Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
|
2010-12-01 09:30:45 A Kolláth Galéria szeretettel várja az érdeklődőket 2010. december 2-án 17.00-kor a karcagi Kaiser Étterembe (Karcag, Dózsa Gy. út 3.), ahol Kovrig Miklós természet és vad festő kiállítását nyitja meg Türke Jánosné nyugalmazott igazgató. A tárlat ideje alatt a kiállított képek megvásárolhatók. |
|
2010-11-30 20:12:27 Örömmel ajánlom figyelmetekbe a decemberben az alábbi helyszíneken - Romantikus Karácsony címmel - megrendezett hangversenyeimet. 2010. Chopin születésének 200. évfordulója, így a műsort tőle és kortársaitól válogattam. Csatlakozz hozzánk egy meghitt templomban ahol magunk mögött hagyjuk a hétköznapi ricsajt, és készülj velünk az ünnepre a romantika korának mindig népszerű... dallamaival. Chopin mellett Dvořák, Schubert, és Widor lesznek a vendégeink, és talán nem nagy bűn, ha Beethovent is meghívtam ebbe a körbe.Te velünk tartasz? Szeretettel várlak! Gergő KONCERT HELYSZÍNEK : Jászberény – Dec. 3. Péntek 18.00 – Református Templom (Thököly u.) Jegyelővétel: Déryné Művelődési Központ – Lehel vezér tér 33. Tel: 57 411976 Debrecen – Dec. 5. Vasárnap 18.00 – Református Kistemplom (Piac utca) Elővétel: Alexandra Könyváruház – Debrecen Plaza Péterfia u. 18. Tel: 52 456922 Szolnok – Dec. 6. Hétfő 18.00 – Református Templom (Tiszaparti sétány) Jegyelővétel: Városi Művelődési és Zenei Központ – Hild József tér 1. Tel: 56 514569 |
|
2010-11-30 09:39:53 ![]() A püspökladányi Dorogi Márton Városi Könyvtár és Művelődési Központban 2010. december elsején - szerdán - 16.30 órakor Reményik Sándor születésének 120. évfordulója alkalmából író-olvasó találkozót rendeznek, ahol vendég lesz Erdélyi Márta előadóművész, Erdei Sándor költő, újságíró, Péntek Mátyás énekes. |
|
2010-11-29 12:39:41 Nagy számú érdeklődő várta a Nagykun Látogatóközpont átadását Karcagon pénteken. A 13 település 16 fejlesztési helyszínét érintő „Jászkun kapitányok nyomában” túraútvonalhoz Karcag két helyszínnel is kapcsolódik. A Györffy István Nagykun Múzeumban 80 millió forintos épületrekonstrukciós munka zajlott, valamint egy meglévő épület funkcióváltással történő átalakításával létrejött a Nagykun Látogatóközpont. A túraútvonal három látogatóközpontja (Szolnok, Karcag, Jászberény) jelenti a projekt egyik kiemelt vonzerejét. A látogatóközpontok az adott térségre történő ráhangolódást elősegítő közösségi tereket teremtenek, s újszerű bemutatási módokat előtérbe helyező interaktív kiállításokkal tárják a látogatók elé a megye egyedülálló jász és kun örökségét, a Jászkun kapitányok birodalmát. A pénteken átadott Nagykun Látogatóközpontban hat egység került kialakításra. A látogató a séta során interaktív, újszerű eszközök segítségével szerezhet információkat a kunok eredetéről, kultúrájáról, a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb történelmi eseményekről, életmódbeli sajátosságokról. A fogadótérbe belépve kérdezz-felelek játék segíti a ráhangolódást az előttünk álló élményekre. (forrás.jaszkunkapitanyoknyomaban.hu) |
|
2010-11-29 08:54:39 c. előadás sorozat Karcagon 2010. december 1-től december 17-ig, minden szerdán és pénteken 17.00-től a karcagi Varró István Szakközépiskolában, Karcag, Varró u. 8. Előadó: Szabó János történész, pszichológus, akinek meggyőződése, hogy a jelen kutatása a múltban van, és a jövő sem bizonytalan, ha megértjük az ősi kultúrák titkait.
dec. 01. embernek maradni egy embertelen világban dec. 03. Egy ókori király álma, amely összetört egy világbirodalmat és feltárta a jövőt dec. 10. Hogyan éljünk túl a kilátástalannak tűnő élethelyzeteket? dec. 15. Korrupciómentes igazságszolgáltatás dec. 17. Mindennapi lelki-terror |
|
2010-11-25 21:18:32 ![]() A berekfürdői Napsugár Nyugdíjas Klub szeretettel várja a község minden lakosát és a Berekfürdőn tartózkodó vendégeket 2010. november 27-én szombaton 16.00 órára a Strand bejáratánál tartandó műsoros adventi gyertyagyújtásra. Kérnek mindenkit, hogy hozzon magával egy szál gyertyát. A hideg ellen forró teát kínálnak. (forrás:www.berekfurdo.hu) |
|
2010-11-27 08:05:49 Dorogi Márton néptanító és néprajzi gyűjtő (1911–1980) születésének 100. évfordulója ünneplésére készül Püspökladány. A 2011-es megemlékezésekhez csatlakozik egy készülő kiadvány,melynek címe: HASZNOS MINDEN PORCIKÁJA. Dorogi Márton, Püspökladány nagy fia példamutató pedagógiai munkássága mellett hathatósan tevékenykedett vidékünk néphagyományainak megismerése, megismertetése és továbbéltetése terén. Fő kutatási területe az állattartás és az állati terméke fölhasználása, mind a gyakorlati életben, mind a díszítőművészetben. Sokan nem gondolnak arra, hogy „mutatósabb” gyűjtései mellett, mint például a szűcshímzések, mégis a legkülönlegesebb teljesítménye, hogy teljes gazdagságában föltárta az alábbi témakört: Az állati termékek mellékesebb haszonvételi formái a Hortobágyon és a Nagykunságban. Ez lesz a kis könyv alcíme is. Dorogi Márton az 1930-as évektől kezdve az 1970-es évekig folyamatosan gyűjtött a térségben ebből a témából adatokat. Illusztrálásul rajzolt és fényképezett. Sok-sok olyan tárgyat dokumentált,a melyek „léte” igazolja, hogy a vad és a szelídített állatoknak is hasznos minden porcikája. Fölismerte, hogy „Gyűjteményeink bőven őriznek ezekből, de nyersanyaguk szerzésével, megmunkálásával, alkalmazásának módjaival alig-alig foglalkozik a szakirodalom.”
... |
|
2010-11-24 12:12:27 ![]() A Sárrétudvari Nótakör Egyesület Kívánságok kosara címmel nóta délutánt rendez 2010. november 27-én (szombaton) 14.00 órakor a sárrétudvari Költő Nagy Imre Művelődési Házban. Fellépnek a Nótakör szólistái és Bodnár Marika nótaénekes. Sztárvendég: Márkus Ica (a képen). Az énekeseket Tordai Zoltán és cigányzenekara kíséri. Belép: 600.- Ft Minden szórakozni vágyót és nóta kedvelőt szeretettel várnak! |
|
2010-11-23 17:18:58 |
|
2010-11-23 11:22:34 ![]() 2010. november 27-én 16.00 órakor felelevenítik a csigacsinálás nádudvari hagyományait az Ady Endre ÁMK szakköri termében. Az elkészült csigatésztát jótékony célra ajánlják fel. A megfelelő hangulatról a nádudvari Kéknefelejcs citerazenekar gondoskodik. Aki teheti,hozzon magával csigacsinálót! (forrás:nadudvar.hu) |
A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

