2024. Április 16. Kedd Csongor napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Emléktöredék

2023-03-08 10:29:43

A lakásfelújítás egyben egy kis selejtezéssel is együtt jár. Leveleket, képeslapokat, dokumentumokat olvasgatunk. 

A viharos kilenvenes év tavaszán került sor az első szabadon választott országgyűlési választásokra. Hajdú-Bihari képviselő lett Dr. Gali Ákos. 1990 őszén az önkormányzati választáson polgármesterré választották az uramat és Ákos -  akit az uram már az MDF-ből jól ismert -, ezt a levelet küldte neki.

Kedves Dezső!
Nem mondhatni, hogy elkapkodtam a gratulációt, de talán az ilyesmi nem késik el. Szóval csókollak a polgármesteri tisztség elnyerése miatt. Én már tudom, milyen hülye az, aki közhivatalt vállal, tudd meg te is, így igazságos.
Remélem belátható időn belül megihatunk egy sört, a mostani parlamenti hajsza is véget ér egyszer.
Feleségedet is üdvözlöm, mégegyszer a legjobbakat.

Üdvözlettel:

Ákos

Budapest, 1990. november 20.

A kilencvenes évek elején a gimnáziumban amerikai békeszolgálatos tanárok Jill és Michael az angol nyelv oktatását vállalták. Sok család meghívta őket, így mi is egy este vacsorára. Hoztak amerikai barátság kenyeret. Azt megettük, de megmaradt emlékbe ez a kis cetli tőlük.

Lezsák Sándor levele, melyben megköszöni az uram hozzászólását. 

Kedves Polgármester Úr!
Berettyóújfaluban találkoztunk a fórumon.
Ott Ön fölszólalt és értékes gondolatokat fejtett ki. Kimondott egy olyan mondatot, amit külön szeretnék megköszönni Önnek.
"Nem haladhatunk nagyobb léptekkel, mint amivel az ország halad."
Ezt a gondolatot példa értékűnek tartom! Sokan ugyanis - főleg önkormányzati oldalról nem hajlandók megérteni, mit jelentenek a gazdaság bajai, az ország elhanyagolt szellemi állapota és a többi tehertétel.

Megbecsüléssel üdvözli:

Lezsák Sándor

Budapest, 1994. január 24.

A rendszerváltozáskor szinte minden önkormányzatnak tanulni kellett az újfajta munkát, ezért nagyon sok tanulmányutat szerveztek polgármestereknek, jegyzőknek, önkormányzati képviselőknek. Az uram is két hétig Svájcban tanulámnyozta több társával együtt az ottani önkormányzati hétköznapokat, melynek programját Dr. Gyarmathy György és felesége Chatrin szervezett számukra 1992 októberében. Karácsonyi üdvözletében a mindenkinek elküldött körlevél mellett egy személyes üdvözlet is jött.

Kedves Dezső!

Kitűnő tolmácsolási munkádat külön is köszönjük és szeretettel kívánunk minden jót az ünnepekre és az új esztendőre!

György és Chatrin

(Írta: Csontos Gabriella)

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu