Vízibivaly csorda hűsöl, dagonyázik a Hortobágy folyóban, Szabó Sándor gulyás keze alatt. Lételemük a víz, sajnos emiatt szeszélyes jószág is, mert bár fogatolták, sőt szántott, mert az egyik legerősebb háziállatunk, de kiszámíthatatlan. Főleg nyáron, nagy melegbe simán belement a vízbe, akár a szekér elé fogva is, magyarán a szekeret is belehúzta. A gazdája tehetetlen volt, mert ha egyszer úgy döntött hogy fürdik, attól sem vezényszó, sem ostor el nem téríthette. Nemegyszer száraz szénával, sőt gabonával vagy akár liszttel megrakott szekerek is a folyóban végezték és mentek tönkre a bivalyok miatt. Ezért jobban szerették fogatolni a magyar szürke, vagy magyar tarka marhák ökreit, de akár a teheneket is. Azok legalább oda és akkor mentek, ahová a kocsis akarta. Hortobágyi puszta, az 1980-as évek elején. (Mester Lajos - Múltidéző)