2023. December 2. Szombat Melinda napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Köszönet Istennek, hogy vagyunk
2023-11-27 20:02:15

A CREDO együttes (a képen) jótékonysági adventi műsora Debrecenben a homokkerti református templomban (Debrecen, Tusnád u. 1.) 2023. december 3-án, vasárnap 16:00-kor.

« Vissza a hírekhez
2023 július

2023-08-21 16:44:00

E hónap első napjaiban Daniék jöttek el hozzánk és hoztak sok-sok meggyet, amit aztán Lillával kimagoztunk és finom lekvárt csináltunk belőle. Készült mákos meggyes pite is. Ahhoz, hogy a pihenés örömét élvezhessük, el kell fáradni – mondta egyszer valaki. No, mi kellőképpen kifáradtunk.

A kert pompázik. A püspökladányi 100 éves Szent Péter és Pál templomban tartott búcsúi szentmisére is elmentünk. Szép ünnep volt. Siettünk haza, mert készülődnünk kellett. Egy hét üdülés következett.

   

Július első hetében Balatonlellére utaztunk. Előtte meglátogattunk egy újszülöttet és családját Budapesten. Komatálat vittünk. A baba gyönyörű, az anyuka és az apuka aranyos és ügyes. Ezen a héten elmentünk Keszthelyre is az uram volt egyetemista barátait meglátogatni, no és szülinapot köszönteni. Húúú, nagyon jól éreztük magunkat! Nosztalgiáztunk, meghallgattuk egymás életének fontosabb és emlékezetes történeteit. Közben Tibor megsütötte a finomságokat, Mari feltálalta a salátákat. Hajnalig beszélgettünk. Máskor én már kilenckor ágyban vagyok. Most eszembe sem jutott, hogy álmos lennék.

A Balatonnál szép volt az idő, igazi strandra való. A víz kellemesen hűvös és tiszta volt. Megjöttek Marciék is és Matykót megismertették a nagy „fürdőkáddal”. Élvezte. A parton a füvet és a hangyákat vette górcső alá. Azért a végén már alig vártuk, hogy hazajöjjünk, mert hogy mi van a veteményessel, a virágokkal. Itthon újra a kerti munkákkal voltunk elfoglalva. Nagy meleg jött ránk. Az uram felszerelte a párakaput és megtöltöttük a felfújható medencét is az udavaron, amiben aztán napközben és esténkén hűsöltünk.

Az egyik szombaton Karcagra hívott meg bennünket az uram volt tanár kollégája egy kis családi grillezésre. Kedves, aranyos házaspár, ugyancsak kedves és aranyos kamasz fiúval. Jó volt velük élőben beszélgetni és nem csak a facebookon látni egymást. Nekem továbbra is állandó programom a fogorvossal való randevú, de majd csak vége lesz egyszer. Továbbra is nagy a kánikula, így teljes üzemben működik a medencénk az udvaron. Nincs is annál jobb, mint a nap által felmelegített vízben ücsörögni és Irsai fröccsöt kortyolgatni, akár nappal, akár este.

   

Huszadika körül mentünk Blankánk születésnapjáról megemlékezni Debrecenbe Bence fiamékhoz, majd Álomzugba, a bátyámékhoz. A program most is az volt, hogy mentünk Hegyközszentmiklósra fürdeni, Margitára nagybevásárolni, aztán Kokadon a Betekints étterembe ebédelni. 

      

Másnap már otthon Éva barátnőmmel végre nagyjából kibeszélgethettük magunkat. Este jöttek Szilviék is, és már majd’ együtt volt a szilveszteri csapat a rekkenő hőségben, csak Géza hiányzott, de szombatra ő is megérkezett, bár vele nem találkoztunk, mert készültünk a másnapi utazásra.

A virágok is nyílnak, bár most kevesebb az új, ami szirmot bont. A büdöske, a canna és a zinnia.

    

Közben elugrottunk Besenyőtelekre a Lilla anyukájáhéz, aki finom, érett meggyet vásárolt nekünk igen kedvező áron, szóval lesz meggy pálinka is a lekvár mellett. A cefrék szépen érnek. Van tehát cseresznye, alma, meggy. Lesz mit kifőzni az uramnak. Közben a paradicsom is ontja a szép piros, érett termését, úgyhogy ivólé is készült. Az elvirágzott citromfűvel szörpöt ízesítünk. Július 23-án, vasárnap Danihoz utaztunk, hogy felköszöntsük a születés és névnapos gyermekeinket. Egy hét múlva utaznak és sok elintéznivalójuk volt, de ránk szánták ezt a napot. Marciék is odajöttek, Dani nagyon finom marha ragut főzött, Lilla mákos meggyes rétest sütött, szóval megint leültünk együtt a családi asztalhoz - Matykó is - és nagyon-nagyon jó volt. 
Július utolsó hetében elvittük az uram idős rokonait szülőfalujukba, Bélmegyerre, ahol kimentünk a temetőbe a felmenők sírjához, benéztünk a Bélmegyeri kastély udvarára és finom ebédet ettünk a Jani Csárdában. Hosszú út volt, de mondthatom, hogy a 88 éves házaspár jobban bírta, mint mi.

  

Megnőttek a céklák. Egy részüket felszedtem és fermentáltam. A paradicsomból most először kecsapot is csináltam. Vettünk őszibarackot, abból lekvár lett, 18 üveggel. Nem unatkozunk, mindig van mit csinálni. Július utolsó napjaiban a lányokért megyünk Debrecenbe, hogy aztán több napot együtt töltsünk. No, de erről majd augusztus végén számolok be. (Írta: Csontos Gabriella)

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu