2024. Október 7. Hétfő Amália napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Püspökladány neves szülötte

2009-05-18 23:41:55

Karacs_ferenc.jpgKaracs Ferenc 1770-1838

A tudós térképész és rézmetsző 1770. március 16-án született Püspökladányban, tehetős, művelt családban, ahol gondot fordítottak a gyerekek nevelésére
Karacs Ferenc a debreceni református kollégiumban tanult, majd Pesten mérnöki tanulmányokba kezdett, de érdeklődése a rézmetszés felé fordult és Bécsben folytatta ilyen irányú tanulmányait. 1795-ben nyitotta meg pesti műhelyét, amely hamarosan nemcsak Magyarországon, de Európaszerte híressé vált. 1802-ben házasodtak össze Takács Évával, hat gyermekük született. Pesti házuk a korabeli tudósok, művészek társasági központja lett. Takács Éva a házasságban egyenrangú társ volt, gyerekeiket egyetértésben, felvilágosodott szellemben nevelték, ahogyan lányuk, Karacs Teréz apjáról írt visszaemlékezésében olvasható.
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu