Megyek az úton az erdő felé. Elhagyom az utolsó házat. Hajnali csend. Az erdő némaságaba simul bele a madarak szimfóniája. Kövek perdülnek ki a talpam alól. Sovány az út bőre. Azt mondják ez a föld itt követ terem. Fellépek az útról a Bagoly-hegy bokrosába. Alázattal hajtom meg magam, hogy megláthassam, talán lapul alattuk valami. Olykor egy gomba, máskor erdei szamóca, vagy pár szem málna. Arcomba csapódik egy ág - nincs harag - mondom neki. Te vagy itthon. Én csak vendég vagyok. De! Befogad minden: a kitaposott erdei út, a sziklák mellett kezdődő nyárfás, a szedres ragaszkodó ága, a fű alatti tocsogós, az öreg tölgy sziklába kapaszkodó gyökér-karma, a vadcsapások keskeny ösvénye, a lejtők, az emelkedők, egy-egy nagyobb kő, ahol megpihenhetek, ahonnan büszkén mutatja magát a Bükk.
 Megyek az úton, ez erdő felé. Hajnali harmattól vizes a cipőm. Hátamon lépésem ütemére mozdul a zsák. Tele van reménnyel, hogy talán majd visz haza valamit. Kezemben a botom. Hűséges elkísérő társam.
 Megyek az úton a hegyen át. Naponta járom és naponta nézem, mint megunhatatlan kedvest és a kölcsönös vonzalom biztonságában megyek rajta egyedül. Ha mozdul egy vad, megállok. Ha gombát kínál egy bokros felveszem. Az áfonyás apró terméseit is megdícsérem. Tudom hol terem a legjobb málna, a legtöbb szeder, a legbüszkébb vargánya, a zöld galambgomba, az avar alatt megbúvó rókagomba. Tudom hol fordul naposra, vagy árnyékosra az út. Tudom hogy hol szól rám az erdő: Jaj, Te! Itt vigyázz, hogy le ne csússz!
Amikor megyek az úton az erdőn át, az idő velem fut és én otthon vagyok benne, minden percben, mint részese és nem birtokosa.
 Megyek az úton a falu felé. Elérem az első házat. Már hallom a templom harangját és a falu innen-onnan felhangzó zaját, miközben hátul még elköszönőt zeng a madarak szimfóniája. (Írta: Anyóka)

Még el sem kezdődött a virágzása, csak az ígérete volt a levegőben, amikor már elbódított az előérzete. Imádom. Gyöngéden torkon ragad, ha megérzem a hársfa illatát. Most már intenzíven érzem... Ahol élek,tele van a sétány velük. Alájuk állok és nagyokat lélegzem. Az illatok emlékeket idéznek, legtöbbször a kamaszkoromba röpítenek vissza. Olyan intenzív, olyan csodálatos, hogy azt elmondani szinte nem is lehet. Volt egy nagyon kellemes fél órám, amíg ott ücsörögtem a padon... A hársfák alatt. Fogalmam sincs,mitől van az, hogy bizonyos illatok lehengerlőbbek a többinél. Nyilván a hozzájuk fűződő asszociációk miatt. Az erkélyen, ahogy reggelente megöntözöm a virágokat,egészen bódító parfümélményem támad. A házak előtti virágoskertekből a levendula,a liliom, no meg az elhervadt pünkösdi rózsa és a most viruló vadrózsák mind-mind pazar illatfelhővel vesznek körül. Mint egy régi dallam, amit hiába dúdolunk már, nem jut eszünkbe pontosan, legfeljebb félig, hogy izgasson, hogy törjük rajta a fejünket. Erős önmegtartóztatás kell hozzá, hogy ne szakítsak legalább egy szálat a levendulából, hogy az olajos kis fejecskéket szétmorzsolgassam az ujjaim között, vagy a vadrózsából megszerezzek legalább egy szálat... De így csak megköszörülöm a torkom és beszippantom a hársfa virágának illatát.... Átjárta a testem minden sejtecskéjét...(Írta: Kiss Gabriella)

Püspökladány... szülővárosom. Eszembe jut egy középiskola... Elsétálok előtte. Egy pillanatra elcsendesedem. Eszembe jut egy osztály, egy osztályfőnök, Szabó Zoltán Tanár Úr. A végtelent érzem, illatokat, hangokat, örömet, mint kislány koromban. Az egyszervolt élet örömét és bizonyosságát, ami megismételhetetlen csoda, éppen ezért soha, de soha el nem múlik…Köszönöm a sorsnak, hogy ennyi nagyszerű tanárral hozott a Karacs Ferenc Gimnáziumban össze. Hogy mit kaptam osztályfőnökömtől? Beton alapokat a további élethez. Hogy hitt bennem, és ettől én is hittem magamban. Tele voltam tudással, önbizalommal. Azt tanultam, hogy bátran kimondhatom a véleményem, mert fontosnak tartják mondandómat, figyelnek rám, meghallgatnak- ezt később szép lassan kinőttem, de legalábbis kiderült, hogy az egyenes beszédet nem mindenki értékeli. Hol van már az osztályfőnököm? Tanár úr, most megköszönöm, Hogy tanított engem. A mennyben talán, most is órát tart... Valahol még úgy bennem él az iskolám, szerettem én azt a termet, azt a padot. Belül most is gyermek vagyok. (Írta: Kiss Gabriella)

- Halló! Szerbusz. Én vagyok.
-…
- Jól. Persze. Ne izgulj. Beveszem a gyógyszereket mindig, ahogy te mondtad.
-…
- Az orvos? Igen, igen. Sűrűn meglátogat. Nem, nem. Egy fillért sem, pedig adnék neki.
-…
- Az anyádhoz? Oda én naponta elmegyek. Meglocsolom a sírján a virágokat. Sokat beszélgetünk.
-…
- Nem, nem. Nem éhezek. Most csodálkozol biztos. Naponta főzök. Már ma is kész az ebéd. azt kérdezed mi lesz? (kis csend)…rostélyos vegyes körettel és…és somlói galuska.(nagyot nyel)
-…
- A szociális gondozó? hát miért jönne? Én mindent elrendezek.
-…
- Hidd már el, nem vagyok magányos, jól is alszom. Sok a barátom. Sűrűn összejövünk (kis csend, elgondolkodik) A Pista?... ő … ő régen meghalt. A Zoltán bácsi? Te így nevezted. Nem is tudod? Már tíz éve eltemettük. Nagyon beteg volt… és Karcsi is, meg Andris …(és számol az ujjain)
-…
- Nézem hát! Késő estig tévézek. Nem! Nem kell szemüveg. Jó hogy megműttettem. A szemorvos mindig megdicsér. Mondtam is neki: a látásom, mint a sasnak. (hosszas csend,elbóbiskol, majd felrezzen, körülnéz )
- Na, szerbusz. Vigyázz magadra kisfiam! Majd hívlak máskor is – szól bele a süket, évek óta nem működő telefonba. Reszkető kézzel teszi helyére a kagylót. Kiballag a ház elé, ott leül és elszundít. Már öt perce szól kitartóan a kapucsengő és szólongatják.
- Kovács bácsi! Kovács bácsi! Itt az ebéd! Azt üzenik a konyhások, hogy máskor mossa el jobban az ételhordót! Piszkos volt.
Áll némán a fiatal nővel szemben, öregségében leforrázva, megalázva. (Írta: Anyóka)

  Reggel van. Állok a kertben. Kivirágoztak a cseresznyefák. Mennyasszonynak öltöztek. Távolabb valamelyik fán burukkol egy gerle. Monoton ismétléssel felel rá már negyedórája egy kakukk a Lőrinc-hegy irányából. A hegyoldal bársony zölddel takarózik. Boldog kibomlott rügyek ülnek az ágakon.
  Eső mosta friss a reggeli levegő. Csak jelen lenni benne némán szemlélődve – mondom magamban. Mennyei érzés.
  Már elcsendesedett a rigók reggeli hangoskodása. Megtörtént a területfelosztás. Mindenki elkiabálta, hogy: - itt én! itt én! itt én vagyok! A kis tojások életreményén ülnek a szárnyasok. A kert alatti cserjésben – a senki földjén – rikácsolva veszekednek a szajkók. Sose tudtam megfejteni, hogy közöttük ez vita, vagy csak beszélgetés. Egy fácánkakas rikkantja el jelenlétét. Körülötte lehet valahol a kis szürke tojó. Meglepődök! Egy őz sétál el a bozótos előtt. Nem mozdulok. Felém néz. A szemében bizalom van. Késztetést érzek, hogy ezt a bizalmat megerősítsem benne.  A tekintetemmel mondom:
- Csak nyugodtan! Itt nem bánt senki. Talán érti. Pár percig nézzük egymást, aztán legelészve továbbáll. Holló pár repül el fent a magasban.
  A szomszéd kert háborítatlanságán megy át egy tépett farkú róka. Keresi a kiutat a kerítésnél. Kétszer megkerüli a házat. Szólok hozzá. Rám néz. Figyelmeztetem: - Csak semmi vérengzés! Sunyi pillantása a válasz: - Nem! Nem! Hidd el! Csak épp az éhem verem el. Lendületet vesz. Átugrik a kerítésen. Megy az erdő felé.
  Nézem a zengő tavaszi megújulást. Kell a reggeli séta a kertben. Ez az én imádságom.
Kinyíltak a hagymás virágok. Bólogat a nárcisz. A jácint apró harangocskái. Küldik az illatot versenyezve a kerítés melletti ibolyással. Kerekre telt tulipán bimbók sorjáznak vékony szárukon. A kerti fű zöldjét elönti a vadkankalin sárgája. Hízik a kerítés tetején futó lilaakác virágfürtje. Megújuló remények harsognak a kertben. Tisztára mossák lelkem gubancait.

  Valaki ablakot nyit. Rádiója bekapcsolva. Hangosan ömlenek ki a hírek: robbantottak, kerítést szakítottak át, csaló cégeket lepleztek le, lemondott, sikkasztott, elfogták, elítélték, megölte… és, és ömlenek a tolakodó hírek.
  Ekkor fellázad bennem ordítva egy hang:
Tessék kikapcsolni! Itt béke van, nyugalom… és tavasz. (Írta: Anyóka)

A fiús anyák, általánosságban egy oroszlán-tigris-majom keverékéből származnak, legalábbis a tőlük látott szeretetmintákat alkalmazzák. Tulajdonukként védik a gyereküket, sajnos sokan a felnőtt férfiakat is gyermekként kezelik és elvárják, hogy ez fordítva is így legyen. A harminc - negyvenéves "gyerek" legyen engedelmes, hallgassa meg mindig anyuci véleményét, ne ellenkezzen és legyen az év minden napjában, élete végéig hálás a mamának, aki az életét áldozta csemetéjének. Ebbe az erőszakos szimbiózisba nehezen, nagy harcok árán, vagy egyáltalán nem tud belesimulni egy hétköznapi lány, a meny. Az anyósból gyakran kitör a rejtett állat, ha egy nőnemű jelenik meg imádott, agyonkényeztetett fia mellett s úgy érzi, hogy a leányzó egyszerűen meg akarja kaparintani, el szeretné venni tőle magzatát. Hatalmi harc kezdődik, hogy kit szeret jobban, ami igen könnyen és meglepően gyorsan elmérgesedhet. Lásd, anyósviccek.
A csatározások napi szinten őrlik fel minden érintett idegrendszerét, sok alapvetően jó kapcsolat ért véget azért, mert nem született egyezség, elmaradt a tisztázás és az erőviszonyok felmérése. Pedig nem törvényszerű a rossz viszony, néhány alapvetés betartásával könnyedén átlendülhetnének a vélt vagy valós problémákon
Az anyós számára fontos lecke az elfogadás. Ne kérdőjelezze meg fia döntését, ne emelje kétségbeesetten kezeit az ég felé hogy miért pont ez a lány? Nem az ő dolga, nem neki kell vele élni! Ha nem tetszik fia választottjának valamilyen külső - belső tulajdonsága, ne tegye szóvá! Szeresse a gyerekét, úgy mint addig, s bízzon annak ítélőképességében, emberismeretében. Ha nem működik a kapcsolat, az kiderül az anyós közbenjárása nélkül is, az idő okosan bánik a pink színű köddel. Egyébiránt tanuljon meg az anyós nagyon bölcsen hallgatni és örülni annak, hogy olyan férfit nevelt, aki önállóan is képes eligazodni az életlabirintusban.
A meny ne lásson azonnali ellenséget az anyósában. Egyrészt nem mindegyik egyforma, másrészt nem lehet háborúval indítani. Csak arra figyeljen, hogy a párja mennyire áll édesanyja befolyása alatt. Mert ha nagyon, akkor meneküljön, lehetőleg az esti gyorssal. Ha a férfi mindig, mindenben az anyuci útmutatásait követi vakon, akkor ott kevés az esély, hogy a jövőben éri el a metamorfózis.
A fiú pedig legyen férfi. Lásson át a mesterkedéseken, mérje fel higgadtan, hogy kinek mikor van igaza, s azt bátran merje is kimondani. Ha anyunak, akkor anyunak. Ha a párjának, akkor a párjának. De soha ne sunnyogjon, ne lavírozzon a két nő között a konfliktusok kerülgetésével, csak azért, hogy ő sértetlenül kerüljön ki a háborús övezetből.
A helyzet ritkán megoldhatatlan, de persze van, ami az. Van, amikor már késő feloldani a feszültségeket, késő az elmérgesedett helyzetet legalább alaphelyzetbe állítani. Még ilyenkor is jobb megoldás a távolságtartás, mint az állandó szitokszó-dobálás, a másik hiányosságának felemlegetése. Nem kötelező egy légtérben tartózkodni az anyós-meny-"fiúférj" triónak, de törekedni - újragondolással, jó szóval, belátással mindhármuk részéről - azért lehet rá. (Írta: Győri Andrea)

Azonnal ítélkező, mindentudó nép a magyar. A kivételnek számító kevesektől eltekintve a legtöbben csalhatatlannak érzik magukat, legyen szó bármiről: a főzésről, a gyereknevelésről, az autó - vagy akár az ország vezetéséről is. Néha az az érzésem, hogy annyi csodálatos képességű ember él ebben a kicsiny országban, hogy azzal a tudással a világ minden létező problémája könnyedén megoldható lenne. Aztán a burok valahol megreped, s akkor jőnek a felismerések. Mert mindenki olyan remekül tudja, hogy a másiknak mit és hogyan kellene csinálni, csak arra nincs egyetlen másodperce sem, hogy a saját életébe mélyebben beletekintsen. A gyermeknevelésben élenjáró anyuka, akinek ködös elképzelése sincs a csemetéje valódi természetéről, a csaló feleség, aki azért pletykál másról, hogy a maga bűne ki ne derüljön, vagy a beteg lelkű vezető, aki azt reméli, hogy ha szép szavak mögé bújik, akkor majd mindenki elhiszi: azok bensőjének visszatükröződései. Ahogy éveim száma növekszik, annál kevésbé értem, hogy mire jó ez? Kinek hazudnak, miért? Hogyan lehet ezzel az önámítással végigélni a napokat? Éveket? Egy életet?(Írta: Győri Andrea)

Szeretetet, figyelmet, törődést kérni, követelni nem szabad... Semmi értelme. A Szeretet vagy van...vagy nincs. Olyan nincs, hogy kevésbé, vagy jobban. Nincs oka. Egyszer csak érzed...minden idegszáladdal. Ha valóban Szeretsz Valakit,bárkit, akkor tudjon róla. Éreztesd Vele. Adj Neki időt...a Tiedből. A Te értékes idődből adj Neki...és tedd értékessé a perceit, óráit, napjait. Az Életét. Azáltal, hogy létezel...Tudja, hogy történjék bármi, ugyanúgy ott vagy...és számíthat Rád. Becsüld meg. Higgy benne...Adj erőt Neki...Ha Te is fontos vagy, vágyik a Lelkedre. Az együtt töltött időre...azokra a jó kis beszélgetésekre, a Lélekközeli pillanatokra. A mosolyodra, az Ölelésedre. Az érintésedre...Nincs kifogás. Csak megoldás van...Ha valóban fontos vagy, helyet csinál az Életében Neked..Nincs idő, tér, távolság. Kérni kell Istenünket, Angyalunkat, Égieket. A jó Utat...mindig a jó Utat. Tanulnunk kell a Másik által. Belenézni a tükörbe. Amit Ő tart. Homályos? Nem baj...Ahogy fejlődünk, tisztulni fog.
Ha csak egyszer is hallod ezt a mondatot az Életedben, hogy "Köszönöm...hogy vagy nekem"...már érdemes volt megszületned...A "Szükségem van Rád" mondat pedig néha őszintébb és többet ér, mint egy "Szeretlek" szó...Adj magadból. Szeretettel...Visszakapod, ha Neked lesz szükséged a segítségre... (Írta: Kiss Gabriella)

Töltődni... bárhol... bármikor bármiből... Bárkitől... Csend, nyugalom, béke... A csend nagyon tiszta dolog. Közelebb hozza egymáshoz az Embereket. Mert csak azok tudnak egymás mellett csendben ülni, akik közt teljes az összhang...Ez az Élet nagy ellentmondása. De csodák márpedig léteznek... Rohanunk át az Életen. A Csodák pedig némán mellettünk... És mi nem látjuk. Nézünk, és nem látunk... Vedd észre, lásd meg, halld meg. Légy nyitott rá, mert nem kelleti magát. Odébb áll. Oda megy, ahol nyitottak rá, hogy meglássák, megéljék, tovább adják. Mindig azt gondoltam, hogy az ősznek vannak a leggyönyörűbb színei...Hát nem.. A Nagyerdő minden évszakban csodaszép... (Írta: Kiss Gabriella)

Vannak napok, amiket kineveznek - kinevezünk szeretetnapnak, Nekem nem kell senki, hogy szeressen ezen a Valentin napon. Nekem olyan kell,aki szeretni tud az év 365 napjában. Feltétel nélkül, elvárások nélkül, úgy, hogy a másik azt kezd vele, amit akar, mert igazából nálunk van bőven elég. Ezt kitanulni még mindig művészet, és csak keveseknek sikerül, hiszen olyan jó félúton lehuppanni a földre, és azt mondani, hogy na jó, akkor én szeretlek, és szeress te is. Pedig valójában ez nem erről szól. Szeretsz és szeretve vagy. Szeretetet adsz, és szeretetet kapsz vissza. Jön magától. Nincs benne görcsösség és birtoklási vágy. Mert az utóbbi öl meg minden kapcsolatot.Most ha azt kérném,hogy definiáld a szerelmet,el tudnád mondani,hogy mit jelent? Én akkor megpróbálom ...Egy másik személy testi és lelki egészsége és jóléte miatt érzett aktív aggodalom és törődés. Aktív. Nem passzív. - Dióhéjban: mindig emlékszünk az illetőre. Sosem feledkezünk meg róla. Minden egyes nap minden egyes órájában számolunk a létezésével. Bármit csinálunk is. És soha nem hagyjuk, hogy meghaljon ez az érzés. Nem csak Valentin napon. (Írta: Kiss Gabriella)