötét volt, mikor otthon már a déli harangszó hallatszik. Mivel a laptopomon nem működött a wifi kód, úgy döntöttem felsétálok a recepcióra. Nagy bátorság volt, mondhatom. Már lassan kelt fel a nap, de a borongós idő miatt inkább bátortalanul lépkedtem. Próbáltam megfigyelni hol kanyargott tegnap a kis golf autó. Már az első útelágazásnál bizonytalan voltam. Hallgattam a szőke női logikára. Minden zajra összeszorult a gyomrom. Nem csak én a mosómedvék is felébredtek. Barátságosak, de jobb őket távolról szeretni. A recepción, kézzel-ábbal magyaráztam mi a gond. Ebben már profi vagyok. Kiderült rossz kódot adtak, akkor csak nem én vagyok a buta. Visszasétáltam a szobámhoz, hisz túl korán volt még a reggelihez. Útközben láttam egy mosómedve családot, őzikét és pávát is.

Sajnos a pávák ki voltak kötve, mint otthon régen a kotlós tyúkok. Lesétáltam az Óceánhoz is, gondoltam megnézem a napfelkeltét. Hófehér homok, rendezett tiszta part, a végtelen víz susogása. Kicsit elérzékenyültem. Megköszöntem a jó Istennek, hogy megláthattam a Föld szebbik oldalát is.

A szobám egy mini esőerdőre néz, a fákon kolibrik fütyörésznek. Ha tudnék, hangos könyvet írnék, hogy ti is hallhassátok a gyönyörű éneküket. Reggeli után az idegenvezetővel találkoztunk. Vacsora asztalt foglaltunk, minden nap más és más nemzet ételeit kóstolunk meg. A foglalásnál egy németül beszélő srác volt. Jó érzés volt mikor megszólaltam németül és fordítottam mit mikor és hol fogunk enni. Közben előkerült a idegenvezető is, aki próbált egy golf autót keresni, de nem járt sikerrel. Így körbejártuk a központot, azután mindenki egyénileg nyakába vette a hotel kertjét. Egész nap bolyongtunk, ki erre ki arra, de mindig összefutottunk. Örömünket megkoronázva, mindig ittunk valamit. Rostost, kávét, kólát, sört, bort, B52-őt. Ki mit kért azt ivott. Nagy volt a kísértés, igen én is ittam B52-őt(”kávélikör, ír krém wisky és brendy keveréke”). Most nem vezetek, most engedtem, legyen úgy, ahogy nem szokott lenni. Ebéd előtt visszajöttem a szobába. Ragyogó tisztaság, egy törölközőből hajtogatott elefánt mosolygott az ágyamon.Tegnap hattyú volt hajtogatva. Tudtam a széfet nem zártam be, csak a cigimet pakoltam bele, semmi mást. Nagy meglepetésemre zárva volt, az általam használt kód pedig nem működött. Láttam egy lapon rá volt írva „no para” körülbelül ennyit értettem. Gyors google fordító és már tudtam is kit kell keresni, csak azt nem hogy hol. Végül megoldottuk a takarítónő segített. Jót nevetett, hogy a cigi a legfontosabb számomra. Kért és kapott is két dobozzal, mondaná Szonja barátnőm, ezzel is védi az egészségem. Délután kisütött a nap, irány a part. Kevesen voltak lent, csodálkoztam is, de gondoltam szieszta idő van. Már reggel felfedeztem a hintás bárt. Itt nem székek vannak, hanem hintán ülve kortyolhattam a rostos levemet.

Közben a felhők nagyon gyorsan tornyosultak. Mire végeztem a hintázással, akkora trópusi eső jött, hogy én ilyet gyerekkoromban láttam. Kedvemet nem elvesztve gondoltam akkor eszek egy kis levest. Láttam mexikói csirkelevest, gondoltam ezt megkóstolom. Ízre, állagra nagyon hasonlított a magyar húslevesre, de képzeljétek rizsa volt belefőzve. Egyből az anyukám jutott az eszembe, hol van az anyukám csiga tésztája. Miközben filozofáltam, láttam a medence parton a szakadó esőben akkora bulit csaptak a fiatalok, szerintem eső űző tánc volt, mert amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elmúlt az eső. Ma egész nap hol esett, hol megállt az égi áldás. Az esernyő az nélkülözhetetlen kellék. Vacsora után közösen mentünk a színházba. Ott derült ki, hogy gyerek diszkó a ma esti program.

Az esti előadás 10-kor kezdődik. Tényleg az volt, fiatal korom zenéjére sem a gyerekek, sem a felnőttek nem táncoltak. Mivel csak az eső zuhogott, mi meg fáradtak voltunk, ezért úgy döntöttünk, lefekszünk, mert holnap hosszú nap lesz, már reggel 8-kor indulunk. Tulumba és Cobába a híres. maják hajdani városába, egy kis piramismászással kombinálva. A napot egy cenote(barlang) cseppkövei közötti úszással koronázzuk meg. Este, folytatom, remélem marad annyi erőm, hogy leírjam mi volt csütörtökön. (írta: Meszáros Imréné, Jutka)


2019-11-14 14:45:50

Első nap. A beszámolót, kicsit visszatekintve kezdem. 2019. november 12-én hajnal 1 kor megérkezett a Skorpions Trans busza Püspökladányba, hogy elvigyen Budapestre. Székelyudvarhelyről indul minden nap, köszönet és hála nekik, hogy felvettek, fél 4 re Vecsésen voltam a benzinkútnál. Nincsenek véletlenek, pont egy Taxi tankolt, aki elvitt a repülőtérre, még a buszra se kellett várni. A becsekkolás kb. egy óra volt. Úgy éreztem most mindenki Párizsba akar utazni. 

  

2,5 óra volt az út. Ettem, aludtam, megint ettem megint aludtam. Jól kezdődik, 69 kilóval indultam, kíváncsi vagyok mi lesz ebből. Párizsban a központi reptéren valami gigantikus viszonyokat képzeljetek. Az E terminálból mire átjutottam az M terminálba, vagy egy órát kavarogtam. Gyalog, busszal, lifttel, éppen a kisvasútra nem szálltam fel. Volt 3 és fél órám, nem izgultam, tudtam meglelem. A cigi zóna a terminál két végén volt, két cigi között 800 métert sétáltam, oda-vissza. Hamar eltelt az idő. Délben indult a gép, de mire 300 ember elfoglalta a helyét az óriásmadáron, máris 20 perc késést szedtünk össze. Egy Boing 777 es repülő hatalmas a kis Lufthansához képest. 10 en ültünk egy sorban, három-három a szélen, középen a folyosón négyen ültek.

Az ablakhoz közel kaptam helyet, de két gringó kézzel lábbal magyarázták, hogy ők egymás mellett akarnak ülni. Persze én kiültem a folyosó szélére, legalább hamarabb felállhattam. A 12 órás út hamar eltelt, a felszállást egyenes adásban közvetítették a monitoron keresztül. Mindenkinek volt saját készüléke. Filmet nézhettünk, játszhattunk vagy térképen követhettük éppen hol tartunk az óceán felett. Az ebéd után hamar bealudtam, csak arra ébredtem, hogy a Bermuda háromszögben vagyunk és mindenki kapcsolja be a biztonsági övet. Egy rövid uzsonna és készültünk is a leszálláshoz. Még világos volt, bár az eső az kitartóan zuhogott a leszálláskor. A következő megpróbáltatás az országba való bejutás volt. Egyszerre érkezett 3 gép így kb 1000 ember sorban állt a vámnál a pecsétért, ami igazolja, hogy jogosan tartózkodom az országban. Az idegenvezető várt minket a kijáratnál, egy kis busszal kb.40 km-t utaztunk a hotelig. A németek már hozzá szoktattak, hogy minden lassan működik, de ezek a potyalínók 2x is túl tesznek rajtuk. Mosolyognak a recepción, mi már a fáradságtól állni is alig tudtunk. Végre kifizettük ami kell és hajnal 3 kor, itteni idő szerint este 9-kor vacsorázni indultunk. A hotelszobát 11 kor foglaltuk el, mert a papírokra wifi kódra várni kellett.

               

A Hotelban golf autókkal szállítják az embereket, csomagokat. Nagyon izgi volt, mosómedve, őzike, mind szabadon, igaz esett az eső, de sötétben is felfoghatatlan gyönyörű a kert. Éjfél után, vagyis hazai idő szerint reggel hatkor már ágyban is voltunk. A szobában egy cuki béka került, míg az erkélyajtót nyitva hagytam. Ez tanulság az ajtót mindig zárjuk be. Nekem már nem volt lelkierőm írni, de itt vagyok. Csoda! Még mindig nem hiszem el. (Írta Mészáros Imréné, Jutka)


2019-11-17 18:44:57

... egy ideje posztolgatom, hogy eladó Apukám hobbikertje, de mivel nem volt olyan nagy az érdeklődés, gondoltam írok róla egy pár sort… hátha így ráérez valaki az ízére… Előrebocsájtom, hogy a földet szeretni kell és a vele való munkát is… ez talán lehetne mottó is, de azt is mondják, hogy a hosszú élet titka a kertészkedés… no meg a galambleves… remélem, hogy mindkettőnek van alapja… Mióta az eszemet tudom van hobbikertünk, Püspökladányban a Kanális (hivatalosan Orsolya partján)… talán a hetvenes években mérték ki a Fatelítőn dolgozóknak és az azóta eltelt évek alatt már csak egy eredeti tulajdonos van: Édesapám… na ezen szeretnénk változtatni, magyarul eladni a kertet… azon egyszerű okból, hogy Ő ne dolgozzon annyit… Merthogy azt el se tudná képzelni, hogy műveletlenül, parlagon hagyva, gyomosan legyen a kert… hát milyen dolog lenne az, inkább minden évben kora tavasztól késő őszig sok munka árán rendben, szépen, gondozza… ami már nem jár azzal az élvezeti értékkel, mint régen… Mert bár a földet szeretni kell és a vele való munkát is… azért azt senki se gondolja, hogy minden megterem magától… ahhoz, hogy adjon a kert, ahhoz az embernek is adni kell… a keze munkáját, a verejtékét, az idejét, a tapasztalatát, a szeretetét… És Apukám adta, hosszú éveken át, úgyhogy pontosan eljött annak az ideje, hogy más is megismerkedjen a föld szeretetével… magyarul vevőt keres egy hobbikert Püspökladányban a Kanális (hivatalosan Orsolya partján)… Az én kapcsolatom a kerttel egy picikét hullámzóbb és ha jobban belegondolok, mint egy házi kedvenc volt jelen a családunkban születésemtől fogva… Kisgyerekként annyit jelentett számomra, hogy míg szüleim tettek-vettek, addig én a tesómmal a Kanális partján játszottam, kóboroltam, kacsáztam vagy éppen pipacsot és szarkalábat szedtem csokorba… Ahogy nagyobbacska lettem vége lett ennek a felhőtlen időszaknak és jöttek a munkás évek, kora tavasztól késő őszig… ahol is minden munkafázisból ki kellett venni a részemet, a veteményezéstől a felásásig… Eleinte még „Amerikába” dugtam a fokhagymát és a petrezselyem egyelés számomra teljes megsemmisítést jelentett de aztán csak belerázódtam a dolgokba és Apu mindig tudta, hogy mivel ösztönözzön… pl. ásásnál csokit rakott a sor végére, hogy hamarabb végezzek… Azt, hogy milyen nagy kincs is a hobbikert, csak felnőttként értettem meg igazán, mikor elkerültem a háztól és ha hazamentem legyen az helyben, vagy már más településen élve, mindig adott a kert … egy kis ezt-azt, egy kis hazait… ami, lehet, hogy nem volt olyan szép, mint a szupermarketek zöldséges pultján lévő áru, de ellenben benne volt Édesapám keze munkája, verejtéke, tapasztalata, szeretete… Nem volt olyan alkalom, hogy üres kézzel jöttem volna el otthonról és mindig volt ok, hogy kinézzünk a hobbikertbe… Mikor kicsi volt a gyermekem akkor lementünk a Kanális partjára játszani, kóborolni , kacsázni vagy éppen pipacsot és szarkalábat szedni csokorba… Hagyománnyá vált, hogy kihúzok egy gyomot látogatásaim alkalmával, amivel jelképesen hozzájárulok a hobbikertben való gazdálkodáshoz… Szép emlékek: család, munka, együttlét, szokások, gyerekkor, finomságok, szeretet … egy szóval: hobbikert, ami eladó … amit egy ideje posztolgatok, de mivel nem volt olyan nagy az érdeklődés, gondoltam írok róla egy pár sort… hátha így ráérez valaki az ízére… Megosztásokat továbbra is köszönve mottóm: „A földet szeretni kell!” (Írta: Zagyva Ági)


2019-11-09 09:00:55


2019-11-06 10:09:10

A szikrázó napsütésben szívemet marcangolja a fájdalom… Az évek jönnek, mennek és ki emlékszik már rá, hogy milyen volt négy évvel ezelőtt az ősz, vagy éppen 1992-ben… De vannak olyan események, amik örökre emlékezetessé tesznek egy időszakot, egy időpontot… Sokszor felemlegetek egy őszt, főleg akkor, mikor ilyen szép már-már természetellenesen meleg van… Ez az ősz néhány évvel középiskolás éveim befejezését követően volt és ha talán nem is ennyire volt meleg, de meleg volt… Ami miatt nem törlődik ki az emlékezetemből az bizonyára az, hogy egy olyan dologhoz kötődik, ami fájó a mai napig… Egy középiskolás osztálytársam temetése volt ezen az őszön, aki ereje teljében fiatalon hagyott itt minket… Így visszatekintve olyan gyorsan történt minden és talán így utólag időben nem is tudom pontosan elhelyezni ezt az őszt… de az érzés, a gyász, az értetlenség, a kérdés... a mai napig ott motoszkál a fejemben… Sok év telt el azóta, sok minden történt... találkozók, beszélgetések, mások elvesztése… De mikor ilyen szép az ősz és már-már természetellenesen meleg van, mindig visszagondolok arra a sok-sok évvel ezelőtti őszre és a szikrázó napsütésben szívemet marcangolja a fájdalom…(Írta Zagyva Ági)


2019-11-02 09:24:07


2019-10-31 14:14:49

Megjött az eső... A száraz falevelek lassan nedves, rongyos takaróként simulnak el a fák alatt, szinte látom, ahogy a Föld anya nyakáig húzza a fénylő takarót... szinte érzem, ahogy tenyerembe simul az óriás vadgesztenye, mely után visongva kaptunk, mikor a vékonyra lapult levelek tetején felfedeztük. A győztes boldog elégedettsége szállt meg a sima, olajos tapintású gesztenye markolászása közben, de húgom győzelmi kiáltásai egyértelművé tették számomra, hogy kiváltságos helyzetem csak pillanatokig tartott. Szaladgáltunk a vadgesztenye fák alatt, ahogy apámék is tehették testvéreivel, mikor a Fatelítő-telep ódon hangulatú lakóépületei között a gesztenyék után kutattak. Park volt az épületek között vagy épületek voltak a parkban? Elmosolyodom. Jó volt ott felnőni, ahol apuék is gyerekek voltak. A padlás biztosan kicsit dohosabb, de ugyanazoktól a zugoktól félhettünk, mint ők, ugyanannak a rejtelmes kútnak mélyére kukucskálva figyeltük a napfény játékát a vízen... Hallom a vadgalambok burrogását, bevésődött az agyamba, az otthon nyugalmát érzem. Az ötujjú gesztenye falevelek legszebbikét, legnagyobbikát mindig kipréseltem, finom szénaillata volt. A begyűjtött gesztenyéket sokáig rakosgattam, elterveztem, mit fogok belőlük készíteni, de aztán legtöbbször a polcomon maradtak a maguk szépségében. De csak addig érdekeltek, míg fényes, olajos gömbökként díszelegtek. Hetek alatt kemény, matt, s száraz gumókká aszalódtak. Ekkor jött el az ideje az adakozásnak: - Tessék, ezt neked adom! - mondtam a húgomnak, hogy oldjam a lelkiismeret furdalásomat a legnagyobb gesztenye bitorlása miatt. Persze, nem oldódott, mert tudtam, ekkor már őt sem érdekli igazán. Az idén ősszel nem is sétáltam gesztenyefák alatt... Így válik lassan minden emlékké... Érdekes, most mégis, mintha sétáltam volna...(Írta: Oborzilné Nagy Erna)


2019-10-29 11:01:56


2019-10-03 17:36:02

Egy nagy átalakulás története avagy volt egyszer egy duci lányom… Állítólag genetikailag 60 %-ot örökölünk szüleinktől a többit pedig a neveltetésünk és később mi magunk teszük hozzá életünk során… Ezért is van, hogy nemcsak külső tulajdonságainkban hasonlítunk felmenőinkhez, hanem a belső értékeinkben is tovább öröklődnek dolgok… aztán ki hogyan gazdákodik ezekkel már rajta múlik, vagy nem… mert van amin azért nehéz ám változtatni… Elnézve férjem és az én családomat sok mindent örökölhetett volna gyermekünk - örökölt is - többek között a hízásra való hajlamot… ami később - szerintem egy állandó betegségre szedett gyógyszer mellékhatásaként – utol is érte… Sajnos a gyógyszert muszáj voltunk szedni, és a kilók csak jöttek és jöttek… és bizony negyedikes korunkban már súlyosabb volt Ági, mint a tanítónéni… Tudjátok minden osztályban van egy duci lány, általában egy szőke duci lány… aki még ráadásul magas is, merthogy ezt is genetikailag örökölte, na ez volt a lányom… Aki kilóg a sorból széltében és hosszában is, nem tud a méreteivel mit kezdeni, sete is a lelkem… semmi sem megy neki, nincs kimagasló teljesítménye sem a tanulásban, sem a sportban, sem a művészetek terén… de egy áldott jó lélek, egy nagyon jó gyerek, csak éppen a mai világnak nem megfelelő külső adottságokkal rendelkezik… És a világ gonosz, a gyerekek kipécézik és kirekesztettnek érzi magát… hová is menekül, hát az evésbe, a szeretett otthon melegében készült finomságokba, ahol nem bántja senki… És mit csinál a szülő… hát először is sajnálja, hogy az a fránya genetika nem vitte át rá a „mindenáron megvédem magam” funkciót, ami nálam eléggé működött gyerekkoromban… másrészt vívódik, mert az összes a gyermekét bántót egy kanál vízben, szemmel veréssel… de ezt nem lehet… Nem lehet beleavatkozni, hisz gyerekek…. maguk között kell megoldani, mert arra rájöttem az évek alatt, hogy minden szülő a saját gyerekét védi, mégha nincs is igaza, az iskola meg sok minden felett szemet huny, sajna… A középiskolás évek sem hoztak változást, a kilók csak jöttek és jöttek… sajnos a sok bántás, csalódás, kirekesztettség egy falat húz az ember köré… nincs barátnő… de van, én vagyok az.... mert én így is elfogadom és szeretem, mert nem attól jó ember valaki, hogy konfekcióméret…

Azért voltak próbálkozásaink a súlycsökkentésre, de soha nem befolyásoltam, mindig azt a pillanatot vártam, mikor Ő megérik erre a dologra… és egyszer csak megérett… Három éve késő nyáron elkezdett biciklizni a városban esténként… először csak negyedórát, aztán felet, majd egyre többet… a végén már 30 kilométert karikázott minden este… Egy picit értetlenül figyeltük, mert annyira nem volt ez rá jellemző, és ahogy teltek a napok mindig soványabbnak és soványabbnak láttuk… később ahogy bejött a hideg már bent edzett, a netről szedett le edzéstervet és minden nap teljesítette a kitűzött mennyiséget… Az egyik eleme az átalakulásának a sport volt, a másik az étkezési szokások gyökeres megváltoztatása… elkezdte a bevitt kalóriát számolni, erre a Kalóriabázis honlapot használta… és mindent mértünk és rögzítettünk… Van aki asztali áldást mond a vasárnapi ebéd előtt, mi grammra lemértük a bevitt ételt… de megvolt az eredménye… Fél év alatt 108 kg-ról lefogyott a lányom 82 kg-ra… és már nem volt többé duci, mikor átöleltem már nem az a finom husiölelés volt, hanem olyan csonti-bőri… Tudom, most sokan felszisszennek, hogy ez a súlyveszteség ennyi idő alatt sok… szerintem is, de nem akartam az elrontója lenni az átalakulásnak és beleszólni… és igazából nem sínylette meg a szervezete… El is fáradt és bár nem volt kitűzött cél kilogrammban a szeme előtt, fél év után megállt… Gondolhatnánk itt vége is a történetnek, de aki már dobott le magáról nagyobb súlymennyiséget az egyetért abban, hogy talán lefogyni a legkönnyebb… a megtartással vannak problémák… Hisz elfogyott az akarat, a rendszeres testedzés elmaradt, a szervezet kiéhezett a megvont finomságokra és ez pontosan jelentkezett nálunk is… Hol húztunk a gyeplőn, hol engedtünk és egyre figyeltünk nagyon, hogy 85 kg felé ne menjen a súlya… merthát igen az a fránya genetika… a hízásra való hajlamot nem tudta ledobni magáról… Így telt el egy év egy kis jo-jo, figyelem, bosszankodás, odafigyelés, méreckedés… És ekkor jött a második hullám… az én immáron nem duci lányom elkezdett izmot építeni… előkerült a súlyzó, a különböző testájékokat erősítő gyakorlatok hada és a régi jó barát a Kalóriabázis számláló…

A cél most nem feltétlen a fogyás volt, hanem a formálódás… ami azért von maga után testsúlycsökkenést is, de már nem olyan drasztikus mértékben, mint az első körben… Az elmúlt egy évben lement még 10 kg róla, mondhatnám viccesen, hogy a súly nem veszett el, mert rajtam landolt, de ez a történet most nem rólam szólt, hanem egy immáron csinos, szép, fiatal lányról, aki lehet, hogy a lelke mélyén mindig duci marad, de a jelenkori külseje alapján senki sem mondaná meg róla, hogy három éve a mérleg még 108 kg-ot mutatott nála … És hogy mit érez a szülő… egy szóval: büszke, mert tudom, hogy e mögött mennyi fájdalom, áldozat, szenvedés és munka van… ez volt egy nagy átalakulás története avagy volt egyszer egy duci lányom…(Írta:Zagyva Ági)


Oldal : 1234567891011


A J Á N L Ó

facebook.com/elnijohaz/

Edit vár szeretettel


Bagoly Irma nemezműves
www.facebook.com/irmanemez

Különleges, egyedi tűzzománcok
Karászi Judit
www.facebook.com/judit.karaszi

Szélmalom utca 1.
Báránd 4161
(30) 190 0499
www.facebook.com/baranditej/

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
https://www.facebook.com/search/top/?q
=h%C3%A1romf%C3%B6ld%20kincse%

14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL Esküvői ruhaszalon 
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/riegel.cajon/

   talitabanner_1.jpg 
www.talita.hu

S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu