2018. Február 22. Csütörtök Gerzson napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy Csaba Hírek Szép Tv Zagyva Ági blogja A Farkas család blogjaMagyarországLányoknak-LegényeknekAnyáknak-ApáknakKönyv-, film- és lemezajánló Háromföldi Ki Kicsoda Asszonyok írják Fotoalbum

Szavazzunk rá!
2018-02-20 13:47:13

Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra jelölték dr. Püski Lászlót, a Nádudvaron praktizáló házi- és üzemorvost, aki a püspökladányiaknak és a bárándiaknak is ismerős lehet. 

Magyarország

2013-12-18 08:32:37

magyarok_karacsonya.jpgA díszvendég ezúttal Kárpátalja lesz. A világ magyarságának közös, jelképes karácsonyi ünnepségét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2013. december 20-án rendezik. Kodácz Csengele, az emlékpark marketingvezetője az MTI-nek elmondta: karácsony közeledtével köszönetet mondanak az elszakított országrészeken élőknek, hogy a mai napig őrzik, ápolják és továbbadják anyanyelvüket, identitásukat, de megszólítják a szórványmagyarságot és azokat is, akik bármilyen oknál fogva hazánk elhagyására kényszerültek. Az immár hatodik alkalommal megrendezett ünnepség díszvendége ezúttal Kárpátalja lesz, az onnan érkező művészek, civil szervezetek mutatkoznak be a nemzet karácsonyfája előtt, amelyet a Rotunda Árpád-termében állítanak föl.Ebben az évben a fa díszei is különlegesek, hiszen közülük nem egyet az elmúlt hetekben a parkba ellátogató gyermekek készítettek. Az Árpád-teremben a Mezővári gyermekkórus és a Borzsa-vári népi zenekar ad elő karácsonyi dalcsokrot és népi dallamú zsoltáros énekeket, az egybegyűlteket Kertész Péter igazgató és Farkas Sándor országgyűlési képviselő köszönti. A Rozsdamaró zenekartól karácsonyi kántálást, a salánki gyerekektől református betlehemes játékot láthatnak és hallhatnak a vendégek. Az ünnepen Gulácsy Lajos nyugalmazott kárpátaljai református püspök hirdet igét. Délután Karácsonykor éjféltájba címmel rendeznek koncertet a nap vendégművészeivel. A látogatókat akik az ünnep alkalmából a Feszty-körképet leszámítva ingyenesen tekinthetik meg az emlékparkot - kézműves foglalkozások, az Ökrös trió hangszerbemutatója és muzsikája várja, a Rozsdamaró zenekar pedig karácsonyi koncerttel és táncházzal szórakoztatja a közönséget. (forrás:gondola.hu/ MTI)

2013-12-04 14:31:10


2013-11-29 10:44:00

sz__kv__z.jpgA Hungarikum Bizottság döntésével öt új taggal bővült a hungarikumok gyűjteménye, emellett öt új elem került be a Magyar Értéktárba. Ezt közölte a bizottság ülése után a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Ópusztaszeren. Fazekas Sándor elmondta: hungarikum lett Puskás Ferenc életműve, Kassai Lajos lovas-íjász módszere, a gyulai kolbász, a szikvíz és a magyar operett. A politikus kifejtette: Puskás Ferenc életművét azért tartották fontosnak, mert a sportolót a világ minden részén ismerik, és teljesítményét Magyarországgal azonosítják. Kassai Lajos a magyar hagyományőrzés kiemelkedő személyisége, az íjászat újjáteremtésén fáradozik, amely a magyar identitásban, gondolkodásmódban rendkívül fontos szerepet tölt be. A gyulai kolbász is felkerült a listára, a hagyományos ízvilágot megjelenítő élelmiszer és annak elkészítési módja is hungarikum. Szintén hungarikumnak minősül már a szikvíz, a magyar találmányt ugyanis jól ismerik a határokon túl is. A magyar operett is gyarapítja a listát, hiszen a magyar identitás része, és a világban képviseli az országot. (forrás:gondola.hu/mti)

2013-11-27 08:18:45

falusiiskolapelda.jpgDisznót vágnak, hagyományokat ápolnak, táborokat szerveznek, főznek és kertészkednek is: középiskolások ismerkednek élesben a vidéki lét szépségeivel. Példaértékű, amit Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában kitaláltak. Vettek egy falusi portát a diákjaiknak, ahol a vidéki élet élesben gyakorolható Pámer László néprajztanár vezetésével. A program olyan sikeres, hogy most bővítik az épületet, és más gimnáziumok bevonását is tervezik.
– Honnan jött a farm gondolata?
– Több kolléga közös ötlete volt, hogy kellene egy olyan hely, ahol a gyerekekkel kicsit vissza tudunk húzódni a „szerves” világba. Végül egy zsákfaluban, Átán vásároltunk parasztportát, ahol a hagyományos falusi életforma majd minden részletét megtapasztalhatják a gimnazisták.
– Mi van itt elérhető közelségben?
– Egy módos gazda házát vettük meg, egyhektáros területtel. Jelenleg úgy húszan tudnak kint aludni, de pályázunk a bővítésre, ami kétszer ekkora gyereksereggel számol. Továbbá két ló és harminc baromfi szaladgál itt, de már kész a disznóól és a marhák tartására alkalmas istálló is. A kertben gyümölcsfák, zöldségfélék és kaszáló található.
– Kimennek a fiatalok, aztán, gondolom, leheverednek valamelyik fa tövébe.
– Én is ezt gondoltam, de fél óra akklimatizálódás után mindenki megtalálja a helyét, ahol jól érzi magát. A lányok egytálételt készítenek a társaságnak, a fiúk pedig az aktuális ház körüli teendőket végzik.
– Milyen gyakran jut ki ide egy diák?
– Minden évben minden osztály sorra kerül. Szerdánként van az iskolások napja, s olykor a szülőket is fogadjuk. Például igen népszerűek a disznóvágásaink, amin hetvenen is megfordulnak itt, s amit levágunk, aznap meg is esszük.
eletmodvaltas1– Miért pont Pámer László a falusi gazda?
– Mert a lovak nagy szerelmese vagyok, s minden érdekel, aminek a lovakhoz és a természethez köze van. A diákjaimat például bevonom a bogádi lovasíjász-szakosztályunk tevékenységébe is, emellett lovas hagyományőrző táborokat szervezek nyaranta a gyerekeknek, s a Pécsi Huszár Egyesületnek is alapító tagja vagyok.
– Mennyire önfenntartó egy ilyen porta?
– Sokkal többe kerül, mint amit hoz, mert azért néha hétvégére kiadjuk a birtokot. Az „eszmei” értéke viszont felmérhetetlen. Ha meglesz a bővítés, akkor azt tervezzük, hogy más iskolákat is bevonunk a működtetésbe, és tej-, gyümölcs-, zöldségfeldolgozást is beiktatunk a tanrendbe.
Egy igazi hagyományőrző házaspár
Pámer László 1959-ben született Pakson. Biológia–testnevelés szakon diplomázott a Pécsi Tanárképzőn, elvégezte a természetvédelmi szakmérnökit és az egyetemi szintű néprajz szakot is. Tanított Szentlőrincen, csaknem húsz esztendeje pedig a Nagy Lajos Gimnázium testnevelő és néprajzos tanára. A PEAC-ban kosarazott, s Bogádon létrehozta a Megyer Törzs Gyepüvédői Lovas Hagyományőrző Egyesületet, vagyis a baranyai lovasíjász-szakosztályt. Felesége, Ida néphagyományőrző óvónő Rácvárosban. Ahogy Pámer László fogalmazott: gyermekük sajnos nincsen, de az óvodában és az iskolában megkapják a kárpótlást a rengeteg lelkes tanítványtól. (forrás:bama.hu/sokszinuvidek.hu)

2013-11-23 10:22:58

atany.jpgÉlő paraszti udvart hoztak létre Átányban. A helyiek azt szeretnék, hogy a mai generáció is megismerje az önfenntartó képesség hatásmechanizmusait. Az udvart hármas céllal alakították ki: egy helyen bemutatni az Európában legfeldolgozottabb néprajzi kultúrát; a két beltelkes települési struktúrát, valamint a '60-as, '70-es évek parasztházainak berendezését kiegészítve a gazdasági részleggel – írta a heol.hu. Átalakították az 1896-ban épült parasztházat és telket, amit benépesítettek a paraszti kultúrához tartozó állat- és növényállománnyal is. A nyáron kezdődött munkálatok befejeződtek, minden elkészült, így a napokban ünnepélyes keretek között adták át az érdeklődőknek a kutatási területet. Az ünnepséget a község önkormányzata, az egri Dobó István Vármúzeum a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel, valamint a Néprajzi Múzeummal együttműködve szervezte. – A falu lakosságának összefogása és segítsége nélkül mindezt, amit itt láthatunk, nem sikerült volna elkészíteni – mondta köszöntőjében Gönczi Mihály polgármester. – Európában nincs még egy ilyen hely, ahol ennyire komplexen elérhető a kultúránkat és nemzeti értékeinket bemutató tér. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a mai generáció megismerje az önfenntartó képesség hatásmechanizmusait. (forrás: heol.hu - Fotó: Lénárt Márton/sokszinuvidek.hu)

2013-11-18 10:37:52

_tepertos_pogacsa_lipoti.jpgAz Európai Bizottság hivatalosan felvette a "hagyományos különleges termékek" listájára a magyar tepertős pogácsát - közölte csütörtökön az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény. A termékleírás szerint a magyar tepertős pogácsa kerek, henger alakú, és darált tepertőt, valamint sertészsírt tartalmaz. Élesztővel lazított, omlós, vagy leveles szerkezetű. Ízesítésként sót és borsot kell használni készítésekor. A tepertős pogácsa arra a listára került fel, amely immár mintegy 1200 terméket tartalmaz, és amelynek az elnevezése oltalmat élvez, vagy a földrajzi eredet helye, vagy az előállítás helye, vagy pedig az előállítás során alkalmazott különleges eljárásmód alapján. (forrás:veddamagyart.info.hu)

2013-11-13 20:22:00

ifj___p__r.jpgA Tiszta Szívek Mozgalmának VIII. Országos Találkozójára 2013. november 16-án, szombaton 9:00-től 17:30-ig a Szent Kereszt Plébánián Budapest, IX. kerület, Üllői út 145. Házigazda: Dr. Kerényi Lajos atya, Előadó: Dr. Csépányi Gábor atya! • Érdekel, hogyan lehet boldogan, tisztán megélni egy párkapcsolatot? • Érdekel az igazság és mások tapasztalata? • Elhiszed, hogy Isten csodálatos ajándékot készített számodra, melynek felfedezése Rád vár? • Szívesen megosztod velünk gondolataidat, kérdéseidet? Ha bármelyikre IGEN a válaszod, gyere el! Téma: Párkapcsolat, szexualitás, házasság.

2013-11-07 11:39:27

atya1.jpgMurakeresztúron Polgár Róbert a plébánia sikeres pályázatai révén ráirányította a hívek figyelmét a környezetvédelem fontosságára, s olyan praktikákat tett közkinccsé, melyek révén egészségesebben és olcsóbban is élhetnek. Egyebek közt biokertészettel kapcsolatos tanfolyam indult, melyen összesen huszonöt érdeklődő vett részt. Maga Polgár Róbert is bio módszerekkel gondozza a templomkert régi magyar fajtájú gyümölcsfáit. Növényei szép terméssel örvendeztették meg az atyát, aki most már azon dolgozik, hogy a nyár ízeiből minél többet megőrizzen a hideg téli hónapokra. Szép eredményeket sikerült elérnünk, úgy látszik, működik a dolog – mondta a katolikus plébános, akit a legutóbbi megyenapon Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díjjal tüntetett ki a Zala Megyei Önkormányzat.
- Ezen felbuzdulva vásároltam egy befőzőautomatát, mely hőkezeléssel csírátlanít, így lehetővé teszi, hogy tartósítószer nélkül is hosszú ideig elálljanak a befőzött termékek, a lekvárok, meggykompótok, szörpök. Cukkinit, zöldbabot és borsót is tettem el, összesen negyven üveg sorakozik a kamránk polcain. És még nincs vége a befőzési idénynek... Polgár Róbert atya elárulta, hogy a birkatenyésztésbe is belefogott, ha már egyszer természetbarát biogazdálkodó szellemben gondozza a templom kertjét, akkor történjen úgy még a fű nyírása is.
- Gyermekkoromban szülőhelyemen, Csángóföldön pásztorkodtam és amióta ide kerültem, régi álmom volt, hogy legyenek birkáim – mesélte.
- Barátaim megleptek egy báránnyal, aki viszont igen nehezen viselte az egyedüllétet. Ezért vettem mellé még három társat. Így most már leginkább az ő „dolguk” lenne a fűnyírás, bár akkora a terület, hogy nem bírják erővel. Így valószínűleg, tovább kell majd növelni a létszámot... Hozzáfűzte, mindez természetesen, nem öncélú, épp ellenkezőleg, személyes példájával kívánja a háztáji szeretetére buzdítani a híveket. (forrás: sokszinuvidek.hu/zaol.hu)

2013-11-06 14:55:44

Zsolt_ki__ll__t__sa.jpg"A bár nem árt, bar art" címmel, Kerekes Gábor képzőművész ötlete nyomán a Bölcső Bár (1111-Budapest, Lágymányosi utca 19.) kortárs fórum, találkahely, komfortzóna, jó hangulattal, zenével, beszélgetéssel, friss ételekkel, kézműves sörökkel, mindig új borokkal egy új programmal rukkol elő a kultúra és gasztronómia iránt érdeklődőknek. 2013. november 7-től a falakon kortárs képző- és festőművészek képei lesznek láthatóak.
A tárlatok havonta cserélődnek és olyan képzett művészektől láthattok munkákat, akik számos kiállítással a hátuk mögött szeretnének a galériák és kiállítóterek falain túl is közelebb kerülni a közönséghez. A bár mint helyszín ugyanis adja magát egy lazább és oldottabb találkozásra a mai művészettel. Az első művész Ferenczy Zsolt képzőművész, festőként diplomázott, de installációkkal, fotókkal és videókkal is foglalkozik. A 2013.november 7-én 18:00-kor nyíló kiállítás a BÁZIS címet kapta. Mi lehet BÁZIS? Egy katonai tábor, egy sátor, az otthonunk, családunk, barátaink, az emlékeink, melyek megadhatják a biztonság érzését. Apropó…november 7 ! Talán sokan emlékeznek a régebbi idők vörös-betűs ünnepére, amikor unalmas iskolai ünnepeken emlékeztünk a nagy szovjet forradalomra és bámultuk a parádés katonai felvonulásokat, miközben virágzott az űrkorszak és tombolt a hidegháború. A kiállított festmények részben erről a megidézett gyermekkori nosztalgiáról is szólnak. Ez a képi világ színesebb, játékosabb és örömtelibb, mint a felnőttként megélt valóság. De felnőttként újraélhetjük ezeket…viszont ehhez kell egy BÁZIS, ami most a Bölcső Bár… a megidézéshez pedig kiállított képek adják az energiát!

2013-11-04 17:36:24

hettorony0.jpg2013. november 6-án – a Fonó Budai Zeneház szervezésében – másodszor indítják el a Héttorony Fesztivált a Kárpát-medencében. Helyszínei a tavalyi évhez hasonlóan átnyúlnak a határokon. „Tavaly volt húsz éve, hogy felépült Makovecz Imre világraszóló Magyar Pavilonja Sevillában. Ebből az alkalomból felelevenítettük a Héttorony Fesztivál hagyományait. A rendezvénysorozat sikere arra buzdított minket, hogy még színesebb, még értékesebb programokat kínáljunk az érdeklődőknek. A koncertek helyszínei idén is átnyúlnak a határokon. Csenger és a Makói Hagymaház mellett egy-egy nagyszabású programot szervezünk a Makovecz Imre tervezte kolozsvári református templomba, a lendvai és kassai színházba, Beregszászon és Szabadkán. A fesztivál 2013. november 20-án, Makovecz Imre születésnapján fejeződik be Budapesten, a Szent Imre templom falai között. A Héttorony szimbolikája századok óta, számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben, nagyjából azonos jelentéstartalommal. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása jelenti azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között, beleértve a Mester épületeit és szellemi hagyatékát is. A zene elválaszthatatlan a rítustól, mágiától, vallástól, szórakozástól, egyszóval az Ünneptől. Ennek megfelelően két fajtája alakult ki, a szakrális és a világi zene. Mindkettőnek helye és ideje volt évezredeken keresztül. Sajnos mára oda jutottunk, hogy mindenhol valamilyen silány változata szól, és jobbára agymosásra szolgál. Mi a Héttorony Fesztivállal a magyarság, s a velünk együtt élő népek zenéjét ismét az ünnep rangjára szeretnék emelni." Kiss Ferenc művészeti igazgató (forrás:kultúrpart.hu)

Oldal : 123456789101112131415
161718192021222324252627282930
31323334353637383940414243


A J Á N L Ó
S__rr__tiKr__nika.jpg
www.sarretikronika.hu

A háromföld kincse
 kézműves szappanok
www.facebook.com
14463230_536225823237001_4147946727005158799_n.jpg
BRILL
Új esküvői ruhaszalon Debrecenben!
 Külsővásártér 3.sz.
Bejelentkezés: 30 412 96 33
Vadonatúj ruhák, mérsékelt árak,
 kedves kiszolgálás!
https://www.facebook.com/brillszalondebrecen/?fref=ts
www.facebook.com/BelleLelle.magic
uz_v__lgy.png
www.uzvolgye.info

   talitabanner_1.jpg 

www.talita.hu

fr_120_120.gif

www.folkradio.hu


kaiser.jpg
KARCAG
menu_kaiser.jpg

palinkafozo_2db.jpg
www.palinkafoz-ust.hu


kulturpartlogo.jpg