2018. Május 24. Csütörtök Eszter napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy Csaba Hírek Szép Tv Zagyva Ági blogja A Farkas család blogjaMagyarországLányoknak-LegényeknekAnyáknak-ApáknakKönyv-, film- és lemezajánló Háromföldi Ki Kicsoda Asszonyok írják Fotoalbum

Utazás anyukámmal
2018-05-08 15:54:59

...Ő meg vasuton közlekedett, neki már az volt a természetes, nekünk pedig az autó. Ott ül a hátsó ülésen és nézi a tájat, megkérdezi, hogy ez már Hajdúszoboszló? Hol járunk? ...

Magyarország

2016-04-26 15:31:23

Újra nyilik a sárga rózsa cimmel országos koncert turné szerveződik Illés Lajos emlékére. Az elmúlt 55 évben a közönség a koncerteken hallgatta, énekelte és ünnepelte Illés Lajos dalait és zenei üzeneteit akár az általa alapított legendás Illés együttesben, akár egyéb műveiben és zenekaraiban. Ez a zenei örökség nem felejtődött el Illés Lajos 2007-es halálával, hanem ritmusai még ma is ott élnek az emberek szívében.
lajos4.jpg
Az Illés család kezdeményezésére és támogatásával országos koncert sorozaton kívánjuk Illés Lajos ismert és még felfedezésre váró dalaival megújítani az ország több generációjának éneklő kedvét, felidézni annak a kornak az életérzését és átadni a dalai üzenetét mai zenészek tolmácsolásával. A YELLOW ROSES néven startoló Illés Lajos Emlékzenekar és Illés Lajos Tribute Band olyan fiatal énekesekből és zenészekből áll, akik neve már nem ismeretlen a közönség számára, hiszen valamennyi énekes tehetségkutató versenyekben mutatkozott meg a nagyközönség számára, a zenészek pedig a Kőbányai Zenei Stúdiós növendékei, akik Póka Egon segítségének köszönhetően játsszák majd a koncerteken Illés Lajos dallamait. A Yellow Roses csapat tagjainak kiválasztásánál nem titkolt célunk volt, hogy generációról generációra átörökítsük ezeket a slágereket, és eljutassuk ahhoz a célcsoporthoz is, akik számára talán még ismeretlenek ezek a dalok, és csak szüleik által halhatták az olyan nótákat, mint a Miért hagytuk, hogy így legyen, a Valahol egy lány, a Jelbeszéd, az Oh, kisleány, a Hogyha egyszer majd, a Tudod-e te kislány, az Elszáll a nyár vagy épp a Hűvös van…A koncerteken 24 dal hangzik el, megtartva az eredeti stílusjegyeket, de az énekesek egyéniségét is beleszőve. A Yellow Roses tagjai, mind nagy tisztelettel viseltetnek Illés Lajos munkássága előtt, megtiszteltetésnek érzik, hogy rájuk esett a választás és részt vehetnek ebben a projectben, koncertsorozatban. Izgalmasnak tartják a január óta tartó próbafolyamatot, és nagyon várják a bemutató koncertet, aminek tervezett ideje május. A premier koncertet követően az ország bármely pontjára szívesen elviszik produkciójukat, hogy ez a szövegében, dallamában is fontos üzenetek tartalmazó zeneiség az ország minden szegletébe eljuthasson. Az országos programot Fekete Ilona kulturális menedzser, a BLACK ROSE PROJECT tulajdonosa szervezi Telefon: +3620/931-8167, e-mail: feketilona77@gmail.com

2015-12-14 16:52:23

f__nyvillamos.jpgFényvillamos Budapesten csángó programmal Időpont: 2015. 12. 20, vasárnap 17:30. Utazás: SZALAY UTCA, KOSSUTH LAJOS TÉR, ROOSEVELT TÉR, EÖTVÖS TÉR, VIGADÓ TÉR és vissza, majd a KOSSUTH LAJOS TÉR-nél leszáll a csángó ruhába öltözött alkalmi kórus és az Ország Fenyőfájánál is énekelnek. Csatlakozni lehet bárhol.

2015-12-02 15:46:57

szentmarton_ladaja_a3_plakat_preview.jpg2015. december 3-án indul a Szombathelyi Egyházmegye és a Zalaco Sütőipari Zrt. összefogásával a Szent Márton ládája! jótékonysági akció. Mindenkit szeretettel várnak a program sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitójára. Zalaegerszegen 10.00 órakor, a Kossuth u.61. alatti Zalaco boltban, míg 15.00 órakor Szombathelyen a Király u.1. alatti Zalaco boltban kerül sor a megnyitóra.
Az akcióban résztvevő üzletek:
Szombathely, Fő tér 16.- Szombathely, Király u. 1.- Szombathely, Szűrcsapó u. 23.
Szombathely, Thököly u. 33.- Szombathely, Vásárcsarnok – Szombathely, Fő tér 3-5.- Szombathely, Szelestey u 62.
Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 12. – Zalaegerszeg, Kazinczy tér 9.- Zalaegerszeg, Piac tér 6.
Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4-6. – Zalaegerszeg, Bíró M. u. 37.- Zalaegerszeg, Kossuth u. 32. – Zalaegerszeg, Dél Hercegnője, Kossuth u 61.

2015-10-28 16:37:45

bicikli.jpgA magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a kerékpárhálózat fejlesztésének - mondta a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az ártándi határátkelőnél, a Berettyóújfalu és Nagyvárad közt elkészült kerékpárút avató ünnepségén. A kerékpárút összköltsége 6,4 millió euró, melyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap -ERFA - támogatása 5,4 millió euró volt. Tasó László közölte: 2010 óta 580 kilométer kerékpárút készült el, jelenleg 760 kilométer kerékpárút tervezése és megvalósítása van előkészületben. A ma átadott kerékpárút kapcsán kiemelte, a határ két oldalán lakók életében fontos szerepet játszik a 47 kilométeres szakasz, a magyar és a román kormány is támogatja a nem motorizált forgalom fejlesztése mellett. "Az emberéletnél nincs fontosabb, ezért a biztonságos közlekedésért mindent meg kell tenni" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hamarosan új gyorsforgalmi kapcsolat is lesz a két ország között, 2018-ra éri el az autópálya Debrecenből - az M35-ös megépítésével - a határt. A Berettyóújfaluból induló és 4 települést - Mezőpeterdet, Biharkeresztest, Ártándot, Borsot - érintő, Nagyváradig tartó kerékpárút ötlete 7 éve merült fel, ám a megvalósítás 3 évig tartott - mondta a projekt vezető partnere, Berettyóújfalu polgármestere. Vitányi István (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője a biztonságos közlekedést, a balesetveszély csökkenését emelte ki. Mircea Malan, Nagyvárad alpolgármestere bejelentette: Berettyóújfalu és Nagyvárad 35 kilométerre van egymástól, ám a kerékpárút 47 kilométer hosszú lett, ugyanis a megtakarításokból még további 16,6 kilométernyit sikerült megépíteni Nagyváradon. (forrás: MTI/hajdupress.hu)

2015-09-15 08:59:32

kertes2.jpgA Nagykanizsai Dödölle Fesztiválon hirdették ki a Magyarország legszebb konyhakertje program győzteseit. Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere (a képen), a „Magyarország legszebb konyhakertjei” program ötletgazdája nagy örömmel köszöntötte jelenlevő „kerteseit”. Előadásában kitért arra, hogy még mindig sok az elhanyagolt termőföld, ezt a kincset nagy kár veszni hagyni. Meglátása szerint minél kisebb kortól kezdve érdemes tudatosítani a fiatal generációkban a kertművelés fontosságát. Úgy kell őket nevelni, hogy felnőtt korukra is megmaradjon bennük a kertészkedés szeretete. Kovács Szilvia az eseményen bejelentette: öt helyi kertművelő az országos versenyen is első helyezést ért el: közösségi kategóriában a Pipitér Tagóvoda, normál kategóriában Bányai Ferencné, Mikocsics György és felesége, Murai Anikó, zártkert I. zöldséges kategóriában Salamon József, zártkert II. gyümölcsös kategóriában Trojkó Tamás a nyertes, övék kategóriájukban a legszebb kert az egész országban. 2015. szeptember 27-én az OMÉK keretein belül az ünnepélyes díjátadón Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vehetik át elismeréseiket a díjazottak.(forrás:kormany.hu)

2015-07-23 19:53:29

jazzfesztival.2004.szobor.m.jpgA www.haromfold.hu lap  fotóalbumában van egy olyan sorozat, amely azt a címet viseli, hogy Fotózkodj Győrfi szobrokkal! Ebben az albumban Győrfi Lajos és Győrfi Ádám szobrászművészek (apa és fia) alkotásait mutatjuk be. A legtöbb lájkot begyűjtő fotót és az azon lévőket díjazzuk! A "Fotózkodj Győrfi szobrokkal!" c. játékunk pillanatokon belül népszerű lett a facebookon. Küldtek már új képeket is. Tehát most egy felhívással is élünk! Küldj fotót magadról, barátaidról, családtagjaidról egy Győrfi Lajos vagy egy Győrfi Ádám szobrászművészek által készített alkotás társaságában és küldd el Csontos Gabriella Marianna facebook oldalára privátban! Feltöltjük az albumba és már benne is vagy a versenybe! A képen Joe Murányi - az azóta elhunyt és szobrot kapott klarinétművész - Győrfi Lajos szobrász Louis Armstrongot ábrázoló alkotása mellett a bánki Tó Hotel udvarán 2004-ben.

2015-07-08 17:29:11

gyuri_b__.jpgMagyarország legnagyobb gyógynövény-ünnepét immár kilencedik alkalommal, 2015. július 11-12-én rendezik meg a Miskolc melletti bükki kis faluban, Bükkszentkereszten. A Gyógynövénynapok növekvő népszerűségét jelzi, hogy tavaly már közel tízezren látogattak el a kétnapos eseményre. A XXI. század kihívásai – a rendezvény idei fókusza ez az aktuális, mindannyiunkat érintő téma. Szó lesz arról, hogyan tudunk könnyebben megbirkózni a ránk nehezedő egyre nagyobb stresszel, a tempós életmóddal. Hogyan érint minket a gyorsan fejlődő világ, az időjárás változás. Beszélni fogunk a nyugtató gyógynövényekről, relaxációs technikákról. És legfőképpen arról, hogy a modern világban miként tudunk lépésről lépésre harmonikusabb életet élni. Szabó Gyuri bácsi elmondta, a cél, hogy az emberek gyógynövényeket használjanak az egészségük megtartásához és szükség esetén azokkal kúrálják magukat. A bükki füves ember úgy látja, ez egyre inkább sikerül, ezek az orvosságok egyre népszerűbbek. (forrás és részletes program: sokszunuvidek.hu)

2015-06-04 13:19:41

19.tunderkert1.jpgMegnyílt a Székelyország Tündérkertje Látványpark a Szabó Ervin téren, a Bujdosós Székely vendéglő melletti üres telken. Az idei Magyar Világtalálkozó keretében a hétvégén megnyitották az évek óta üresen álló önkormányzati telken a kerület legújabb közösségi terét, a Székelyország Tündérkertje Látványparkot. A kert Bacsó Andrásnak, a vendéglő tulajdonosának és a Székelyország Tündérkertje Egyesület elnökének régi elképzelése, amely az önkormányzat támogatásával, de civil összefogás keretében épült fel és működik majd. Az önkormányzat tulajdonában lévő közel 950 négyzetméteres látványparkban a tervek szerint üde színfoltként idevarázsolódik majd egy kis Székelyföld.
Gaál István, a kert megnyitójának rendezvénymestere kiemelte, hogy idei Magyar Világtalálkozó résztvevői is ellátogatnak ide, hiszen ez a nap a székelységé. Az udvari tűzfalra tábla került, amely az emberi nagyságáról, kitartásáról, akaraterejéről, szerénységéről közismert Erőss Zsoltnak, a Mount Everest első székely-magyar meghódítójának állít emléket. Az ő példáját követve a gyerekek kipróbálhatják rátermettségünket a kertben róla elnevezett mászófalon.
A kertben felállították a székely kultúra pavilonját és a borvíz múzeumát. Előbbi a hagyományos székely kézművességeket – fazekasság, fafaragás, szövés, hímzés –, az utóbbi a székelyek borvízvilágát eleveníti fel, helyet biztosítva gyakorlati foglalkozásoknak is. A kerti oltár a csíksomlyói búcsú szellemiségét és annak történetét idézi fel. A „fejedelmi sarokban” helyet kapnak hírességek emlékoszlopai, így például Kőrösi Csoma Sándoré, Tamási Ároné, Benedek Eleké és Orbán Balázsé. A kertben felállított „fejedelmi trón” Dózsa György mártíromságát idézi. Akár Tamási Áron Ábel a rengetegben című könyvének lapjaiból is kipottyanhatott volna az a „kalyiba” – a korabeli berendezési tárgyaival –, amely remények szerint sok ifjonc kedvelt búvóhelyéül szolgál majd. A parkban található szabadtéri sütőkemence, ízletes házi kenyér és lángos elkészítéséhez, amelyeket fűszerezni is lehet majd a helyben megtermelt hagyományos székely konyhakerti növényekkel. Az év bármely időszakában látogatható parkban iskolások, felnőttek egyaránt feltöltődhetnek - írja a kispest.hu. (forrás:ittlakunk.hu - uj.kispest.hu)

2015-06-01 20:58:06

beatles2.jpgBródy János énekes, zeneszerző nyitotta meg 2015. május 15-én, pénteken Egerben Magyarország első Beatles-tárlatát a Hotel Koronában. A megnyitót megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: a számos relikviát, fényképet, lemezt, korabeli sajtótermékeket, ruhákat felvonultató, filmvetítést is magába foglaló tárlat Peterdi Gábor pedagógus és Molnár Gábor vállalkozó gyűjteményéből - több évnyi sikertelen próbálkozás után - jött most létre. Elhangzott: Peterdi Gábor és Molnár Gábor évtizedek óta gyűjtik a Beatleshez kapcsolódó hangzóanyagokat és relikviákat. Molnár Gábor, a Halhatatlan Beatles című könyv szerzője, a hatvanas évek végétől napjainkig több száz lemezhez, DVD-hez és egyéb Beatles emlékhez jutott hozzá, míg Peterdi Gábornak 1978 óta a hang- és videoanyagok mellett számos értékes tárgyi relikviát, könyvtárnyi szakirodalmat és korabeli kiadványt sikerült megszereznie. A kiállítás szervezői kiemelték, hogy hasonló múzeum jelenleg Liverpoolban, Halléban és Buenos Airesben található. Hozzátették: az egri kiállítás anyaga időről időre meg fog újulni. Bródy János avatójában hangsúlyozta: a Beatles együttes jelentőségét nem lehet túlértékelni. Azt mondta: túl azon, hogy zseniális, fantasztikusan kreatív zenészek voltak, a zenekarhoz kötődik a 20. század egyik legjelentősebb kultúrtörténeti eseménysorozata, egyfajta kommunikációs forradalma is.Szavai szerint a Beatles jelentőségét nemcsak a maradandó dalok adják, hanem az a tény, miszerint ők voltak a világon az első együttes, amely nem a fellépésével vált világhírűvé, hanem lemezfelvételeivel.
beatles.jpg
Hozzájárultak ahhoz, hogy a rockzene legyen az első globális kommunikáció. Bányainé Micski Marianna, a Hotel Korona igazgatója arról beszélt, hogy a tárlattal a szálloda vonzerejét, kihasználtságát is szeretnék növelni, lévén egy egész éven át tartó különleges produkciót kínálnak. Az Egri Road Beatles Múzeum nem csak Egerben, illetve a régióban számíthat érdeklődésre, de reményeink szerint nemzetközi szinten is felkelti a figyelmet - tette hozzá. (forrás:egriugyek.hu)

2015-05-13 14:35:44

_zene_unnepe.jpgAz egész ország területéről várják klubok, zenekarok jelentkezését a zene ünnepére; az idén húsz éves rendezvényt 2015. június 21-én tartják meg országszerte több helyszínen. Az Európa-szerte immár 20 éves, nagyszabású zenei eseményt a hazai rendezők idén a Cseh Tamás Programmal együttműködve bonyolítják, a programsorozat fő helyszíne pedig a Várkert Bazár lesz - közölte az MTI-vel kedden a Cseh Tamás Programiroda. A Cseh Tamás Programiroda tájékoztatása szerint az együttműködés eredményeként a program által támogatott zenekarok is fellépnek majd a Várkert Bazárban: ebben az évben a szervezők az egykori Ifipark helyszínén, az emblematikus tér hangulatát idéző produkciókkal, programokkal készülnek, de az ország egész területén számos izgalmas koncert, népszerű fellépő várja a résztvevőket 16 és 21 óra között. A szervezők 2015. június 2-ig várják klubok, zenekarok jelentkezését a közös ünneplésben való részvételre az azeneunnepe.hu honlapon. (forrás:orientpress.hu/MTI)

Oldal : 123456789101112131415
161718192021222324252627282930
31323334353637383940414243


A J Á N L Ó
S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
www.facebook.com
14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL
Új esküvői ruhaszalon Debrecenben!
 Külsővásártér 3.sz.
Bejelentkezés: 30 412 96 33
Vadonatúj ruhák, mérsékelt árak,
 kedves kiszolgálás!
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/BelleLelle.magic
uz_v__lgy.png
www.uzvolgye.info

   talitabanner_1.jpg 

www.talita.hu

fr_120_120.gif

www.folkradio.hu


kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu


kulturpartlogo.jpg