A CREDO együttes (a képen) jótékonysági adventi műsora Debrecenben a homokkerti református templomban (Debrecen, Tusnád u. 1.) 2023. december 3-án, vasárnap 16:00-kor.
2023-11-01 12:47:38
Október első hétvégéjén utaztunk Budapestre Matyikánk köszöntésére. Mi az InterRégió vonatokat szeretjük, szerintem kényelmesebb, mint az IC. Meg sokkal pontosabban is közlekedik. No, de ezen a szombaton annyian voltak a délelőtti szerelvényen, hogy alig kaptunk helyet. Azért pontosan befutott a vonat a zuglói állomásra, ahonnan a 7-es busszal pillanatokon belül a Bosnyák téren voltunk. Ott a hatalmas és zsúfolt piacon virágot vettünk az anyatársnak és a menyünknek. Marciék sok finomsággal készültek. Matyi önállóan totyog és nagyon örült a nagyszüleinek. Ment egyikőnktől a másikig. Vasárnapra haza jöttünk. A kabai templombúcsú nagyon szép volt és értékes tudással is szolgált Máriáról, égi édesanyánkról Panyi József plébános úr a szentmisében. Jó volt vele találkozni, sok emléket idéztünk és kedves vendéglátásban volt részünk.
A kert az gyönyörű, bár most már hideg van. A gáz szerelőnket elhívtuk, hogy nézze meg a kazánt rendben van-e, hogy mielőtt a fütési szezon beköszönt jó, és működőképes legyen az a szerkezet.
Takarítom az ablakokat és rengeteg poloska kerül elő. Már a redőnytokokba, az ablak réseibe költöznek ezek a ronda és büdös bogarak. Legjobb védekezés ellenük, hogy befújom ezeket a helyeket a következő általam készített folyadékkal: vízbe öntök ecetet, babérlevél és rozmaring főzetet. Bízom benne, hogy hatásos lesz. Ajánlom mindenkinek, bár a fiatalok nem szeretik az ecet szagát - én sem bírtam korábban -, viszont úgy gondolom, hogy környezetbarát szer és ha még el is riasztja a betolakodókat, akkor minden pénzt megér. Ja, és még olcsó is! Minden nap főzök, így sokszor böngészek a neten a recepteket. Ott olvastam, hogy a tök belsejéből – abból a puha valamiből – és a magjából finom levest lehet főzni, ami teljesen olyan ízű, mint a húsleves, sőt a kinézete is olyan. Elmondtam ezt a menyemnek és erre ő felidézte, hogy az edelényi nagymamája is főzött ilyet. No, mivel a komposzton minden évben tökök nőnek garmadával az egyikből megcsináltam ezt a hamis húslevest. Feltettem vízben főni a tök belsejét, majd bezöldségeltem. Sót és borsot tettem bele, de szórtam rá egy kis kurkumát is, hogy egy kicsit szinezze meg. Valóban olyan lett, mint a húsleves!
Az uram azt a kevés kis diót megtisztította, illetve volt még tavalyról is, úgyhogy egész szép mennyiség lett ahhoz képest, hogy ez a burokfúró légy évek óta tönkreteszi a dió termésünket. A kedves, idős barátnőnktől kapott lampionvirág megmaradt nálunk is, így tudtam vinni a kertünkből egy kis csokrot a szüleimnek.
Daniék a nyár óta nem voltak nálunk, úgyhogy nagyon vártuk őket és a fiú születésnapját is megültük. Hozták Lilla anyukáját is. Örültünk az együttlétnek, volt torta, sokat beszélgettünk. Még szombat este kinn ültünk a kertben, de vasárnapra kicsit lehűlt a levegő, esett is. Lilláék így is elmentek sétálni, megnézték Püspökladány belvárosát. Lilla gyakorolja a vezetést, mert ugyan van jogsija, de rég óta nem vezetett. Ügyesen csinálja, egész hamar belejött.
A hétvégét követő hétfőn Egerbe mentünk az unokatestvérem 75. születésnapjára. Mondanom sem kell, hogy finomabbnál finomabb étkek és sütik voltak az asztalon. Jött Budapestről a testvére is Sanyikának. Az én Jani bátyámék is ekkorra voltak hivatalosak, de ő elnézte a dátumot és egy héttel előtte jelentek meg a köszöntésre. Szóval csak öten voltunk és emlékeztünk, jókat nevettünk, mutattuk egymásnak az unokákról készült fotókat, videókat.
Hazafelé én vezettem. Régen ültem a volán mögött. Igen elfáradtam, meg az út minősége sem mindenütt valami fényes és elég óvatos voltam. Hosszú volt. Nem kellett ringatni, hamar elaludtam. Az uram még meccset nézett. Másnap Mária és Edit barátaink jöttek hozzánk vendégségbe. A tavalyi füzesgyarmati strandolásunkat akartuk megismételni, de most a Kastélypark fürdő karbantartás miatt zárva volt, ezért újra kellett tervezni a dolgokat. Berekfürdőbe mentünk – igaz kicsit későn, így csak szűk egy óra volt a pancsolás. Utána a Park Étteremben vacsoráztunk, ahol az ételek nagyon finomak és különlegesek voltak. Isten tartsa meg ezt a jó szokásunkat. Ekkor is volt meccs, amit Dezső két szemmel, Edit fél szemmel, Mária és én csak a fülünkkel követtünk.
És október 20-án több helyen is megdőlt a melegrekord, visszajött a jó idő. Azért a szél fújt, de emiatt szépen megszáradtak a kimosott ruháink. A barátaink hozták a megrendelt téli alma készletet és úgy döntöttünk, - lehet még utóljára ebben az évben - sütünk szalonnát. A levelek, a növények őszi szinekben pompáznak.
Daniék elmentek kikapcsolódni. Rájuk is fér.
Mi a kertben tettünk-vettünk. Az uram megreparált egy gyönyörű hangulat lámpát, amit a barátaink anyukájáék kaptak még házasságkötésükre ajándékba. Évtizedek óta lapult eltörve (de minden darabja megvolt), szét szedve és most újra régi fényében ragyog. Előre hozott névnapot köszöntüttünk vele. Lomtalanítottunk is. A már számunkra felesleges dolgokat ez az aranyos póni vitte el.
Hétvégén Budapestre utaztunk, hogy ott találkozzunk Püspökladányból Bécsbe elszármazott balettművész barátunkkal, akinek ígéretemhez híven kertünk fűszernövényeit vittük sok szeretettel, meg pálinkát és nem utolsó sorban a Díszpolgári kitüntetést, mert anno nem tudta átvenni.
Megnéztük - mielőtt bezárt volna – a Magyar Zene Házában a rocktörténeti kiállítást, meg beugrottunk Matykót megnézni. Papa főzött finom marha pörköltet,Mama sétált addig Matyival.
Október utolsó hétvégéjén - már az őszi szünetben - Debrecenben voltunk. El akartuk hozni a lányokat, de sajnos betegek lettek. Köszöntöttük a házassági évfordulós gyerekeinket és Blankát, akinek névnapja volt a közelmúltban. Aztán kimentünk a temetőbe. Ott a családtagjainkon kívül mindig elmegyünk a barátok sírjához is.
Hejőkürtön is meglátogattuk a Farkas nagyszülők, nagybácsik, nagynénik hantjait. Vésztőre a a Földesi nagyapa, nagymama és nénjike sírjához a következő nap mentünk. Este pedig jött a szilveszteri bulis csoport vacsorára. Még nem nagyon kell fűteni, nagyon kellemes indián, vagy máshogy vénasszonyok nyara van. Jó ilyenkor elmenni a temetőkbe, szép búcsú a természettől és tőlünk emberektől szeretteink sírhelyét meglátogatni. Mi ezt láttuk a szüleinktől és mi is visszük tovább ezt a hagyományt. Bár a temetőben csak a testük van, legtöbbjüknek el is porlott, de a lélek mindörökké él. Bennünk, és utódainkban. Mi is örökké élünk és újjászületünk gyermekeinkben, unokáinkban.(Írta: Csontos Gabriella)
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye