Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2022-01-21 10:17:40
Mint tudjuk legfontosabb testrészünk a lábunk. Azon hordozzuk nap, mint nap testünket. Azon állunk. Ezért gondoltam, hogy alapítok egy díjat a lábra, mely a legbiztosabb alap és a legnagyobb szüksége van arra, hogy megbecsüljük. Január még a tél közepe, így igen fontos, hogy melegen tartsuk. Én meg szeretek fuszekliket gyártani, ezért teljesen természetes volt számomra, hogy a díj egy általam kötött gyapjú zokni lesz.
A www.haromfold.hu honlapon közlöm majd annak a három személynek a nevét és szakmai önéletrajzát, akik 2022-ben elsőként kapják az általam alapított és készített Fuszekli-díjat.
Ez egy teljesen civil és szubjektív kitüntetés. Elismerésem jeléül adom minden év januárjában annak a három embernek, akik számomra a kultúra, az önzetlenség és a szakmaiság szerelmesei, megvalósítói, megtestesítői a három földön: a Nagykunságban, a Nagy-Sárréten, és a Hajdúság-Hortobágyon.
Díjazottak:
Nagykunság:
Bartha Júlia orientalista, etnográfus
Karcag
Nagy-Sárrét:
Szabó Irma közművelődési szakember
Földes
Hajdúság-Hortobágy:
Tiszai Zsuzsa néptánc pedagógus, koreográfus
Debrecen
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye