Írogatok, ezt-azt… azt mondják, hogy jó, vagy legalábbis van akinek tetszik. Az írásaim megtörtént eseményeken alapulnak jellemzően a jelen életemből és a múltból. Számomra is meglepő volt, hogy egyszer csak nem igaz történetet írtam, hanem mesét… Nem tudom, hogy honnan jött az érzés, az ötlet, az ihlet, nem előre eltervezett dolog volt ez részemről, nem is igazán tudtam irányítani… Az azóta eltelt pár évben többször ért már utol a meseírás az én stílusomban: szösszenetformában… Mikor mesét írok, az igen különleges számomra… szárnyal a fantáziám, vidámság uralja a lelkem, játékosság költözik belém, mosoly ül ki az arcomra, gyerekké válik a lényem… gyerekké, pedig pestiesen szólva nem vagyok mai csirke...

Gyerekségem időben a hetvenes-nyolcvanas évekre datálódik, mikor is más volt a meseérzés, mint manapság,… de a világ is más volt: a mainál egyszerűbb, személyesebb, emberibb, békésebb… Nem volt 100 csatorna a tévében, nem volt olyan, hogy csak mesecsatorna és nem is egy… nem volt számítógép, nem voltak telefonos-, és számítógépes játékok. A gyerekek sokkal több időt töltöttek egymással: játszottak, beszélgettek, mozogtak, társasoztak… egy személyes kommunikáción alapuló világban éltek. Más volt a családok bioritmusa, más ingerek érték a gyerekeket, más normák alapján nőttek fel… és mások voltak a mesékhez kapcsolódó szokások is.

Kiskorunkban meséltek a szüleink, majd mikor már tudtunk olvasni, mi magunk olvastuk a meséket. Jellemző volt ekkor, hogy egy kisiskolás korú gyermek mesekönyvet kapott ajándékba karácsonyra. De nem csak papíralapon jutottak el hozzánk a mesék, hisz ott volt a nagyapám által doboznak emlegetett tévé… Számtalan kedves rajzfilm, mese-, és tévéjáték készült ebben az időszakban… olyan remekművek, melyek mai napig emlegetés tárgyai egy-egy baráti összejövetelen, vagy családi nosztalgiázás alkalmával.

Mert hogy is volt ez: egy ház, egy tévé, egy tévécsatorna, egy család, egy mese, egy program... Nem volt ám mesekánaán, mesekáosz… Hétköznap volt az esti mese a fogmosós macival és hétvégén jöhettek a tévéjátékok, mesejátékok, színházi közvetítések, rajzfilmek… de csak mértékkel… Hisz más is volt: segíteni kellett a szülőknek, játszani az utcabeli gyerekekkel és tanulni a következő hétre… És, hogy milyenek voltak ezek a mesék, a hetvenes-nyolcvanas évek meséi: kedvesek, bájosak, tanulságosak, értékesek, elgondolkodtatók, tanítók, lelkesítők, nevettetők, szerethetők… hát ilyen az én meseérzésem… (Írta: Zagyva Ági)