2024. Április 16. Kedd Csongor napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Civil-dĂ­j KoppĂĄnyi IstvĂĄn emlĂŠkĂŠre

2013-10-08 16:18:18

kopp1.jpgKedves Barátunk!
Mi, akik ezt a levelet aláírtuk, a Szóla Rádió Alapítvány Kuratóriumának alapító tagjai vagyunk.
Ez az a civil szervezet, amelyben közös barátunk Koppányi István életének utolsó éveiben tevékenykedett azért, hogy létrejöjjön az első kiadvány, amely városunk és megyénk civil szervezeteit mutatja be, megszólaljon az első debreceni közösségi rádió.
Sokan kerestek meg minket azzal a gondolattal, hogy valamit tennünk kell azért, hogy megőrizzük az ̐ szellemiségét, és tovább vigyük a civil ügyekbe vetett hitét. Aki ismerte ̐t tudja, hogy nem könnyĹą megtalálni az emlékezésnek azt a formáját, amit ̐ is elfogadna, amiben ̐ is felfedezné a "civil kurázsit". Elképzelésünk eddig valóra vált, ezért most ismét kezdeményezzük, hogy
· mint eddig minden évben április 13-án 16 órakor találkozzunk a debreceni köztemetőben, hogy sírjára egy csokor virágot vigyünk, megálljunk néhány percre és emlékezzünk rá. (Külön meghívót erre nem küldünk, mindenki addig lehet ott velünk, amíg emlékszik erre a meghívásra és Koppányi Istvánra.) · emlékére alapítsunk díjat, CIVIL DÍJ - KOPPÁNYI ISTVÁN EMLÉKÉRE elnevezéssel.
A díjat évente az a civil szervezet nyerheti el, amelyik az adott évben a legtöbbet tette a helyi civil társadalom épüléséért. A díj átadására 2009. április 20.-a utáni napokban kerül sor az elmúlt évi nyertes – a Magnitúdó Csillagászati Egyesület - által szervezett ünnepség keretében. Meghívót később küldünk!
A díj alapítói minden évben azok, akik: április 15-ig írásban rövid indoklással javaslatot tesznek a díjazott szervezetre és ehhez lehetőségeikhez mérten saját pénzükkel, hozzájárulnak (100-tól 5000 Ft-ig.) Addig adjuk át ezt a díjat, amíg legalább 5 fő jelentkezik javaslattal és anyagi hozzájárulással
A Szóla Rádió Alapítvány alapító kuratóriumi tagjai évente az adományozók közül kérik fel azt a 3 főt, akik a javaslatokat áttekintik, és a díjat odaítélik.
A díjjal kapcsolatos feladatokat és a díjra történő jelöléseket 2009-ben Groskáné Piránszki Irén koordinálja. Elérhetősége: 20-956 58 59. Az adományokat az ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület irodájában (4025 Debrecen, Török Bálint. u. 4. sz. Tel: 52 320-180, között lehet befizetni, munkanapokon 9-16 óra, pénteken 9-13 óra között.
A kezdeményezésünkhöz mindazok csatlakozását várjuk, akik tisztelték, szerették, barátjuknak, munkatársuknak tudhatták Koppányi Istvánt.
Giczey Péter sk. Groskáné Piránszki Irén sk. Halász János sk. Szabó Tibor sk. Vincze Béla sk.

CIVIL DÍJ - KOPPÁNYI ISTVÁN EMLÉKÉRE díj eddigi kitüntetettjei:
1997: Civil Terasz – Civil Szervezetek Szövetsége, Debrecen, 1998: Kuckó MĹąvésztanya Egyesület, Debrecen, 1999: Szóla Rádió Alapítvány, Debrecen, 2000: Vonzáskör Egyesület, Püspökladány, 2001: Más Mozaik Kulturális Egyesület, Debrecen, 2002: Vízöntő Kulturális Egyesület, Debrecen 2003: Motolla Egyesület, Debrecen, 2004: Kelet-magyarországi Közösségszolgálat Alapítványa, Debrecen, 2005: Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület, Nagyrábé, 2006: Főnix Néptánc Együttes Egyesület, Debrecen :2007: Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület, Földes, 2008: Magnitúdó Csillagászati Egyesület, Debrecen.
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu