Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2022-12-19 22:58:35
Búcsúztassuk együtt az idei évet Hajdúszoboszlón! 2022. december 31-én délután öt órától a szilveszteri csergetés hagyományát elevenítik fel a város főterén. Az elődök ugyanis 1559. december 31-én kolompszóval, ostorpattogtatással, égő szalmacsóvákkal és a templomtorony kivilágításával ijesztették el a támadó török hadsereget. Idén csikós- és pásztorruhába öltözött hagyományőrzők mellett a CRUX ALBA középkori tűzérség tart bemutatót. A majd’ ötszáz éves múltra visszatekintő neves esemény napjainkra látványos óévbúcsúztató szokásként él tovább, melyre mindenkit várnak szeretettel!
A különleges programot hat órától a Kerekes Band koncertje követi, ahol a népzenei világ modern köntösbe öltöztetve szólal meg a színpadon, és a hangulat garantáltan a tetőfokára hág!
Négy és hét óra között játékos történelmi kalandozásra hívják a kicsiket és nagyokat is a Kalandozó Komédium Történelmi Játékudvar közreműködésében. Háromnegyed öttől pedig Molnár Miklós és Bandája, valamint Bárdosi Ildikó népdalénekes előadását hallhatják a kedves érdeklődők.
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye