2023. Június 5. Hétfő Fatime napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

A magyarság tanítója
2023-05-28 19:08:58

Pap Gábor (a képen) művészettörténész tart előadást 2023. június 8-án 18:00-tól a püspökladányi Szent Péter és Pál római katolikus templomban. 

Nagykunság

2021-08-06 17:24:47

A kisújszállási Vigadó Kulturális Központ szervezésében sok szeretettel várja az érdeklődő közönséget a Mellofon Fúvósegyüttes. Koncertjüket 2021. augusztus 13-án, pénteken 18 órakor a Zenepavilonnál láthatják, hallhatják. Az együttes vezényli: Szálkai János


2021-07-09 18:46:18

A karcagi kötődésű Brain Drain zenekart sokféleképpen hallhattuk már zenélni, azonban most nagyon úgy tűnik, visszatértek a keményebb műfajú gyökereikhez. Ezúttal az alvási paralízis alatt átélt élményekről született egy dal, amely rögtön a magyar verzió mellett angolul is megjelent, hiszen a zenekar külföldi közegben is megkezdte terjeszkedését. (A teljes cikk itt olvasható: videk.ma)


2021-07-08 08:46:44

A karcagi Déryné Kulturális Központban (Karcag, Dózsa György u. 5-7.) 2021. július 08-11.
csütörtök-vasárnap 9:00-18:00 között kiállítás nyílik egyedi LEGO alkotásokból. 
Diorámák: Modern Város, Középkor, Ókori Róma, Star Wars és még sok mesés téma!
Működő vonatok, mozgó részletek. Jegyeket a helyszínen lehet vásárolni.
Jegyárak: 1 fő – 1500 Ft 2 fő - 2500 Ft 3-4 fő (családi) – 3500 Ft 5-6. fő – 1000 Ft/fő
Több 10000 LEGO® kocka! Élmény az egész családnak! Belépés a hatályos jogszabályoknak megfelelően!


2021-06-14 07:03:38

A Rákbetegek Országos Szervezetének karcagi klubja szervezésében 2021. június 13-án 16:00-kor Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész (a képen)- A Zene Varázslat Mozgalom alapítója közreműködésével jótékonysági előadásra kerül sor a karcagi római katolikus templomban. A belépés díjtalan, a rendezvényt támogatja a karcagi római katolikus egyházközség.


2021-05-30 20:37:56

Kisújszállás Város Önkormányzata a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából 2021. június 4-én pénteken 11 órakor a Turulmadaras emlékműnél főhajtásra hívja az emlékezőket.
június 5. szombat 16 órakor a Városháza mögötti Rendezvénytéren:
THEATERWAGEN (Mozgószínház), azaz "Úton a kultúra" jegyében Trianoni emlékműsort láthatnak az érdeklődők Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész közreműködésével.
június 5-én szombaton 18 órától a Vigadóban:
NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPI MEGEMLÉKEZÉS, PEDAGÓGUSNAPI KÖSZÖNTŐ
A résztvevőket köszönti: F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, majd KORMORÁN KONCERT
Belépés érkezési sorrendben, a hatályos egészségügyi előírások betartásával.


2021-05-21 09:26:59


Dr. Karikó Katalin (a képen Kisújszállás polgármesterével) kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense, számos elismerés tulajdonosa 2021. május 8-án hazalátogatott gyermek- és ifjúkorának színhelyére, Kisújszállásra. A világhírű tudós és testvére találkozóra hívta kisújszállási barátait, akikkel ma is tartja a kapcsolatot.

A jó hangulatú, szeretetteljes találkozón felelevenítették Kati gyermek- és ifjúkorának derűs eseményeit, emlékeit. A szép eredmények sorát gyarapította azzal a hírrel, mely szerint a nemrégiben elnyert a Széchenyi-díj összegének felét (10 millió Ft-ot) a Móricz Zsigmond Református Kollégium Gyermekeink Műveltségéért Alapítványának adományozza. E díj többek között a gyógyszerkutatás és -gyártás területén elért, korszakalkotó munkája elismeréseként, a koronavírus-világjárvány hatásos ellenszerének kidolgozásáért nyerte el, illetve azon szellemiségű tanítás folytatásáért, amelyet ő maga is képvisel. A találkozó végén az iskola egyik hajdani diákja, mai tanára egy marcipánból készült, koronavírus-tortával kedveskedett a találkozó résztvevőinek.  

(forrás: www.facebook.com/KisujszallasVarosHivatalosOldala/)


2021-05-06 12:31:07


2021-05-05 15:21:04

Jó estét nyár, jó estét Kisújszállás! 2021. június 18. és augsztus 27. között programok minden héten a szabadban.


2021-04-28 15:28:30


2021-04-24 12:18:58

A BioHotel Nimród Karcagon, a Nagykunság fővárosában megnyitotta teraszát a vendégek előtt. Nagyon készültek. A konyha 20 óráig fogadja rendeléseiket. Szeretettel várják Önöket!


Oldal : 123456789101112131415
161718192021222324252627282930
313233343536373839404142434445
464748495051525354555657585960
61626364656667686970717273


A J Á N L Ó


Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes


Szertatásvezető, Ceremóniamester, Konferanszié, Műsorvezető, Hangulatfelelős

gombostibor.com

www.szivunkbenmaradsz.hu


Aki most érettségire készül és remeg a matematika szó hallatán is,annak ajánlom Nagy Éva online matek kurzusait.

www.facebook.com/nagy.eva.798



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu