2018. Május 24. Csütörtök Eszter napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy Csaba Hírek Szép Tv Zagyva Ági blogja A Farkas család blogjaMagyarországLányoknak-LegényeknekAnyáknak-ApáknakKönyv-, film- és lemezajánló Háromföldi Ki Kicsoda Asszonyok írják Fotoalbum

Utazás anyukámmal
2018-05-08 15:54:59

...Ő meg vasuton közlekedett, neki már az volt a természetes, nekünk pedig az autó. Ott ül a hátsó ülésen és nézi a tájat, megkérdezi, hogy ez már Hajdúszoboszló? Hol járunk? ...

Magyarország

2013-03-17 16:53:24

_francis_pope.jpg„Ne feledkezz el a szegényekről” - Assisi Szent Ferenc nyomán olyan egyházat szeretnék, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében, ezért választottam a Ferenc nevet. Az igazság, a szépség és a jóság keresése az összekötő kapocs a médiában dolgozók és az egyház között, ennek a hármas egységnek a hirdetése valamennyiünk feladata. Többek között ezeket a gondolatokat bízta Ferenc pápa 81 ország több, mint hatezer újságírójára, akiket március 16-án, szombaton délelőtt a vatikáni VI. Pál teremben fogadott. Az új pápa bensőséges hangú, rögtönzött szavakkal megosztotta névválasztása hátterét a média képviselőivel, akik között az első sorokban a Vatikáni Rádió magyar műsorának szerkesztői is helyet foglaltak.(forrás:richpoi.com)

2013-03-14 10:50:25

FerencI_0_vezer.jpgJean-Louis Tauran protodiakónus bejelentése után az új pápa, az argentin jezsuita Jorge Mario Bergoglio (a képen), eddigi Buenos Aires-i érsek 2013. március 13-án, szerdán 20 óra 21 perckor kilépett a Szent Péter-bazilika erkélyére, és köszöntötte a híveket. Az eső ellenére a Szent Péter téren több mint százezren gyűltek össze, és ünnepelték az új pápát. Bergoglio pápa ezekkel a szavakkal fordult a hívekhez:
Testvéreim, jó estét!
Tudjátok, hogy a konklávé kötelessége, hogy püspököt adjon Rómának. Úgy tűnik, a bíboros testvéreim a világ másik végére mentek el érte, de itt vagyunk. Köszönöm a fogadtatást. A római egyházmegyei közösségnek megvan a püspöke: köszönöm!
Először is imádkozni szeretnék emeritus püspökünkért, XVI. Benedekért. Imádkozzunk érte együtt, hogy az Úr megáldja és a Szűzanya oltalmazza.
A Szentatya ezután elimádkozta a hívekkel a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a Dicsőséget, majd így folytatta:
„Most pedig induljunk el ezen az úton: a püspök és a nép közös útján. A római egyház útja ez, azé a városé, amely a szeretetben minden egyházat vezet. A testvériség, a szeretet, a köztünk lévő bizalom útja ez. Imádkozzunk mindig egymásért, kölcsönösen. Imádkozzunk az egész világért, azért, hogy széles körű testvériség valósuljon meg.
Azt kívánom, hogy ez az út, amit ma elkezdünk az Egyházban, és amelyben engem az itt jelenlévő bíboros helynököm fog segíteni, gyümölcsöző legyen ennek a gyönyörű városnak az evangelizálásában! Most szeretnék áldást adni, de előbb, előtte szívességet kérek tőletek: mielőtt a püspök megáldaná a népet, azt kérem, hogy ti imádkozzatok az Úrhoz, hogy Ő megáldjon engem: a nép imáját kérem, amely áldást kér püspöke számára. Mondjuk el csendben ezt az imát, a ti imádságotokat értem.”
Ferenc pápa Urbi et orbi áldást adott minden jelenlévő hívőre, majd így búcsúzott tőlük:
„Testvérek, elköszönök. Nagyon köszönöm, ahogy fogadtatok. Imádkozzatok értem, és hamarosan újra találkozunk! Holnap a Szűzanyához szeretnék menni imádkozni, hogy oltalmazza Róma egész városát. Jó éjszakát és jó pihenést!” (forrás:Magyar Kurír (lt)

2013-03-07 20:41:12

medve2013_ravisz.jpgA mateklap.hu szervező csapata idén is megrendezi a Medve Szabadtéri Matekversenyt. A versenyen az általános iskolák felső tagozatos tanulói, valamint középiskolás diákok vehetnek részt, de lelkes felnőttcsapatok is megmérethetik magukat! A versenyről készült egy népszerűsítő videó, ami az alábbi linken érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=O_6W_268dag. A tavalyi sikerre való tekintettel idén már három időpontban és helyszínen szervezzük meg a versenyt. Az idei vetélkedők helyszínei és időpontjai: 2013. április 13. (szombat), Budapest, Gellért-hegy. 2013. április 27. (szombat), Debrecen, Nagyerdő. 2013. május 11. (szombat), Szeged, Erzsébet liget. A versenyekkel kapcsolatos összes információ fent van a megújult MatekLapon (www.mateklap.hu). A nevezés is a Mateklapon bonyolítható le.

2013-03-07 11:21:02

bicajb__cs.jpgA kerékpárral megtett szolgálati utakért is igényelhetnek térítési díjat Bécsben a munkavállalók. Ráadásul a szolgálati autóval ellentétben a szolgáltati bicikli után nem kell adózniuk, a vállalatok pedig levonhatják az árát az adójukból. Egy felmérés szerint több mint négymilliószor ültek tavaly kerékpárra a bécsiek, ez tíz százalékkal több, mint 2011-ben. Csak kevesen tudják azonban, hogy a biciklivel megtett szolgálati utakért kilométerenként 38 eurócent (mintegy 114 forint) igényelhető a munkaadótól – hívta fel a figyelmet Martin Blum kerékpáros ügyekért felelős megbízott egy sajtótájékoztatón. Ehhez – az autóhasználathoz hasonlóan – a biciklivel megtett kilométerekről is útnyilvántartást kell vezetniük az alkalmazottaknak. Ha a vállalat nem fizeti ki ezt a juttatást, akkor évente akár 570 euró (170 ezer forint) költségtérítésre jogosult a dolgozó. A kerékpár nem csak egészségesebb közlekedési mód, de adózási előnye is van – mutatott rá Blum. Mint kifejtette: a szolgálati autóval ellentétben a munkavégzéshez kapott bicikli után nem kell adózniuk a munkavállalóknak, a vállalatok pedig levonhatják az árát saját adójukból. Blum szerint a városban egyre többen ülnek kerékpárra öltönyben, illetve kosztümben. Ezt mutatja az is, hogy a bécsi Biciklizz a munkába! kezdeményezésben 2011-ben hatezren, tavaly már 8200-an vettek részt. 2013-at hivatalosan a kerékpározás évének nyilvánították Bécsben, ezért abban bíznak, hogy ebben az évben eléri majd a 15 ezret a résztvevők száma. (forrás:mti.hu)

2013-02-28 12:21:34

Kov__cs_Szilivia.jpga "Magyarország legszebb konyhakertje" címre. Kovács Szilvia (a képen) Karcag város alpolgármestere, a program ötletgazdája ebben az évben is meghirdette a pályázatot, s keresik a legszebb konyhakertet 2013-ban is. A programban való részvételre, a karcagi mintaprogramhoz való csatlakozásra Magyarország minden települési önkormányzatának szóló felhívást  tett közzé. Az önkormányzatok a www.karcag.hu vagy a www.gasztroangyal.hu oldalon jelentkezhetnek, ezt követően szerződést kötnek velük, majd szabadon használhatják a program anyagát. A Magyarország legszebb konyhakertje pályázatra a kiskertek tulajdonosai 2013. április 15-ig jelentkezhetnek a helyi  önkormányzatnál. Az elvárások között szerepel egyebek mellett, hogy minimum 5 különböző konyhakerti növényt termesszenek, a kert rendezett környezetben helyezkedjen el, valamint a megtermelt zöldségek minősége megfelelő legyen. Az eredményhirdetésre 2013 őszén kerül sor.

2013-02-28 11:06:48

_andraspc.jpgAz ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány 2013-ben megrendezi a 34. Nagy László Vers- és Prózamondó Találkozót. Időpont: 2013. április 20-21. (de. 10 órától) szombaton lesz az első forduló, vasárnap a döntő. Helyszín: Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ (8400 Ajka, Szabadság tér 13.). Nevezni egy Nagy László-vers, próza vagy műfordítás és egy szabadon választott magyar mű megjelölésével lehet. Jelentkezési határidő: 2012. április 10. Korcsoportok: I. / 5-6. osztályos tanulók, II. / 7-8. osztályos tanulók, III. / középiskolások, IV. / felnőtt versmondók. A találkozóról a 06-88/211-744, 211-745-ös telefonon ad részletes tájékoztatást az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ: ajkavkszk@ajkanet.hu. A döntő helyezettei értékes díjazásban részesülnek. Az iszkázi Nagy László Emlékház (8493 Iszkáz, Ady Endre utca 1.) a találkozó szombat délutánján műsorral várja a rendezvény résztvevőit és közönségét. Vendégünk: a felvidéki Csavar Színház.

2013-02-28 08:25:19

fejleckep_630x201.jpg2013. február 28-tól március 3-ig a Hungexpo területén újra Utazás Kiállítás.
Kapcsolódó rendezvények: Karaván Szalon, VitalExpo, Port.hu Bringa Expo. Külföldi díszvendég: Szlovákia, Belföldi díszvendég: Nyíregyháza, Kulturális díszvendég: Kalocsa. Utazd be a világot egy hétvége alatt! Az Utazás kiállításon, Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjén öt kontinens számos országának látnivalóival, kultúrájával és gasztronómiájával ismerkedhetsz meg. A kedvezményes belföldi és külföldi utazási ajánlatok mellett egy napra Te is világutazó lehetsz az öt kontinenst és Magyarországot bemutató izgalmas játékban, amellyel belföldi utazást is nyerhetsz.A színpadon az országok, hazai régiók és városok zenés-táncos bemutatkozói mellett szórakoztató vetélkedők keretében lehet nyereményekhez jutni. Bárki kipróbálhatja mennyi ruhát tud becsomagolni egy bőröndbe, milyen gyorsan tud felfújni egy nyakpárnát vagy, hogy milyen ügyesen tudja egy autó csomagtartóját bepakolni. (forrás:utazas.hungexpo.hu)

2013-02-27 11:58:38

b__tor_t__bor.jpgAz Élménykülönítmény a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági futóközössége. Tagjai maratoni és félmaratoni versenyeket teljesítenek egyénileg vagy váltó kategóriában. Futásukkal daganatos és krónikus beteg gyerekek megsegítésére gyűjtenek adományokat.  A segítség futólépésben érkezik a Bátor Tábor számára. Fogadj örökbe egy kilométert! segítsd vele a daganatos  beteg gyerekeket! Nagy Renáta (a képen) a karcagi Kiskulcsosi Általános Iskola és a karcagi gimnázium volt tanulója, jelenleg a Debreceni Egyetem hallgatója volt duatlon bajnok is jótékony futó.  A  III. Rotary Debrecen félmaraton és maraton  2013. március 24-én  lesz, ahol a  Száguldó ménes csapat tagjaként Reni a daganatos beteg gyerekért fut.  Pénzbeli adományoddal te is hozzájárulhatsz e nemes célhoz: Karcagon a Sportcsarnok büféjében Kolostyákné Papp Ágnes gyűjti az adományokat, melyet egy összegben juttatnak el a Bátor Tábor Alapítványhoz.
további információ: www.elmenykulonitmeny.hu

nagy reni_1.jpgGyermekkorom óta rendszeresen futottam majd ez pár éve megszakadt. Most úgy döntöttem a Bátor Tábor gyermekeiért újra futócipőt húzok és felkészítem testem és lelkem a március 24-én megrendezésre kerülő jótékonysági váltó maratonra.Futok, hogy minél több daganatos, cukorbeteg, hemofíliás és krónikus ízületi gyulladásban szenvedő gyerek vehessen részt a tábor turnusaiban és feledhesse el a betegség súlyát. Belecsöppenhessen egy mesevilágba ahol új barátokat szerezve együtt élnek át sikerélményeket és rengeteg örömöt. Az Élménykülönítmény és a futócsapatunk támogatása által most Te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a Bátor Tábor még sok száz gyereknek nyújthasson felejthetetlen, gyógyító élményeket! Kérlek, állj mellém Te is, fogadd örökbe egy kilométeremet egy-két ezer forint felajánlásával. Veled együtt messzebb jutunk!

2013-02-26 11:53:25

__rsi_Julianna.jpg2013.február 21-én dr. habil. Örsi Julianna (a képen) a Magyar Néprajzi Társaság rendezvényén tartott előadást Budapesten. Az előadó népes közönség előtt vázolta fel a könyvkiadás múltját és jelenét. A Nagykunságon mindig nagy tisztelet övezte a helyi szerzők tollából megjelent írásokat, ami a Debreceni Református Kollégium szelleméhez köthető. A Jászkun Kerületek egykori lakói történelmi tudatának erősítését és az ismeretek átadását szolgálták ezek a könyvek. Horváth Péter első magyar nyelven írt történelem-könyvét 1823-ban ezer példányban adta ki a kerületi közgyűlés, majd Gyárfás István négy kötetes nagy jászkunokról szóló, napjainkban is forrásértékű könyve az 1870-80-as években is igen hamar elfogyott. Napjainkban - különösen a rendszerváltás óta - az önkormányzatok újságok monográfiák megjelentetését segítik. Főleg civil szervezetek vállalják fel a tudományos ismeretterjesztő kiadványok megjelentetését. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület a kiadója az 55 évfolyamot megért Jászkunság folyóiratnak - amely ez évtől évkönyvként jelenik meg - és a tudományos konferencia-köteteknek. A Túrkevei Kulturális Egyesület a térségben született tudományos eredményeket teszi közzé a Nagykun Kistérségi Tanulmányok és az Alföldi Könyvtéka sorozatban. A helyszínen több mint 20 könyvbe lapozgathattak bele az érdeklődők és vihették haza saját könyvtárukba. (Közbevetőleg meg kell említenünk, hogy a két megnevezett egyesület decemberben nagy könyvajándékozási akciót bonyolított le, amelynek kedvezményezettjei a települési és iskolakönyvtárak voltak. Jutott belőlük a múzeumokba, levéltárakba is.) Az előadásból kiderült, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében közel száz aktív és nyugdíjas kutató van, akik tudományos eredményeikkel hozzájárulnak a magyar vidék jobb megismeréséhez. Ezt a törekvést ismerték el több alkalommal a pályáztatók (Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Vidék Hálózat stb.) , amikor ezen egyesületek projektjeit, pályázatait támogatták. Legutóbb a Szűcs Sándor: A puszta utolsó krónikása című könyv megvalósítása nyerte el a kiemelt projekt minősítést. Az előadást a könyvbemutatón kívül Farkas Rozika kunsági dalcsokra, a túrkevei asszonyok kunhímzései és a nagykunsági hagyományőrző fesztiválokról bemutatott kisfilm színesítette.

2013-02-24 22:44:59

152.jpgSzékelyföldön egy kedves kis városkában, Sepsiszentgyörgyön láttam meg a napvilágot.  Művészeti Líceumban oskoláztam, képzőművészeti ágazaton. Mindaddig, amíg az érettséginek nevezett létra fokát megmásztam, addig gyönyörű tájakat barangoltam be gyermekded lényemmel.
Nagymamám és nagytatám falujában, Dálnokban töltöttem a nyarakat, teleket ahol színeset bugyborékol a rét, s a forrásvíz oly finoman fortyog ki a földből, ahol a széna feszt ropogós és jószagú, s a medve a kert bütüjét ledőjtögette volt perpenceszilváért. S az ülű es leste nagy madár magaslatából a csürkécskéket, s vót, hogy el es kapott vajegyet.
Na s akkoriban az én csóré lábacskámat megcsípte a csihány, s azóta es vakarózik, s addig-addig, míg mára felhúztam a bábukat lábaimra Mókára és Tréfára, hogy ne viszkessenek annyira, hanem járják el a székelynép jóízű mesécskéit. S ha nem es pityókát mesélek, akkor murkot aprítok lapítón, s ha nem es hiszitek el, a cseszle csípjen meg benneteket!
Így van velem ez, nem csak a szájam jár, hanem a lábam is: báboskodni táncházakban, óvodákban, iskolákban, családi napokon, művelődési házakban, fesztiválokon, rendezvényeken, táborokban, babazsúrokon jókedvvel szoktam, kicsiknek-nagyoknak orcájukra derűt lopva! (forrás:labitaszinhaz.net)

Oldal : 123456789101112131415
161718192021222324252627282930
31323334353637383940414243


A J Á N L Ó
S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
www.facebook.com
14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL
Új esküvői ruhaszalon Debrecenben!
 Külsővásártér 3.sz.
Bejelentkezés: 30 412 96 33
Vadonatúj ruhák, mérsékelt árak,
 kedves kiszolgálás!
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/BelleLelle.magic
uz_v__lgy.png
www.uzvolgye.info

   talitabanner_1.jpg 

www.talita.hu

fr_120_120.gif

www.folkradio.hu


kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu


kulturpartlogo.jpg