Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2011-01-20 10:55:19 Cs. Németh Lajos színművész és Kobzos Kiss Tamás előadóművész lesz Kisújszállás vendége a magyar kultúra napi ünnepi délutánon, 2011. január 22-én, szombaton du. 16 órakor a kisújszállási Városházán. Ünnepi beszédet dr. Tóth Albert főiskolai tanár, Kisújszállás díszpolgára mond. A rendezvényen kerül sor a városi könyvtár által, általános iskolások számára meghirdetett játék eredményhirdetésére is. A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. |
2011-01-19 13:18:00 Elindult a II. Kelet Underground Tehetségkutató rockzenei versenyre a zenekari jelentkezés. A változatlan minimális nevezési feltételek mellett, a tavalyihoz képest több elődöntős helyszínen mutatkozhatnak majd be a zenekarok. Szokás szerint a tavaszi finálén és a téli elődöntőkön szakmai zsűri fogja értékelni a fellépőket. Természetesen a hasznos és értékes nyeremények sem fognak elmaradni. Gyere és próbáld ki magad… érdemes! 2011. január 22-én szombaton a Karcagi Ifjúsági Ház is helyet ad az egyik elődöntőnek. |
2011-01-18 10:21:09 A kunmadarasi repülőtér titkai címmel Vándor Károly repüléstörténész előadását hallgathatják meg az érdeklődők 2011. január 21-én 17.00-től a berekfürdői Bod László Művelődési Házban. Mindenkit szeretettel vár a Bereki Irodalmi Társaság |
2011-01-18 08:55:49 A Magyar Kultúra Napjának megünneplése Karcagon 2011. január 21- én (pénteken) 16 órától kezdődik, amikor átadásra kerül a Györffy István Nagykun Múzeum felújított épülete. Köszöntőt mond: Dobos László Karcag Város Polgármestere, dr.Horváth László megyei múzeumigazgató. A felújított múzeumot átadja: Kovács Sándor JNK-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. 2011. január 22-én (szombaton) 18 órától Ünnepi megemlékezés a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ II.emeleti dísztermében. Ünnepi beszédet mond: Nagy Anna kormányszóvivő Műsor: Karcagi Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenye. Közreműködik: Karcag Város Vegyeskarának Női Kara. |
2011-01-18 08:48:26 2011. január 23-án (vasárnap) 14. 30 órakor a karcagi Déryné Városi Műveldőési és Ifjúsági Központ mozitermében magyarnótákkal, operett részletekkel, táncdalokkal lép a színpadra Madarász Katalin a népszerű magyarnóta énekes. Közreműködik: Csáki Tibor magyarnóta énekes és Andy táncdalénekes. |
2011-01-20 13:07:32 1998-99-es születésűek részére 2011. január 22-én, szombaton. A torna célja: emléket állítani a Karcagi Sportegyesület kiváló sportvezetőjének, aki sokat tett a karcagi és a megyei labdarúgó utánpótlás nevelés sikeréért. Helyeszin: Karcag, Városi Sportcsarnok, József A. u. 1-3 alatt. A torna lebonyolítása körmérkőzéses formában zajlik. Csapatlétszám 5+1 fő (maximális csapatlétszám: 12 fő). Játékidő 1x20 perc. A továbbiakban a korosztályra vonatkozó, a labdarúgásra érvényes hivatalos szabályok szerint. Nevezési díj nincs. Szülőket, hozzátartozókat, barátokat várnak a nézőtérre! Résztvevő csapatok: A” csoport • Debreceni Olasz Focisuli • Jászberény • Szolnoki Máv • UFC Békéscsaba B” csoport • Debreceni Sportiskola, • Karcagi SE • Budapesti Honvéd • Tápiószentmárton |
2011-01-11 12:16:41 2011. január 13-án – csütörtökön – 15.00 órakor angol célnyelvi civilizációs (British-American Civilization) előadást tart Dr. Varga Gyöngyi tanárnő. Szeretettel várják a Karcagi Nagykun Református Gimnázium iránt érdeklődő tanulókat és szüleiket! (forrás:reformatus.eu) |
2011-01-10 20:12:26 1943. január 12-én a II. világháború keleti frontján nagy erejű támadás érte a Don-kanyarban védelmi állásokat elfoglalt, közel 200 ezer fős 2. magyar hadsereg egységeit. Sokáig csak annyit írtak a történelemkönyvek, hogy a Don-kanyarban elpusztult szinte a teljes 2. magyar hadsereg. A rosszul felszerelt, az orosz télre fel nem készült magyar katonák hatalmas túlerővel álltak szemben. 140-150. 000 ember pusztult el az ellenséges tűzben és az ennél is veszélyesebb orosz télben. Erre a tragédiára emlékeznek szerte az országban, így Karcagon is. 2011. január 16-án, vasárnap 10.00-kor a Református Templomban ünnepi istentiszteleten, majd gyertyagyújtással a Kun-piétánál. |
2011-01-07 15:21:12 Újabb testvértelepülése lesz Berekfürdőnek, hiszen a Magyar Kultúra Napjának ünnepéhez közeledve a Kárpátaljai Péterfalván mutatkozik be a gyógyvizéről híres kunsági község. 2011. január 21-én 15.00 órakor a Péterfalvai Képtárban Kocsis Csaba fotográfus „Hévjó berek vízben…”c. kiállításának megnyitója lesz, majd az eseményt követően Berekfürdő -Dr. Hajdu Lajos polgármester (a képen) - és Péterfalva -Tóth Bálint polgármester -közötti testvér-települési megállapodás ünnepélyes aláírására kerül sor.(forrás:www.kmmi.org.ua) |
2011-01-06 17:03:49 Az európai roma zenei szakkollégium 2011. január 18-án 10.30 és 13.30 között Szolnokon a Zeneiskolában ( Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szolnok, Réz u. 1.) meghallgatást tart fiatal, hátrányoshelyzetű, elsősorban jazz-ra, világzenére és klasszikus zenére is nyitott roma zenei tehetségeknek. Célja a világszínvonalú képzés révén hozzásegíteni zenei karrierjük elindításához. Jelentkezni lehet a 70/984-83-66-os telefonszámon 2011. január 17-ig. |
Oldal : | 123456789101112131415 161718192021222324252627282930 313233343536373839404142434445 464748495051525354555657585960 616263646566676869707172737475 |
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye