Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2009-04-19 15:54:58
Szegő Gábor matematikus 1895. január 20.- 1985. augusztus 7. Hosszú és tekervényes úton jutott el Kaliforniáig, a világtörténelem is sorsának nagy részben alakítója volt. (Apja Szegő Adolf, édesanyja Neuman Hermina). Születési adatait január 27-én jegyezték be a karcagi Kerületi Főrabbiság Anyakönyvi Hivatalában.
Elemi iskolai tanulmányait Kunhegyesen végezte, majd Szolnokon a Magyar Királyi Állami Gimnáziumban (ma Verseghy Ferenc nevét viseli) érettségizett 1912-ben kitűnő eredménnyel. Rendszeres megoldója volt a Középiskolai Matematikai Lapoknak. 1912-ben nyerte meg a Mathematikai és Physikai Társulat XIX. tanulóversenyét. (Neve nagynevű kiválóságok mellé került: Fehér Lipót, Kőnig Dénes, Kármán Ferenc, Teller Ede stb.) Ebben az évben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára és az Eötvös Kollégium lakója lett. A magyar mellett német nyelvű előadásokat is hallgatott. Egyetemi évei alatt Fejér Lipót, Beke Manó és Eötvös Lóránd hatottak rá legjobban.
1913-14 nyarát Németországban töltötte a berlini, majd a göttingeni egyetemen. Az első világháború az ő életébe is beleszólt. 1915-1918 között az Osztrák-Magyar Monarchia cs. és kir. hadseregében szolgált.
1918-ban doktorált a bécsi tudományegyetemen, s a háború után tanársegédként a budapesti Műegyetemre került Kürschák József mellé 1920-ig.
1919-ben családot alapított, feleségül vette Neményi Erzsébet Anna vegyészt, akivel 50 éven át boldog házasságban élt. Két gyermekük született: Péter 1925-ben Berlinben, Veronika 1929-ben Königsbergben.
1921-ben Berlinbe költöztek, ahol magántanár lett, majd 1926-ban a königsbergi egyetem professzorává nevezték ki. Magyarországon komoly elismerésben részesült, 1924-ben megkapta a Kőnig Gyula-díjat, amit második alkalommal ítéltek oda. 1925-ben megjelent a Pólya Györggyel közösen írt: Problémák és tételek az analízis köréből című kétkötetes könyve. Korán, 1913-ban került kapcsolatba Pólya Györggyel, amit a Pólya által felvetett problémák megoldásával ért el.
Zsidó származása miatt 1934-ben kénytelen volt elhagyni Németországot, az Egyesült Államokba került, ahol St. Louis Washington Egyetemén fizetés nélküli állást kapott, különböző közadakozásokból, alapítványokból tartotta fenn magát. 1938-ban tanszéket kapott Stanfordban, tisztét 1953-ig töltötte be, s világszínvonalra emelte az egyetem matematikai tanszékét. 1940-ben lett az Egyesült Államok állampolgára. Tagja volt az akadémiának és az MTA-nak. 1960 augusztusában ment Emirátus professzorként nyugdíjba. Ezután sokat utazott matematikai konferenciákra. Budapesten 1969-ben Fejér Lipót munkásságáról tartott előadást. 1973-80 között idejének nagy részét Budapest és otthona, Paló Altó között töltötte. Parkinson kórban szenvedett, betegsége egyre súlyosbodott. 90 éves korában halt meg otthonában.
Szegő Gábor életében 130 (141) tudományos dolgozatot és 7 könyvet publikált különböző nyelveken. (Ortogonális polinomok, 1939; Izoperimetrikus problémák a matematikai fizikában – Pólya Györggyel közösen 1951-ben írta; Toeplitz formák és alkalmazásaik – Ulf Genaderrel 1958-ban stb.) Az ortogonális polinomokról írt, nagy részben saját kutatási eredményére épülő munkájával Szegő Gábor rakta le a „konstruktív függvénytan alapjait…”
A neves matematikus számára méltó emléket állítottak szülővárosában. Kunhegyesen avatták fel 1995. augusztus 23-án Magyarország első matematikus szobrát, Szegő Gábor portrészobrát, Győrfi Lajos alkotását. A város Önkormányzata és a Bolyai János Matematikai Társaság megemlékezett a tudós életéről és munkásságáról.
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye