Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2020-10-01 12:04:40
Kerekes László ( 1961–2000 )
Jászai Mari-díjas színművész
Tizennyolc éves, kedves, gátlásos püspökladányi gyerek volt, amikor felvették a Főiskolára. Legfiatalabb fiúként abba a jól jegyzett osztályba járt, amelynek az lett a neve, hogy Hirtling-Funtek-Mácsai. A társak egy részének hamar beindult a szekér a fővárosban, Kerekes viszont Zalaegerszegre szerződött diplomaosztás után, hogy Ruszt Józsefnél tanuljon tovább. A Hevesi Sándor Színházban töltött hat évad a csendes szakmai gyarapodás időszaka volt. Pályakezdő létére már Zalaegerszegen sem volt elsikkadó típus. Ha csak öt perc és öt mondat erejéig jelent meg a színen, akkor is észre kellett venni őt. Harminc felé közelítve – s megelégelve a megelégelendőket a Hevesi Sándor Színházban – Szolnokra távozott. Ott két év alatt mindössze egyetlen érdemi találkozása volt, történetesen Jim O'Connorral, a régi ismerőssel. Tennessee Williams Üvegfigurák című darabjának e hősét ugyanis már Zalaegerszegen is eljátszotta. 1993-ban csatlakozott a Móricz Zsigmond Színházhoz. Az új igazgató, Verebes István hívta, s rögtön Jago szerepét bízta rá. A nyíregyházi hat év a fejlődés, az érlelődés, majd a ki- és beteljesedés időszaka lett Kerekes László színészetében. A legutóbbi évek meghozták számára az igazán jelentős feladatokat, a komoly sikereket, az elismertséget, a Jászai Mari-díjat és a fővárosi szerződést is. Egykori osztályfőnöke, Kerényi Imre invitálta őt a Madách Színházba. Ment is, de azért képletesen kint hagyta ajtaján a Rögtön jövök!-táblát a nyíregyházi színészházban. Mint alkotó ember Kerekes nem volt egyszerű eset. Nem próbált könynyen, és nem játszott könnyedén. Technikák helyett inkább önmagához folyamodott – belsődleges színész volt. Meggyötrődött minden alakításért – kicsiért, nagyért, óriásiért egyaránt –, s ezenközben nemigen tudott szárnyakat adni a partnereknek. Azt hiszem, a szemével adta a legtöbbet a közönségnek is. Megőrződő pillantásokat hagyott a nézőkre. Alapesetben világoskék tó volt a szeme. Bárki belenézhetett a nézőtérről, s visszatükröződni láthatta minden bizonytalanságát, félszét és kételyét. Az övét és a sajátját is. (Részlet: Stuber Andrea nekrologjából)
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye