2024. Október 5. Szombat Aurél napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Bucsa büszke rá

2023-10-30 10:52:04

Horváth Bálint operaénekes érdemes művész (Kenderes, 1937. október 17. – 2020. július 28.)  Kenderesen született, de gyermekéveit a Békés megyei Bucsán töltötte. Érettségi után a Magyar Optikai Műveknél dolgozott látszerészként. Magánúton tanult énekelni. Első mestere Komáromy Pál volt, majd tanulmányait Révhegyi Ferencnénél és Zádor Endrénél folytatta. 1968-ban próbaéneklésre jelentkezett az Operaházba, de a társulat kórusába szerződtették volna, amit nem vállalt. Ezt követően Rubányi Vilmoshoz, a debreceni Csokonai Színház akkori zeneigazgatójához fordult, aki leszerződtette. Először az 1968-69-es évadban énekelhetett főszerepet, Bánk bánt, Erkel Ferenc azonos című művében. 1973-ig a debreceni intézmény tagja maradt. 1973 és 1976 között a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1976-1977-ben ismét a debreceni társulat tagja lett. 1977 és 1988 között a Magyar Állami Operaház magánénekeseként működött. Többször fellépett Európában és Egyiptomban.
Főbb szerepei:
Georges Bizet: Carmen – Don José, tizedes
Erkel Ferenc: Bánk bán – Bánk bán
Erkel Ferenc: Dózsa György – Dózsa György
Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Turiddu, parasztlegény
Modeszt Petrovics Muszorgszkij: Hovanscsina – Andrej
Giacomo Puccini: Tosca – Mario Cavaradossi
Giacomo Puccini: Turandot – Kalaf
ifj. Johann Strauss: A cigánybáró – Gábor diák
Giuseppe Verdi: Aida – Radames, egyiptomi fővezér
Giuseppe Verdi: A trubadúr – Manrico, trubadúr
Giuseppe Verdi: Traviata – Alfred Germon

(forrás: Bucsai Helytörténeti Múzeum www.facebook.com/profile.)

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu